iWiW Események, Facebook Places - új területeken támad a két konkurens

Ma kiélesedett a korábban már beharangozott új fícsöre az iWiW-nek, az Események. A funkció nagyjából ugyanazt tudja, mint a Facebook Events. Létrehozhatunk eseményeket, azokat bepakolhatjuk kategóriákba. Lehet publikus vagy privát. Majd szépen meghívhatjuk az ismerőseinket az adott eseményre. Ha pedig az esemény aktuálissá válik, a jelentkezők értesítést kapnak erről. Plusz láthatjuk, hogy ismerőseink milyen egyéb eseményekre mennek. Vagyis egyfajta közösségi programajánlóként is működik az egész.

Mint korábban már írtam róla, a Facebook Events újabban idehaza az online direkt marketing elsőszámú fegyverévé vált. A különféle nyereményjátékokra létrehozott álesemények segítségével ugyanis kiválóan szpemelhetők a facebookos felhasználók.

Érdekes lesz végigkövetni, hogy az iWiW Események vajon hasonló életutat jár-e be. Abban mindenesetre már most biztosak lehetünk, hogy lesznek olyanok, akik ezt a funkciót kihasználva próbálják majd rátukmálni az iwiwes felhasználókra saját terméküket, kéretlen reklámjukat.

Az is érdekes kérdés, hogy az idehaza lassan fej fej mellett haladó két közösségépítő szolgáltatás azonos funkciója közül melyik lesz a népszerűbb, hasznosabb a magyar netezők számára. Az biztos, hogy már tavaly is láthattuk, hogy a Facebook Events nagyon jól képes betölteni a közösségi programajánló szolgáltatás szerepét. Gondoljunk csak a Facebookon anno extrém gyorsan terjedő Kamionosok és Kurvák bulimeghívóra és az annak kapcsán kialakult tömegisztériára.

Nos, amíg az iWiW az eseményszervezés témában próbál lépni egyet előre, addig a konkurens Facebooknál az eseményekről áttevődött a hangsúly az idei év sikerfunkciójára, a hely(zet)megosztásra.

Ha minden igaz, a napokban elindul a Facebook Places, mely a Foursquare-hez vagy a Google Latitude-hoz hasonló helyzetmegosztó funkció lesz. Gondolom valami olyasmire kell számítani, hogy a státuszmezőbe ezentúl helyeket is fel tudunk egyszerűen vinni, és megoszthatjuk azokat ismerőseinkkel. Illetve követhetjük, hogy ismerőseink éppen melyik helyre jelentkeztek be, merre járnak.

Azt nehéz megmondani, hogy az iWiW követni fogja-e ezen az úton is a Facebookot. Mindenesetre szeretnék az egész helyzetmegosztás kapcsán még egy problémát felvetni...

Ugye az előző postban arról írtam, hogy a mobilalkalmazás-fejlesztésnek többek között az az egyik problémája, hogy nem tudja olyan gyorsan lekövetni a hozzá tartozó webszájt fejlődését. Egyszerűen elmaradozgatnak a szájtok mobilapp-verzióiból funkciók. És ez elég fontos problémát fog jelenteni az előttünk álló 12 hónapban.

Az iWiW Események élesedésekor az iwiwes mobilappban nem jelent meg ez a funkció. Pedig mennyivel érdekesebb lenne úgy használni egy ilyen eseményszervező cuccot, hogy az eseményekről közvetlenül a telefonomra érkezik az értesítés.

A Facebook ezt nemrégiben meglépte: integrálta az androidos appjába is az Events-et. Ugyanakkor van rá némi esély, hogy a nemsokára élesedő Places funkció nem lesz egyből benne a mobilalkalmazásban.

A webes szolgáltatások tehát nem mindig csak egymáshoz képest vannak lemaradva, hanem sajátmagukhoz képest is. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy mennyire fontos irány a webes és mobil jelenlét minél erősebb integrációja, szimbiózisban tartása.

Kb ennyi. Egyelőre érdeklődve figyelem, hogy a két közösségi szájt hasonló funkcióját mire használják az emberek. Létre is hoztam pár teszteseményt. Az egyikre néhány óra alatt közel 50-en jeleztek vissza. Ráadásul ~75%-uk nem is ismerősöm. Ezt az eredményt nem tudtam volna elérni, ha simán csak kiírom a falra az üzenetet, vagy esetleg létrehozok neki egy klubot. (Forgoiminek is érdekesek a tapasztalatai.)

Elgondolkodtató. Nekem első körben ugyanaz a fogalom jutott eszembe, mint a lájkolás kapcsán: commitment (elkötelezettség, kiállás valami mellett, vállalás)...

Címkék: iwiw social network facebook events események helymeghatározás
2010.08.17. 19:31. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"néhány óra alatt közel 50-en jeleztek vissza. Ráadásul ~75%-uk nem is ismerősöm. Ezt az eredményt nem tudtam volna elérni, ha simán csak kiírom a falra az üzenetet, vagy esetleg létrehozok neki egy klubot."

Valószínűleg még új a dolog azért :) Ez a csoda is 3 napig tart majd.