Tegnap óta van már precedens értékű ítélet p2p-fájlcserélővel szemben. Ugye a Jammie Thomas-ügyről van szó. Na meg arról, hogy a RIAA köntösébe bújt zenekiadó vállalatok triumfáltak egy nagyot: 24 zeneszám megosztásáért 222 ezer dollár büntetést kellene fizetnie a netezőnek. Érzékletesebben: 40 millió forint kár érte - az amerikai bíróság szerint - az éhhalál küszöbén álló amerikai zeneipari cégeket azzal, hogy két tucat dalt a Kaazán keresztül megosztott egy akárki.
Most nem akarok osztani meg szorozni, de ha ez az ítélet tök véletlenül nem egy, a valóságtól teljesen elrugaszkodott rémálom lenne, akkor valószínűleg a világ minden fájlcserélő honpolgára lazán tartozik a zeneipari cégeknek a Föld összes valaha megtermelt pénzével. Octodecillió nagyságrendű dollárral.
A zeneipari vállalatok nyilván úgy gondolkodnak, hogy ha egy-két ilyen perrel példát tudnak statuálni, akkor berezelt tinédzserek milliói futnak majd ismét a zeneboltokba és veszik meg a méregdrága cédéket, vásárolják az iTuneson keresztül a másnak kölcsön nem adható, nem túlságosan olcsó zeneszámokat. (Már ha van rá lehetőségük, egyáltalán.)
Ugyanakkor az is világos, hogy miként a vhs világban, úgy a p2p világban sincs az a RIAA, ami emberek millióit lenne képes megrendszabályozni. A mostani ítélet persze rémisztő a fájlcserélő netezőknek, de ugyanilyen rémisztő a zenekiadó vállalatoknak is.
Nincs visszaút ugyanis. Csak a düh és az elkeseredett vágyakozás egy sosem volt világ után, melyben az emberektől annyi pénzt lehetett elkérni egy albumért, amennyit nem szégyellnek.
A netezők nem csak azért töltik le a zenéket és osztják meg a többi netezővel, mert mérhetetlenül gonoszak, vagy mert nem hajlandók fizetni érte (annyit biztosan nem, mint amennyit a Sony székházának legfelső emeletén kiszámolnak), hanem azért is, mert a neten az emberek azonnal, ott helyben szeretnék meghallgatni az őket érdeklő dalokat.
Sőt, a zenének éppen olyan szerepe van az életünkben mint mondjuk a könyveknek: szeretjük megosztani az ismerőseinkkel, ha valami jót hallgattunk/olvastunk, szeretjük kölcsönadni és kölcsönkérni a jó filmeket, jónak mondott regényeket, klassznak ítélt zeneszámokat. Egyszerűen ilyen az emberi természet.
És hogy mi van a mindenképpen elúszott profittal? Nyilván nem nekem kell ezt kitalálnom, de a szponzorok, fellépések és egyéb, az előadóhoz kapcsolható üzleti tevékenységek nyilván elegendő tartalékot jelentenek ahhoz, hogy ne kelljen az éhező zenemogulok és homeless sztárok rémképével álmodnom éjszakánként.
Amúgy meg a lényeg, hogy a Jammie Thomas-ügy egyszer és mindenkorra rávilágított arra, hogy a zeneipar csöppet sem szórakoztató ipar.
Megelőlegezem, hogy az ügynek elenyésző hatása lesz a nagy torrent tracker szájtok forgalmára. A minnesotai esküdtek és a körmüket rágó zeneipari mogulok legnagyobb bánatára.
Most nem akarok osztani meg szorozni, de ha ez az ítélet tök véletlenül nem egy, a valóságtól teljesen elrugaszkodott rémálom lenne, akkor valószínűleg a világ minden fájlcserélő honpolgára lazán tartozik a zeneipari cégeknek a Föld összes valaha megtermelt pénzével. Octodecillió nagyságrendű dollárral.
A zeneipari vállalatok nyilván úgy gondolkodnak, hogy ha egy-két ilyen perrel példát tudnak statuálni, akkor berezelt tinédzserek milliói futnak majd ismét a zeneboltokba és veszik meg a méregdrága cédéket, vásárolják az iTuneson keresztül a másnak kölcsön nem adható, nem túlságosan olcsó zeneszámokat. (Már ha van rá lehetőségük, egyáltalán.)
Ugyanakkor az is világos, hogy miként a vhs világban, úgy a p2p világban sincs az a RIAA, ami emberek millióit lenne képes megrendszabályozni. A mostani ítélet persze rémisztő a fájlcserélő netezőknek, de ugyanilyen rémisztő a zenekiadó vállalatoknak is.
Nincs visszaút ugyanis. Csak a düh és az elkeseredett vágyakozás egy sosem volt világ után, melyben az emberektől annyi pénzt lehetett elkérni egy albumért, amennyit nem szégyellnek.
A netezők nem csak azért töltik le a zenéket és osztják meg a többi netezővel, mert mérhetetlenül gonoszak, vagy mert nem hajlandók fizetni érte (annyit biztosan nem, mint amennyit a Sony székházának legfelső emeletén kiszámolnak), hanem azért is, mert a neten az emberek azonnal, ott helyben szeretnék meghallgatni az őket érdeklő dalokat.
Sőt, a zenének éppen olyan szerepe van az életünkben mint mondjuk a könyveknek: szeretjük megosztani az ismerőseinkkel, ha valami jót hallgattunk/olvastunk, szeretjük kölcsönadni és kölcsönkérni a jó filmeket, jónak mondott regényeket, klassznak ítélt zeneszámokat. Egyszerűen ilyen az emberi természet.
Mininova is without a doubt the most popular BitTorrent site in terms of traffic. (...) In October the number of daily visitors gets close to 3 million a day which means that they can get close to 100 million visitors this month. (TorrentFreak)A zenekiadó vállalatok akkor jártak volna a legjobban, ha az Apple-t megelőzve komolyan veszik magukat és jövőjüket, s saját online zeneboltjaikban olyan áron kínálták volna a számokat, ami valóban nem üti ki a biztosítékot a zeneszerető embereknél.
És hogy mi van a mindenképpen elúszott profittal? Nyilván nem nekem kell ezt kitalálnom, de a szponzorok, fellépések és egyéb, az előadóhoz kapcsolható üzleti tevékenységek nyilván elegendő tartalékot jelentenek ahhoz, hogy ne kelljen az éhező zenemogulok és homeless sztárok rémképével álmodnom éjszakánként.
Amúgy meg a lényeg, hogy a Jammie Thomas-ügy egyszer és mindenkorra rávilágított arra, hogy a zeneipar csöppet sem szórakoztató ipar.
Megelőlegezem, hogy az ügynek elenyésző hatása lesz a nagy torrent tracker szájtok forgalmára. A minnesotai esküdtek és a körmüket rágó zeneipari mogulok legnagyobb bánatára.
Címkék: zene p2p torrent
104 komment
2007.10.06. 16:55. írta:
hírbehozó
Az utolsó 100 komment: