Megszakítani egy kapcsolatot a Facebookon...

Vajon mi a különbség aközött, hogy a való életben mondunk fel egy barátságot vagy Facebookon tesszük ugyanezt? A témát a New York Times boncolgatja. És a megszólaló szakértők szerint a helyzet változóban van.

Míg pár éve a virtuálisan felmondott kapcsolatok nem jelentettek túl sokat számunkra ("az csak az internet, nem a való élet"), mostanra sok esetben facebookos, virtuálisan is megerősített valós kapcsolataink felmondása legalább olyan (negatív) pszichés hatással lehet ránk, mintha élőben történt volna meg az eltávolodás, elhidegülés, szakítás.

Az elméleti magyarázat úgy szól, hogy a Facebookon megszakított kapcsolat pontosan ugyanolyan egyirányú folyamat, mintha a való életben kezdünk el ignorálni egy korábbi barátot. A virtuálisan megszakított kapcsolat elszenvedőjének ugyanannyira nincs ráhatása erre a folyamatra, mint mikor a való életben találkozik azzal a jelenséggel, hogy a régi jó barát már nem hívja el közös programokra, nem hívja meg a szülinapi bulijába, esküvőjére, és a többi fontos magáneseményére.

Persze a Facebookon is van már szofisztikáltabb megoldás arra, ha egy ismerősbe nem akarunk többé belefutni. Nem kell feltétlenül "unfriendelni", "defriendelni", visszamondani virtuálisan az ismeretséget. Elegendő, ha a Facebookban olyan privacy beállításokat rendelünk az "unfriendelt" emberekhez, hogy ne lássák többé aktivitásainkat, valamint ha a saját hírfolyamunkból eltüntetjük aktivitásaikat.

Az én módszerem egyszerű: a Facebook bal menüjében a Friends-re kattintva létrehozunk egy listát, majd felvesszük rá azokat az embereket, akikkel többé nem akarunk kapcsolatba lépni a szájton...

Majd bemegyünk a privacy beállításokhoz, és ott hozzáadjuk ezt a csoportot a kivételekhez. Valahogy így: 

A fentiek eredményeként a listához adott emberek semmilyen facebookos aktivitásunkat, velünk kapcsolatos információt nem fognak látni, és ha a falunkról is kihájdoljuk az illetőt, akkor végképp megszakítunk minden információáramlást. Finomabb megoldás, mint egyszerűen unfriend-et nyomni az illetőre.

Amúgy tavaly az év szava volt az "unfriend" a New Oxford American Dictionary szerint. Persze ebből nem következik az, hogy az emberek újabban tömegesen elhidegülnek korábbi barátaiktól, ismerőseiktől. Inkább annak lehetünk tanúi, hogy az emberek nem csak könnyedén igazolják vissza felületes ismertségeiket a Facebookon, hanem ugyanilyen könnyedén szakítják is meg azokat.

Minél többet töltünk a Facebookon, annál fontosabbá válik számunkra az ott leképeződő közösségi élmény, ismerősi kapcsolat. Mely immár nem pusztán virtuális, hanem valódi érzelmekkel párosuló közösségi életet eredményez.

Címkék: privacy kommuniti facebook
2010.09.08. 10:34. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

valóban ma már nagyobb a súlya mint x éve. Engem nem vágna földhöz. Ami motoszkálna bennem az az indíték.
Én mostanában olyanokat unfriendelek, akik a meghívónak álcázott "nyereményakciókkal" spammelnek. Van ugyan egy csoportom, aki elől rejtve vannak a megosztásaim, stb., de sajnos ezek is tudnak meghívót küldeni - és küldenek is...
annyi maradt ki, hogy a fotóalbumok létrehozásánál minden alkalommal külön le kell tiltani az unfriendeket, mert különben látják merre-jövünk megyünk
egyik gyerek a másiknak: ha még egyszer meghúzod a hajam, akkor beteszlek az unfriendek közé :)
Szerintem ez a megoldás jobb: Épp ellenkezőleg, a legtöbb ismerősömet betettem egy csoportba - ennek neve mondjuk "tényleg barátok" - és, aki kimarad, lemarad, mert úgy állítom be, hogy (majdnem) mindent csak ők láthatnak, ők tehetnek. És ebből persze jó okkal bárkit kivehetetek.
es vkit lehet ugy beallitani, hogy ne lassam az aktivitasait a top news+most recentben? megcsinaltam ugy ahogy HH is irta, de meg mindig ott latom magam elott.. vmi otlet, v erre tenyleg csak a blokk lesz a megoldas?
@speed: a news feed-en kell hide-olni. Ha odaviszed az egeret, láthatóvá válik a Hide gomb.

Egyébként szerintem a képek és a Wall láthatóságának letiltása csak egy árnyalattal jobb. Azt is észreveszi az illető, és alkalmasint azon is elgondolkodhat, hogy vajon miért tették "listára" (kapcsolattól függően persze).