Q4: A Google-t továbbra sem tudja lehúzni a válság

A nem túl rózsás gazdasági környezet ellenére a Google meglepően jól zárta üzleti évét. A január 22-én, magyar idő szerint este tíz után bejelentett eredmények szerint a december 31-ével zárult negyedévben 5,7 milliárd dollár bevételt termelt a cég, ami az egy évvel korábbi eredményhez képest 18 százalékos növekedést jelent. De a 2008 harmadik negyedévhez képest is 3 százalékkal jobb teljesítmény.

A Google ezzel az eredménnyel túlszárnyalta az elvárásokat. Ez még akkor is így van, ha a cég története során először a profit 68 százalékkal (382 millió dollárra) csökkent, az előző negyedévhez viszonyítva. Ennek elsősorban az az oka, hogy a Google egymilliárd dollár értékben fektetett be ebben a negyedévben az AOL-be és a Clearwire-be.

Utóbbi az a szélessávú mobil netszolgáltató, mely a jövőben a Googe mobilplatformját, az Androidot fogja használni. A befektetés célja tehát egyértelműen az, hogy a Google erősödjön a mobilalkalmazások piacán. Elemzők szerint a Google-nak a befektetés továbbra sem erőssége, ezzel együtt a számok még mindig jobbra sikeredtek, mint amire számítottak.

Az is biztos, hogy a cég fő bizniszét jelentő keresőhirdetés továbbra is jól muzsikál.

"A Google jól teljesített a negyedik negyedévben, annak ellenére, hogy egyre bonyolultabb a gazdasági környezet", értékelt a vezérigazgató. Eric Schmidt szerint a tendencia továbbra is az, hogy a hirdetési költések áttevődnek a webre, és ez a Google számára optimizmusra adhat okot hosszabb távon is.

 

Ugyanakkor azt is hangsúlyozta a cég vezetője, hogy egyelőre nem lehet megmondani, meddig fog tartani a recesszió, de bármeddig is tartson, "fel vagyunk készülve".

Továbbra is a két fő üzletükre, a keresőre és az online hirdetésekre fókuszálnak. Az AdSense egyébként az egy évvel korábbihoz képest 4 százalékkal növekedett: 1,69 milliárd dollár bevételt hozott.

A YouTube teljesítményében várnak áttörést ebben az évben. Annak ellenére, hogy Schmidt elismerte, egyelőre nem találták meg a videószájt számára azt a hirdetési megoldást, mely hajtaná a bevételeket.

A YouTube mellett egyébként 2009-ben a másik nagy várakozás a Google-nál az Androiddal és ezen keresztül a mobilpiaccal kapcsolatban van. Legalábbis ez derült ki a vezérigazgató szavaiból.

Amúgy Schmidt kicsit belengedte a szemantikus web (vagyis a Web 3.0) témát is, mikor azt kérdezte, "nem lenne jó dolog, ha a Google nem csak a keresőkifejezésben lévő szavakat, de az adott keresés jelentését is megértené?"

Címkék: google üzlet válság
2009.01.22. 22:22. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

#1 Istenem. Miből vannak ezek? Olyan, mintha egy külön, mikro makroökonómiai dimenzióban mozognának. (De szép képzavar.)
Annyit még hozzá, hogy azért egy cash flow-t még megnéznék, mert a puszta bevételmutatók (sőt, még a tiszta profit is) elég csalóka lehet. Innoválnak minta zállat', az pedig rendesen apasztja a pénztatyót. (Sry a külön kommentért)
Szerintem Mountain Viewban örömparikat rendeznek, hogy végre bebaszott a válság, mert semmi nem hajtja úgy a Gugli malmára a vizet, mint ez.

Kifogyhatatlan készpénztartalékaik (amikkel kb. évtizedekig kibekkelik) mellett leépíthetik a sikertelen divíziókat (megtörtént), már csak várniuk kell a konkurencia/felvásárlásra érdemes startupok kivérzésre. A print médián is bölcs előrelátással löktek egy nagyot.
@sLamma: Cash Flow and Capital Expenditures – Net cash provided by operating
activities for the fourth quarter of 2008 totaled $2.12 billion as
compared to $2.18 billion for the third quarter of 2008. In the
fourth quarter of 2008, capital expenditures were $368 million, the
majority of which was related to IT infrastructure investments,
including data centers, servers, and networking equipment. Free cash
flow, an alternative non-GAAP measure of liquidity, is defined as net
cash provided by operating activities less capital expenditures. In
the fourth quarter of 2008, free cash flow was $1.75 billion.
@hírbehozó: Így azért már látszik, hogy a 3. és 4. negyedév között nincs olyan nagy különbség, de a számok ettől függetlenül elég impozánsak. Tapsvihar.
Az a 1,75 milliárdos FCF pedig azt mutatja, hogy az innovációlavina még koránt sem tetőzik, sőt.
az atléta nevű nicknek üzenem, ha véletlen olvassa: anno sokat vitáztunk többek között arról, hogy a google értékpapír cég, vagy sem.

a google jelentésben megjelent egy sor:

Impairment on equity investments: ($1,094,757).
As % of Revenues: -19%

a google az elmúlt negyedévben $1Mrd dollárt bukott a tőkepiacon. a google vagy akkora lúzer, hogy az utolsó negyedévben szállt be ebbe a bizniszbe, vagy eddig is ott volt, csak erről nem szólt a fáma.

sokan csinálták ezt amerikában. az összes árbevételetelt berakták egy pénzalapba, és közben eladósodtak. a kamatok alacsonyabbak voltak, mint az átlaghozamok, így az a látszat keletkezett, hogy a cég profitot termel, holott azt befektetési alapok produkálták. így olyan vállalatok is nyereségesnek tűntek, ahol a bevételi és a kiadási oldal egyensúlyban volt, viszont növekedtek.

a google profitráta amúgy 23%-ról visszaesett 7%-ra. (egy negyedév alatt. úgy, hogy a költségeket lefaragták.)

félre értés ne essék a visszesés nem azért következett be, mert kevesebb volt a hirdetés, mert az árbevétel nőtt, azaz ugyanaz történt, mint anno a yahoo esetében.

hangsúlyozom, amit a google csinált teljesen legális, és ők mindig azt mondták: "revenue from advertisment", és "income from operations", azaz az árbevétel a hirdetésből jön, a jövedelem a működésből, szóval eddig ügyesen csinálták. ezután meg majd elválik, hogy a tőkepiaci nyereség nélkül mire lesznek képesek. nem azt mondom, hogy össze fognak omlani, hanem csak azt, hogy közel sem lesznek az a szuper vállalat, mint eddig voltak.

A legújabb Symbian-os Google Maps már támogatja a street view-t, ráadásul magyarul. Alig várom hogy Budapesten is megjelenjenek a Google fekete autói.
ténleg nem akarom a microsoftot hypeolni, még azt hiszitek, hogy fizetnek ezért, de mondjuk a microsoft street view (birds eye) sem rossz, csak nincs akkora hype körülötte:

itt van mondjuk bécs:

maps.live.com/default.aspx?v=2&FORM=LMLTCP&cp=s10cb5jbxnrn&style=o&lvl=1&tilt=-90&dir=0&alt=-1000&scene=29642678&phx=0&phy=0&phscl=1&where1=wien&encType=1

szóval jó volna ez is budapestről.
a nagy számítógépes cégek közül sok nagyon is nyereséges volt 2008-ban, és csak a nyereség csökkenését várják 2009-től.
Az AdSense-nek a gazdasági visszaesés valószínűsíthetően még jól is fog jönni, hiszen sok esetben a legköltséghatékonyabb hirdetési formáról van szó.
Ha máshol nem is tud hirdetni valaki itt még fog.
bocs, lemaradtam valamiről? az AdWords-ért fizetnek, nem? az AdSense-ért a Google fizet a csatlakozónak?

web1 elemzése érdekes, mint befektető nagyon figyelnék rá. pár nap múlva nézzük, hogy az árfolyam hogyan reagált. persze köszönjük a marketing-defaszaaGoogleDLXII-posztot is.
hh,
a google eddig is képes volt milliárdos felvásárlásokra úgy, hogy alacsonyabb árbevétel mellett sem zuhant meg a profitráta, most meg van egy óriás visszaesés. szerintem nyilvánvalóan azért, mert ezeket a kiadásokat eddig ellensúlyozta a tőkepiac hozama, most meg nem ellensúlyozza semmi.

eddig is forgatniuk kellett az árbevételt ahhoz, hogy 30% körül mozogjon a profitráta úgy, hogy közben még cégeket vásároljanak aranyáron.

a tőkepiacon amúgy a 30% profit nem volt egy nagy was ist das, szóval még mindig el tudom képzelni, hogy maga a google csak növekvő árbevételt termelt, és a profit jelentős részét a google pénzalapok termelte ki.

és mivel abba most nem lehet tolni a pénzt, így csak egy normál nyereség képződik. úgy, hogy közben a költségeiket lefaragták, az adminisztrációt például 20%-kal vették vissza.

érdemes azt is észrevenni, hogy a google nyereségének felét ma már a licensz bevételek hozzák. és ennek tükrében a fizetős szolgáltatások már nem is annyira lényegtelenek. persze meg lehet ezt úgy is fogalmazni, hogy a google két lábra állt, az egyik láb az ingyenes termékek piaca (és a kapcsolódó hirdetési piac), a másik a fizetős szolgáltatások piaca. szerintem egy jó elemzés most erre mutat rá. bár lehet, hogy én vagyok rossz elemző.
is,
szerintem az árfolyamok esni fognak mindaddig amíg nem lesz új tőkepiaci szabályozás.

a nyereséges tőzsdei vállalatok most abban érdekeltek, hogy a "saját" papírjaikat a kockázati tőkésektől minél alacsonyabb árfolyamon visszavásárolják. szerintem ma az a tőzsdei cég csinálja jól, amelyik nem csap maga körül hisztit, mert az ide oda rángatja az árfolyamot, helyette a csendes esésre játszik. a google is ezt csinálja. a google mint egy vitorlázó gép úgy landol.

finance.yahoo.com/echarts?s=GOOG#chart2:symbol=goog;range=6m;indicator=volume;charttype=line;crosshair=on;ohlcvalues=0;logscale=on;source=undefined

szóval ha nyereséges egy cég, akkor azért esik az árfolyam, ha meg veszteséges, akkor meg azért. ez persze a trend, lehetnek ettől eltérések, de szerintem ez nem fog változni mindaddig, amíg a tőkepiac szabályozás meg nem változik, és nem lesznek árfolyam sávok amik kizárják a szabad esést. majdnem biztos vagyok abban, hogy európában (de könnyen lehet, hogy a világban mindenhol) a tőzsde állami kézbe fog kerülni, és az alkuszok jól fizetett közalkalmazottak lesznek.

a probléma a közgazdászok előtt jól ismert. (bár nem vagyok közgazdász.) szabad tőkemozgás mellett nem lehet egyszerre ár-, és árfolyamstabilitás. a szabad tőkepiac ugyanis az árak letörésére, és az árfolyam felhajtására törekszik, ezért az ár és az árfolyam elszakadnak egymástól.

magyarország remek példa erre, figyeld meg, ha az infláció csökkent (az árstabilitás kezdett kialakulni) a forint árfolyama össze vissza mozgott, és amint az infláció felpörgött, az árfolyam stabilizálódott, de ár és árfolyam stabilitás sosem volt egyszerre. ez nem azért van, mert összeesküdtek a zsidók, hanem ez a szabad tőkepiac logikája ez.

a gazdaság akkor működik jól, amikor az ár, és az árfolyam stabilitás köszönőviszonyban van egymással.

a googlenak nyilván át kell gondolnia az adsense kifizetési politikát, nem vagyok googler, szóval nem tudom pontosan, hogy mennyit fizetnek, de ezeket a kifizetéseket csökkenni kell, különben nem lesz nyereség, és az árfolyam csökkennésének akkor nem lesz értelme. ha nincs nyereség nem tudják visszavásárolni a papírokat. persze ebben az esetben a google körül nem lesz akkora a hype, de szerintem ez nem is cél.

persze a vicc az egészben, hogy a google a microsoft markában van, ha a live (amelyik majdnem olyan jó kereső, mint a google, tessék kipróbálni, nem olyan uptodate, mint a google, de releváns találokat ad, szóval ha a live) azt mondja, hogy a keresőhirdetések windows licenszel ingyenesek, akkor az egy atomtöltet a google felé, akinek az árbevételének jelentős része a keresőpiacról származik, a microsoft pedig nem függ ettől a piactól. ha objektíven nézzük, szerintem microsoft a legpontensebb szoftvercég, és nem a google. ettől még lehet valaki számára a google a legszimpatikusabb.
@web1: > az atléta nevű nicknek üzenem, ha véletlen olvassa: anno

web1 ?= kutacs? :)

> google értékpapír cég, vagy sem. a google jelentésben
> megjelent egy sor:

> Impairment on equity investments: ($1,094,757).
> As % of Revenues: -19%

> a google az elmúlt negyedévben $1Mrd dollárt bukott
> a tőkepiacon.

Biztos tul egyszeruen matekozom, de nekem ez pont azt tamasztja ala, hogy nem igaz, hogy elsosorban a befekteteseik hozamabol el a ceg, hiszen azzal egyutt nyeresegesek maradtak, hogy a befekteteseiken rendes buko volt.

> sokan csinálták ezt amerikában. az összes árbevételetelt
> berakták egy pénzalapba, és közben eladósodtak.

Amugy ez akkor teljesen logikus volt, ahogy logikus volt akkor is hitelre lakast venni, ha KP-ben is ki tudtad volna fizetni. Legalabbis rovid tavon :)
atléta,
szerintem ez a cca. 1000Mrd nem egyszeri veszteség, hanem folyamatos, pontosabban ennyivel kevesebb lesz a nyereség mindaddig, amíg az árfolyamok esnek, és nem lehet tőzsdézni.

lehet persze, hogy tévedek. ha a google profitja újra felugrik megin 25% körülre, és közben az árfolyamok továbbra is esnek, akkor tévedek, és lehet, hogy az van, hogy októberben betolták a pénzt, és ezt elbukták, és előtt nem az idén már nem tolják be.

csakhogy szerintem fordítva van. és őszig betolták a pénzt, és októberben már nem tolták be. tehát ez nem veszteség, hanem elmarad nyereség. szerintem ezért szakadt be a tőzsde. mert a reálgazdaság egyes szereplői és szerintem ebben élen járt az it szektor nem tolták be a negyedéves árbevételüket. október elején beborították boltot.

ennek persze megint összeesküvés elmélet szaga vannak, de van ebben racionalitás, hogy egy ideig betolják a pénzt, egy idő után meg már nem tolták be.

az világos, hogy amíg futott a tőzsde, addig racionális lépés volt az árbevételt a világ tőzsdéin forgatni, főleg amerikában, ahol 1% volt a kamat, mert a hozam ennél lényegesen magasabb volt. és gondolom a google is kapott hitelt, ha a homeless is kapott. tehát akár a teljes árbevételt be lehetett tolni, tulajdonképpen ez volt a racionalitás.

a tőzsde összeomlása előtt a google nyeresége 23% volt, ez simán összejöhetett úgy is, hogy 20% volt árfolyamnyereség, és 3% a licenszdíjak nyeresége. a tőzsdén 20% nyereséget nem volt nehéz realizálni.

negyedév végén szépen kifuttatták ezeket az ügyleteket, és azt mondták, értékpapírok, olyanok nincsenek. a negyedésves zárás után folytatódott a sztori. szóval ez nem k&h equities, hogy más pénzével szórakoztak, hanem a google a saját árbevételét tette fel a tőzsdejátékra.

ez volt a raconális. aki betolta az árbevételét az nagyot nyert az ügyleten, viszont a pénzpiaci szereplők még nagyobbat nyert. és ez azt eredményezte, hogy a kockázati tőkések egyre nagyobb részt szereztek a nyereséges vállalatokban. szerintem ezt elégelték meg ballmerék, meg a többiek. jobs majdnem belehalt abba, hogy csinált egy telefont, és oké, most lehet azon vitázni, hogy most abban mennyi a valós érték, és mennyi a hiszti, és végül is ez az ő választása, de azt nem nézték jó szemmel senki, hogy a kockázati tőkések a nyereséges szektorokban valós kockázatvállalás nélkül egyre nagyobb részesedést szereznek. és ezért borították be a boltot. pénzügyileg megérte volna tovább folytatni, de hatalmi szempontok miatt nem érte meg. nem mindegy, hogy ki irányítja a céget, és kik ülnek az igazgatótanácsban, kié a többség.

az a pacák vagyok aki első perctől azt mondta, hogy a yahoo felvásárlás hiszti, és csak azt a célt szolgálja, hogy a yahoo ne kerüljön a karvaly tőke kezére. most szándékosan használom ezt a kifejezést, nem szokások amúgy, de biztos vagyok abban, hogy ballmerék nem örültek volna annak, ha jött volna egy tőzsdemilliárdos, és olcsó pénzen felvásárol egy vállalatot. és ugye az ki tudja mit fog csinálni. ezért inkább összezártak, feltolták az árfolyamot, azzal, hogy bejelentették, megveszik a yahoot. de egy darab papírt nem vettek, csak mondták, hogy meg veszik. (szerintem a yahoo sun házasság lenne ideális, de ez egy másik történet)

a következő negyedév megválaszolja a nyitott kérdéseket ebben a sztoriban.
@web1: továbbra is érdekeseket írsz, figyelem

a tőzsdén azonban a Google árfolyama ma 5-6%-ot ment fel, hasonlóan az Apple-hoz tegnap. a nyereség, még ha kisebb is, mégha fene se tudja miből van, ma nagy érték. aki Q4-ben nyereséget csinált, az már mind fasza csávó.
@is:
a kisbefektetők csinálják ezeket a mozgásokat. a google most arra törekszik, hogy minél olcsóbban felvásárolja "saját magát", és ehhez ez a csendes esés tökéletes.

ember nincs aki megmondja, hogy ennek a játéknak mi lesz a kimenetele. én azt tippelem, hogy a tőzsde állami kézbe fog kerülni. azért mert a tőzsdei vállalatok többségében szolid nyereséget fognak produkálni, de maga a tőzsde tartósan veszteséges lesz. egy idő után a kisrészvényesek azt fogják mondani: az állam csináljon valamit, és a szabályozásban lépni fognak.
@web1: > szerintem ez a cca. 1000Mrd nem egyszeri veszteség,
> hanem folyamatos, pontosabban ennyivel kevesebb lesz a
> nyereség mindaddig, amíg az árfolyamok esnek, és nem
> lehet tőzsdézni.

Ezt nem ertem, azt irjak, hogy kar (impairment), veszteseg. Meg egy jelentesben ennek is van ertelme. Vagyis korabban (ahogy irtad) betoltak a penzt, aztan buktak rajta. Megkorabban meg nyertek. Vagyis a korabbi 25%-os marginban plusz elojellel szerepelt a befektetesek hozama, a 7%-osban minusszal. Azaz annyira nem csak a befektetesekbol elnek, hogy nem csak a kiesest, de meg a veszteseget is fedezik az egyeb bevetelek. Elmaradt hasznot (hogy nem fektettek be, es ezert az nem hozott penzt) nem szokas igy feltuntetni egy jelentesben. Akkor csak siman kevesebb lenne a bevetel.

> lehet persze, hogy tévedek. ha a google profitja újra
> felugrik megin 25% körülre, és közben az árfolyamok továbbra
> is esnek, akkor tévedek, és lehet,

Mondjuk azert az sem mindegy, hogy az eses kozben a befekteteseik (esetleg ujabb befektetesek) a tozsden vannak-e, vagy kiveszik a penzt. Mert ha kiveszik, akkor van az, amit te mondasz, es persze akkor sem 25% lesz, hiszen a legenda ellenere oket is erinteni fogja a visszaeses (csak idobe telik, amig eljut oda is), es persze azert ha egyszer a korabbi eredmenyben resze volt a befektetesnek, akkor az a jovoben hianyozna.

> hogy az van, hogy októberben betolták a pénzt, és ezt
> elbukták, és előtt nem az idén már nem tolják be.

Nyilvan be fogjak, ha lesz eleg nyereseguk, hiszen most 'olcso' :).

> a tőzsde összeomlása előtt a google nyeresége 23% volt,
> ez simán összejöhetett úgy is, hogy 20% volt árfolyamnyereség,
> és 3% a licenszdíjak nyeresége. a tőzsdén 20%
> nyereséget nem volt nehéz realizálni.

Na de az hogy van akkor, hogy most meg azzal egyutt, hogy vitte a penzt a tozsde, 7%? Raadasul amit te irsz, hogy 20% profitot realizaltak volna a tozsden, az azt jelentette volna, hogy az _osszes_ beveteluket oda nyomjak, de akkor mibol futja a mukodesi koltsegekre? :) Az, hogy a tozsdei nyeresegbo, az nem jo valasz, mert az a 20%-os haszon a vegen :)

> addig racionális lépés volt az árbevételt a világ
> tőzsdéin forgatni

Mondjuk ez azert gazos, mert gyakorlatilag sajat magukba fektetnek igy a vallalatok, a sajat keresletuk (is) hajtja fel a reszvenyarakat, vagyis ez egy sajat magat fujo lufi. Ongerjeszto folyamat, ami jol lathatoan lefele is az kell, hogy legyen.
@atleta.hu:
ahogy már írtam hitelből.

ha ez a 20% veszteség tőzsdei árfolyamveszteség, akkor két eset van.

1) eddig is tőzsdejátékosok voltak. és eddig volt cca. 20% nyereség, most van cca. 20% veszteség, akkor a profitnak 23%-ról nem 7%-ra, hanem -17%-ra kellett volna esnie.

2) most szálltak be ebbe a tőzsdére, szembe mennek a világgal, cégeket vásárolnak, és arra spekulálnak, hogy az árfolyam majd megint emelkedni fog. de ha valaki cégeket vásárol, akkor miért csökkenti le jelentősen az adminisztrációt, és miért csökkenti kisebb mértékben, de még is csak jelentősen a supportot.

van egy harmadik eset.
eddig betolták a tőzsdére a pénzt, most meg nem tolják be. és nem csak ők. sokan mások. mert az alapkezelők egyre nagyobb tulajdonrészt szereztek a vállalatokban, és ez nekik nem jó. nem pénzügyi szempontból nem jó, hanem hatalmi szempontból.

lehet, hogy így csak 7% lesz a profit, és nem 23%, viszont az alapkezelőjük aki vásárolta megfelé a google-t, most arra kényszerül, hogy eladja a tulajdonrészt, mert a portfoliója értéktelenedik elfelé, és valamiből fenn kell tartania az irodát, autót, nyilván el fogja adni a papírokat. a google az esésre játszik, mert a lehető legolcsóbban akarja saját magát visszavásárolni.

ebben az esetben ez a 7% nyereség a valós nyereség. nincs se árfolyamnyereség, se veszteség.

a google közben 3%-ot növekedett. de a kiadások meg 3% növekedés helyett 1%-ot csökkentek. azaz volt egy 4% megszorítás. ha ez nincs, akkor a profit most 3% körül lenne. az meg licensz bevételek. magyarán ha nincs licensz bevétel, nincs megszorítás, nincs szabad tőkepiac, akkor nincs profit se, hiába van növekedés. ez persze csak egy teória.
amúgy amerikában ez volt a gyakorlat.

a hotdogárus azt csinálta, hogy az összes árbevételét odaadta egy alapkezelőnek, aki cserébe adott neki hitelt, és a hotdogárus pénzét (nem a nyereséget, hanem az árbevételt) befektette, abból volt hozam.

és az ügyleten nyerni lehetett, mert a hitel költsége és a kamata együttesenen is max. évi 2-3% körül mozgott (a fed irányadó kamata 1% volt), a hozam éves szintem min. 20-30% volt. ha valaki véletlenszerűen vásárolt, akkor is nyert ennyit.

a piacon izzadni kellett 2-3% nyereségért, és a tőkepiacon 20-30% nyereségért nem kellett csinálni semmit. így a tőkepiacon a profit egyre csak nőtt, és mit csináljanak azzal a pénzzel, nyilván tulajdonrészeket vásárolnak.

és nem a hotdogárus boltjából akartak részt kapni, hanem a nyereséges tőzsdei vállalatokból. és ezek a cégek, azért hogy a folyamatos tulajdonvesztést megakadályozzák beborították a tőzsdét, gyakorlatilag a kapitalizmust.
@web1: olyan jó vagy összefüggéstelen elméletgyártásban, hogy pörgetem még egy kicsit:
Milyen tulajdonvesztést akarnának megakadályozni a tőzsdén? Ha ezt meg akarják akadályozni elég nem eladni a tulajdonrészt... Mert bármilyen furcsa is, a tőzsdén se lehet venni, ha a tulajdonos nem akar eladni.
Azt vágjátok, hogy újabban a Google Readerben azonnal törlődnek a listából az elolvasottnak deklarált bejegyzések? (Vagy benézek valamit?)

Tehát ha később mégiscsak el akarok olvasni egy régebbi bejegyzést, az már sajnos nincs meg, hacsak be nem csillagoztam, vagy meg nem címkéztem.

Ez is a takarékoskodás egy módja...
Inkább a Google, mint a Szilvásy, igaz ő mindent megőriz, kivéve ami neki és főnökeinek kényelmetlen.
ricco,
akkor maradjunk a tényeknél:

q3 és q4 összehasonlítása:

árbevétel növekedés: 3% (q3) 3% (q4)
kiadás növekedés: 3% (q3) -1% (q4)
megszorítás: 0% (q3) 4% (q4)

jövedelem az árbevételhez képest: 23% (q3) 7% (q4)
licensz bevételek az árbevételhez képest: 3% (q3) 3% (q4)
jövedelem a licensz bevételek nélkül: 20% 4% (
jövedelem a licensz bevételek és a megszorítások nélkül: 20% (q3) 0% (q4)

azaz a google egy jelentős jövedelem forrása q4 során elvesztett. és van egy érdekes sor a jelentésben, ami erre rímel:

vagyongazdálkodás kára: N/A (q3) 19% (q4)

mindenki döntse el, hogy ez micsoda. de ez a 20% profit nem csak a google-ból tűnt el, hanem számos óriásvállalatból. még pedig úgy, hogy a világ tőzsdéinek forgalma csökkenni q4 elején csökkenni kezdett, és az árfolyamok is csökkennek, és ma a világ tőzsdéin a befektetők többsége az esésre játszik.

this is the situation.
@web1: Nem pont ezzel kapcsolatban íram, hanem a "tulajdonvesztéses" elméleteddel kapcsolatban.

De jó legyen:
A jelentésben leírják, hogy a pénz a hirdetésből 97% illetve a licensz ÉS MÁS bevételekből 3%. Szóval a bevétel nem a pénzforgatásból jön, eddig se onnan jött. A fenti bevételek szépen növekedtek ahogy írtad = Nem veszett el a Googlenak jelentős jövedelemforrása!

Miért lett akkor kevesebb a profit ha a költségek is csökkentek? Mert egyszeri leírást hajtottak végre az AOL-ben és a Clearwire-ben meglévő részesedésükben ("we recognized $1.09 billion in asset impairment charges related primarily to our investments in AOL and Clearwire") Mivel ez most a könyvelésben alacsonyabb értékkel fog szerepelni, ezért ezt veszeségként le kell írni összesen 1 milliárd volt. Ezt a költségekkel csökkentett bevételekből levonjuk (az volt ugye 1,8 milliárd) komoly csökkenés,

de nincs köze a bevételekhez, jövedelemforrásokhoz!

Így az a sorod, hogy "jövedelem a licensz bevételek nélkül" kicsit értelmetlen. Miért pont anélkül? Miért nem: "jövedelem a hirdetési bevételek nélkül" akkor még minuszba is sikerült volna számolni...

összességében: A google-nak nem vesztett el jelentős jövedelemforrása q4 során. q1 már lehet, hogy más tészta lesz.