Mit tanulhatunk a Digg hanyatlásából?

Szerdán a Digg alapítója, Kevin Rose mutatta be a linkmegosztó szájt új verzióját, amiről maga Rose is úgy nyilatkozott, hogy olyan alapvető változások jönnek, melyek elképzelhetően nem fognak tetszeni a Digg törzsfelhasználóinak. Így is lett.

A drasztikus változásokat az implikálta, hogy a Digg látogatottsága már jó ideje stabilan csökkenő tendenciát mutat. Kevin Rose pedig nem az a fajta vállalkozó, aki ölbe tett kézzel nézi végig vállalkozása tönkremenését.


Olvadó előny a konkurensekhez képest.
 

A változtatások nem csak a layoutot érintették, hanem alapvető logikai módosítások is történtek. A kiemelt médiatámogatók cikkei, hírek például minden Digg-felhasználó orra elé oda lesznek téve, vagyis az alulról építkező hírizélgető szájt szépen lassan átalakul hírtömködő üzemmé. A Digg partnerei fogják meghatározni, hogy mi a nap híre, linkje. Plusz ezentúl simán feedet is meg lehet etetni a Digg-gel, vagyis egy bloggernek nem kell minden egyes postját beajánlani a szájtra, hanem az egész sokkal automatikusabban fog működni. Ez egyrészt jó azoknak, akik szeretnék népszerűsíteni a híreiket.

Másrészről rossz a felhasználóknak, hiszen a Digg ebben az üzemmódban sokkal inkább egy hírszemétdombra fog hasonlítani, mintsem a közösségi által kiválogatott aktuális hírkötegre.

Sokan azt prognosztizálják, hogy a valódi közösségiséget kialakító alap olvasótábor jelentős része át fog vándorolni a konkurens Reddithez. El tudom képzelni, hogy csakugyan lesznek páran, akik átvándorolnak.

Ugyanakkor a legnagyobb probléma nem ez a Digg számára. Hanem valami teljesen más. Az elmúlt években ismét megváltoztak a hírfogyasztási szokásaink a weben. Híreket egyre kevésbé olvasunk úgy, hogy ellátogatunk egy-egy hírszájtra, hírgyűjtő oldalra.

A tartalomáramlásnak teljesen új csatornái nyíltak. Hogy csak két népszerűt említsek: Facebook, Twitter.


Esélytelen verseny.

Ezek azok a csatornák, ahol jelen kell lennie és saját tartalmait népszerűsítenie kell a tartalomelőállítóknak. És ha egyszer ezek hatékonyabb tartalomterjesztő hálózatok, mint mondjuk a Digg, akkor a tendencia nem fog megváltozni.

Mondok egy blogos párhuzamot. Régebben mindenki azt mondta - köztük én is -, hogy egy blogot érdemes a szerzőnek napi szinten frissíteni, mert ezzel szoktatja rá az olvasóit arra, hogy rendszeresen ellátogassanak az oldalára.

Mára azonban egy blog számára kicsit kényelmesebb a helyzet. A rendszeres publikálás már nem annyira fontos. Viszont ami nagyon fontossá vált, hogy a publikált tartalom elég jól tudjon áramolni a közösségi hálózatokban. Elég sokan retwitteljék, elég sokan lájkolják vagy ajánlják a Facebookon, és ezeken a csatornákon keresztül minél gyorsabban jusson el a hír minél több emberhez.

Ebben az egyenletben pedig egyre kevésbé van szerepe az olyan közvetítő csatornáknak, szájtoknak, mint amilyen a Digg vagy a del.icio.us.

A Facebook és a Twitter a két legfontosabb csatorna, amin keresztül információkat szerzünk a világ történéseiről. Persze továbbra is ellátogatunk kedvenc hírszájtjaink és blogjaink oldalaira, de ezek a látogatások is csak akkor érdekesek, ha adott tartalmakat visszaosztunk (retwitelünk, hivatkozunk, lájkolunk, ajánlunk) a közösség felé a Twitteren vagy a Facebookon.

A Reddit helyzete valamivel könnyebb. A Reddit a meglévő közösségét igyekszik minél jobban kiszolgálni. Nem nagyon változtatnak drasztikusan. Ez is jó taktika. Hiszen ők úgy gondolkodnak, hogy ha egy erős és aktív közösség szereti és használja a szolgáltatásukat, akkor a küldetésük sikeres. Erről szól a Reddit. A Reddit nem akar Twitter lenni. Pláne nem hírekre specializálódott Facebook. Ezt a filozófiát utoljára 3 éve vallotta Kevin Rose, a nagy Digg-fiaskó idején. Akkoriban persze még sokkal punkabb volt a Digg.

Kevin Rose azonban láthatóan máshogyan vélekedik. Ő úgy gondolja, hogy a Diggnek - legalábbis a tengerentúlon - fontosabb küldetése van annál, amit eddig elért. Ő szereti magát a Twitter és a Facebook és a Google alapítóinak társaságában látni. És ennek megfelelően az agresszív növekedés fontosabb számára, még a Digg fanatikus felhasználóbázisánál is.

Nem kárhoztathatjuk ezért. A közösségi weben nagy és agresszív iramot diktál a Facebook. Ehhez az iramhoz pedig csak hasonlóan agresszív tempóval lehet csatlakozni. Persze a Diggnek nem sok esélye van a növekedésre a Facebook és a Twitter árnyékában. Mint ahogy sok-sok egyéb közösségi webes szolgáltatásnak sincs. Hacsak nem úgy, hogy erős szimbiózisra törekszik ezekkel a szolgáltatásokkal.

Ez a taktika azonban legalább annyi veszélyt rejt magában, mint amennyire esetleg megkönnyíthetné a Digg növekedő pályára állítását. Szerintem a Digg következő egy éves küszködése nagyon fontos példa lesz mindenki számára, akinek van valami köze a közösség webhez. Akár szakmailag, akár felhasználóként.

Címkék: média üzlet digg facebook kevin rose twitter reddit
2010.08.27. 10:29. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

"A Facebook és a Twitter a két legfontosabb csatorna, amin keresztül információkat szerzünk a világ történéseiről."

Azért kíváncsi lennék, hogy a valóságban ez a userek hány százalékára áll. A Facebook még csak-csak, de a twitter nem hiszem, hogy a userek jelentős részének hírforrása lenne.

És ha a magyar viszonyokat nézzük, akkor ez még kevésbé igaz.
@agyvihar: én például teljesen leszoktam a google readerről mint hírgyűjtő és olvasó rendszerről és csak twitterről kattintok _linkekre_.

fontos kiemelni hogy linkekre, mert ezek lehetnek a vicces képektől a komoly elemzéseken át a hard newsig, kedvenc blogom posztjaiig bármi.

a twitter(en terjedő linkmennyiség) most abban az állapotban van amiben a reader volt amikor még kevés ember sharelt rajta így fogyasztható mennyiséget kapok (kiegészítve a tumblrrel ami azért néha már sok).

a readert ugyanis azért nem használom már vagy fél éve/éve mert annyi minden és mindenki és mindenkinek a megshare-elt szemete gyülemlett ott fel hogy fájdalmas volt már követni.

egyszer csak azon kaptam magam hogy twitteren és később tumblren megtalálom a híreket és a szórakoztató linkeket is és ez elég volt hogy elfelejtsem a readert.

digget viszont még annyira sem használtam/követtem, delicseszt sem, ezek már akkor sem érdekeltek amikor még menő szolgáltatások voltak.
@darthwalk: az világos, hogy van, aki így szerzi be az infókat, a felvetés az volt, hogy ez a megközelítés mennyire igaz a felhasználók átlagára

Nekem úgy tűnik, hogy a twitter/tumblr és a többi nálunk még mindig inkább egy szűkebb réteg játéktere, és az emberek többsége nem innen szerzi be az információkat, hanem inkább a hírkeresőről, indexről, stb.
ha találok egy érdekes oldalt amit meg szeretnék osztani akkor már természetesen nem az e-mailt használom eszköznek hanem a twittert illetve a facebookot, így most hh-nak adnék ebben igazat, pegig az nálam ritka. :)
annyit tennék még hozzá @darthwalk okfejtéséhez, hogy mivel a twitteren eleve olyan kontaktokkal veszi körül magát az ember, akik valamilyen vonatkozásban érdekesek, vagy hasonlít az érdeklődési körük, ezért az engem (is) érdeklő hírek igenis eljutnak hozzám twitteren.

Én még gyűröm a readert, de az említett redundancia miatt sokszor nehéz átrágni magam a tartalmakon.
még elvegetálhat egy ideig a Digg, a FB, Twitter túl erős konkurencia a Digg-féle koncepciónak. + Azért sem a Facebookot, sem a Twittert nem mondanám a világ történéseit illetően fő infóforrásnak.
"A Facebook és a Twitter a két legfontosabb csatorna, amin keresztül információkat szerzünk a világ történéseiről."

na épp ide akartam bökni én is. az csak az én ismerőseimre igaz, hogy FBon szinte kizárólag személyes sztorikat oszt meg? a világ híreiből itt semmit nem látok, és értelmes diskurzus sem alakulhat ki soha a felület adottságai miatt.

a reddit meg nem annyira a világ, inkább az amerikai kontinens híreivel van tele, bár kétségtelen hogy ami a weben történik az sokszor onnan indul. ezzel együtt nagyon hasznos forrás, akár naprakész akarsz lenni, akár eyecandyt keresel.

a digg egy szemétdomb, szóra sem érdemes.

szóval nálam a FB és a reddit pl nem konkurál, nincs átfedés.
"A Facebook és a Twitter a két legfontosabb csatorna, amin keresztül információkat szerzünk a világ történéseiről."

Hát ez én így szintén nem írnám le, adva +1-et agyviharnak

A Facebookon jövő linkszemét engem érdeklő nettó információ tartalma erőteljesen konvergál a nullához, hasonlóan a Twitterhez;
Komoly információ értéke még mindig az általam válogatott feedek Netvibesben (vagy bármi hasonlóban) való megjelenítésében van
A mindenféle megosztott, továbblinkelt, retweetelt, buzzolt, lájkolt tartalom leginkább a napiszar.com-hoz hasonló, hírértékük a mennyiséghez képest borzalmasan kicsi

Nem állítom, hogy nem lehet értelmes hírcsatornákat létrehozni, mondjuk azonos érdeklődési körű társaságokkal a fent említett módokban, de az akkor is csak egy egy szűk terület, vagy érdeklődési csoport esetén működhet _hatékonyan_, az én tapasztalatom szerint

Azt állítani, hogy a Twitter és a FB elsődleges hírforrás, az mindenképpen valóságtól elrugaszkodott dolog, vagy pedig különítsük el a napi internetes nyammogást és a valódi hírértéket
Négy éve olvasom a digget, és szörnyű látni hogy úgy tűnik vége.

Főként nem hírekért és mémeket vadászni jártam oda, hanem kommentekért és baromi jó threadekért (Digg-nek volt legjobb kommentrendszere evör).

De Kevin Rose biztos nem forradalmi gondolatokkal darálta be az eddigi rendszert. A Digg hanyatlott, napról napra veszteséget termelt, az elmúlt évben próbálkoztak nagyméretű reklámokkal, szponzorált hírekkel, semmi sem hozott elég pénzt.

Így elképzelhetőbb hogy a hitelezők tartottak fegyvert a fejéhez, és ennek a folyománya a telespamolt főoldal. Bárogy is van, már semmi sem lesz ugyanolyan. És ez szomorú.
a Delicious pedig egy nagyon fasza kis dolog továbbra is!