EU: az ISP-k nem kötelesek kiadni a fájlcserélők adatait

Néha tök szerencsésnek érezhetjük magunkat, még az olyan megmagyarázhatatlan szervezetek létezése miatt is, mint amilyen az Európai Unió. Pontosabban az Európai Bíróság tett közzé egy állásfoglalást, mely szerint az internetszolgáltatók nem kötelezhetők arra, hogy - ha s amennyiben polgári peres eljárásról van szó - kiadják előfizetőik adatait.

Amikor a múltkori ügy kapcsán egyesek azt hangoztatták (ezen a blogon, meg máshol is), hogy a szegény T-Online nem tehet mást, ki kell adnia az illegális fájlcseréléssel megvádolt júzer adatait a Warnernek, akkor jó olyanokról olvasni, hogy a spanyol ISP kiáll előfizetői mellett, és ahelyett, hogy összefeküdne a szerzőjogok felkent keresztes lovagjaival, inkább bíróságon próbálja védeni saját ügyfeleit. Ez is egy hozzáállás.

A spanyoloknál ugyanis az történt, hogy a helyi ASVA beperelte a Telefónica internetszolgáltatót, amiért az egyszerűen megtagadta felhasználói adatainak kiadását. A spanyol bíróság meg az EU-hoz fordult. És így jutottunk el ehhez a mostani állásfoglaláshoz.

Ez persze az európai joggyakorlatban nyilván még nem hoz alapvető változást. De mindenképpen pozitív fejlemény. A józan ész lehet hogy mégis rulez?
Címkék: torrent
2007.07.19. 10:33. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Remélem ez az állásfoglalás eljut a magyar szolgáltatók csökött agyához is...
Nos, ebben az esetben viszont ha valaki megint ilyen bajba kerülne, akkor rá lehet mutatni erre az állásfoglalásra.
Jogban nem vagyok otthon, a polgári peres eljárás mellett milyen más típus lehet ezekben az ügyekben?
oké közben megtaláltam: büncselekmény, akkor a hatóságok kérhetik
Minden, de minden a szerzői jogok védelmére szakosodott sóhivatalokon múlik. Amíg ott nem lesz progresszívabb a gondolkodás, kevésbé csökött a struktúrális berendezkedés, nem éves bevételi tervekben gondolkoznak, amíg nem csak a zenei/filmes élet meghatározó "nagygenerációs" szereplői húzzák a legnagyobb sápot, addig kusti van ilyen téren Magyarországon. Is.
de hát a t-online sem adta ki senkinek sem az adatait... csak őket nem perelte be a helyi asva. ezek után már remélem nem is fogja.
borítékolni lehet, hogy ennek az ostoba háborúnak mi lesz a következő lépése. polgári peres eljárások helyett büntetőeljárások tömegét fogják kezdeményezni a jogtulajdonosok. és kíváncsi leszek, hogy a szigorú bíró nénik, meg az ügyész bácsik, akik sosem torrenteztek, miket fognak mondani.

egyáltalán nem gondolom, hogy a józan ész logikája mentén folyna ez a csatározás.
Szerintem az a szolgáltató aki monitorozza és kiadja az ügyfele adatait egyszerüen magánlaksértést követ el és vissza él a személyiségi jogokkal.Mert ez majdnem ugyanaz az eset mintha a posta felbonthatná a leveleid és lehalgathatnák minden pillanatban a telefonjaid.Tehát ezeket a szolgáltatókat simán fellehet jelenteni egyszerü magánlaksértésért,mert ezzel az erővel a bankártyaszámaidtól kezdve az üzleti levelezéseden keresztül mindent lát.Mig egy beterővel szemben megtudod magad védeni technikai eszközökkel addig egy szolgáltató ellen nem.Hova vezetne a világ ha mint szolgáltató a csatornázási müvek megszabná mit önthetek a lefolyóba és a villamos müvek meg hogy milyen gépet köthetek rá a hálozatára és ezt még meg is figyelné.
A szolgáltatóval szemben is meg tudod magad védeni. Lásd PGP, SSH tunnel, stb.
nem a szolgáltató monitorozta az adatforgalmat, ők csak azt tárolták, hogy adott időben melyik ip, melyik előfizetőhöz tartozott (amire mellesleg törvény kötelezi). A Warner küldte el nekik az ip-t, de nem adták ki az ügyfél adatait, csak figyelmeztetést küldtek.
Nekem csak egy kérdésem lenne ezzel kapcsolatban: A Warner honna tudta az IP címet? Övék volt a torrent? Vagy letöltötték Benedektől?
Mondjuk onnan, hogy a torrent kliensük (mint ahogy a tiéd is) kilistázza nekik, hogy az IP-dről az adott anyag 100%-a (vagyishogy seeder vagy) sugárzik kifele.
"Mert ez majdnem ugyanaz az eset mintha a posta felbonthatná a leveleid és lehalgathatnák minden pillanatban a telefonjaid."

A lehallgatas mukodik, csak az allam nem adja ki az adatokat csak biroi engedely eseten. De biztos ami biztos a lehallgatast (telefonon es interneten) azert elvegzik. Mashogyan nem lehetne szurni a potencialis terroristakat es ellenzekieket...
A MO-ig internetszolgáltatók nem adják ki az adatokat, csak hatósági megkeresésre. Az internetes forgalmadat nem monitorozzák, csak az IP címed tárolják. Ha érkezik bejelentés, akkor a bejelentőnek az a válasz megy, hogy jelentse fel az illetőt, mert az ISP nem hatóság és kötelezik az adatvédelni törvények. Ha a rendőrség/bíróság keresi meg az ISP-t akkor kiadja, hogy az adott IP melyik ügyfélnél volt abban a pillanatban. Adatforgalmi adatokat nem tud szolgáltatni.
Bocs, hogy jogászként idealkalmatlankodok, de ez nem pusztán egy állásfoglalás. Az Európai Bíróság majdnem precedensjogot alkalmaz - ezután más tagállamokban folyó perekben hivatkozási alap lehet ez a döntés.
((Viszont a konkrét ügyben a spanyol bíróság hozza az ítéletet, nem az EuBír.))