Változások a Facebookon: szakítás a Twitterrel

Alapvetően visszarendeződésnek tekinthetjük a Facebook tegnap kitolt új felületeit. Akik még emlékeznek, korábban pont ilyen leosztásban (live feed, news feed) lehetett nézegetni az ismerősökkel kapcsolatos híreket.

Aztán - idén márciusban - megkaptuk azt a felületet, ahol középen ment a valós idejű hírfolyam, jobb oldalt pedig a "Highlights" alatt nézegethettük a kiemelt híreket. A kiemelés logikája az adott hírelemmel kapcsolatos aktivitások voltak. Vagyis minél többet szóltak hozzá egy ismerősünk fotójához, annál valószínűbb volt, hogy kiemelt hír lett a "Highlights"-ban.

A mostani felületátrendezés valójában tehát visszarendeződés. Hiszen megint leválasztották a friss híreket a fontos hírektől a középső hasábban. Úgy is mondhatnánk, hogy a Facebook belátta, hogy hülyeség a Twittert másolnia.

(Btw, márciusban ugye hatalmas felháborodás volt a felületátalakítás miatt. Majdnem biztos vagyok benne, hogy a többség most is fel lesz háborodva, noha nagyjából visszakerült a korábban hőn vágyott régi interfész. Hát igen, dizájn kérdésében a felhasználók jelentős része mindig is inkább konzervatív, a fennállóhoz szeret ragaszkodni. Még akkor is, ha ez a fennálló korábban épphogy ellenszenves volt - egy korábbi fennállóhoz képest.)

A visszarendeződéssel ismét hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy nem kapunk meg minden hírt a nyitóoldalon, hanem a News Feed és Live Feed fülek közt kell kattintgatnunk ahhoz, hogy teljes képet kapjunk az ismerőseinket érintő történésekről.

Mondom, ezzel a Facebook azt állítja, hogy a Twitter-féle "mindent bele élő hírfolyam" filozófia nem működik megfelelően az ő esetükben. Inkább a kapcsolati hálót pingelgetik azzal, hogy jobb oldalon folymatosan mutatják, hogy melyik ismerősünkkel kéne felvennünk a kapcsolatot újra meg újra. Illetve arra késztetik a felhasználókat, hogy a hírfolyamot minél gyakrabban megnézzék.

A mostani változást más okok is indokolhatták: például az, hogy a Facebookot fel kell készítenie arra, hogy a felhasználók friss feedjét - bizonyos megkötésekkel - ki lehessen majd csatornázni, mondjuk a nagy keresőkbe. A másik, amit észre kell vennünk, hogy a "Highlights" eltűnésével a jobb hasáb nagyon üres lett. Feltételezhetjük, hogy a Facebook a hirdetéseknek ágyaz meg ezzel a ritkítással.

Vegyük át még egyszer, mi változott most: a News Feed felel meg mostantól a Highlightsnak. Annyi különbséggel, hogy a News Feed sokkal több hírt tartalmaz, mint a Highlights. És külön fülre került a twitteres Live Feed, amiben meg minden egyes aktivitás benne van, időrendben, ami csak ismerőseinkkel történik a Facebookban. A "become a fan"-től az ismerősbejelölésen át a képfeltöltés tényéig minden apró hírmorzsa.

Címkék: facebook twitter redizájn
2009.10.24. 11:36. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kár, kár. Bírtam a highlights részt.
Ha jól értem a 2 folyamot aggyal kell összefésülni, hogy (az eddig létező) teljes képet megkapjam kapjam?
ha nem a facebook lenne, azt mondanám, hogy ez egy wiwes mentalitás, feleslegesen kattintgattatják a usert, tényleg idegesítő.

igazán megtehetnék, hogy meghagyják a felhasználók számára a választási lehetőséget
mostansag level sem jon arrol ha valaki kommentel vagy post -ol
ez így nagyon trágya lett... az előző nekem sokkal de sokkal jobban tetszett... és szerintem amióta twitteres volt a fb sokkal több felhasználó regisztrált, és használta minden nap, de nekem kezd elmenni az egésztől a kedvem, amikor azt látom, hogy nem tudok úgy kiigazodni az egészen, mint azelőtt...
Nem biztos, hogy előnyös, ha valamit túlzsúfolnak.
Elsőre nekem ilyennek tűnik, bár még csak kétszer voltam bent egy-egy pillanatra.

Az is lehet, hogy csak elállítottam valamit.
Először azt hittem valamire rákattintottam és azért ilyen. Nem szeretem, zavaró és teljesen értelmetlen a két fül közötti különbség.
és engem rohadtul nem érdekel ki kinek lett az ismerőse. azt nem lehet valahogy eltüntetni? :/
Kár, hogy a lite.facebook.com-on nincs chat, különben már csak azt használnám.
a felhasználók nem szeretik az új facebook-ot : absztarhal.blog.hu/2009/10/24/a_facebook_utalja_a_felhasznaloit

nem értük egyet, szerintem épp az új hírfolyam lett twitteres, már ha lehet ilyet mondani.
@Aurus:
Akkor hasonlóan gondolkodtunk.
Én is ide-oda kattintgattam elsőre.

Egyetértek chrome-al.

Egy közösségi oldal nem attól közösségi, hogy teleszórom webszemét töltelékkel. Márpedig úgy tűnik most ezt érték el. De majd még felmegyek és megpróbálok állítgatni rajta, hátha visszakerül minden a régi kerékvágásba valamilyen csodagombbal.:)
"A visszarendeződéssel ismét hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy nem kapunk meg minden hírt a nyitóoldalon, hanem a News Feed és Live Feed fülek közt kell kattintgatnunk ahhoz, hogy teljes képet kapjunk az ismerőseinket érintő történésekről."

FB help:
"News Feed aggregates the most interesting content that your friends are posting, while Live Feed shows you all the actions your friends are making in real-time."

Eszerint a live-ban minden benne van.
Hol az igazság? :)
Marhára nem érdekel, hogy az az ismerősöm, aki mondjuk most ment ki Erasmussal Németországba, hogy jelölget be két hét alatt negyvenkilenc embert. Legalább annyit megtehetnének, hogy egyes elemeket (pl. ismerősbővülés, rajongásbővülés stb.) ki lehessen kapcsolni. Akkor el tudnám fogadni.
A News feed pedig értelmetlen, mert egy időrend nélküli zagyvaság, amiben úgysem az van elöl, ami érdekel.
Nekem kifejezetten tetszik ez a régi-új verzió.
Végre nem kell folyamatosan hülye alkalmazásokat gyilkolnom a news-feedből, és végre annélkül észreveszem az ismerőseim adatváltozásait, új ismerőseit, hogy benéznék a profiljukba és/vagy véletlenül kiszúrnám a Highlightsban, ha odakerül (ami nem mindig történik meg)

(Bár még nem teljesen látom át én sem a Live és a News feed közötti különbséget, de a News kb az, amit szerettem régen a Facebookban)
@crungry: az azt kapcsolja, hogy a te ilyen jellegű dolgaid ne jelenjenek meg mások falán.
@[Nord]: Jó lenne a News feed, ha legalább időrendi sorrendbe rakná a dolgokat, nem pedig egy random katyvasz lenne az egész.
@nadivereb: Ez igaz, de remélem ez csak a kiforratlanságának tudható be, és/vagy átmeneti bug (volt már ilyen máskor is, az előző verzióban is).
Ez az egesz valahol a spam vs ertekes informacio problemarol szol. Minden nagyobb jatekos a piacon azon igyekszik hogyan tereljek az uj informaciokat a sajat rendszerukbe, masreszt viszont a fo problema az hogyan talaljak meg es ertesitik azokat a felhasznalokat akiket tenyleg eredekel az adott informacio.
BREAKING NEWS:

Budapest teljes belvárosa elérhető 3D-ben a Google Earth-ön!
télleg fura, de majdcsak megszokjuk ezt is...
Ma én is szembesültem vele bár a régit (azaz a twitter szerű régit) egészen megszoktam. Hol vannak már azok az idők amikor az oldal neve thefacebook.com volt és a cukorhegy arcképe virított balra fent a logó helyett. :)
Én is azt hittem, h elállítottam valamit, ez így rémes!!!
ez így tényleg sz.r ...
nem értem hova "fejlesztgetnek" úgy, hogy nem tudok róla, hogy komolyabb panasz-áradat érkezett volna hozzájuk a jelenlegi rendszerrel kapcsolatban. akkor meg minek?
de legalább be lehetne állítani, hogy mit akarok látni! nem érdekel ki ismert meg kit.. tiszta wiw. :( ott is csak ezek mennek abban a sávban szinte...
@serig: ha ennél jobban az arcodba tolnák az infót, akkor valszeg eltörne az orrcsontod.

iWiW Gépház Blog: "Első lépésként érthetőbbé tettük a nyitólapi hírfolyam szabályozhatóságát, amivel egyes ismerőseiteket vagy bizonyos hírtípusokat el tudtok rejteni, amennyiben nem vagytok rá kíváncsiak. A minden egyes hírfolyam-bejegyzés végén található "elrejtés" gomb segítségével tudjátok ezeket beállítani."
a facebook masolta a twittert.
a wiw masolta a facebookot.
most meg mintha a facebook masolta volna a wiwet.

ez igy egy katyvasz.
minek kette valasztani a hirfolyamot, mikozben sok kulonbseg nincs koztuk.
teljesen jol parameterezheto volt eddig a kozponti cucc, tok folosleges (es ruhellem is) amikor helyettem akarjak tudni, hogy mi a jo nekem.

szar lett ez igy.
én már ezt nem tudom követni!
Nekem nem lenne ezzel bajom, ha ÉN paraméterezhetném a news feedet, nem pedig egy kib*szott algoritmus:

"How does News Feed determine which content is most interesting?

The News Feed algorithm bases this on a few factors: how many friends are commenting on a certain piece of content, who posted the content, and what type of content it is (e.g. photo, video, or status update)."

Így ott tartok, h MINDENKÉPP végig kell néznem a live feedet, hiszen ez NEM működik jól, tapasztaltam. De akor minek van a news feed...?
Mondjuk ha a lite.facebook.com-on (is) lenne notifications a jobb alsó sarokban, akkor nem rinyálnÁk, hanem használnám azt...
Ez így fos, nem értem mi alapján kerül valamelyik elem az egyikbe vagy a másikba, kénytelen vagyok kattintgatni köztük.
A facebook szakított a twitterrel? Szegény.
"Az ország jó irányban haladt, infrastruktúrája, úthálózata, intézményvilága modernizálódott, de a végrehajtási hibák, a gyakori kapkodás miatt sokak szemében sérült a mindennapok biztonsága, kiszámíthatósága"
Lendvai Ildikó"

Ez a igasság !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
@Bedina74: Szakítósblogon a történet helye!
@karatekutya: na, ha az kis iwiw képes erre, akkor a nagy fészbúk mér nem?
Látom továbbra is nagy a felháborodás. Rászántam magam és egy rövidet én is írtam a blogomban.
Van benne egy olyan link, ami egy Facebook-csoportra mutat.
www.facebook.com/group.php?gid=162102625749
Elképesztő gyorsasággal növekszik a csoport. Már-már a Jackson jelenséggel vetekszik...
itguru.blog.hu/2009/10/25/mission_accomplished_1
szerintem maradjon!

a többi monnnyon le!