Tegnap az Apple meglépte azokat a dolgokat, amiket régóta vár tőlük a piac és a közönség. Egyben távolabb kerültek attól, hogy a következő korszakban innovátorai legyenek az okostelefon piacnak. Lássuk, miért.
Színes iPhone-ok. Ez a bejelentés egyértelműen a kínai piacnak szólt. Ez az első alkalom, hogy az Apple Kínában is nulladik körben fogja piacra dobni az újgenerációs telefonjait. Másrészről nem véletlen, hogy az európaiak és amerikaiak idegenkednek ezektől a képektől:
Az idegenkedés pedig egyből vicceket is szül. Ez bizony nem nekünk szól.
Harmadrészt pedig a fiatalabb közönséget célozná az Apple a magához képest nyomott iPhone 5C árakkal. Persze, azt tegyük gyorsan hozzá, hogy az iPhone 5C egy műanyag vázas iPhone 5, és az ára korántsem olyan barátságos, mint a hasonló célközönségnek szánt androidos vagy windowsos telefonok. Bár két éves hűséggel 99 dollár, de érdemes figyelembe venni, hogy a független ár Amerikában is olyan 120 ezer forintnak megfelelő dollár lesz. Ez pedig, ha az androidos felhozatalt nézem, messze nem az olcsóbb kategória.
Az is igaz, hogy egy színes iPhone és egy alsó-közép kategóriás Android készülék nincs egy szinten hardveres vagy szoftveres tudásban. A középosztály tinijei örülhetnek ennek a terméknek leginkább. A kevésbé jól kereső szülők pedig vehetnek iPhone 4S-t a csemetéiknek. Amerikában két év hűséggel ingyen vihető lesz ez a telefon.
iPhone 5S. A legnagyobb csalódás, hogy az Apple továbbra sem merte növelni a készülék fizikai méretét. És hiába impozáns a hardveres fejlődés, az iPhone 5 kijelzőjének fizikai mérete ma már inkább a megmosolyognivaló kategória.
Volt azonban megint két fontos előrelépés is...
Kamera. Minden évben kiderül, hogy az Apple rengeteget foglalkozik kutatásfejlesztés szinten is készülékei képrögzítő funkciójával - hardveresen és szoftveresen egyaránt. Engem idén is ez győzött meg a prezentációban a leginkább. Már az iPhone 5 már eleve a legjobb fotókat készítő telefon, hát még a nagyobb pixelekkel dolgozó, nagyobb rekesszel rendelkező, intelligens (értsd: az első használható) vakuval rendelkező, a szoftveres képfeldolgozásban is élen járó iPhone 5S. Egyetértek azokkal, akik szerint az Apple nem csak az egyik legjobb minőségű okostelefont állítja elő megint a piacnak, hanem az egyik legjobb zsebfényképezőgépet is.
Biometrikus azonosítás. Ebben elvileg nincs semmi újdonság. A Lenovo gépeken sok-sok éve létezik például ez a fajta autentikálás. Ami miatt mégis előremutató a Touch ID névre keresztelt Apple-féle megoldás, az az, hogy az online fizetésre is egyből kiterjesztik. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a kutatásokból rendre kiderül: az online vásárlások egyik legnagyobb korlátja a felhasználók elmondása alapján, hogy nehézkesebbnek érzik a vásárlási folyamatot, a kis kijelző, a nem stabil működés, a hibakezelés, és eleve: a banki adatok telefonon történő megadása miatt. Ezeken mind segíthet egy ilyen valóban fájdalommentes fizetést ígérő megoldás. Ami ráadásul nagyon nagy biztonsággal képes is beazonosítani az egyedi felhasználót.
Összességében én azt gondolom, hogy idén az Apple az ázsiai piacnak játszik. Ott tud még látványos növekedést elérni. És jövőre lesz kénytelen a nyugati embereknek felmutatni egy újabb kopernikuszi fordulatot. Legalább olyat, mint amilyen az iPad volt. De leginkább olyat, mint amilyen az első iPhone volt.
Igen, az Apple-t ez a fajta innováció definiálja. És nem a marketingvezérelt piacszerzés. Bármit is mondjanak újabban a fanboyok.
Végezetül: fogok-e venni iPhone-t végre? Továbbra sem. Ennek az egyik okda az oprendszer, ami szerintem már régen az Android mögött kullog, mind használhatóságban, mint funkciókban. Másrészt a Google alkalmazásainak támogatottsága is egyelőre sokkal jobb androidos készülékeken, mint iPhone-on.
Harmadrészt majdnem biztos vagyok benne, hogy az új Nexus telefon nem csak árban, de képességekben is jobb választás lesz idén. Nagykijelzős, gyors, a Google appokat ideálisan kezelő prémium készülékre számítok. És a Nexus 4 meggyőzött arról, hogy a Google képes minőségi okostelefont gyártani az aktuális partnercégével. Nem utolsó sorban: értelmes, telefonhoz illő, az én esztétikai érzékemnek megfelelő színe és anyaga lesz.