Nagy Twitter Verseny: első napok, összegzés

Mint bizonyára sokan értesültek róla, pénteken (btw, a szülinapomon) elindult a Nagy Twitter Verseny (#ntv2009). A verseny célja nem más, mint hogy kilendítse a hazai twitterezést jelenlegi, álmos, picit belterjes állapotából. Szóval a cél a 2009 követő elérése.

Rögtön az első napon (egyik riválisunkkal ellentétben) sikerült a Webisztánnak kikerülnie az Index címlapjára, a vezető cikk mellé. Ez a fejlemény a vártnál kevesebb új követőt eredményezett. De így is nagy köszönet az indexeseknek, elsősorban don B-nek, amiért bevállalták, hogy támogatják a kampányt.

Ezzel egy időben a Turulmeme-re is sikerült leszervezni egy hirdetést. Lacinak is köszönet. Ennek, és a masszív kampányolásnak köszönhetően a kezdeti utolsó (harmadik) helyről sikerült vasárnapra az első helyre ugranunk. Nem egész két nap alatt 300 új követője lett a twitter.com/hh-nak.

Amúgy a verseny kezdete óta sok magyar twitterező jelezte, hogy nekik is nőtt követőik száma. Vagyis a konteszt az egész közösséget megpörgeti. És ez is itt a cél.

Pénteken, a szülinapi bulin egyik kedves barátom megajándékozott pár kampánymatricával. Úgyhogy aki szeretné promotálni laptopján vagy egyéb helyen a versenyt, dobjon egy mailt (hirbehozo at gmail), és valahogy megoldjuk, hogy eljusson hozzátok is az endorsement sticker.

Kampányhirdetés a Blogter Kft. cégtábláján. (Ismeretlen támogató alkotása.)

Szóval most, hogy valamivel több mint 700 követőnk van, kezdődik a neheze. A 2009 még nagyon messze van, és érezhető, hogy most kéne egy nagyobbat lépni előre. Olyan internetező magyarok elérése a cél, akik eddig még nem twittereztek, nem is ismerik a Twittert.

Ebben szeretném a segítségeteket kérni. Ha van olyan ismerősötök, ismertek olyan közösséget, melynek tagjai még nem twittereznek, viszont nem teljesen idegen tőlük az sms-hosszúságú üzenetek megosztása a weben, értesítsetek minket. Felvesszük velük a kapcsolatot, hátha hajlandóak csatlakozni a kampányhoz.

Hogyan csatlakozz a kampányhoz?

Csatlakozni pofonegyszerű. Erre a linkre kell kattintani, és regisztrálni. Ha már fent vagy Twitteren, akkor csak a twitter.com/hh címen kell kattintanod a "follow" gombra.

Még egyszer szeretném aláhúzni, hogy a versenynek semmi különös célja (úgynevezett értelme) nincsen. Játszunk egyet, közösen. És ha minden jól megy, sikerül egy kicsit felrázni ezt a közösséget.

Ha a blogotokra szeretnétek kitenni a támogató badge-et, akkor ezt a kódot másoljátok be a html-nézetbe. 500 pixeles verzió:

<a href="https://twitter.com/signup?follow=hh&commit=Join+today!"><img src="http://webisztan.blog.hu/media/image/0904/twitcamp500.png" class="imgright" alt="" style="border: 0pt none ;" /></a>

Vagy itt a 180x180 pixeles verzió is:

<a href="https://twitter.com/signup?follow=hh&commit=Join+today!"><img src="http://webisztan.blog.hu/media/image/0904/twitcamp180.png"/></a>

Igény szerint különböző méretben, formátumban is elő tudjuk állítani. Akinek speciális igényei lennének, szintén emailben tudassa velünk.

Jövő hétre még tartogatunk pár meglepetést. És még egyszer köszönet mindenkinek, aki segít, támogat, szurkol nekünk. Nagyon nehéz verseny ez, egy majdnem lehetetlen céllal. Úgyhogy minden apró segítség jól jön.

Külön köszönet azoknak, akik már megemlékeztek a versenyről: 

Kampányra fel! 1300+ aktivista, szevasztok!

Címkék: blog verseny twitter webisztán hh
2009.04.27. 08:50. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szerintem baromi sokat dobna a kampányon, ha nem csak a "kövess" szöveget mantráznátok, hanem arról is esne szó, miért is jó, hogy követnek téged/titeket.
Mit ajánlasz? :)
infókat, amiket csak ott kapunk meg?
esetleg mindenki egy kedves szót?
azon túl, hogy neked lesz 2009 követőd, ez miért lesz jó annak a 2009 követőnek? :)
az jutott eszembe, mikor a nénike nyilatkozik a valo világ riporterének:
-maga kire küldte az smst nénike?
-hát nekem mind a 3 nagyon szimpatikus, mind3nak küldtem :D

Én egyáltalán arra lennék egyszer kiváncsi, hogy ki mire szereti használni a TWittert. Mert nekem egyenlőre semmi értelmeset nem hoz...
___A___, először is szeretném megköszönni a lehetőséget a rivális weblapon való kommenteléshez.

A twitternek onnan válik értelme, hogy feliratkozol azokra a feedekre, amik érdekelnek, illetve berántod a haverjaidat is, akik rád iratkoznak fel. Ezután nyomod a posztokat, elindul a beszélgetés. Egyrészt látod a folyamban az okosságokat, másrészt a te okosságaidat is olvassák visszafelé.

Persze, ha csak önmagában regisztrálsz és feliratkozol, mondjuk, RÁM, akkor sok értelme nem lesz ezen kívül.
"Játszunk egyet, közösen. És ha minden jól megy, sikerül egy kicsit felrázni ezt a közösséget."

Nekem is az a dilemmám, mint az első hozzászólónak. Pusztán a számok felfújása jelenti majd a felrázást?

Abból, hogy valakik csatlakoznak minden fogalom nélkül, mert nem is tudják, hogy mért lenne ez jó nekik, és aztán ott hever majd egy csomó halott twitter account, lesz valami értelmes?

Nem kellene legalább egy kicsit a dolog minőségi oldalán is gondolkozni?
én úgy látom, hogy csupán arra jó ez az egész, hogy valakinek lesz 2009 követője, akiknek lehet majd nyomni az infót pl. új posztok megjelenéséről. Ezáltal több látogató lesz az adott blogon/honlapon tökmindegy. Ha több látogató lesz, az valószínű, hogy növeli a reklámbevételeket, ami valakinek ismét jó lesz. Én úgy látom, hogy az egész csak egy nagy marketingfogás.
@Slanger: a 0 huf reklambevetelt remelem sikerul megduplazni a verseny vegere.
"Külön köszönet azoknak, akik már megemlékeztek a versenyről: "

megemlekezni ugynevezett elmult dolgokrol szokas, nem?: )
"Amúgy a verseny kezdete óta sok magyar twitterező jelezte, hogy nekik is nőtt követőik száma. Vagyis a konteszt az egész közösséget megpörgeti. És ez is itt a cél."
ha akartok engem is követhettek :)
twitter.com/tudtad
kaptam meghívó emilt: "hh wants to keep up with you on Twitter", nem örülök neki.
Van Mo.-n a három versenyzőnél több követővel rendelkező twitterer?
Rájöttem, miért jó ez az egész. Mivel hh eddig le volt lakatolva, nem mertem például angelday-re kattintani. Most mindkettő sima ügy lett. :)
Én azt kérdezném, hogy van-e a három versenyzőnél érdekesebb tartalommal bíró magyar twitterer? No offense. :)
Szerintem is kellene egy poszt arról, hogy mikre jó a twitter, azon túl, hogy mit csinálsz éppen.

A twitteren túl pedig ugye ott a jó kis (turul)csirip, ahol lehet szerezni új ismerősöket, bulikról értesülni, szakdolgozathoz konzulenst vadászni, sőt még akár be is csajozni (tudunk olyanról, akinek ez sikerült ;)

Szóval kellene egy ilyen, osztán index nyitót neki. Mondjuk én @doranskynak szurkolok, dehát ez most mindegy.
Segítene a kezdő twitterezők számára ennek a videónak a lefordítása, vagy egy ilyen magyar videó készítése: www.youtube.com/watch?v=ddO9idmax0o
@ZaZie: Képzeld és rá mertem kattintani angelday-re, de csak tök sokára jelölt vissza!!4!!négy! :D
@Rabbit: Te csajozni jársz a Turulcsiripre?
@Csabosz: az Indexesek írhatnának egy cikket, ami leírja, hogy mire jó, és főleg, hogy hogyan kell használni.

Úgyis szoktak webes dolgokról írni időnként. Egy ilyen cikk sokat dobhatna a magyar közösségen.
@pollner: Hm, ezek szerint elszóltam magam?

Viccet félretéve: bizonyos rétegeknek ez fontosabb motiváció lehet, mint az iparági pletykák.
oszinte leszek
ezert hogy titeket kovesselek nem nyulnek a twitterhez, mert csak eggyel tobb kacat a gepemen ami nem kell

viszont a sertesinfluenza lokest adhat a twitternek
search.twitter.com/search?max_id=1627448050&page=1&q=%23swineflu

ezen elgondolkodtam hogy itt kovessem
@agyvihar: na tessek :)
akkor meg ezt se
@Rabbit: Hű, még vissza is kattintott rád? Aztaaaaa! Gratulálok! :)
tényleg, vonjunk be mindenkit, hadd tudja mindenki milyen jó a twitter! hogy van még egy plusz baromság a közösségi oldalak mellett amivel értelmetlenül elütheted azt a temérdek szabadidődet! növeljük a gép előtt élők számát! elképesztő mennyi birka ember van.. azért hajrá a többieknek!
@b4ker: Azért ludditának sem muszáj lenni. :)

A Twittert is lehet értelmes dolgokra használni, minden az emberen múlik.

A Twitter a kockák/geek-ek/nördök játszótere, de mivel a kockák már megunták hogy csak másik kockákkal játsszanak (csak a saját hangjukat hallassák), hívnak mindenkit a virtuális játszótérre. ennyi. mért, ti milyen közösségi oldalon éltek, iwiwen?
jha, manuális backlink: hhanuman.blogspot.com/2009/04/magyar-twitter-orulet.html
Kövessetek!!
@O'Seamus: nagyon gáz ha valaki nem a twitterezéstől lesz geek és nem él online életet iwiwen, facebookon és twitteren?
@agyvihar: asszem akkor _valahol_ egyetértünk, viszont én itt a 3 magyar twitter éllovasnál még nem fedeztem fel olyat amiért megérné követni őket. viszont elolvasva a linkelt cikket, valóban adódhatnak helyzetek, mikor hasznos lehet.
@b4ker: Én sem találtam még olyan embert twitteren, akit érdemes lenne követni. A fő probléma az, hgy az értelmes tartalom összefonódik a csevegéssel, a másoknak válaszolgatással, ezért elsősorban olyanoknak jó, akiknek a barátai is twittert használnak, és nem zavarja őket, ha a haver megírja, hogy éppen milyen fényképzőt vett, vagy milyen sorozatot néz torrent-en.

A fenti linken levő ötletek ezért jók, mert azokon keresztül hasznos dolgokat lehet kinyerni, és nem a reggeliről szólnak, ahogy a cikk címe is mondja.
@agyvihar: Ha én twitteren követnék valakit, akkor az biztosan nem geek lenne, mert geek tartalommal amúgy is el vagyok látva.

Ha például valaki a hell.blog.hu-hoz hasonlóan történelmi érdekességekről írogatna, és mondjuk szakember lenne, vagyis akár kérdezni is lehetne tőle a témában, akkor őt valószínűleg követném, mert ott még a mások által feltett kérdések is érdekesek lehetnének.


Ezért lenne jó minél több nem geek twitterező, hogy legyenek tematikus twitter-ek, nem geek tartalommal.
@agyvihar: van benne valami. viszont én eddig még csak olyan twitterekkel találkoztam amit vagy csak az illető haverjai értenek, vagy rohadtul nem érdekel.
Nyomtam én is egy feliratkozást, bár nem használom a Twittert. Azt a regisztrációt is csak a sokadik twitteres post után csináltam, hogy megnézzem pontosan mi is az.

Kb. regisztráltam, kuldtem pár értelmetlen üzit, oszt' sanyi...
Jó ez a verseny, nekem is lett pár új követőm, kár, hogy mindegyik spammer.

Viszont cserébe eltűnt az első 500 tweetem :(
Most számoltam ki mennyire lenne reális összevetni a CNN-Kutcher versenyt HH-AD-DO challenge_dzsel. A következő:

CNN-Kutcher
www.internetworldstats.com/ szerint 1,5 milliárd ember netezik valamilyen módon. Ebből az embermennyiségből 1 millió követőt kellett elérni. 1500-adát a világnak. (és mindketten világsztárok)

HH-AD-DO
Magyarországon, környéken 2 millió magyar netező van kb.
Ennek 1500-ada = 1333

Ennyi ember elérése arányában megfelelne a CNN-es 1 milliónak. Azt leszámítva, hogy a versenyzőknek nem a technológia iparból kellene jönniük.
Így például Majka és a Hírtv csatája kellene legyen :) kb.

Valaki nem keresné meg őket? :D
@pinkfarktus: majkát kövesse egy rühes veszettkutya
@[imi]: Jogos! Akkor lehetne valaki más, aki nagyjából képben van a technológiával és elég ismert..
Mit szóltok angelday minőségi tweet posztjához? Kit mennyire győzött meg a twitter értelméről?

plastik.hu/2009/04/27/minosegi-tweet/
A három (pozitív értelembe véve) übergeek ha igazán tömeget szeretne a Twitterre, olyan online tömegtermelőket keresne meg, mint az Index vagy az Origó vagy a Startlap. Az Index esküszik a display-zett blogra, nem tudom, segítene-e? Az Origo meg az iWiW miatt szerintem 'csókolom. A Startlap a geekek szerint ciki. Pedig az a kívánt korosztályt benyomná. Csak hát ha a Lap.hu találkozóról nem ír HH, akkor mit várunk?
Köszönjük a Twitter matricát a Blogter cégtáblán. Eddig csak a Reakció matrocázta, de most már a geek-ek is odaszoknak :-))

hajrá, verseny, hajrá twitter!!!

A győztesnek felajánlhatunk vmit? pár láda sört, néhány üveg vodkát? mondjuk blogteres matricával???
sokan csetelésre használják a twittert, viszont ahhoz meg kurva lassú, egy egy chat alkalmazáshoz képest
Egészen jól áll már a hirbehozo a Twitteren, épp az előbb néztem: 881 követő van.
Bocs: de erről a hazai Nagy Twitter Versenyről mit sem tudtam, holott engem is követnek néhányan. (kb. olyan 2000 fölött)
@kaposlogisztika: Angol nyelven nem olyan nagy szám ennyi követőt összeszedni.
no mi van itt senki sem ajánl fel? a twitteren már befutott kevés...
@agyvihar: nem azzal van a baj mert nekem tetszik, hanem azzal, hogy napok óta nem szól másról az a blog csak támogatói posztról meg erről a versenyről.
majd gondolom jövő héten beesik ezek közé egy olyan poszt is, hogy angelday bal kézben tartja a távirányítót esténként - az olvasó, hogy van ezzel? ez majd generál 45 ugyanilyen sokatmondó hozzászólást oszt szevasz.
tévedés ne essék nagyon szeretem azt a blogot és jó ideje olvasom de már közel sem olyan színvonalas.
ő az aki ebbe a versenybe a legtöbb humort tudta belevinni a blogján és voltak bekezdések amik iszonyjól csapódtak le nálam is, szuper meg minden de most, hogy minden ekörül forog, mégjobban betette a fát a küllők közé.
nem akarom olvasni amíg vége nincs a versenynek. kérem vissza a régi blogot.
@agyvihar: jaja, vannak magyarországról olyan twitterezők akik napi többszáz követőt kapnak a nyomukba maguk után.
@kaposlogisztika: gondolom kijelölted követésre azt akit csak elértél, ezzel simán fel lehet húzni magasra :)
te másra használod a twittert mint amire kitalálták.
csak meg kell nézni hány embert követsz.