Kávéhoz: egy megbolydult világból jelentjük

Email helyett googipelés. A Google vérszemet kapott: látva, hogy a Második Nagy Gmail Lehalás példátlan kommunikációfolyamot generált a Twitteren, végre ők is elindították saját csiripcsatornájukat. Egyetlen nap alatt több mint 21 ezren követik ezt a Twitter-csatornát. Az első twit nem sikerült valami eredetire. A konkurensekkel való összekacsintgatás viszont már beizzította a hangulatot a twitterverzumban.

Szervusz nép, szervusz király. Egyre kendőzetlenebb cezaromániáról tesz tanúbizonyságot Mark Zuckerberg. A Facebook vezérigazgatója a nagy TOS-botrány után immár második hivatalos közleményében von párhuzamot az államvezetés és a közösségi szájt menedzselése között. Múltkor még csak azon merengett, hogy hanyadik állam lenne a való világban a Facebook a maga 175 milliós "népességével". Most meg már kifejezetten erőlteti a "kormányzás", "hallasd a hangod", "szavazz" frázisokat. Azért néha helyet cserélhetne Lula da Silva brazil elnökkel. Végülis kábé ugyanannyi account van a zsebükben, és valószínűleg brazil kollégája sem írna nagyobb marhaságokat a gépházblogba. (Zuckerberg ámokfutását a RWW is analízis alá vette. És jön a szülői felügyelet is. A 24 éves Zuckerberg helyében vigyáznék.)

OP iz bek. A jövő kiszámíthatatlan. A Belsőség és az MF után - elhagyva a magyar karaktereket - a Gawker autós blogjában tűnt föl Orosz Péter. Ez elsőre lehet, hogy nem tűnik hírnek. De nekem az, és örülök is neki. Úgyhogy ide lesz írva, sluszpassz.

A SaaS leszállt. A kormánynak akkor is komolyan számításba kell vennie az új technológiákra, szoftverekre, licencekre váltást, ha egyesek szerint a SaaS nem annyival jobb, mint elsőre gondolnánk. Mások szerint viszont sikeres. A brit kormány már lépett, az amerikaiak erősen gondolkodnak. Annak a kormánynak, melynek fontos a naprakészség és a költséghatékonyság, lépéseket kell tennie ebbe az irányba. Szeretném látni valamelyik magyar párt programjában már az "open source", "cloud-computing", "felhasználóközpontú kormányzati portálok és szolgáltatások" kifejezéseket. Különben kénytelen leszek azt gondolni, hogy a magyar politika számára az IT csupán egy újabb pénznyelő automata és nem több.

Antiarializmus. Ha a Verdana a király, az Arial meg maga az ördög, akkor vajon ki a francia kurva? Tipográfiai ámokfutás, fogmosás előtt.

Jlúzerbázis. Vajon mire használják ezt [az aloldal pontos urlje eltávolítva] a közszemlére tett emailcímlistát a Generál Média által bejegyzett domainen? - kérdezi egyik olvasónk, aki megdöbbenve tapasztalta, hogy ő is palimadár, hiszen saját mailcíme is fent van az oldalon.

Címkék: google gawker bulvár bloggerek kávéhoz facebook tipográfia twitter
2009.02.27. 15:42. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

azoknak, akik nem bináris kódban olvasnak, az első üzenet jelentése (bin->ascii) :

I'm feeling lucky\n
na, még én is találtam egy ezer éve nem használt email címemet azon a listán...
És egész nap szar a netvibes! Nem tudok így élni! :)
a palimadárponthu kapcsán:
www.symposion.org.yu/fex.page:76d0ede4-3f29-e9ff-f9ad-709edcd15db9.bot

ebből egészen pikáns sztori kerekedett. persze a jlúzerek megvédték a szántóvetőt, aki inkább cs aratni akart..
A SaaS divatos kifejezes, de szerintem kevered a fogalmakat. A SaaS nem technologiat jelol, hanem uzleti konstrukciot. Nem azt jelenti, hogy cloud meg virtualizalas all a hatterben, hanem azt, hogy nem licenszt veszel (nagy indulo koltseggel, es hasznalod, amig akarod), hanem elofizetsz (kis indulo koltseg, jo esetben annyit fizetsz, amennyit hasznalsz, de azt aztan rendszeresen). Ez egy uzleti modell, amit meg lehet valositani az emlegetett technologiakkal is, de akar nelkuluk is. A web pl. kituno platform lehet egy ilyen szolgaltatashoz. Gondoljunk csak a web mailre, illetve az egyeb online elerheto alkalmazasokra, mint pl. a google docs, ami amig writely volt addig talan pont ebben a modellben mukodott. De vegulis gyakorlatilag az osszes fizetos webes alkalmazas ebbe a kategoriaba esik, amit inkabb a funkcionalitasert mint az elerheto adatokert hasznalsz. (Vagyis ahol leginkabb a sajat adataidat kezeled.)

Na most ha ezt osszerakjuk azzal, hogy az allamnak jo lenne minel tobb open source szoftvert hasznalnia, akkor mindjart kiderul, hogy egyaltalan nem a SaaS biznisz modell kell nekik :).

luzerbazis temaban: adatvedelmi biztos? abiweb.obh.hu/abi/
Szerintem ha a Google indexeli a listát, olyan mindegy, hogy kap még egy linket vagy sem.
Kurv@élet, már bocsánat. De nekem is van egy fent. Ennek már mindegy.
Ez kimerít valamilyen jogi kategóriát? Visszaélés?
ÖÖÖÖ.... és mi a baj az arial-al?
A mi siteunkon verdanaról arialra terrvezünk váltani, akkor ne tegyük? A verdana most menő? Uh, remélem nem az M$ Serif lesz az új trend... :)
Ezt olvastam én is, néhány helyen már el is küldtem őket a faq-ba...

Szóval akinek pendrive-ja, vagy memkarija van az illegális tartalmakat tárol rajta?

Nálunk a szerkesztőségben van vagy 15 pendrive, meg kb ennyi memóriakártya is, és SOHA nem volt rajtuk pl. zene (fényképezőgépen miért nincs MP3 lejátszó? lol).

Ilyen alapon minden autóst büntessenek meg gyorshajtásra, hiszen 50-nél többel is tudna menni az autó...

A jó annyukat fennék meg a ravatalon.
Másrészt miért egyesület kepja a lóvét?
Akkor már inkább az állam. Bár egyszar az egész.

2000 Ft-os 4 Gb-os pendrive 2400 Ft-lesz, ami azért 25% emelés. Remélem gyógyszerre költik a b@#&@#yxv

ehh...
@◄ViZion: > Szóval akinek pendrive-ja, vagy memkarija
> van az illegális tartalmakat tárol rajta?

Minden adathordozo utan fizetunk jogdijat, de nem azert mert 'illegalis' tartalmat tarolunk rajta - ilyet csak az ujsagirok irogatnak - hanem pont azert, hogy legalis legyen barmit (ugy ertem (C)-os anyagokat is) tarolni rajta. Gyerekporno ellen nem ved ;)

Ez egy altalanydij, es ezert cserebe azt kapjuk, hogy a mediaban hangoztatottal ellentetben szabadon masolhatjuk es tolthetjuk le a zeneket pl.
@atleta.hu: Értelek, de pl. egy fényképezőgép memóriája miért esik ebbe a körbe? Ilyen alapon a DDR ramokat is matricázhatnák, meg a CPU-kat is.

Lássuk be: CSALÁS, levesznek pénzel, ennyi.