iPhone 4: az utolsó smartphone

Mindenekelőtt egy kis történeti igazságtétel: elvitathatatlan, hogy az Apple az iPhone-nal sok szempontból megújította és diktálja az okostelefonok piacát. Egy sor olyan újítást, megoldást vezettek be, ami azóta iparági sztenderddé vált. Az Apple mutatta meg, hogy hogyan lehet olyan zsebkészüléket készíteni, ami nem csak (nem elsősorban) kommunikálásra, de szórakozásra is tökéletesen alkalmas.

És akkor most a tegnapi WWDC-n bemutatott gépről.

Nagyon sok újdonság nem volt ahhoz képest, amit a Gizmodón már láthattunk áprilisban. Nekem első nézésre talán csak a giroszkóp és az újgenerációs kijelző (marketingbullshitül: "retina kijelző", magyarul: 326 ppi) ragadta meg a fantáziámat.

És azt is gondolom, hogy az iPhone a mostani hardverével egy tökéletes zsebkészülék lesz, mely legelsősorban a játékfejlesztők és -fogyasztók vágyálmait teljesíti. Tegnap úgy fogalmaztam Twitteren, hogy az iPhone 4 az utolsó smartphone. Arra értettem, hogy ez a telefon hardveresen/fizikailag felért a csúcsra. Piszok gyors, brilliáns kijelző, mindez meghökkentően vékony házban, nagyon finom dizájnba csomagolva. És ráadásul valamivel olcsóbb, mint egy Rolls-Royce.

Mi kellhet még egy okostelefonba? Még nagyobb kijelző? Még jobb felbontás? Még tutibb multitouch? Mint a múltkori postban is utaltam rá, a csúcskategória az okostelefonok piacán lassan be fog fagyni.

Minden csúcskategóriás készülék nagyjából ugyanazt fogja tudni jövő tavaszra. És nem lesznek olyan hardveres igényeink, ami miatt még jobb, még erősebb telefonra váltanánk. Nem lesz meg a vágy. Mert minden álmunk teljesült már. Nincsenek hatalmas ugrások előre.

A másik, amire fontos kitérni, hogy az elmúlt egy évben olyan szinten felpörgött az androidos telefonok piaca, hogy már most látszik, hogy a karácsonyi szezonra az iPhone 4 nem a legjobb, hanem csupán egy csúcskészülék lesz a többi között.

Én a WWDC-t olyan szemmel is követtem (már persze nem a haláltusázó Ustreamen, hanem a szöveges beszámolókban), hogy vajon mit fogok gondolni a show végére a zsebemben lapuló HTC Desire-ről. Azt kell, hogy mondjam, hogy az Android platform (főként a Froyóval) olyan szintre küzdötte fel magát, hogy egyszerűen nem bánt, hogy nem iPhone 4-em van.

Ez valószínűleg még inkább így lesz, amikor a következő negyedévekben a HTC és mondjuk a Motorola kijön a következő generációs gépeivel. Az iPhone minden bizonnyal éllovas marad a smartphone piacon, ugyanakkor az is teljesen világos így 2010 júniusára, hogy több gyártó is felért az élre. És mivel ők sokkal nagyobb ütemben dobják piacra új készülékeiket, elveszti a jelentőségét, hogy mi a pontos sorrend az élbolyban.

Ne feledjük, a HTC EVO 4 az iPhone 4 előtt jött ki. És még az őszi telefonbejelentési dömping nagyon messze van.

Érzi ezt az Apple is. Nem véletlen, hogy az iPhone 4 egyből ilyen színes bigyókkal is megvásárolható lesz. Tudják ők is jól, hogy a még erősebb proci, még jobb felbontású kijelző már nem lesz elég vonzó. Még a csúcskategóriás készülékeket vásárlók számára sem. Hát még az új belépők számára.

A következő egy év szerintem inkább fog a szoftverről, mint a hardverről szólni. Szoftveresen kell újat, jobbat, használhatóbbat, kreatívabbat mutatnia az Apple-nek és az Androidnak is. A készülékek elérik lassan a maguk határait. Nincs értelme, hogy nagyobb legyen. Nem olyan fontos, hogy gyorsabb vagy még precízebb legyen.

Az élmény, a használat legyen jobb. És persze ehozzá kell nyúlni az eszközköziség témaköréhez is újra. A smartphone csak egy készülék. Ott van a laptop, ott van a tévé, ott van a mosógép, ott van a házimozi és a hi-fi. Egy sor elektronikai eszköz vesz minket körül, melyek közt valamiféle átjárhatóságot meg kell tudni teremteni.

Lehet, hogy épp a smartphone lesz az az eszköz, mely ebben a térben a kulcsszerepet fogja játszani. Mint ahogy a szórakozási és vásárlási szokásainkra is alapvetően kihat.

A zsebkészülékünk (iPhone 5?) akár arra is képes lehet a közeljövőben, hogy full hd filmeket streameljünk a tévénkre. Vagy tetszőleges felületekre.

A másik irány szerintem az alsó árkategóriás okostelefonok gyártása. Jövő ilyenkor nem elképzelhetetlen, hogy minden második újonnan vásárolt telefon nem csak multitouch-os lesz, de alapdologgá növi ki magát az accelerometer, a beépített szenzorok, a 3g/wifi képesség. A 30 ezer forintos smartphone-ok világa pedig alapvető változásokat hozhat. Lásd a fenti bekezdésekben taglalt ideákat.

Összefoglalva: az iPhone 4 egy nagyszerű és gyönyörű telefon. Kiváló választás. Miként kiváló választás a HTC csúcskategóriás telefonjai és az Android is, mint platform. Hardveresen nem fogunk nagy különbségeket érezni a csúcskategóriás készülékek között. Nem ez fog dönteni. Hanem a platform, a szoftver, az appok. Az olcsóbb okostelefonok megjelenése és terjedése alapvető fontosságú. A smartphone-nak elképzelhető, hogy még fontosabb, még alapvetőebb szerepe lesz abban a digitális térben, amiben élünk. Ehhez pedig elsősorban szoftveresen kell tudni feltalálni az új dolgokat, új megoldásokat.

Címkék: apple iphone 4
2010.06.08. 10:52. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a 3g már most ott van az alapdolgok között (vagy még éppen nincs ott, de már nagyon sok középmobilban megtalálható). ami még szerintem fontos lenne, az az alap szoftverkínálat bővítése, errefelé is el kell mozdulnia a gyártóknak. szóval, amiket out of the box tud a készülék. az appok telepítése egy nagyon nagy tömeg számára nyűg (vagy eszébe se jut), de egy okos(abb) mobilt alapjában véve szívesen fogadnának, csak ne kelljen bíbelődni vele első körben.
Én is vitatnám, hogy hardveresen ne lehetne hová fejlődni. Főleg aksi fronton, ahogy sokan fogalmaztak a HTC EVO-val kapcsolatban, a gyenge aksiidő dealbreaker lehet.

A kijelző felbontása és a telefon mérete az, ami elérheti a maximumot/minimumot, de a sebességét még mindig lehet fokozni.

Én pl. az Androidnál abban látnék nagy lehetőséget, hogy a Google TV-hez járna egy androidos telefon is, natív távirányító app-al. Illetve természetesen bármilyen, már meglévő telefonnal lehetne irányítani a tv-t. Vagy streamelni a telefonról a TV-re a kontentet (a telefonra meg a cloudból).

Ami jó lehetne hardveresen az egy visszatekerhető porszívókábelhez hasonló kihúzható USB kábel lenne, amivel bármilyen desktop géphez lehetne csatlakozni, szóval hamár az aksi gyenge, legalább a töltő legyen mindig kéznél, benne a telefonban...
Persze nagyobb volt a wwdc hírverése, de szerintem sokkal fontosabb dolgok hangzottak el az előző google dev napokon. Mindenki csak a google tv-ről beszélt, ami elsőre nem negy szám, de a videokat végignézve látszik, hogy mindent az android telefonal lehet vezérelni, liket küldeni. Mert egy kis kézi készülékről streamelni nem túl ésszerű dolog, ha a hálókábel ugyis a tv mellett van.
"A 30 ezer forintos smartphone-ok világa pedig alapvető változásokat hozhat."
Az iPhone 4 AT&T-nél előfizetéssel 48000 Ft-be kerül.
Nálunk meg majd lesz 200 ezer, szóval a 30 ezer Ftos okostelefon csak itt álom ebben az országban...
@dagger: természetesen a független, előfizetés nélküli árszabásra értettem a 30e-t.
Értem én, hogy hh mire gondol azzal, hogy nem lehet hardveresen fejlődni.
Bármennyire fontos az aksi élettartama, meg az egyéb apróságok, ezek nem azok az igazán vágykeltő tényezők.
Ezek csak praktikumok.

Senki sem fog izgatottan beállni a premier napján a sorba csak azért, hogy a következő telefonja 30 %-kkal tovább bírja, és + 16 GB legyen benne.
Tény, hogy ehhez több kell.

De ne felejtsük el, van itt még potenciál.
Hiszen itt van pl. a 3D.
Hamarosan 3D-s fényképező és 3D-s kijelző (!) lesz a mobilokban.
Aztán projektor beépítés lehetősége pl.

Nem kell temetni a fejlesztőket, simán előrukkolhatnak hamarosan megint egy-két olyan újdonság erejű képességgel, mint amilyen a multitouch volt 2007-ben.

És akkor megint megteremtődnek azok az új igények és vágyak, amik most nincsenek még meg a felhasználókban, mert még eszükbe sem jut, hogy ők ilyet akarnak. :-)
A mai alsóketegóriás okostelefon sokkal többet tud, mint egy öt évvel ezelőtti csúcsmobil

És persze a konvergencia:
a laptop -> netbook, a telefon -> okostelefon, sőt az mp3 player -> hd média player, a mobil game platformok, fényképezőgép -> hd zsebkamera stb stb összeérnek-összeforrnak egy személyes média és kommunikációs centerré...
Ha elértünk a csúcsra (bár a 3,5" talán nem az) akkor jön az olcsó telefonok felzárkózása, jönnek a koreaiak és a Bada.
Meg a fizetős szolgáltatásokban van bőven fejlődési lehetőség, minőségileg is, de az Android esetén az alapszolgáltatásban is. Sok olyan panaszt olvasni, hogy norvég, szingapúri, stb. vásárló viszi vissza, hiszen azt hitte, hogy tud majd alkalmazásokat vásárolni.
A hardver fejlodeseben en is azokkal ertek egyet akik szerint van hova. Az akksikban sokat lehet fejlodni, az meg hogy a mostani telefonok uberjok (picit talan tul jok is) nem jelenti azt, hogy nem lenne fejlodes.
Azert ha mar felemlegettuk a 6310-est akkor emlegessuk fel a hirhedt Gates-nek tulajdonitott kommentet, miszerint 640k memoria mindenkinek eleg lesz. Gondoljunk arra is, hogy amikor bejottek ez elso 1ghz-s asztali pc-k, mar csomoan mondtak, hogy az mar mindenre jo, aztan hol tartunk manapsag. A telefonoknal is ugyan ez lesz, szerintem.
Komoly ember nem mond olyat, hogy "Mert minden álmunk teljesült már. Nincsenek hatalmas ugrások előre."

Már 1899-ben is hallattak olyan mondatokat az emberek, hogy "Minden, mit feltalálni lehetséges, feltaláltatott!"

1981-ben pedig Bill Gates jelentette ki, hogy "640KB-nak elégnek kell lennie bárki számára".

Hidd el, ki fognak találni még hatalmas ugrásokat... Amíg a felesleges újításokra ugranak az emberek (akár még az olyan racionális igények, mint a használati idő háttérbe szorulása mellett is), addig mindig lesz valami fejlesztés.
"Igazi key argument lesz nem sokára, hogy x telefon mondjuk 30 perccel több használati időt biztosít, mint y."

Mar most is az. Desire fel napos birasaval az oruletbe kergeti az embereket.

"Bármennyire fontos az aksi élettartama, meg az egyéb apróságok, ezek nem azok az i@Lévai_Richárd: gazán vágykeltő tényezők.
Ezek csak praktikumok."

Praktikum? Azert ez annal tobb. Desire eseten munkahelyre kell vinni a toltot, hogy hazafele is tudjon az ember zenet hallgatni.
A postban arra akartam celozni h nem fogok uj telefont venni, merr 20%-kal gyorsabb lesz benne a proci. Ez mar nem lesz annyira vonzo jovore.
@Dagger: ez nem igaz - egy N80-at már megkapsz 15eFt-ért. Aki itthon kifejezetten smartphone-ra vágyik, az van olyan *smart* hogy először a használtpiacon nézzen körül, és minél nagyobb lesz a pörgés, annál jobban nő az is.

Az pedig, hogy eljött a hardverplafon, szörnyen naív elképzelés. A szoftver fejlődhet, (pláne ha ilyen gyorsan dobálja az Androidokat a Google), de ne feledjük hogy a szoftver effektíve mindig ingyenes (sohasem publikálnak iPhone piracy adatokat, hmmm + a community még a G1-re is fog hegeszteni 2.2-t) és sohasem az fogja hozni a pénzt - hanem a hardver és az előfizetés.
Sztem hh-nak igaza van, hogy nagy fejlődési lehetőség a többi kütyü integrálása. Ahogyan a telefonba integrálódott eddig a zenejátszó, rádió, fényképező, helymeghatározó, böngésző, mittudomén.

Sztem már ma adott minden technológia, hogy ha hazamegyek, a telefonom jelenlétét észrevegye több készülék és bekapcsolja a fűtést/hűtést, a megfelelő világítást, a legromatikusabb sorozatot vagy amit szeretek. És amikor hazajön a párom, azt is észrevegye és átkapcsoljon a természetfilm csatornára vagy a hírekre. És ha én elmegyek, átkapcsoljon a pornó csatornára akár. :) :)

És ha akarom, hangosan bemondja valami, hogy üdvözöllek itthon drága gazdám, már nagyon vártunk haza! :)
Szerintem épp azt kell itt észrevenni hogy az egész már nem a hardverről szól, a hardver egy kiszolgáló eszköz a szoftveres igények mellé. Épp ezért teljesen felesleges a hardveres teljesítmény növekedést jósolgatni - az éppen akkora és olyan mértékű lesz hogy az aktuális vagy a közeljövőre vonatkozó szoftveres igényeket biztosítsa.
azert meg boven lesz innovacio projector hasznalat teren. es az intelnel is egyre durvabb mobil procik jonnek ki amik egyre durvabb mobil megoldasokat tesznek majd lehetove pl mobiltelefon mint asztali hd player. stb stb

es ott van meg a modularitas izgalmas kerdese is. messze meg a hw csucs szvsz.
@Lévai_Richárd: bizony, jön a 3D, a samsung már bemutatott egy olyan telefont, ami képes 3D-s tartalmak megjelenítésére (szemüveg nélkülire). Persze ez még nagyon új, a gyártástechnológia még nem áll készen a világ méretű terjesztésre, ezt a samut is csak dél koreában lehet majd kapni.

Viszont nem lennék meglepve, ha jövő ilyenkor Jobs egy teljesen 3D-s interfacet mutatna be az iPhone 5 és iOS5 bemutatóján, és ha a webes tartalmak is elindulnak majd a 3D-s kontentok felé.
"ez a telefon hardveresen/fizikailag felért a csúcsra"

azert van meg merre menni pl.:
www.youtube.com/user/TegraByNVIDIA
@dagger: az AT&T-nél a $199 ár 2 év hűségnyilatkozattal ennyi és tudni kell, hogy borzalmas a 3G hálózatuk, még a magyar viszonyokhoz képest is!
Amikor én a 3G-t vettem, akkor kint $199 volt a telefon 2 év hűséggel, itthon 4900 Ft két év hűséggel. Nyilván itthon magasabb volt a havi előfizetési díjam, de ez a helyzeten nem változtat. Nem drágább itthon sem az iPhone, csak alacsonyabb a béred.
Szerintem az egy nagyon jó telefon, de sosem lesz pénz rá.
@jtrencsenyi: Nem igaz, nálunk a T-MMobilenál kb 100 ezer forint, ha nem több. 5000-ért odaadják, ez igaz, de fizetned kell törlesztőrészletet.
Van még fejlődési lehetőség bőven, néhány ami gyorsan az eszembe jut:
- említve voltak már a pikoprojektorok
- kijelzők napfényben való olvashatósága/fogyasztása (AMOLED-ek, Pixel Qi)
- különböző tapintású felületek szimulálása a kijelzőkön (pl. Toshiba Senseg)
- üzemanyagcellák
- alternatív energiatermeléses/tárolásos funkciók (testmozgást, testhőt, ujjnyomást, stb. felhasználva)
- IP alapú mobilos videohívások (H.264 SVC kódolás)
- a növekvő teljesítmény és a szabványos USB/HDMI csatlakozók kapcsán már kevésbé elképzelhetetlen, hogy a komolyabb okostelefonok asztali dokkolón keresztül külső billentyűzettel, monitorral (és táppal) egyszerűbb számítógépeket (pl. nettopok) is kiválthatnak
- az Intel féle vezeték nélküli HDMI csatlakozás
- USB 3.0 támogatás
- fejlettebb hang/beszédfelismerés
- gyenge fényviszonyos/éjszakai kamerázás
- digitális rádió (DAB)/tévéadások (DVB-T) vétele (különdíj nélkül)
- optikai felismerési funkciók (Google Goggles)
- a GPS-hez a TMC támogatás (telefonban van már?)
- fejlesztett, pl. magyar karakteres qwerty billentyűzetek
(stb.)
@hírbehozó: nem is tűnik olyan távolinak ez az árkategória, most a legolcsóbb teljes funkcionalitású (OS, 3G, WiFi, GPS) független okostelefonok olyan 55K-tól kezdődnek a "használt, 0 perces" jogi konstrukcióban, pl. Nokia E52 vagy Samsung I5700 Spica (utóbbi már hivatalos 2.1-es Androidal)
dehogy van vége. Pl. ennek az utolsó smartphone-nak az elődjével elvesztettük a tapintás útján való visszajelzést a vezérlés során. Úgyhogy ezt vissza kell nyerni, felületet változtató megjelenítők jönnek, olyanok, ahol nem csak megjelenik a gomb, hanem ki is emelkedik a kijelzőből, így meg lehet nyomni, stb.

Rengeteg lehetőség van még itt, amit most látunk, az csak a (pusztán érintésen alapuló) kezdet vége. A smartphone története igazán még csak most kezdődik, hiszen az elmúlt években vált tömegcikké, így a fejlesztések még kifizetődőbbek lettek.
fogtam kézbe ma reggel iphone4-et, valami eszméletlen hitechnek néz ki, és annyira szép meg gyors, egyszerűen magával ragad
htc meg a többi egy kínai bazári cucc mellette :(
Szerintem ehhez még hozzájön, hogy a telefon sokkal inkább divatcikk mint egy asztal alatt pihenô számítógép. Szerintem nagyon sok ember a jövôben is (ahogy most is) kinézetre fog telefont venni.
Tengerentúli út miatt vált esedékessé a mobilcsere, egy 5 éves SE készülék lesz cserélve. Első smartphone-om, megvártam még az apple keynote-ot, aztán döntöttem mint apple user (MBP 13"). A választásom HTC Desire, remélem nem fogok csalódni a készülékben. :)

Nem volt egyszerű a döntés, biztosan sokat fogok írogatni a készülékről, ill. az android-ról a jövőben.
Hát nem tudom... nekem ennyire más lenne az ízlésem? Nekem egyáltalán nem tetszik, az előző iPhone se tetszett, ez meg pláne nem tetszik a kocka külsejével. A menü se valami hú de szép és gyors, olyan átlagosnak tűnik nekem. Egyedül talán a 720p-s kamera ami pozitívum a szememben, de e miatt biztos, hogy nem fogom az iPhone-t választani, inkább veszek egy HD kamerát.

Jelenleg egy BlackBerry Storm 2-t használok, szememben ez a telefon az abszolút best, semmiképp se cserélném le erre az iPhone 4-re.

A BlackBerry Storm 2 menüje sokkal gyorsabb és kezelhetőbb, mint az iPhoné.
Technikai dolgoknál mindig azt gondolom, hogy átgondolatlanság azt kijelenteni hogy itt a vége a fejlődésnek. kb olyan mint 15 éve azt mondani mi a fenének egy terrás winchester.
szerintem is van még jövője, részben amit @Kobaljov említett.
Billentyűzet visszajelzés, mert a mostani telefonomon vakon is tudok képelni (igaz smartphone nem sokat volt a kezemben, nem tudom azon mennyire lehet) - ezt akár valami mini rezgő felület, hogy érezzem hol a gomb határa.
jóval hosszabb rendelkezésre állási idő.

többet magamtól nem tudnék felsorolni, mert egyelőre nem vagyok aktív felhasználó.
jah és +1 a digitális tv és rádió vételnek (-:
Abban az egy dologban szerintem biztosak lehetünk, hogy az Apple-nak még lesznek meglepetései, és vezeti az innovációt.
HD videó streamelése a TV-re iPhone 5-tel?

Alig 4 hónappal a telefon megjelenése után már megoldódott a kérdés az AppleTV és az AirPlay protokoll segítségével. Nesze neked integrálás.