Kiküldött tudósítónk jelenti Bulváriából. Egyik olvasó nyomunkra akart bukkanni a Twitteren. Első próbálkozását máris meglepő ajánlattal honorálta a mikroblog szolgáltatás. Olvasónk meglepettségében elő is rántotta a startmenüből a Paintet, hogy megüzenje nekünk a…
Persze sok igazság van ezekben a paródiákban, de az is biztos, hogy ha nem létezne a Wikipedia, a napokban nem futottam volna bele - teljesen céltalan kattintgatás eredményeként - Fritz Joubert Duquesne kalandregénybe illő élettörténetébe. És az ilyenek miatt élvezet wikichainekbe…
A kalózbeszéd nemzetközi napja alkalmából a Facebook ideiglenesen elérhetővé tette az "English (Pirate)" nyelvi interfészt. Miként a Google is belemártotta magát a rumszagú bűnnyelvbe. (thx, Anr) Ugye minden évben szeptember 19-én a magukat viccesnek gondoló…
Ismerőseink képernyőfüggőségének leküzdésében próbál segíteni a Meetup.com. Formalizált levelekkel küzdenek a kór ellen. Vagyis próbálnák felhívni a figyelmet az IRL kapcsolatok fontosságára. So lame :) Meg azért ők sem gondolják ezt komolyan. (Ugye?)
A Gawker/Valleywag a Violet Blue-ügyet folytatja mostani postjaival. Az ügynél azonban sokkal viccesebb (és picit azért elgondolkodtató is) a webes eufemizmus-lista. Eszerint a "brand marketing" valójában a nem túlságosan hatékony bannereket jelöli. A "befolyásos"…
Úgy tűnik, a Twitternek már olyan jól megy a rendelkezésreállás, hogy unalmában magyarul tanulgat. Legalábbis erre enged következtetni az egyik olvasónk által beküldött screenshot...
A vírusvideókra és egyéb webes mémekre épít a Weezer online kampánya. Új kislemezük klipjében a drámai nézéstől kezdve a mentos-kólázáson át a táncevolúcióig minden benne van, ami csak vírusvideónak számított az elmúlt években a YouTube-on. A ViralVideoChart szerint…
Teljesen véletlenül a Graphisoft honlapján jártam. A magyar sikercég mottója úgy hangzik, hogy: "A jövőt legjobban akkor jósolhatjuk meg, ha magunk találjuk ki azt" ― Alan Kay.Aztán meg tök véletlenül akadtam rá erre a TechCrunch írásra, melyben az áll, hogy Jeff Bezos…
Vajon mivel lehet rávenni arra valakit, hogy odaadja egy idegennek jelszavát, jelszavait? Egy nemrégiben készített felmérés szerint a nők majdnem fele egyetlen tábla csokoládéért odaadja a kulcsokat. A pasiknak csak 10 százaléka. Persze nyilván mások lettek volna az arányok, ha nem…
A Tejútrendszer szélén, egy alakulófélben lévő csillag a Mozilla Foundation szolgálatában áll. Valószínűleg minden idők leggrandiózusabb reklámkampányát láthatjuk a gabonakör óta. Hacsak nem a véletlen műve, hogy épp a Firefox 3 megjelenése küszöbén formál tűzrókát…
Hát azért ez az áprilisi tréfa most elég gyengére sikeredett. Még akkor is, ha a Google két alapítója személyesen próbálta növelni a tréfa hype-faktorát: A kérdőívben azért van néhány olyan marsi problematika, ami azért beleférne egy mai sci-fi regénybe is: "If I…