Egymilliárd dollárra (azaz kábé 189 milliárd forintra) perli a Viacom médiabirodalom a YouTube-ot, pontosabban a tulajdonosát, a Google-t. (Emlékszünk még? Másfél milliárd dollárért vették meg néhány hónapja.) A mostani per tárgya természetesen a rendszeres szerzőjog-sértés, és persze kétség nem férhet hozzá, hogy a YouTube beleszakadna, ha elveszítené ezt a pert, de a Google is könnyedén megroggyanhat.
Hogy jön össze az egymilliárdos követelés? A Viacom azt állítja, hogy 160 ezer videoklipjük volt elérhető a YouTube-on engedély nélkül, s ezeket a tartalmakat másfél milliárdszor játszották le a felhasználók.
A Viacom szerint annál jogosabb a követelésük, hiszen amióta leszedették a YouTube-ról a videóikat, állítólag jelentősen nőtt saját szájtjaikon a videók nézettsége. Ezt mondjuk minimum kezeljük fenntartásokkal, mint ahogy azt is, hogy a Viacomnak kizárólag ártott volna, hogy ezt a nagy csomó videót megnézte sok millió netező a YouTube-on. (Ki kinek a vérét szívja, ugye.)
Ha a kereset ebben a formájában nem is áll majd meg, a YouTube most egy erős figyelmeztetést kapott, ami könnyen a profi, megállapodásokból összedílelt tartalmak felé lendítheti el az eddig a szabad feltöltés és megosztás mekkájának számító videómegosztót. Meglássuk.
A Google részéről egyébként azt mondják, biztosak abban, hogy a jogszabályok szerint járnak el (ja, hát nyilván ott is ül egy-két jobb ügyvéd). Egyébként meg azt is mondták, hogy töretlenül bíznak a YouTube-ban. Szóval mindkét fél nagyon vehemensen megy neki a háborúnak. A Viacom vaskalapossága (MTV ide vagy oda) ismert, és nem is fognak hátrálni, amíg nem történik valami alapvető változás ezekkel a videómegosztókkal. A Google meg nem tehet más, mint bízik az ügyvédeiben, és próbál nem gondolni az egymilliárd dolláros buktára plusz a YouTube halálára.
Az persze egy másik kérdés, hogy a többi videómegosztót és torrentszájtot miért nem perli a Viacom. Házifeladat ezen gondolkodni.
Hogy jön össze az egymilliárdos követelés? A Viacom azt állítja, hogy 160 ezer videoklipjük volt elérhető a YouTube-on engedély nélkül, s ezeket a tartalmakat másfél milliárdszor játszották le a felhasználók.
A Viacom szerint annál jogosabb a követelésük, hiszen amióta leszedették a YouTube-ról a videóikat, állítólag jelentősen nőtt saját szájtjaikon a videók nézettsége. Ezt mondjuk minimum kezeljük fenntartásokkal, mint ahogy azt is, hogy a Viacomnak kizárólag ártott volna, hogy ezt a nagy csomó videót megnézte sok millió netező a YouTube-on. (Ki kinek a vérét szívja, ugye.)
Ha a kereset ebben a formájában nem is áll majd meg, a YouTube most egy erős figyelmeztetést kapott, ami könnyen a profi, megállapodásokból összedílelt tartalmak felé lendítheti el az eddig a szabad feltöltés és megosztás mekkájának számító videómegosztót. Meglássuk.
A Google részéről egyébként azt mondják, biztosak abban, hogy a jogszabályok szerint járnak el (ja, hát nyilván ott is ül egy-két jobb ügyvéd). Egyébként meg azt is mondták, hogy töretlenül bíznak a YouTube-ban. Szóval mindkét fél nagyon vehemensen megy neki a háborúnak. A Viacom vaskalapossága (MTV ide vagy oda) ismert, és nem is fognak hátrálni, amíg nem történik valami alapvető változás ezekkel a videómegosztókkal. A Google meg nem tehet más, mint bízik az ügyvédeiben, és próbál nem gondolni az egymilliárd dolláros buktára plusz a YouTube halálára.
Az persze egy másik kérdés, hogy a többi videómegosztót és torrentszájtot miért nem perli a Viacom. Házifeladat ezen gondolkodni.
Címkék: youtube videómegosztók copyright
43 komment
2007.03.13. 16:51. írta:
hírbehozó
buleris (törölt) 2007.03.13. 17:17:25
amúgy valóban érdekes mement lehet, de szerintem peren kívül megállapodnak, ha egyáltalán lesz az egészből bármi.
nyenyec · http://nyenyec.blogspot.com 2007.03.13. 17:18:37
G Zoli · http://twitter.com/garamiz 2007.03.13. 17:29:45
Pairg · http://pairg.hu 2007.03.13. 17:32:33
wice 2007.03.13. 17:44:19
remelem lassan a biroknak is eleguk lesz ezekbol a penzehes idiotakbol.
GerzSonka · http://gerzsonka.wordpress.com 2007.03.13. 17:54:28
Mert a többi szájtot nem a google üzemelteti?
efi 2007.03.13. 18:23:23
tamtaramtaram (törölt) 2007.03.13. 18:26:27
amúgy meg kíváncsi lennék én arra, ki nézné a youtube-ot, ha minden jogsértő anyagot törölnének, beleértve a videoblogokban jogvédett háttérzenét használó userek homevideóit is.
egyszerűen nem látom, hogy lehetne jó kompromisszumra jutni.
BakterHouse 2007.03.13. 19:23:33
Totya 2007.03.13. 19:32:08
Hogy másokat miért nem perelnek, az triviális. Mert nem éri meg az ügyvédi óradíjakat.
Prontvai Zsolt · http://ingyencuccok.blogspot.com 2007.03.13. 19:33:16
Proxy · http://halozatkereso.blog.hu 2007.03.13. 20:47:03
Nadehát szerintem felesleges logikát keresni, most éppen ebbe lehet belekötni, valaki meg kihasználja. Na és?
tóbiás · http://webisztan.blog.hu/2007/03/13/a_viacom_megolheti_a_youtubeot#comments 2007.03.13. 21:52:09
[] (törölt) 2007.03.13. 22:04:53
lasd meg:
Apple vs. Creative
Linux (IBM) vs. SCO
RIM (Blackberry) vs. NTP
a zenekiadok meg fenyesre nyalhatjak a YouTube valagat az ingyenpromoert.
Z 2007.03.13. 23:41:42
Csak a kibaszott nagy szájuk jár hogy legális szoftver, legális zene, közben fizess 10000% adót is és lehetőleg dolgozz egyfolytában addíg amíg bele nem döglesz. Kiváncsi lennék ha valaki egyszer összeszámolná, hogy egy átlagember mennyit kéne költsön arra, hogy MINDENT legálisan birtokoljon, zenétől kezdve a videófilmeken át a szoftverekig, akkor hány milliós fizetésre lenne szüksége.
Szánalmas ez az egész úgy ahogy van. Többet nem írok, mert az még ennyire sem lenne szalonképes..
pigeon 2007.03.14. 01:25:54
hogy jon ide a torrent? Sokat amugy nem kell gondolkodni. A tobbin talan jogilag nem teljesen egyertelmu, hogy ki vegzi, vegzi-e egyatalan a szerzoiesszomszedos.. megserteset. Nomeg a youtube mogott a google all, nem a behajthatatlan fantom kft :)
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2007.03.14. 01:30:30
Sz. Balázs · http://www.szendofibalazs.hu 2007.03.14. 01:38:25
Erre mondják azt, hogy nem kell mindent birtokolni. Amire van pénzed, azt birtokold, amire nincs, azt ne. A zene és a videó nem szükséglet, nem olyan, mint az élelem vagy a ruha. Ha illegálisan letöltesz valamit, akkor lopsz. Ha lopsz, akkor nehogy már még te sírj, hogy azért loptál, mert szegény fejednek nincs pénze rá.
Én zenész és zeneszerző vagyok, a jogdíj engem megillet. Nem szeretem, amikor meglopnak, és ezt még meg is próbálják ideologizálni.
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2007.03.14. 01:42:48
Dávid · http://ekommersz.blogter.hu 2007.03.14. 02:32:04
Lehet, hogy tévedek, de ez a letöltős hiszti, már legalább öt éve megy. Ha tényleg olyan rosszul álnának a zanészek, már minden gitáros éhenhalt volna. De nem így van. Azzal, hogy a multi kiadók pereskednek, nektek zenészeknek egy fillérrel sem fog több jutni, eben biztos vagyok.
Mellesleg neked, mint zenésznek lehet, hogy érdemes lenne megtanulni élni az új lehetőségekkel. Ha már úgyse tudtok változtatni rajta, ne csak az árnyoldalát lássátok!
Degeci 2007.03.14. 04:39:37
Meg ugyi a magar jogszabályok nem a letöltőt hanem a megosztót nevezik bűnösnek. Illetve biztonsági másolat is készíthető. De eredetileg úgysem erről volt szó.
Latanius 2007.03.14. 08:02:42
Persze kellene valami megoldás arra, hogy akkor honnan is kapnak a zenészek pénzt, ha nem így. Fizesse ezt is az állam, és készítsünk statisztikát arról, ki mit hallgat? Ötletek jöhetnek...
gsm900 · http://gsm900.extra.hu 2007.03.14. 08:28:34
bernyo 2007.03.14. 09:03:07
Te szereted a kiadódat? Nem érzed úgy, hogy a te munkádból ingyen élnek? Vagy láttál már pénzt, a hologramos matricákból, mert járna neked elvileg. Szóval nem az emberek lopnak meg hanem a kiadó. Mellesleg, kiadó nélkül lehet élni, de ha nincs ember, akkor nincs kinek zenélj. :D
Uff....
2007.03.14. 09:31:30
Tévedsz. A zene (a kultúra) szükséglet. A kiadók attól félnek, hogy az internet miatt megszűnnek terjesztési csomópont lenni, és közvetlen út keletkezik az alkotótól a fogyasztóig, nélkülük. A fejlődés errefelé mutat, kár picsognod e miatt. Ráadásul éppen a letöltések száma mutatja, hogy nagyobb a kultúrára irányuló szükséglet, mint a vásárlási szándék (és képesség!) (wice már szépen megfogalmazta ezt előttem) (arról nem is beszélve, hogy nagyobb az ár, mint az érték), így a kultúra fejlődési gyorsasága megnő, kb. arányban az internet terjedésével. Akárhogyan is nézem, ez nem lopás.
tüske · http://ketertelmu.blog.hu 2007.03.14. 09:44:31
És hamarosan elérkezik az az idő, amikor mindenkinek (úgy értem, akinek van pénze netre) elég lesz a sávszélessége ahhoz, hogy állandóan csak a szerverekről hallgasson zenét. Akkor (gondolom) technikailag is megoldható, hogy minden egyes szám meghallgatásáért fizessen az ember pár fillért, a végösszeg meg szép lassan csordogálhat közvetlenül a zenészhez.
Persze mindent meg lehet hekkelni.
rufusz 2007.03.14. 09:52:56
2007.03.14. 09:58:26
Hogy fizessek a kóstolóért? :-D Na neee...
Nekem pl. az tetszene, ha ésszerű áron lehetne letölteni a zenét, a kiadót megkerülve (ennek technikai lehetőségei előbb-utóbb meglesznek, tehát a kiadó teljesen kiszorul a kiadásból is), de nem mp3 formátumban, hanem tömörítetlenül. Így a zenész is a pénzéhez jut, és a fogyasztó sem rokkan bele.
vadvi · http://fym.hu 2007.03.14. 10:07:14
berolina 2007.03.14. 10:07:34
Z 2007.03.14. 10:28:56
Akinek van pénze és szereti azt a zenét, megnyomja a gombot, átutal annyit amennyit akar. A zenész oldaláról pedig tessék hobbiból csinálni, és nem pénzhajhászatból. Vannak a terjesztésnek sokkal jobb módjai is mint verni a melled hogy neked van kiadott lemezed amiből alig folyik be valami pénz, ráadásul azt az emberek 1%-a veszi meg mert olyan horribilis összegbe kerül hogy az agyát eldobja és inkább 10x szarabb minőségben tölti le. Ezért megoldás a donate. Ingyen zene annak aki akarja, aki tényleg szereti, az úgy is ad pénzt, tessék megnézni a statisztikákat, ez nem hülyeség, ilyesmiből meg lehet élni. Minél jobb vagy, annál jobban.
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2007.03.14. 10:33:04
odsonforja 2007.03.14. 10:37:49
punyek · http://www.eltoroloco.hu 2007.03.14. 10:55:02
Gizike 2007.03.14. 11:47:13
Talan ha a zeneCD-k is 1000ft-ert lennenek kaphatoak...
2007.03.14. 13:23:32
Szerintem csinálja főállásban, ha tehetsége van hozzá (végülis ez is munka). A megoldási javaslatod szerintem kiszolgáltatná a zenészt. Ez olyan, hogy bemész a munkahelyre, és a főnökeidre bízod, mennyit fizetnek... Belemennél? :-)
"talán megkeresném a usereket akik feltöltenek és szétrugnám a seggüket, mert a yT nem arra lett kitalálva hogy jogsértő tartalmat nyomjanak fel"
Hanem mire? A felpakolt klippek többsége silány minőségű, rosszul szól, reklámnak jó, de alig élvezhető. nem a "jogsértés" itt a fő probléma szerintem...
feriboy 2007.03.14. 14:48:04
csakhát én nem vagyok zenész :(
esetleg nem keres vki manager-t? :D:D
dave22 2007.03.14. 22:02:30
Pár éve még 2-3 hónap is eltelt egy előadó két klippje között, most jelenleg beyonce-nak 5(!) futó száma van, Christina-nak meg 3 vagy 4.
2007.03.14. 23:20:17
Teddy · http://www.agen-consulting.com 2007.03.16. 21:22:51
Totya 2007.03.16. 22:10:43
denber · http://denber.hu 2007.03.28. 01:12:36
generalis4 2007.05.28. 12:58:40