Nem kell nagyon régre visszatekintenünk, hogy lássuk, a Microsoft továbbra sem képes egy erős vízió mentén megújítani önmagát. Inkább azt a taktikát választják, hogy bebetonozzák magukat a piac egyik-másik szegletébe. Vagyis tartós kibekkelésre játszanak.
Emlékezzünk csak, hogy a Google-t milyen ügyesen ütötték ki a nyeregből, amikor részt vásároltak maguknak a Facebookban, hosszú időre megbénítva a Google-t a közösségi média piacán. Utóbb pedig a Nokiával bútoroztak össze, hogy az Apple és az Android mellett létrehozzanak valami közepesen sikeres konkurenciát. Elsősorban persze a Nokiának köszönhetően.
A Microsoft-Nokia együttműködéstől sem várunk többet, mint a Google-riválisnak szánt Bingtől. Csupán annyi fog történni, hogy a Microsoft, mint brand jelen lesz a smartphone és a keresőpiacon. Lehet velük tárgyalni ezekben a témákban. Tisztára úgy festhetnek tehát, mintha tényezők lennének ezeken a piacokon.
A Skype felvásárlása is ezt erősíti tovább: ha semmit nem csinál a Microsoft a Skype-pal, akkor is tovább erősítette azt az önmagáról alkotott képet, hogy ők igenis tényezők a weben, akiket el kell hívni a webes konferenciákra, akikre oda kell figyelni mindenkinek, aki a weben akar nagy sikereket elérni.
Van itt még egy dolog. A Skype luxemburgi bejegyzésű cég. Mint tudott, Luxemburg adóparadicsomnak számít, és egyes elemzői vélemények szerint a Microsoft nem fizetett volna ennyit a Skype-ért, ha az amerikai bejegyzésű cég lenne. Az MS tehát az USÁ-n kívül tartja ezt a pénzt - az amerikai adót beszedő amerikai állam legnagyobb bánatára.
Ennél sokkal érdekesebb kérdés, hogy mi fog kisülni a Skype-Microsoft házasságból. Sokan arra figyelmeztetnek, hogy másfél évvel ezelőtt csupán 2,75 milliárd dollárra értékelték a Skype-ot. És nem tűnik úgy, hogy az elmúlt 18 hónapban olyan forradalmi változások vagy olyan hatalmas érdeklődés lett volna a Skype iránt, ami reálissá tenné a végül kifizetésre kerülő 8,5 milliárd dollárt.
A Microsoft tehát messze értékén felül fizetett a Skype-ért, miközben az rendre veszteségesen működik, annak ellenére is, hogy több száz milliós a felhasználói bázisa.
És ismétcsak: ha a Microsoft annyira fontosnak tartotta volna a VoIP témakört, már réges régen próbálkozna a hangalapú internettelefonálás sikeressé tételével - a meglévő termékeiben.
A Windows Live Messenger az egyik legnagyobb sikersztorija a Microsoftnak a weben. Nemrégiben a Facebook chatet is integrálták, belekerült az Xbox Live-ba... Mennyi kellett volna VoIP oldalon továbbfejleszteni ezt a terméket?
Nagyrészt tehát tanácstalanok vagyunk a Skype jövőjét illetően. Az, hogy támogatott szolgáltatássá fog válni a Microsoft-termékekben, még nem elég indok a 8,5 milliárd dollár kifizetésére. És abban sem lehetünk teljesen biztosak, hogy a Google a voice chat-tel, vagy az Apple a FaceTime vonalon nem kezdi el felenni a Skype piaci előnyét.
Az biztos, hogy a legfontosabb ingyenes webes szolgáltatások egyike a Skype, mely nem csak a nemzetközi kommunikációra volt hatással az elmúlt években, de a mobilszolgáltatásokra és az üzleti kommunikációra is.
A Skype korbbi tulajdonosai végre kivették a pénzüket a vállalkozásból, és egész életükben gondtalanul élhetnek. A Microsoft egy picivel trendibb cégnek érezheti magát - azzal együtt, hogy sikerült megfújniuk egy picit megint az internetlufit.
Nagyon sajnálatos, hogy Steve Ballmer minden elismerésre érdemes erőfesztése ellenére sem képes a Microsoft saját erőből meghatározó szereplővé válni a weben.
Ha 2003-ban egy nagyszerű és űj paradigmát képviselő, a kor technológiai lehetőségeiből a maximumot kihozó, a webre erőteljesen és hozzáértően koncentráló Windows-projektet visznek véghez, nem lett volna szükség a mostani Skype-felvásárlásra sem.
Sőt, az egész web teljesen máshogy nézne ki.
Ma nagyobb pénzösszegben fogadnék arra, hogy a Microsoft nem fog tudni mit kezdeni a házon belülre került Skype-pal. Mert, őszintén, mi az a know-how ami hiányzik a Skype-ból, de megvan a Microsoftban?
csonnem 2011.05.12. 23:21:29
johannes 2011.05.12. 23:21:43
lacam · http://copyblog.blog.hu/2012/02/07/valentin_napi_sms_mester 2011.05.12. 23:21:53
:)
lacam · http://copyblog.blog.hu/2012/02/07/valentin_napi_sms_mester 2011.05.12. 23:22:02
És saját állításuk szerint hirdetési felületnek tekintik.
Annak meg nem rossz.
c{o}ffee 2011.05.12. 23:22:34
Szoval, elottem ennek kapcsan pillanatig sem az sejlett fel, h most akkor az M meg nagyobb es jelentosebb ceg lett.
Módfelett Kényelmetlen 2011.05.12. 23:22:54
Hogy hogyan lehet egy céget nyereségesen működtetni például?
Mr.Insider · http://insider.ruul.hu 2011.05.12. 23:23:04
insider.ruul.hu/kulfold/2011/05/12/skype/
karameldanszen 2011.05.13. 09:08:05
arongeri 2011.05.13. 10:18:10
szampo · http://www.twitter.com/szampo 2011.05.13. 11:43:00
A MSnak megvan a terjesztesi halozata ahhoz, hogy a hardwert/telefont eljuttassa a felhasznalokhoz. Mar csak az internetkapcsolat hianyzik - egy utopisztikus, wifivel beteritett vilagban ez is meg lenne oldva.
Kereso75 · http://kereses.blog.hu 2011.05.13. 13:56:20
Ettől függetlenül szerintem nem rossz lóra tett a MS, annak ellenére, hogy vitathatatlanul túlárazottan vette meg a Skypeot.
Nem nehéz elképzelni például, hogy a Skype akár egy legközelebbi Windows frissitésbe is bekerüljön, és ezzel telepítésre kerülhessen még néhány száz millió gépre. Szóval vannak itt még tartalékok a szinergiában.
zolij 2011.05.13. 17:58:39
parlamentarista 2011.05.13. 17:59:03
hrvth 2011.05.13. 18:41:01
A Google Blogger már második (harmadik?) napja read-only üzemmódban van, nem lehet belépni.
mics 2011.05.15. 18:01:28
egy biztos, a hir utan, elofizetes lemondva tolem nem kapnak tobb let!
szcsongor 2011.05.16. 09:13:12
olvasó080906 2011.05.20. 13:03:38
vagy szimpla adó elkerülés... az MS sok cash-el bír, ráadásul Európában.
Zsolt Szabó · http://adsr.hu 2011.05.20. 13:03:44
1. Befektették a részvényesek pénzét az adózás megkerülésével.
2. Van végre egy jól működő P2P technológiájuk, ami sok mindenre felhasználható, akár content distribution platformnak is.
3. Windows Phone + Skype = király lenne.
4. Skype + Xbox + Kinect = csapatjátékok, csapatokon belüli kommunikációval. Pl. két focicsapat egymás ellen.
5. Enterprise kommunikáció, konferencia megoldások.
+1: Ha meg nincs ötletük, elég csak figyelni a közösségi médiát és lejegyezni a találgatásokat és ötleteket. Kitaláljuk mi nekik, hogy mit csináljanak vele.