Vészjósló címmel közölt cikket a minap a The Telecom: "A wifivárosban sokan számolnak be egészségügyi problémákról". A cikk Nagy-Britannia első wifivárosáról, Glastonburyről szól. A városvezetés azért borította be az egész települést vezeték nélküli internetkapcsolattal, hogy fellendítse a turizmust.
Csakhogy - írja a The Telecom - egy nemrégiben készült felmérés szerint a megkérdezettek közel 40 százaléka azóta egészségügyi problémákra, szédülésre, fejfájásra, hányingerre, pánikrohamokra panaszkodik.
Csupán a cikk harmadik bekezdéséből derül ki, hogy a wifiellenes hangulatnak lehet valami köze ahhoz, hogy az angliai Glastonbury a New Age fellegvára. A Szent Grál-mítosz központjának számító városka nem csak apátságáról és a közelben rendezett Glastonbury Fesztiválról híres, hanem arról is, hogy a New Age követői szerint ez a hely az... "európai szívcsakra".
Ennek megfelelően jelentős számú spiritualista lakik itt, sőt, a New Age követői előszeretettel választják lakhelyükül Glastonburyt, hogy itt "gyógyítsák" az erre fogékony embereket.
A cikkben szereplő érvelés szerint a newagerek azért nem szeretik a wifit, mert - hát mondjuk így - hitük szerint az elektromágneses hullámok interferálnak "az emberi testben rejlő pozitív energiákkal", vagyis az úgynevezett csakrákkal.
Amúgy ez az egész glastonbury-i New Age kultusz nagyon érdekes. A cikk nyomán olvastam bele a két kulturantropológus által írt "The New Age in Glastonbury" című tanulmánykönyvbe. (Akit érdekel, hogy mi ez az egész, lapozzon bele.)
A kutatók részletesen írnak arról, hogy a New Age követői gyakran nehezen illeszkednek be a világi környezetbe, munkahelyekre. Ugyanakkor a könyv említést tesz olyan newagerről is, aki programozóként dolgozik. Ami azért, valljuk be, meglehetősen fura, ha igaz, hogy az elektromágneses hullámok gyilkolják a "csakrákat".
Az egész hiszti mögött nyilván az áll, hogy a mai napig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni, hogy akár a mobiltelefonok, akár mondjuk a nagyteljesítményű vezeték nélküli routerek jelentenek-e bármiféle egészségügyi kockázatot.
Időről időre felröppennek hírek a weben, hogy "a mobil rákot okoz" és hasonlók, aztán meg jön a cáfolat, majd megint valami rémületkeltő hír, aztán megint valami ellenhír.
Pár éve írtam egy cikket erről a témáról. Ennek kapcsán beszélgettem a Hírközlési Felügyelet egyik munkatársával. Ha jól emlékszem, akkor kifejezetten a mikrohullámú net és RadioLAN kapcsán. A szakember azt mondta, hogy az általuk engedélyezett eszközök által kibocsátott sugárzás mind határérték alatti (értsd: nem káros az egészségre.)
Erre megkérdeztem, hogy oké, de azt mérték-e, hogy mi az egészségügyi hatása, ha egyszerre több eszköz is tartósan jelen van az ember közelében. Mobiltelefonok, wifirouterek, szerverek, stb. Erre azt a választ kaptam, hogy tudomásuk szerint ezt még senki nem kutatta.
Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy a New Age követőinek igaza van. Márcsak azért sem, mert a Glastonburyben felállított vezeték nélküli hálózatot is biztonságosnak és kockázatmentesnek ítélte a helyi szakhatóság.
Másrészt pedig gondolom a mobiltelefon vagy a tévékészülék egészen véletlenül sem károsítja a csakrát. Úgyhogy azért még mindig jobban járunk, ha a tudomány segítségét kérjük, ha az egészségünket érintő kérdésekben akarunk bizonyosságra szert tenni.
Amíg nincsenek kielégítő, részletes és megbízható független kutatások arról, hogy mi újság ezekkel az elektornikus eszközökkel, addig rendszeresek lesznek az ilyen glastonbury-i híradások.
KGyST · http://repules.tumblr.com 2009.01.06. 13:18:44
Ez azért releváns, mert a cikk szerint az agydaganatok nagyjából annyi ideig fejlődnek/lappanganak mire befutnak. - A cikk szerint.
Este majd előkeresem, oszt linkelem.
TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.01.06. 13:42:22
Lexand · http://szavazik.blog.hu 2009.01.06. 13:51:43
szabiaki (törölt) 2009.01.06. 13:57:42
www.youtube.com/watch?v=ZCdoL5uKF-0
lOc (a pasztafáriánus) 2009.01.06. 14:04:58
lolperec 2009.01.06. 14:11:06
HalivudEstevez · http://www.halivud.hu 2009.01.06. 14:15:53
töröttszárnyú angyal (törölt) 2009.01.06. 14:17:25
súlyos elmebetegek....
megint jót röhögtem
lOc (a pasztafáriánus) 2009.01.06. 14:39:49
W Joe 2009.01.06. 14:46:02
TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2009.01.06. 14:46:41
Á, ennyire még nem kifinomult, csak közvetlenül az antennánál jelez. :)
ShadowPhrogg32642342 (törölt) 2009.01.06. 14:47:24
amodent 2009.01.06. 14:47:45
W Joe 2009.01.06. 14:54:10
De ha káros is, akkor is vicces magyarázat, hogy a wifi interferál a testünkben lévő pozitív energiákkal :)
Lesley · http://8ker.blog.hu/ 2009.01.06. 14:57:26
Freechild 2009.01.06. 15:02:28
Az állatok ebben mindig is jobbak voltak...
Amugy jo példa erre az akupunkturás pontok kimutatása. Sokáig azon is röhögtek, aztán ma már tudják hogy lehet kimérni. Azt nem tudják mi az, de legalább már mérik.
lOc (a pasztafáriánus) 2009.01.06. 15:03:12
lOc (a pasztafáriánus) 2009.01.06. 15:04:47
amodent 2009.01.06. 15:05:24
nemeseri 2009.01.06. 15:07:47
Egy kis idezet:
"The Health Protection Agency claims that if a person spends one year in a Wi-Fi hotspot, they will receive the same dose of radio waves as if they had made a 20-minute call on a mobile phone."
Forras:
en.wikipedia.org/wiki/Wireless_electronic_devices_and_health
Mobil sugarzas..
en.wikipedia.org/wiki/Mobile_phone_radiation_and_health
izgi :)
eszkep 2009.01.06. 15:15:46
A WIFI-nél az lehet a probléma, amit egy korábbi hozzászóló már említett, hogy egy átlag városi lakásban esetenként 6-8 router is sugároz. A mi lakásunkban is napközben ennyit érzékel a laptop.
dex.ion 2009.01.06. 15:17:14
Freechild 2009.01.06. 15:18:51
Hát a hit egy dolog, de ez barátom, tudomány ;)
Monorau Bukurea 2009.01.06. 15:25:27
dex.ion 2009.01.06. 15:27:50
forumuser 2009.01.06. 15:29:08
Én is hallom. Nagyon idegesítő.
dex.ion 2009.01.06. 15:31:00
lOc (a pasztafáriánus) 2009.01.06. 15:32:02
Monorau Bukurea 2009.01.06. 15:34:57
lOc (a pasztafáriánus) 2009.01.06. 15:37:29
dex.ion 2009.01.06. 15:37:58
JI · http://jalso.com 2009.01.06. 15:39:24
of health, such as those revealed in the Adelaide Hospital
cellular-phone and health research project."
www.iddd.de/umtsno/odpsejm/electricwords/Mediamanipulation.htm
remelem a wifi-nel ez nem ugyanigy ment.
the as · http://thelongestlistofthelongeststuffatthelongestdomainnameatlonglast.com/ 2009.01.06. 15:39:52
Freechild 2009.01.06. 15:39:57
Monorau Bukurea 2009.01.06. 15:41:46
A téma abból a szempontból ontopik, hogy amit nem mérnek (pl. tévé ezen pluszszolgáltatása), nem éreznek (legalábbis a többség), az attól még létezhet.
tyberius 2009.01.06. 15:44:41
dex.ion 2009.01.06. 15:49:31
Bedi 2009.01.06. 15:53:28
tyberius 2009.01.06. 15:54:27
tyberius 2009.01.06. 15:55:50
bizonytalan 2009.01.06. 15:56:59
(pl. www.tnetwork.hu/prod_rf.html)
Valakiember (törölt) 2009.01.06. 15:57:53
Mint ahogy a bejegyzésben is írva vagyon: tv, rádió, mobil, stb...
Tehát az az 1 pluszban vagy mínuszban már nem tesz semmit. :D
lOc (a pasztafáriánus) 2009.01.06. 15:59:14
Bedi 2009.01.06. 16:01:29
A saját wifi és különösen a saját mobil az már más tészta. A mobilt odanyomjuk a legnemesebb szervünkhőz (nem, nem arra gondolok, hogy a zsebünkben hordjuk) és a kis távolság miatt hatalmas térerő éri az agysejteket.
Sejtbiológiai szinten vannak bizonyítékok, hogy ez az elektromágneses tér hatással van a működésükre, de egy egész emberre vonatkozóan nincsenek egyértelmű eredmények.
Kb ez volt a helyzet a dohányzással is úgy fél évszázada, és ez elég aggasztó.
szivar 2009.01.06. 16:02:10
lOc (a pasztafáriánus) 2009.01.06. 16:08:52
Viszont ez a "söreltérítő" dolog ez nem tetszik. Ezt ha hazamegyek kiveszem a tévéből, helyette egy sörcsappal pótolom.
Freechild 2009.01.06. 16:09:21
KGyST · http://repules.tumblr.com 2009.01.06. 16:21:47
gizmodo.com/5117230/early-results-from-largest-ever-cellphone-cancer-study-are-horribly-depressing
eaposztrof · http://blog.eaposztrof.com 2009.01.06. 17:11:50
inkább legyek hülye egy agydaganattól, mint az információ hiányától!
amodent 2009.01.06. 18:22:48
dH2K · http://dh.squidcode.com 2009.01.06. 18:52:43
rjth 2009.01.07. 04:48:36
Doktor House 2009.01.07. 09:57:54
Van egy kb 20 éves könyv, "Sugárözönben élünk" a címe. Már sokkal a wifi előtt ki voltunk téve sugárzásnak, csak sokan nem voltak ennek tudatában. Igazából annyi mindennek ki van téve az emberi szervezet, h ha mindet felsorolnánk, hirtelen a fél emberiség betegnek érezné magát. :)
Karbonade · http://magyaropera.blog.hu 2009.01.07. 10:12:13
BB922 2009.01.07. 10:51:37
atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.01.07. 12:50:38
Marpedig a mobillal az a baj, hogy az antenna mondjuk 2-3 cm-re van a fejedtol, a wifi router meg ha mondjuk minimum 1m-re. Ha figyelembe vesszuk az adoteljesitmeny kulonbseget is, akkor ez azt jelenti, hogy a wifi routerbol (a sajatodbol) szarmazo EM sugarzas energiaja 0.01%-a (egytized ezreleke!) a fejedhez tartott mobilenak.
A szomszedet pedig gyakorlatilag nem is tudod merni: szorzod 8-cal, mert annyit lat a gyerek, OK, de azok gondolom legalabb 10m-re vannak, ami azt jelenti, hogy az elobb szamolt 1m-re levo AP-hoz kepest meg szazada a teged ero sugarzas energiaja. Es akkor a falakat nem is szamoltuk.
Persze van megegy kulonbseg, es amiatt kulon vizsgalni kene a wifi es BT eszkozoket: a mobilok mas frekvancian mukodnek, emiatt elegge mas lehet a hatarertek is (amit ugye eddig elegge hasrautessel allapitottak meg, hiszen nem nagyon volt karos hatast kimutato tanulmany). Raadasul a 10 even keresztul vizsgalt mobilok eseteben is valtozott a frekvencia, hiszen 5-10 eve meg 2G eszkozok voltak, ami 800-850-900MHz-et jelent, mostanaban pedig a 3G halozat kiepulesevel 1800-2100MHz-en mukodnek.
Egyebkent a fejfajas valos, amikor hozzank felraktak egy 3g pikocellat az irodaba, akkor megfajdult az egyik kollegam feje, aztan en is ereztem egy kis nyomast egy par hetig - egeszen addig, amig el nem feledkeztem a kis feher dobozrol ;)
KGyST · http://repules.tumblr.com 2009.01.07. 13:01:58
Ebben sok igazság van, de a tanulmány ráirányíthatja a figyelmet pár dologra, például, hogy idáig nem ilyen időtávon mértek. És hát az ember 100 évig él, egy új kütyü ennyi idő alatt 30-szor elavul, nem is nagyon lehet ezt bevizsgálni.
meszi 2009.01.07. 18:44:55
atleta.hu · http://www.atleta.hu 2009.01.07. 21:25:46
candy · http://wunderbike.postr.hu 2009.01.08. 00:29:02
Most pedig, hogy felmértem, hogy tőlem nagyjából harminc méterre van egy bázisállomás most már kis hányingerem is lett. 3g-t nem használok, drága, és nagyrészt maximum parasztflashbengelésre jó. Annak meg kifejezetten örülnék, ha mindig legalább 8 hotspotot látnék, csak abból legalább négy legyen nyitva is. Amúgy meg előbb elvisz a cigi meg a szesz, minthogy elvinne a vodafone...
wp 2009.01.08. 22:23:38