Blogban mesélik el az Index munkatársai, hogy a költözés során milyen relikviák, kordokumentumok és repiajándékok kerültek elő az asztalok alól, mellől, satöbbi. Az első magyar garage sale blog.Uj Péter soron kívül rámutatott egy 1995-ös XybrrrPunk magazinra, ami a Wired korai,…
Olvasom tovább »
Ha már itt a Webisztánon vagyunk, akkor emeljük ki az idei Golden Blogba beválogatott ungarische techblogokat. Mint zsűritag, amúgy is kiemelten fogom figyelni ezeket a naplókat a köv. napokban. Tegyetek így ti is. Budapest Wireless, Cloneshit, Critical Biomass, Gépzenész híráram,…
Olvasom tovább »
David Carr (New York Times) gondolt egyet, és a PaidContent-gyűlést követően rávetette magát az egyik blogmogulra, aki feltűnően csöndben volt a jelzett találkozón, amúgy meg épp most zárja be két blogját (a többit meg átszervezi), abban a korban, mikor mindenki, aki nem akar old…
Olvasom tovább »
A T-Online az iWiW után ráugrott a blogoszférára. A pletykák szerint már meg is állapodtak a Blogterrel. (Ez annak fényében érdekes, hogy néhány hónapja még azt hallottuk több forrásból is, hogy saját blogszolgáltatást fejlesztenek.) Aztán meg szintén a héten volt hír, hogy a…
Olvasom tovább »
Mindig érdekel, hogyan küzdenek meg a nagyobb blogok a spammel illetve (főleg!) a trollokkal. Most az Engadget indítja újra a kommenteket egy kisebb szünet után (elburjánoztak a gonoszok), az újítás pedig az, hogy minden komment mellett van egy kis felkiáltójel, amire kattintva…
Olvasom tovább »
Úgy látszik, odaát is esik, néhány nap alatt három új blogkereső nőtt ki a föl alól, menjünk sorjában:
Az Ask.com-Bloglines páros blogkeresője már régóta érett, nemcsak azért, mert a Bloglines az egyik legsikeresebb online feedolvasó, hanem azért is, mert már tavaly nyáron…
Olvasom tovább »
Bár O'Reilly szabin van, és amúgy is dagad a trademark-lufi, sőt, a legprofibb kárörvendők egyből le is vonták sebtiben azt a következtetést, hogy a webkettőnek ezzel vége. (Ez körülbelül olyan, mintha valaki azt állítaná, hogy azért, mert valaki levédeti a hideg vizet,…
Olvasom tovább »
A Gillmor Gang egy olyan podcast, melyben neves bloggerek szoktak tech témákról, a blogoszféráról és egyebekről beszélgetni. A pénteki adásban a vendég a sztárblogger/médiavállalkozó Jason Calacanis volt, aki elejtett egy elsőre ártalmatlan mondatot: "úgy hallottam, bárki…
Olvasom tovább »
Ugyebár a blogoszféra egyik alappillére a visszacsatolás, ami legnyilvánvalóbban a kommentelésben nyilvánul meg, s ad lehetőséget a folyamatos hajtépésre.
Az, hogy a kommentszférát spamek szennyezik, mégcsak nem is meglepő, erre mindenki készül, kitalál valamilyen…
Olvasom tovább »