Látni és megszeretni a világ legjobb munkahelyét (1. rész)

Előszor is bocs a tegnapi csálé bejegyzésért. Az történt, hogy teljesen váratlanul csörrent a szerdai StartUP konferencia közben a telefonom, és derült ki, hogy kiutazhatok Svájcba, megnézni a Google új irodaházát. Mivel a gép hajnalban indult csütörtökön, aludni nem maradt időm. Félig kómában érkeztem meg tehát Zürichbe, és ugyanebben a félálomban szembesültem egy álomszerű munkahely IRL létezésével.

Rohamléptekben mutogatták nekünk végig a hatalmas, vadiúj irodaházat. Az egész napos prezentációk, előadások és szaladgálás után este ismét reptér, és hopp, ismét itthon. Nem mondom, hogy kialudtam magam. Mindenesetre most még friss az élmény, úgyhogy megosztom veletek, ami most eszembe jut az egészről.

Amikor korábban a kaliforniai Googleplexről írtam, azt gondoltam, hogy a beszámolók és képek idealizálják a körülményeket, biztos ott sincs kolbászból a kerítés. Hogy az egész csak píár, el van túlozva.

Ahhoz, hogy megtudjam, a Google valóban arra törekszik, hogy a világ legvonzóbb munkahelyét kínálja alkalmazottainak, az kellett, hogy rászánják magukat, és zürichi fejlesztési központjukat is olyanra varázsolják, mint a kaliforniai bázist.

A zürichi Googleplex külsőre éppen olyan, mint bármelyik irodaház. Szürke, kocka, nagy. Gyanút csak akkor fog az arra tévedő, amikor a bejárat előtt megpillantja a sok bringát. Köztük a fehér, "Google" feliratúakat. Mikor látja, hogy a véletlenül összetalálkozó munkatársak gondolnak egyet, és elmennek együtt kocogni egy órára. Mikor látod a gördeszkán, görkorin érkező fejlesztőket, a lattet szopogató, iPhone-on netező, törökülésben ülő életvidám geekeket.



A Googleplex népe alapvetően boldog és kiegyensúlyozott. Nem találkozni idegesen rohangáló emberekkel. Az érződik, hogy itt nagyon sokan nagy nyomás alatt végeznek komoly munkákat, de ez cseppet sem látszik a dolgozókon. Csak akkor szembesülök ezzel, mikor egy huszonéves csaj a világ legtermészetesebb dolgaként közli velem, mintegy mellesleg, hogy ő a Gmail fejlesztője, és ez meg ez a dolga, ezért meg ezért felelős a Gmail-projektben.

Aztán találkozom egy sráccal, aki meg a Google Maps fő fejlesztője. Szintén huszonéves. Ha a buszon futnék össze vele, azt gondolnám, kultúrantropológiát tanul valami vidéki egyetemen, és kedvenc hobbija a könyvtári szaklapokban megjelent recenziók kivagdosása és albumba ragasztgatása. De nem. Konkrétan ő az az ember, aki azon dolgozik, hogy a Google térképalkalmazásai a lehető legjobb teljestménnyel működjenek.  Plusz - miként ez a Google-nél általános - ő az, akinek rendszeresen kreatív ötletekkel kell előállnia a térképalkalmazásokkal kapcsolatban. A Google alkalmazottai ugyanis alapvetően abban is különböznek más munkahelyeket dolgozóitól, hogy napi szinten termelik a cégnek a know-how-t. Aki nem tud spontán gondolkodni, merészeket álmodni, kreatív elképzelésekkel foglalatoskodni, az biztosan nem fér be a Google-ba.

Odalép hozzám egy srác. Hallotta, hogy magyarul beszélek, s mivel ő is magyar, gondolta szóba elegyedik velem. Pár mondat után kiderül, hogy én nem ott dolgozom, csupán látogatóban vagyok. Ekkor zavartan elkezd kitérni a kérdéseim elől. Mivel tudom, mi a Google-nál a gyakorlat, feloldom gyorsan az egyre kényelmetlenebb beszélgetést: az időjárásról kezdünk filozofálni.

A Google-alkalmazottak nagyon lojálisak cégükhöz. Tényleg, úgy értem: tényleg nem adnak ki illetékteleneknek semmilyen információt. A térképalkalmazásokért felelős fejlesztő például négyszemközti beszélgetésünk során mosolyogva közölte velem, hogy két dolgot ne várjak tőle: jövőidejű álltásokat és számadatokat.

Miben is különbözik az élet a Googleplexben? Úgy értem, mi az, ami miatt tényleg az az ember érzése, hogy ez minőségi változás bármilyen más munkahelyhez képest? Két alapvetően fontos dolog jut az eszembe: hozzáállás és pénz.

Hozzáállás. Egyik legfontosabb alapbenyomásom, hogy a Googleplexben egyszerűen nem lehet megmondani, hogy ki beosztott és ki főnök. A szobák falai üvegből vannak, és a felelős beosztásúak éppen olyan helyeken ülnek, éppen úgy néznek ki, mint a kóderek. Sem öltözködésben, sem viselkedésben nincs különbség munkatárs és munkatárs között. Mint megtudtam, a Googleplex összes alkalmazottja hozzáfér a Google összes futó projektjéhez, és bele is szólhat bármibe. Emögött az a vállalatfilozófia áll, hogy egy jó ötlet bárhonnan jöhet, nem feltétlenül csak a projekten dolgozó emberektől.

A másik, hogy a Googleplex úgy van kialaktva, hogy mindenki megtalálhatja magának azt a zugot, ahol jól érezheti magát. Rengeteg közösségi hely van, és rengeteg olyan kis kuckó, ahova elbújhatnak az alkalmazottak, ha éppen magányra, relaxálásra vagy erős koncentrációra van szükségük munkájuk elvégzéséhez.

Elsőre talán fura, hogy hogy is jön ez ide, de szintén nagyon fontos tény, hogy a Googleplexben ingyen van az étel és az ital. Nem csak arra gondolok, hogy az étteremben mindenki azt és annyit eszik, amit csak akar. Hanem arra is, hogy a folyosókon, egy csomó helyen úgy vannak kitéve a rágcsálnivalók és az italok, mintha csak egy miniábécé polcait látnánk. Annyi a különbség, hogy az alkalmazottak annyit és akkor vesznek el az ételekből, italokból, amennyit és amikor csak akarják.

Néhány helyiség úgy van kialaktva, hogy saját amerikai konyhája is van, kávégéppel, hűtővel. Szóval pont úgy néz ki, mint egy jobbfajta bár vagy kávézó. A különbség csak annyi, hogy nincsen személyzet. Az egyik ilyen helyen várakoztam, mikor arra járt egy kisebb társaság. Egyikük bement a pult mögé, kávét kezdett el főzni a többieknek, egy másik srác meg a hűtőhöz lépett, kivett magának egy narancslevet, a harmadik meg telepakolta a zsebét csokikkal. A Google alapfilozófiája, hogy éhes vagy szomjas alkalmazott rossz alkalmazott.

A Googleplex kicsit kampusz hangulatú munkahely. Ahol senki nem feszeng, mindenki otthonosan érzi magát, nincsenek állandó munkaállomások, mindenki aszerint költözik, hogy éppen milyen projektben vesz részt. Nem érezhető főnök-beosztott reláció, mindenki a projektnek és magának akar megfelelni. És nem vélt utastásoknak, titulusoknak.

Itt nemhogy ciki, de kifejezetten alapkövetelmény is az aktivitás. Fitneszterem, masszázs, relaxációs szobák, Guitar Hero-terem, Wii-terem, biliárd- és csocsóterem - minden nagyon barátságos és élhetően kialaktott enteriőrökben.

A Googleplexet megálmodó svájci mérnökcsaj azt mondja, az volt a célja, hogy hogy a munkatársak folyton találkozzanak olyan más munkatársakkal is, akikkel nincsenek szoros munkakapcsolatban. Vagyis a közösségi helyek, étel- és italpultok, játékszobák úgy vannak elhelyezve, hogy ha oda akarsz menni, mindenképpen keresztül kelljen menned olyan közösségi helyeken, ahol más részlegek munkatársai fordulnak meg elsősorban. Fontos tehát, hogy ne legyenek klikkek az irodaházban. És hogy a munkatársak találkozzanak olyan emberekkel, akik más projekteken, más munkakörökben dolgoznak.

Folytatás holnap...
Címkék: google googleplex
2008.03.07. 10:11. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kiváló hely, de hogyan nyer felvételt a fiatal, akinek berohadt már az agya 2 éves support meló után, és hogyan nyög be egy jópofa és kábéra valós választ egy olyan kérdésre az egyik felvételi beszélgetésen hogy "hány golflabda fér bele egy iskolabuszba?" vagy "Hány zongorahangoló van a világon?" - Nagyon jó helynek tűnik, kreatív és elképesztően gyümölcsöző, hightech hely, de bekerülni elképesztő nehéz lehet... vagy nem?
Egyaltalan nem lehetetlen. Sok magyar dolgozik ebben a zurichi kozpontban is. Megprobaltak, es sikerult nekik. Tobb mint negyven orszagbol vannak csak zurichben alkalmazottjaik. Mindenkinek van eselye. A kovetkezo postban majd leirom, h szerintem milyen az idealis jelentkezo azok alapjan, amiket hallottam.
nocsak, a végén még szimpatikus lesz a gugli :] esetleg egy állásajánlat, valaki? elmegyek akár nasi-feltöltőnek is.
És milyen asztali gépeket, notebookokat használnak? Mindenki amilyet akar? Van Windows is?
Nagyon jó és elgondolkodtató cikk, kiváncsian várom a folytatást. Engem a téma önmagában is nagyon érdekel.
Az egyik levlistán lehetett olvasni konkréten, hogy volt itthon Magyarországon nemrég egy nagyobb Google-toborzó. Még az állásinterjúk konkrétumairól is volt megosztott információ. Az egyik jelöltnek szegezett feladat még kisebb vihart/flame-t is kavart... :o)
Bármilyen infó érdekel esélylatolgatás miatt :)) ... meg valahogy komolyabban el kell kezdeni a google api-val foglalkozni
ez jól hangzik... bár kicsit utópisztikus, de úgy néz ki valóban létezik, szóval kurvajó:)
bocsanat, tudom hogy ez itt egy elsosorban IT-vel foglalkozo forum, de honnan a pitlibol gondolja barki, hogy egy szamitastechnikai ceg barmilyen (BARMILYEN) tekintetben is jobb munkahely, mint pl. a maldiv szigeteken buvaroktatonak lenni?!

vagy sorolhatnam...

bocs a hangulatrombolasert.
Na végül könnyen megtaláltam:
javagrund.hu/pipermail/javalist/2007-August/001606.html

A Googlenél 1 vagy két egyórás telefonos interjú van az előszűrésre és
ha azon megfelesz, 1 vagy 2 egésznapos on-site (5-6 45 perces interjú
egymás után), kicsit hasonlóan a Microsofthoz. Az on-siteon
algoritmusokat, adatstruktúrákat kell tudni elsősorban, táblánál kell
megoldani feladatokat. Bármilyen nyelven írhatsz, amit értenek (C,
C++, Java stb.)

Példa: írj algoritmust egy pozitív és negatív egészeket tartalmazó
mátrixban a maximális összegű részmátrix megtalálására.

-- nyenyec

ui. Czinkos, ez amit írtál a szupertitkos Mao-i interjú volt?
Hát igen, nem véletlen, hogy a google az egy ik legkreatívabb óriáscég a Földön. Ők tényleg abból élnek, hogy kitalálnak olyan dolgokat, amit más nem.
>>de honnan a pitlibol gondolja barki, hogy egy szamitastechnikai ceg barmilyen (BARMILYEN) tekintetben is jobb munkahely, mint pl. a maldiv szigeteken buvaroktatonak lenni?!

A kérdés jogos. Mondjuk én implicite hozzáképzeltem. :o)
BTW1: lehetne szűkíteni még tovább: informatikai & multinacionális & amerikai típusú (értve ezalatt az alapvetően hodály-jelleget és "hierarchia-ellenes" feelinget az elrendezést illetően.)
BTW2: Vannak ilyen 'legjobb munkahely'-versenyek itthon Magyarországon is (cikktől függetlenül). A dolgozói elégedettséget mérik speciális kérdőívek alapján, adott játékszabályok mellett.
"Vannak ilyen 'legjobb munkahely'-versenyek itthon Magyarországon is" --- Jaja, és általában a magyar cégek igencsak cefetül szerepelnek rajta. Nem a googlihoz mérten: mindenhez mérten.
Ezzel a Maldív-szigeti búvároktatóval beletaláltál.Pont nemrégiben láttam egy német házaspárt, aki arról mesélt, hogy nekik ez volt a vágyuk és meg is valósították.
Aztán kiderült, ami mindíg kiderül, más a Maldív szigeteken búvárkodni és más a Maldív szigeteken búvároktatónak lenni.Fél év után irány vissza a ködös Hamburg.Megölte őket az unalom a szigeteken.
Itthon tudtok olyan cégeket, ahol hasonló a filozófia?

Nem kell hogy felnőtt-ovira hasonlítson az iroda, elég ha nem nekem kell csavarhúzót bevinnem ha szétesik alattam a gagyi szék...
@soleeroo: az álom "munkahely" mindenkinek más szerintem, attól függően, hogy miben jó.

A röhej szerintem a Google-nál az, hogy amilyen laza az egész, ennek ellenére dolgoznak, az az csinálják a dolgukat. Ez a hely sem felelne meg mindenkinek, mert valaki biztos túlzásba vinné a lazsálást, igaz azt gondolom hamar kipenderítenék.
Persze: A parlament ;) (off, bocsi a politizálásért)
gregor,
a peldaval inkabb csak azt akartam erzekeltetni, hogy nekem nem biztos, hogy az a legjobb munkahely, ahol 24/7-be elvarjak, hogy mint egy huje f*ssam magambol az innovativnal innovativabb otleteket.
meg lehetove teszik szamomra (o, ez a lazasag!), hogy olyan projektekben megmondjam a frankot, amikhez kozom nincs.

aki mar latott kozelebbrol nagyobb volumenu IT projektet, az tudja, hogy az ilyen jellegu villantasra eleg csekely az esely, de persze jol mutat a cegrol szolo beszamolokban.

es ami meg feltunt, az az ingyen kaja. az a tipus vagyok, aki nem varja el a munkaadojatol a BKV-berletet, evi egyszeri ceges nyaralast (csoportepito trening - broaf!), ceges opel asztrat, satobbi, de egyet igen. adjon normalis fizetest. aztan majd en eldontom, hogy mire adom ki a zsetont.

nem szeretnem, ha azt hinnetek, hogy ez itt egy veg nelkuli fikazas, de az ingyen csoki meg a kave engem nem hoz lazba. talan egy ehenkorasz vegzost a Kandorol, maximum.

es a legeslegutolso (igerem): nem fogok delben 1 orat elb*szni trendi (es gay) kocogassal csak azert, hogy este 1 oraval kesobb erjek haza a felesegemhez. akit mellesleg szeretek is, nem ugy mint azt a rakas geek-et, akikkel napi 8-10 oraban ossze vagyok zarva.

na befejeztem.
szerintem is mindenki próbálkozzon, akit az ilyen központok elvarázsolnak. nincs vesztenivalód. hülyeség félni a kudarctól. nem vettek fel a googlehoz. és akkor mi van.

nekem azért az úttörőtáborokat juttatja eszembe. mehetsz zánkára, és akkor te leszel az úttörő. és akkor beszámol erről a pajtás újság h ott vannak az úttörők.

a tapasztalatom az, h az ilyen helyzetekben a valódi úttörők úgy érzik, érdemes versenybe kell szállni, de nem így. szóval h ez a dolog vonzó, de a hülyéket vonzza a leginkább. és az ilyen központok idővel tele lesznek hülyékkel. akik úgy oldanak meg egy problémát, h megnézték hátul a megoldást. és csak olyan problémákat akartak megoldani, amit előtte mások már előtte megoldottak. mert különben hátul nem lesz ott a megoldás. akikről tudjuk, h soha sem lesznek úttörők. szóval ők rajongtak a leginkább zánkáért, és egy idő után tele volt velük a tábor. és lehet, h ez az zánka zürich analógia hibás, de szerintem nagyon pontos. amúgy kérdem én, milyen újdonságokat gyártottak ezek a központok. szoktam olvasni a google labst, de nem maradt tátva a szám.

egy másik fórumon már sokat beszéltünk arról, h ilyen iskolákat kellene csinálni, mint a googleplex. kicsit idealisztikusnak tűnik, h ez válthatná fel a betoniskolát az aszfaltpályával. városi iskola lehetne olyan, mint a müpa, vidéken meg aquaparkok, archeoparkok. de ez teljesen off.
kutacs_ penditette egy masik kosza gondolatom is.

nekem az innovativ cegrol (IT teruleten) elso blikkre a 70-es evekbeli Xerox jut eszembe. szabadalom hegyek.

ki tudnatok segiteni google ugyben? van egy keresomotorjuk, OK. azonkivul?
soleroo: egyet ertunk. Kurva jo, hogy orakig szocializalodhatsz a munkahelyen, de csak ha egyebkent nincs szocialis eleted. A szocialis elet nagyobbik szerintem sokkal egeszsegesebb a munkahelyen kivul tolteni. A Google-lal kicsit elszaladt a paci.
Van _A_ keresőmotorjuk. Ott van a google Maps, amit megcsináltak ugy, ahogy senkinek nem jutott eszébe. Ott van a gmail, amiben benne van egy csomó olyan (nem szabadalmazandó) apróság, amit ők csináltak meg, és nem más. Hogy csak a három zászlóshajót említsem. De ott van a reklámozási szemléletük, ami (eddig) a legnormálisabb a világon.
solero,
csak annyit, h a google sikerét nem ezek a központok hozták, vagy alapozták meg.

igény szerint kell berendezni egy irodát, ha valaki hozni akarja a maciját, hozza. ha valaki kocogni akar, kocogjon. a szoftver megengedi a puhaságot, vagy a lazaságot. érted szoft. a túlzott lazaság azonban a lúzerek világa. érted lúz. erről ennyit.
Szakyster,
ne vedd szemelyes tamadasnak, de 3 zaszloshajot mondtal. es kozben van mar 2 nagy geek bazisuk, ahol allitolag a tumorfeju gyerekek 24 oraban nyomjak az innovativ otleteiket.

a ketto vhogy nem fedi le egymast.

az rendben van, hogy a google-nek van egy csomo penze, es probalja a tehetseges gyerekeket osszeszedni. de ettol az meg nem lesz a vilag legjobb munkahelye. szerintem.
Na igen, odamegy a huszonéves geek Svájcba vagy akárhova. Család nincs, asszony- vagy férfipajtás otthon hibernálva, lehet a melóhelyen szocializálódni. Hol máshol? Nem is ismer ott senkit csak a munkatársakat. Minek menjen haza egy kvázi üres lakásba? Mesteri.

Az viszont tényleg jó, ha van a melóhelyen ovi (rendes, a gyereknek) nem számolják a perceket amíg kinn vagy cigizni, nem egy távoli kifőzdében kell megverekedned a kajáért.

Nekem végülis tetszene, csak nincs kedvem senkit hibernálni.
ilyen munkahelyek nap mint nap akadnak kulfoldon, mert rajottek, hogy ha a melos nem stresszeli magat munkan kivuli dolgokkal (hol vegyem meg a napi betevo pizzam, ki hozza el a kolykot az ovibol) akkor jobban tud a feladatara koncentralni.

de ez nem egy rendkivuli dolog, talan kicsit feltuno Magyarorszagon, ez minden.
A "face", magyarul a látszat vagy image, egy fontos eszköz az alkalmazottak céghez csábításához. Távol álljon tőlem, hogy bármilyen párhuzamot vonjak, de a Brókernet a dolgozóknak adott luxusautóival ugyanezt csinálja (vagyis annyiban nem, hogy ott az ügyfél felé is megy a villantás, a G esetében kifelé talán kicsit kevésbé). Ha a geek-ek az ókori egyiptomi ereklyékkel lehetne megfogni, akkor a Google odatenne egy Szfinxet és pergamenen mehetne a kódolás. Az az állítás, hogy csak a legjobbakat veszik fel, szintén azt a célt szolgálja, hogy ápolgassa a geek-ek önérzetes lelkületét. Ezt nem bántásból mondom, ezzel érik el céljukat és nem is ártanak senkinek, tök jó.

Valaki rávilágított arra, hogy kicsit úttörőtáboros/szocialista fíling, én ezzel annyiban értek egyet, hogy a Google az alkalmazottak zsebéből veszi ki a pénzt a csokira és a csocsóasztalra, és akit ezek nem érdekelnek, az valóban megrövidül az extra kiadásokkal.

És igen, így van: a kóderek, akiknek bejön azok jelentkezzenek, tuti jól fogják magukat érezni. De van élet a G-n kívül is.
Szakyster,
a keresőmotort nem ezek a központok hozták létre. és az eredeti gsearch össze-vissza van hekkelték azóta.

a gmailben meg tized annyi innováció nincs mondjuk a sokat szidott microsoft office-ban, vagy akár csak a régi outlook expressben. érted baszki outlook express.

az innováció az amit neumannék csináltak. nem azt mondom, h ott kezdődik, mert inkább ott végződik, de valami olyasmi. vagy amit simonyiék műveltek annak idején. (h imrityinkónak is igaza legyen, milyen okosok vagyunk mi magyarok) meg a többiek. nem csak mi. a többi népek is.

nem mondom, h a google termékek rosszak, vagy h ne használd őket, épp ellenkezőleg azt mondom, ha tetszik, akkor használd, vagy használd ki azokat. de nem látom azt, h a google mérföldekkel előrébb járna, mint bármelyik nagy it vállalat. sok a pincsikutyája. de a szomszéd néninek is sok van.
A Gmail volt az első széles körben használható RIA (Rich Internet Application) levelező. Nem mondom hogy a G találta fel az Ajax-ot, nem ez volt az innováció, hanem csak az hogy nem féltek használni.
>aki mar latott kozelebbrol nagyobb volumenu IT projektet, az tudja, hogy az ilyen jellegu villantasra eleg csekely az esely

Azért ez nem enyire egyértelmű. Ha raktárkészlet-nyílvántartóról beszélünk, akkor igen. De ha mondjuk adattárházról, adatbányászatról meg egyéb vonzatairól. Akkor még a szakemberek is gyilkolják egymást a jobbnál jobb ötletekkel, nem még a felhasználók. Még a definicióban sincs konszenzus, nemhogy az elvekben. :o)

>adjon normalis fizetest

Kérdés mi a normális fizetés?! És csak a munkáltatón múlik? Az államon? A dolgozón (mármint, hogy mit tekint annak)? Ezt azért elég nehéz számszerűsíteni még a "fele és duplája közé" is, szvsz.

>es a legeslegutolso (igerem): nem fogok delben 1 orat elb*szni trendi (es gay) kocogassal csak azert, hogy este 1 oraval kesobb erjek haza a felesegemhez. akit mellesleg szeretek is, nem ugy mint azt a rakas geek-et, akikkel napi 8-10 oraban ossze vagyok zarva.

Azt gondolom te döntheted el, hogy mivel - mondjuk így - b@szod el a köztes időt. A szeretet meg olyan dolog, hogy akárhogyan osztod, mindig több lesz belőle. Mondta volt annó dr. Halassy Béla.

>ki tudnatok segiteni google ugyben? van egy keresomotorjuk, OK. azonkivul?

Azért ez szerintem kicsit komplexebb téma. Egy dolog a jó ötlet. Egy másik a megvalósítás. Egy harmadik az élmezőnybe ugrani vele. Egy negyedik ott is maradni. Egy ötödik akárcsak szinten tartani a dolgot, nemhogy fejleszteni. És akkor persze jöhetnek az egyéb "zászlóshajók".

>A szocialis elet nagyobbik szerintem sokkal egeszsegesebb a munkahelyen kivul tolteni

Mi kifogás van az ellen, hogy akár egy kocsmában ötletel pár ember egy nehéz problémán. Úgy vélem sok tudós dolgozik így. Nem feltétlen a Fermat-tétel bizonyító Wilson a minta és gyakorlat.

>Ilyen munkahelyek nap mint nap akadnak kulfoldon, mert rajottek, hogy ha a melos nem stresszeli magat munkan kivuli dolgokkal (hol vegyem meg a napi betevo pizzam, ki hozza el a kolykot az ovibol) akkor jobban tud a feladatara koncentralni.

Ezen már szeirntem rég túlvannak az amcsik (mint egyszeri Pista bácsi a kupiban :o)! Itt arról van szó az én értelmezésemben, hogy hogyan tud sok ember minél hatékonyabban együtt dolgozni. El szoktuk felejteni, hogy mi magyarok egyénileg elég kreativok vagyunk, de csapatmunkában elég hátul szoktunk kullogni. Ott más képességekre is szükség van.

>a gmailben meg tized annyi innováció nincs mondjuk a sokat szidott microsoft office-ban, vagy akár csak a régi outlook expressben. érted baszki outlook express.

Hát nem tudom mennyire sikeres cucc az Outlook Express, a maga inkompatibilis formátumával és security támadhatóságával. Én ha valamit sose akarok használni az életben az pont az Excel és az OE. De ez egyéni szoc.problémám. :o)

kutacs_: a google search engine-rol es a korulotte levo elosztott adatfeldolgozasrol erdemes elolvasni a publikus cikkeket vagy a Wikipedian fellelheto anyagot (kulcsszavak GFS,MapReduce). Onnan el tudod kepzelni az innovacios erejuket, hogy mindezt kepesek megvalositani ilyen ipari leptekekben.

Amugy ha jol tudom a fizetesek nem olyan orbitalisak amiket a vilag valoban legjobbjai kaphatnanak ha mashova mennenek. Persze lehet hogy a laza munkarenddel (effektive kevesebb munkaora/nap) es a rengeteg benefittel jol vannak kompenzalva (relativ ertekenk). Ja es huszonegypareves geekeknek valoban eleg kicsi az onfenntartasa nincs gyerek/feleseg/lakas problema.
Soleeroo: én is egy nagy IT cégnek dolgozom, mint gondolom, Te is. Nem tudom, Te hol dolgozol, de nem csak tumorfejű geekgyerekek rohangálnak nálunk. Vannak sokan, akiknek szintén családjuk van (nekem is), vannak, akik sportolnak sokat, vannak, akik buliznak, rengeteg jó fej és laza ember dolgozik nálunk, és igen, nyilván van néhány geek is. Sajnos vannak hozzád hasonló emberek is, akiknek senki sem elég jó, és minden percet sajnálnak más kollegákkal való (nem kötelező jellegű) kommunikációra, vagy kikapcsolódásra, mert az a kedves családjától vesz el időt.

Hiába mondom el nekik, de Te talán megérted: ez téves gondolat. Ez arról szól, hogy jól érezd magad a munkahelyeden. Szerintem nem kell több, mint 8 órát bent lenned, ha mondjuk ebből fél órát csocsózol, vagy lazulsz valamelyik neked kedves kollegával (már ha van ilyen). Most őszintén: ki az aki napi 8 órában végig aktív munkát tud végezni? Nem mondom, ha szépen definiált feladatod van, talán igen, de ha ráadásul annyit kell kreatívkodni, mint a Google-nél, akkor az embernek vannak üres fél órái, amikor nem jut előbbre. Ilyenkor ahelyett, hogy zombiként néznéd a monitort, és kényszeredetten imitálnád a munkát, elmész inkább lazulni egy kicsit, és feltöltődsz, ami után jobban fog menni a munka. Mindenki jobban jár. Nem hiszem, hogy emiatt tovább bent kéne maradni.

Jelenleg Magyarországon "hivatalosan" lazulni csak kávézással, cigizéssel lehet. Senki nem tagadja meg ezt tőlünk, és nem kell ezek miatt sem tovább benn maradni. Ugye? Sajnos ezek nem a legegészségesebb dolgok, akkor már inkább csocsóznék, vagy Guitár Hero-znék, vagy akármi más... Hát nem jobb?

Másik oldalról nézve: én tartanék attól, hogy ez a munkahely nálunk nem működne. Sajnos ismerek sok olyan honfitársunkat, aki csak lógna egész nap. Meg olyat is ismerek, aki teherautóval vinné haza az ingyencsokikat... hát igen :( Ez egyelőre csak Amerikában és Svájcban tud működni. Sokszor mikor arra járok, még engem is megdöbbent, hogy ott az emberek (többsége) tényleg mág csak nem is gondol arra, hogy visszaéljen ezekkel. Ez nekünk magyaroknak egyenesen hihetetlen....
pcjuzer,
nem azt mondom, h hiányzik az innováció, hanem azt, h ebben nincs semmi különös. és a google blogokon sokszor érződik a teleshop fíling ahol minden forradalom.

a google sikerét a gsearch, gads páros adja, a bevételek jelentős részét is ez a kombó hozza. a kiadások nagy részét ezek a központok viszik el.

nem azt mondom, h a google gonosz, épp ellenkezőleg. és tényleg jó volna, ha a magánszféra többet költene a munkalyek felszerelésére (a közszféra meg többet az iskolákra), de azt azért a tradicionálisan kapitalista vállalatok védelmében el kell mondani, h azok nagyságrendekkel több ilyen központtal rendelkeznek, tehát ők is költenek a munkahelyi környezetre, csak nem ennyire koncentráltan.

azt mondom a jó az igény szerinti vállalat. azt gondolom, h engedjük meg a macit. akkor is ha sokan buziságnak tartják. tartsák annak. de sokaknak jó dolog, h van kuckó, meg hinta, ne mondjuk, h ez rossz, aki ezt szeretné hozzon hintát. de az a másik véglet, h kimondjuk, h lehet hintázni, és a dolgozók attól úttörők. erre mondom h ez a zánka zürich analógia. (lehet, h huszonéves vagy, és nem tudod még mi az a zánka)
És ha már fizetés.
Egy magyarországi DBA a fizetéséhez képest arányosan kevesebbet dolgozik-e amerikai kollégáj(é)ához képest?
Vagy az vérlázítóbb, ha ezt a magyar fizetést teszemazt egy kongói DBA fizetéséhez viszonyítjuk, a piac törvényszerűségei alapján?
;)
>Jelenleg Magyarországon "hivatalosan" lazulni csak kávézással, cigizéssel lehet.

És az internetezéssel/levelezéssel? ;)
Őszintén szólva én sem értem, hogy az itteni hozzászólók miért nem értékelik az egészségesebb alternatívákat, vagy legalább a keresésüket.
>Valaki rávilágított arra, hogy kicsit úttörőtáboros/szocialista fíling, én ezzel annyiban értek egyet, hogy a Google az alkalmazottak zsebéből veszi ki a pénzt a csokira és a csocsóasztalra, és akit ezek nem érdekelnek, az valóban megrövidül az extra kiadásokkal.

Én ezzel nagyon nem értek egyet. Mindig globális költséget kell nézni, összevetve a befektetéssel és megtérüléssel. Nem játszhatók ki az egyes lokális tételek egymással, azt gondolom.
Ahogy az sem szokott szerencsés érv lenni, hogy "én fizetem az adómból" Gyurcsány teszemazt reprezentálását (noha valahol valmiképpen talán mégis).
Excuse me, I google the toilets.
evenorbi · linuxman.freeblog.hu 2008.03.07. 11:34:51
"Ez a hely sem felelne meg mindenkinek, mert valaki biztos túlzásba vinné a lazsálást, igaz azt gondolom hamar kipenderítenék."

Hát annak úgykell, aki elbasz egy ilyen álláslehetőséget!!! Aki bekerül és a lustasága miatt kirúgják az élete nagy esélyét dobta el magától... Én szvsz szívesen dolgoznék itt, csak nemtudok programozni. :D Mondjuk rendszergazdákra itt is szükség van. :D
bocs, ha reklám: az országban hasonló talán a NavNGo lehet, bár még az elején vannak, de igyekeznek... csocsó, wii, ingyen pia, jó hangulat kipipálva. ráadásul keresnek is embereket. hajrá!
Azert azt nem kellene elfelejteni, hogy ez is csak egy munkahely. Azzal, hogy atlagon feluli munkakorulmenyeket teremtenek, elerik azt, hogy legyenek olyan huszoneves fejlesztoik, akik annyira a munkajuknak elnek, hogy nincs semmi maganeletuk. Hasonlo kaliberu es mentalitasu multinal dolgozom, szerintem ne eljen senki abban a tevhitben, hogy barmilyen fizetesemelesen kivuli juttatas vagy szolgaltatas a munkaltato reszerol a munkavallalo javat szolgalja. Ez arra jo, hogy a munkavallalo ne menjen el, ha nem kap emelest.
Masik dolog: ne gondold, hogy a napos es gazdag kaliforniaban te barhol eletunt es depresszios fejlesztoket fogsz latni. Nem csak a google-nal, barmelyik fejleszto cegnel ez megy ott. Rovidnadrag es gordeszka vagy kabrio. De azt se felejtsuk el, hogy nekik minimalis a fizetett szabadsaguk, az europaban altalanos 25-28 nap helyett ott 10-15 nap szabadsagot kapnak egy egesz evre (ha jol emlekszem). A betegszabadsagot sem koteles a munkaltato fizetni (es altalaban nem is fizetik). A tulorat pedig egyaltalan nem fizetik, megis mindenki 10-12 orat melozik arrafele. (Azt hiszem ez alol kivetelel a kaliforniai jatekfejlesztok, ok kiharcoltak a szakszervezet altal, hogy koteles legyen a munkaadojuk tulorapenzt fizetni.)
Na nem mintha ettol meg nem szeretnek en is ott dolgozni (na nem a google-nal, csak altalaban a szilikon volgyben).
"Mikor látod a gördeszkán, görkorin érkező fejlesztőket, a lattet szopogató, iPhone-on netező, törökülésben ülő életvidám geekeket."

ilyen rémálmaimban szokott lenni.
tnsnames.ora,
oké, de azért abban is van valami, h az érvelésed olyan, mint a pártfelelősé, érted a parti felelősé, amikor azt mondták, h nem baj, h a csepel gyár veszteséges, mert ha belevesszük a szovjetuniót, ahol termelik az olajat, meg a vasat, akkor nyereséges. és egy ideig tényleg kibaszott nyereséges volt minden. és az ötvenes években kurva nehéz volt azt mondani, h ez így nem lesz jó. mert azt mondták, hülye vagy, épül minden.

csak aztán kiderült, h kizárólag a nyersanyag kibányászása termeli a bevételt, és minden más meg csak viszi a pénzt, akkor az idilli helyzet már közép távon sem lesz tartható. mert oké, ott a sok nyersanyag, bányássza a google, ott a sok betűreklám, de nem fér el a mobilon és hülyén mutat majd az óriáskivetítőn. a fogyasztók a tévé előtt szeretnek szórakozni, és nem lesz előttük pc billyentyűzet, nem lesz annyi keresőszó. és akkor jöttek, h na jól van akkor ha már ilyen okos vagy, h látod a jövőt, akkor innoválni kell. és akkor boldog boldogtalan innovált. közben lett munkahelyi dalárda, meg minden ami a népnek kellett. minden forradalom volt. megjelent egy új ikon. az maga volt a forradalom. nekem ez a szocialista fílingem van. szerintem a google a legvidámabb barakk.

és szerintem simán van olyan alternatíva, h aki valóban látja a trendeket, meg valóban képes innoválni, és én nem tartom magamat ilyennek, akkor az felejtse el a hinta palintát és a macit. hanem dolgozzon. én ennek a rétegnek szurkolok, és nem a palotapincsiknek.
jó kis magyarosch fikázás, az van.

Nekem nem úgy jött le, hogy a gugli pont arra utazna, hogy hogyan húzzon ki több pénzt az alkalmazottak zsebéből ingyencsoki ürügyén, vagy hogy hogyan fossza meg az alkalmazottakat a privát életüktől és szabadidejüktől.
Ilyen céget itthon épp eleget láthatunk, csak azoknál még normális fizetés sincs, nemhogy ingyen kaja-pia, fittnesszterem, meg még a jóég tudja mi. Itt kb. a "csapatépítő tréningek" és a rendszeres túlóráztatás aljas, időrabló szintjén tartanak, és ebből a szempontból abszolút meg is értem a fikázókat.
De miért nem lehet függetleníteni a kérdés megítélését a saját rossz tapasztalatoktól?

A Google tudja azt, amit itthon szinte senki sem tud, sőt, nem is akar tiszteletben tartani: hogy a munkaerőbe igenis érdemes befektetni, és ha nem hülye ez a cég, akkor azt is tudja, hogy az alkalmazottnak elegendő saját időt is kell hagyni, különben rosszul teljesít, az pedig neki nem éri meg. Neki az éri meg, ha hosszú távon dolgozhat neki ugyanaz a (nem mellékesen: lojális!) munkaerő, ellentétben a hazai gyakorlattal, ahol a munkaerő fogyóeszköznek számít. (Micsoda ostoba, buta tempó...)
Ebben nincsen semmi romantika vagy különleges emberbaráti megfontolás, ez egészen egyszerűen saját, jól felfogott érdek.
Aki pedig ezt alkalmazottként fikázza, az valszeg úgyis rosszul érzi magát mindenütt, mintha azt hinné, hogy ez alapkövetelmény a napi megélhetéshez...

Jelentem, azt tartanám normálisnak, ha a napi megélhetéshez elég lenne "csak" a lelkiismeretes, (adott esetben kemény) munka, de nem kellene se szétroncsolódott idegrendszert, se gyomorfekélyt, se elmebajt adni még cserébe...

Arról nem is beszélve, hogy mindenki pontosan tudja, mennyiért megy el egy céghez dolgozni - akkor meg nem mindegy, hogy a cég egyébként mennyi bevétellel rendelkezik, ill. miből állja azt, hogy az, aki akar és tud is élni (és nem visszaélni!) ezzel, az normálisan érezhesse magát a munkahelyén?

Azzal meg egyetértek, hogy a jó munkahely fogalma mindenkinek mást jelenthet.
de baszki, mond a főnöködnek, h szeretnél felszerelni egy hintát, és lehet, h azt fogja mondani, h hozzál egyet, és felszereljük. vagy jó lenne egy kanapé, kurva olcsó az ikeában. meg minden nap friss gyümölcs. most mibe kerül ez. szerintem pont te vagy a panaszkodó magyarosch.
Bocs a reklámért, de nem bírtam kihagyni.

Játszósarok még nincs, de pihenőkanapé már van, php programozót/tervezőt keresünk: tevem.hu/munka
Svájci hegyek nincsenek, de rákospalotai panoráma van :)
és legyen wii is mert az a munkahelyek minőségi mércéje!
> Na nem mintha ettol meg nem szeretnek en is
> ott dolgozni (na nem a google-nal,
> csak altalaban a szilikon volgyben).

Szilícium te, szilícium. A szilikon-völgy a csajok mellei között van a plasztikai műtét után.
Imádom, amikor a céghez(7=röghöz) kötés eszközeit úgy állítják be, hogy az micsoda innováció. A cikk alapján a gugliban sokkal szigorúbban szabályozzák az életedet, mint bárhol máshol. Gettó. Még kajálni se mehetsz, csak ha kötelezően összefutsz azokkal, akikkel ők akarják, hogy összefuss. Én pl. idegbajt kapnék, ha mindig máshova kellene leülnöm és nem tudnám előre, hogy hol a munkahelyem.

Nem Orwellné volt az épület tervezője?
>h az érvelésed olyan, mint a pártfelelősé, érted a parti felelősé, amikor azt mondták, h nem baj, h a csepel gyár veszteséges,

Hát az analógia szerintem nem ül.
1. Mert attól még, hogy az 50-es években nyereségesnek hazudtak valamit, nem jelenti azt, hogy az érintettek nem tudták elválasztani az igazságot a lózungoktól.
2. Itt ugye nem arról van szó, hogy a Google csokit hazudik a munkáltató gyomrába, vagy csak látszattevékenységet sejtenénk valami sötét disznóság elleplezésére. Azaz csokival és nélküle is tudhat működni a rendszer. :o)

Szóval tartom az állításomat. A munkaerő és munkateljesítmény a munkabérrel elég komplex összetett valami ahhoz, hogy ne tegyük ekivalenssé a csoki rendszerbe-dobását egy értékes gondolat outputon való megjelenésével.
>Még kajálni se mehetsz, csak ha kötelezően összefutsz azokkal, akikkel ők akarják, hogy összefuss.

Azért a cikkből az jön le szerintem, hogy ha olyanod van, hogy elkülönülj, koncentrálásilag, akkor azt is megteheted.
De mindenképpen megfontolásra érdemes szempont lehet az általad említett kettőség.
Egyszerre lehet nagyszerű gondolat, hogy a Google a saját vinyómon is tud keresni, és rejti magába a "nagy testvér" feelinget.
Ahogy az iwiw is egyszerre alkalmas régvolt osztálytársak megtalálására éppúgy, meg az NBH-nak felhasználók által karbantartott fényképes adatbázisának.
tévedsz. az 50-es években a szocialista tábor összességében nagyon is nyereséges volt. össze vissza fosta magát a nyugat. munkahelyi dalárda volt, meg minden.

egyszerűen arról szólt a sztori, h olcsón bányászták a nyersanyagok, és abból építkeztek. és nem számított, h amit építettek, az nyereséget termel, hanem mindent az egészre kivetítve számoltak. és ez okozta a problémát.

egy dolog volt ami hozta a pénzt, az a nyersanyag/nyersadat bányászat. és minden más vitte. ez az analógia.
én nem panaszkodom, én magánzó vagyok... hála a nem a gugli sztenderdjeit követő matyarosch cégeknek. így legalább saját időm is van. és ha akarok, felszerelek egy hintát magamnak.
ha viszont visszamennék céghez, akkor szerelje fel nekem azt a kurva hintát ő, mer' az hosszú távon neki jó.

amúgy meg magyarosch cég nemigen hagyja a hintát, még ha te is veszed meg a szar fizetésedből, amiért még ingyen túlóráztál is, sokat.
Bambano, ezért is igaz az, hogy mindenkinek más munkahely az ideális...szóval egyeseknek nem feltétlenül a Google-é a tuti istencsászár melóhely... lehet, hogy egy kis büfében valaki ezerszer jobban érzi magát, egyszerűen, mert ezt szereti csinálni, és mert ott is minden adva van ahhoz(csak más léptékben), hogy jól is tudja végezni a munkáját.
itt a kérdés az, h a legjobbak széjjelpisálják-e magukat, amikor ezt meglátják. szerintem a válasz erre egyértelmű nem. a középszer pisálja széjjel magát ettől.

és persze nem azt akarom mondani, h aki szkeptikus az az okos, a lojális meg hülye, fordítva nem lehet következtetni. csak azt, h egy mérnök megnézi az eiffel tornyot, akkor lehet, h elélvez, de attól biztos nem, h meglát egy rollert.
jól látszik a kommenteken, hogy ki az, aki nagyjából átlátja a dolog értelmét és/vagy sejti, miről szól a kreativitás, meg hogy kik azok, akiknek meg kell mondani, hogy ezt ide tedd, azt meg úgy csináld.
szerintem az a huszonéves (és ha jól tudom, a google-nél ez a jellemzőbb korcsoport), aki lógós, be sem jut. aki olyan pitiáner, hogy a zsebét tömje ingyencsokival, hamar kilökődik. biztos nem véletlenül tesztelgetnek több napig.jelenleg az internet egyik (ha nem a) legismertebb neve a google. aki ide bejut, nem szúrja el ilyen hülyeségekkel. és inkább lennék bent naponta 12 órát egy ilyen helyen, ahonnan biztos, hogy jókedvűbben mennék haza mint dolgozzak napi nyolc és fél órát a furkálódó/ptiáner/ostoba/"istenem, mé' kell nekem ilyen hülyékkel együtt dolgoznom?/ki-ha-én-nem/sorolhatnám még kollégákkal. cigi és kávészünetekkel (nagy meglátás, .....( bocs, de most nem keresem vissza ki írta :).
azért vegyük észre, hogy ide valószínüleg azokat az embereket válogatják be, akik oda meg vissza vannak a munkájukért és karrierjükért és nem a "letudtam a nyolc órát, rohanok az asszonyhoz haza"-mentalitásúakat. (no offense :) ).
a "gay" futkározásról meg annyit, hogy ennél jobban nem is minősíthetted volna magad.
Creed:"Jelenleg Magyarországon "hivatalosan" lazulni csak kávézással, cigizéssel lehet. Senki nem tagadja meg ezt tőlünk, és nem kell ezek miatt sem tovább benn maradni. Ugye? Sajnos ezek nem a legegészségesebb dolgok, akkor már inkább csocsóznék.."
na tessék:itt van Neked munkahelyünk csocsóasztala online ;), szvsz sok cég van már Mo-on, ahol normális vezetéssel és csapatban, laza munkaidővel, projektre koncentrálva dolgozhatsz; a színes falak, bringával bejárás stb. már egyéni opció, és ez inkább az egyéneken múlik - nem Google függő.
Nekem az egyik legfeltűnőbb különbség (képeken) a pultra helyezett sok bringabukó, ilyet Mo-i cégeknél nem nagyon láttam, mert a többség csak kocsival hajlandó közlekedni.
Apropó: nem akarja vki megszervezni a magyar netes cégek csocsóbajnokságát? :)
www.cwc.hu/personal.php?target=10010580
>>de honnan a pitlibol gondolja barki, hogy egy szamitastechnikai ceg barmilyen (BARMILYEN) tekintetben is jobb munkahely, mint pl. a maldiv szigeteken buvaroktatonak lenni?!:

Microsoft nyerte a legjobb dán munkahely címet.

A mi kapmuszunk is kicsit olyan mint a google, csak nem nagy irodaház hanem, tavakkal elválasztott kisebb épületek.

És nem wii hanem Xbox szoba. És csocsónk nekünk is van, és sör +snack is. (Péntek du legalább is)

És sokkal fontosabb a lelkes tehetséges munkatársakkal való cooperáció mint az ingyenkóla.

És igazából akkor is itt lennék ha 30% al kevesebbet kapnék. Nem a pénz hajt. Nem a luxusebéd.

Hanem az alakíthatom hogy hogy pár év múlva mit fogtok használni mindennapi munkátokhoz.

Hogy érdekes dolgokon dolgozhatok.

Néha csodalkozom is hogy milyen mákos is vagyok hogy olyan a hobbim amiért (jól) fizetnek.

ps egyébként a juttatási keret kb 15% a megy ilyen közérzetjavító izékre. Otthon is rájöhetnének a cégek, hogy munkahelyen akarom magam jól érezni ha ott töltök 50 órát hetente. (37 el is megtehetném senki sem várja el a túlórát.)

Hát, én majd orulok, ha olyan munkahelyet kapot, ahol legalább lessz egy székem, és senki nem fog piszkálni engem...
soleeroo,

Mintha magamat hallanam ket evvel ezelottrol. Sok ev stresszes mutliceges melo utan pont ugyanigy gondolkoztam.

Uzenem hogy van kiut! Mindig van jobb munkahely, es a penz nem potol minden munkahelyi dolgot.

Persze most sem szeretem a csapatepitest, vagy a ceges karacsonyt, de pl a mostani cegben teljesen mas hangulatban dolgozom mint az elozonel.

A HQ egy kisvaros szelen van, nem egy googleplex, de tavak meg erdo veszi korul, mokus maszkal kint, bent billiard asztal ahol pentek delutan mennek a partik, nagy kenyelmes fotelek, hatalmas pihenoszoba, ingyen snack meg kave.

Nem azt mondom hogy ez kell legyen a fo vonzero, de ha nem a nyakkendos managerek stresszes arcat latod hanem jokedvu laza kollegakat korulotted akkor mas hangulatban telik a nap.
Azt gondolom ebben a műfajban a legjobb munkahely Lovász Lászlóé volt a Microsoftnál. /Ha jól tudom már otthagyta és hazajött segíteni tudásával, kapcsolataival./
Horribilis fizetésért, azért vették fel, hogy azt csináljon, amihez kedve van. Egyet kértek tőle, hogy legyen nyitva az ajtaja, ha egy kolléga valami matematikai probléma kapcsán konzultációt kér.
Nem mellesleg a Windows 2008-at hozzásegítette egy gyorsabb hálózatos funkcionalitáshoz (nem emlékszem már a konkrétumokra, de előkereshető), aminek a hátterében egy gráfelméleti probléma állt.
Számomra a cikk és a Google mentalitása is valami ilyesmiről akar szólni, még ha nem is ennyire látványosan.
Aki dolgozott mar paranoias multinal (melyik nem az?), az pontosan tudja, hogy mi az ertelme annak, ha minden futo projekt kodjaba belelatsz. A beleszolas is ehhez kapcsolodik. Ja, en is dolgoztam. Belsoskent nem, aztan meg csak nagyon nehezen fertunk hozza barmilyen plusz infohoz arrol a termekrol, amire prototipus szoftvereket fejlesztettunk. Alapbol azt a fejlesztokeszletet es dokumentaciot kaptuk, amit barki elerhet. Ez ugye remek, csak hat kicsit azert megis szar. Arrol se nagyon lehetett tudni, hogy esetleg mas valami hasonlo projekten nem oldotta-e mar meg azt a reszfeladatot, amivel epp kuzdottunk.

A google rendszere mondjuk olyasmi, mint egy rakat nyilt forraskodu projekt (ezt egyebkent nalunk is nyomtak egy darabig, de persze csak nehany projektre, meg ovatosan - semmi nem lett belole). Minden projekt forraskodjahoz hozzafersz, vagyis barhonnan tudsz kolcsonozni, otletet nyulni, stb. Es innentol kezdve van ertelme, hogy bele is lehet szolni. Mert innentol kezdve barki valhat egy kicsit insiderre egy olyan projektben, amiben valojaban nem is dolgozik.

Nem nagy talalmany ez, epp csak olyan, mintha kivennek a tokod a satubol. A kerdes igazabol az, hogy miert kell belerakni.

HH: > A Google alkalmazottai ugyanis alapvetően
> abban is különböznek más munkahelyeket
> dolgozóitól, hogy napi szinten termelik a
> cégnek a know-how-t. Aki nem tud spontán
> gondolkodni, merészeket álmodni, kreatív

A spontaneitasnak meg a kreativitasnak keves koze van a know-how-hoz, szerintem. A know-how az a technologia, ertsd: gyartastechnologia. A know-how az az, hogy hogyan szervezik meg a ceg mukodeset (how), a projekteket, stb. Esetleg a datacenterek uzemeltetese, hogy kell gigameretu adatbazisokkal dolgozo alkalmazasokat irni. Nem pedig a mit (gmaps, uj feature a gmail-be, stb.).
Vannak Magyarországon is olyan munkahelyek, ahol úgy tartják, hogy az a legfontosabb, hogy mindenben kiszolgálják az amúgy jól megfizetett tudásmunkásaikat, alájuk tesznek mindent, van ingyenkaja, közösségi terek, fitnesz terem, zuhanyzó a biciklivel érkezőknek stb. Ha éppen az IT területet nézzük, akkor is van egy halom hasonló cég, kiváló benefit csomagokkal, pl. a Graphisoft parkban.
Az világos, hogy a munkavállalókkal való ilyetén bánásmód oka nem a humanitáriusság, hanem az, hogy még több profitot termeltessenek. Csakhogy pont ezek a cégek ismerték fel azt is, hogy ez a munkaerő sokkal értékesebb annál, semmint hogy hagyják magukat túlhajszolni, stresszelni. E cégek már nem a túlpörgethető magányos huszonévesek cserélgetésével működnek, hanem kiegyensúlyozott, otthon és munka között egyensúlyt találó embrekeben hisznek: mert ebből lesz a tapasztalt, kiegyensúlyozott, kreatív munkaerő, és végső soron a piaci siker és a profit. Nem pedig a napitizenkétórázó szinglimacsóból.
> alájuk tesznek mindent, van ingyenkaja,
> közösségi terek, fitnesz terem, zuhanyzó a
> biciklivel érkezőknek stb. Ha éppen az IT
> területet nézzük, akkor is van egy halom hasonló
> cég, kiváló benefit csomagokkal

Azert vegyuk eszre, hogy ez csak az egyik resze a gugli trukknek. A masik az, hogy hagynak normalisan dolgozni, nincs TPS report, nincs tolts ki egy formot meg indits ugy requestet ha akarsz 3 uj ceruzahegyezot, nincs ez az egesz Dilbertiada.
"Szilícium te, szilícium. A szilikon-völgy a csajok mellei között van a plasztikai műtét után."
Ezt nem mertem volna gondolni, hogy valaki ebbe fog belekötni.
Angolul silicon valley, és mivel az időm 95%-ában angolul beszélek, így csúszott ki.

De ha már itt tartunk, akkor utána néztem, mert magam sem értettem az összefüggést. Hátha hasznos valakinek:

silicon (angol) = szilícium (a fém)
silicone (angol) = szilikon (a műanyag)
mi lenne ha egyből ráverné a farkát a webisztán a google irodaépületeire? én pl olyan körülmények között dolgozom, hogy nem vágyom a googleplexbe kicsit sem. miért olyan hihetetlen ez?
azt akartam írni, hogy miért olyan hihetetlen ez, hogy ilyen munkahelyek vannak? úgy írtok róla mintha nem is a földön járnánk. :) (nem veled van bajom hírbehozó, jó cikkeket írsz azért járok ide)
En szivesen dolgoznek a Google-nel, de ez az iroda ugy nez ki, mint egy IKEA aruhaz es egy modern muveszetek muzeuma keverek --- nekem nagyon nem tetszik. Nekem az lenne az idealis munkahely, ahol mindenkinek van egy szep egyszemelyes irodaja, ablakkal, fakkal az ablak elott, madarakkal a fakon, stb. Ezen kivul legyenek 4 szemelyes szobak, es projektek erejeig be lehet oda koltozni laptopostul.
Egyebkent szerintem az ilyen elit cegek mint a Google nem teljesen jol veszik fel a munkaerot itt kelet-europaban.

Ahhoz vannak szokva, hogy Stanford/MIT/Caltech/Berkeley mernok szakokrol vesznek fel embereket, ami statisztikailag azt jelenti, hogy jo esellyel 1. okosak/kreativak Knuth ertelemben, 2. jo programozok/mernokok Carmack ertelemben.

Bovebben, 1. az aki erti miert jobb az O(logn) az O(n)-nel es ki is tud talalni olyan algoritmust, 2. az aki villamgyors XML parser-t tud irni nagyon szep architekturaval/koddal. (Meg bovebben: "A good scientist is a person with original ideas. A good engineer is a person who makes a design with as few original ideas as possible. There are no prima donnas in engineering." - Freeman Dyson)

Itt nalunk nincsenek jo egyetemek, igy csak az 1. pontot tudjak beloni azaltal, hogy OKTV/Diakolimpia-szeru embereket vesznek fel. De ez nalunk baromira nem garancia a 2. pontra, sot, az en ismeroseim kozott a ketto viszonylag ortogonalis.

(Nalunk mennyire jok az egyetemek? Pl. egy BME-Info diploma statisztikailag csak arra garancia, hogy erti mi a kulonbseg O(logn) es O(n) kozott, legyartani nem feltetlenul tudja, 2. pontra pedig semmit nem jelent. Sot, helyette olyan hulyesegekkel tomik az ember agyat, mint Jackson-diagramok & PRINCE metodologia.)
back again... bocs, csak a csocsoasztalt javitottuk az esti kocogas utan a munkatarsakkal ;-)

@Creed:
cinikusan fogalmaztam, es ezert ertetted felre. vannak munkatarsak, akiknek ertekelem a tarsasagat, es ezert szivesen lazulok veluk melo kozben, ha van egy szusszanas idonk. de azert, mert a munkaado ezt lehetove teszi, *NEM* tekintem a vilag legjobb munkahelyenek sem a jelenlegi munkahelyem, sem a google-t. sot! alapbol nem erdekelne egy munkaado, ahol az ilyen jellegu szocializalodas lehetosegei nincsenek meg. szerintem ez egy rendkivul fontos dolog, es minden munkaadonak szem elott kene tartania. de hadd hangsulyozzam: szamomra a csocsoasztal a pinceben, vagy hogy van-e delutan fel 1-es kocogas az epulet tetoteraszan, nem definialja a legjobb munkahely fogalmat.

@mr lebowski:
"letudtam a nyolc órát, rohanok az asszonyhoz haza"-mentalitásúakat. (no offense :) )

non taken. de csak azert, mert nekem ez nem szokasom. viszont tovabbra is azt mondom (ez volt az asszonyhoz hazarohanas valodi mondanivaloja), hogy van elet a munkahelyen kivul is, es habar egy rovid dumapartira a munkatarsakkal barmikor kaphato vagyok, de ne akarjanak nekem egy munkahelyen otthon hangulatot varazsolni, mert koszi szepen, 1 otthon nekem elegendo.

@Monorau Bukurea:
jo a gondolatsor!
Gratulálok Maro, a post kapcsán az egyik legszínvonalasabb hozzászólást pötyögted be ide tegnap 21:46-kor.
Azért lehet értelmes és elgondolkodtató beszélgetést is folytatni a témáról.
>"rohanok az asszonyhoz haza"-téma
Szerintem a téma ezen aspektusa is nagyon fontos. Mint ahogy általában az 'időfaktor'.
Azt gondolom triviális, hogy a nagy akceleráció következtében szinte 'időrobbanás' következtében élünk. Életünk minden másodpercére rengetegféle aktivitás tud befigyelni, hogy lekössön minket. Munkából eredő éppúgy, mint munkán kívüli.
Ki tudja 'egzaktan' a saját maga számára, hogy mennyit kell pihenni, egyáltalán 'élni' és miképp (idő vonatkozásában)? Mennyi ebben a sodródás/kényszer, mennyi a tudatosság?
Ha a tudós ember lázbajön egy gondolattól, akkor azt gondolom jó eséllyel megáll körülötte az idő. Annak minden jó és rossz oldalával. Az emlegetett Wilson (Fermat-tétel), állítólag, otthon a padláson kuksolt rengetegszer kizárva a családot, konferenciákra nem ment el, éveken keresztül a Fermat-tétel körül járt az agya az ébrenlét nagy részében (minden korábbi rossz tapasztalat ellenére). Mondhatni nyomasztó megszállottság, de merne-e ítélkezni valaki a témában.
Az is eszembejutott, hogy egyetlen cikk(post), tulajdonképpen két lényeges elgondolkodnivalót ad.
- Hogy magunk számára, mi magunk egyénenként hogyan képzeljük az ideális munkahelyet. Mivel ez elég szubjektív, ezért nagy vitatkozni való talán nincs -> nyílván van pár jellegzetes vélemény, amivel sokunknak nagyjából lehet szimpatizálni.
- Hogyan, milyen eszközökkel lehet maximalizálni az (multinacionális) innovativ csoportos/kooperativ fejlesztés hatékonyságát. Ez viszont egyrészt vitatható, másrészt vezethet akár értelmes és hasznos ötletbörzére is. Nemcsak a Google keretein belül.
arra kérdésre, h hogyan lehet egy vállalaton belül az alkalmazottak innovációs szintjét megemelni a válasz nagyjából az, h sehogy. a tulajdonosok innoválnak, sohasem az alkalmazottak. ezért vannak a felvásárlások.

a munkahelyi környezetet ettől függetlenül érdemes igény szerint kialakítani. tehát nem a profitmaximalizálás miatt, hanem egyszerűen emberségből. ha az alkalmazottak szeretnék, akkor meg kell engedni, h berendezzenek maguknak egy játszóteret. az alapfizetésen túl érdemes prémiumszolgáltatásokat is nyújtani. és ha van elég pénz, érdemes néhány ingatlanberuházást is eszközölni.

szerintem nem igaz az, h ettől a vállalaton belül valami komoly innovációs erő jelenne meg. a valóban előremutató fejlesztések, többnyire átlagos körülmények között születnek. kisebb nagyobb közösségekben, de mindig saját vállalkozásban.
Eddig nagyjából közel nulla dologban értettünk egyet. Talán még egy fordulót érdemes belefeccölni.

>a tulajdonosok innoválnak, sohasem az alkalmazottak. ezért vannak a felvásárlások.

Ez azért így elég mellbeverően hangzik. ;)
Én értem, hogy vannak, akik felvásárolnak, de vannak _akiket_ felvásárolnak és vélhetőleg azért, mert tudnak valamit, mert esetleg letettek valamit az innováció terén / annak folyományaként. Azért mert van valakinek pénze és van jó megvárásolható cucc (vagy piaca) a piacon, az még nem meríti az innováció fogalmát.
Én az adatbányászatban igyekszem szakmai téren kiteljesedni -> ott csak tavaly az Oracle felvásárolta a Hyperiont, a SAP a Business Objectset és az IBM a Cognost. (BTW: mind a hat cég nagy cég). A felvásárolt termékek távolról sem hézagmentesen / redundanciamentesen illeszkednek a felvásárló cégek termékpalettájába -> amiről nekem több infóm van pl.: az Oracle-nél erről hosszasan lehetne regélni. :o) Lesz bőven integrációs/konszolidációs munka velük, az ottani alkalmazottak vélhetően nagy örömére.
Jelen esetekben a szakmai innovációt - azt gondolom - nem elsősorban a nagy felvásárló cégek testesítették meg.

>"érdemes" vs "emberségből"
Azt gondolom, hogy -> emberségből _kell_ csinálni bármit is, a _hogyan_ illetve az _érdemes_ meg mindig is vita tárgya lesz. A csapatmunka nehéz műfaj. Az ideálishoz közelítő körülményeinek biztosítása szintúgy nemkevésbé, szvsz. És hiszem, hogy lehet róla értelmesen gondolkodni, beszélni.

>...de mindig saját vállalkozásban.

A felhozott 'garázsfejlesztéseknek' is megvan a terepük, de nem hinném, hogy kizárólagos értelemben kell velük kapcsolatban gondolkodni.
Soleeroo

Szerintem téged vaószínűleg fel sem vennének oda.3 mondatodból kiderül, hogy ideteremtett téged az Ég.
Tehát ne aggódj, nem jönnek érted, maradsz szépen itthon bagóért.:)
magyarán az oracle alkalmazottaknak nem az innovációban kell jeleskedniük, hanem az integrációban. hajlamosak vagyunk azt gondolni, h az innovatív az okos szinonimája, holott az innovatív, és az integratív egyformán lehet okos vagy értelmes.
a másik vitapontról meg nagyon egyszerűen azt gondolom, h a munkahelyi környezetet igény szerint kell kialakítani.

amikor jön egy új alkalmazott, akkor hozza, hozhassa a sátorfáját, amikor megy, akkor vigye, vagy vihesse. ehhez új típusú ingatlanokra, tágasabb, laposabb irodákra volna szükség. persze vannak akik kifejezetten magas házak szűk irodáiban érzik jól magukat.
Hogyne így van, az integrációnak is megvan a maga szépsége és ereje; tapasztalatból is mondom. :o) És nincs valóban ökölszabály az innováció és integráció erőszakos szétválasztására. Én csak amellett akartam érvelni, hogy nem feltétlen a felvásárlók felől jön az innováció.
Az viszont elgondolkodtató szempont, hogy míg te is írod implicite (szerintem feltétlen helyesen) az integráció lehet akár buta is, addig az innováció feltétlen pozitív dolog-e. Lehet-e bukni túlzott innovációval, és valóban bukás-e? Vagy csak a piac volt igazságtalanul túlzottan brutális (pl.:NextStep oprendszer)?

Két illusztráció, mondhatni offtopic ->

Az Oracle innováció egyik állatorvosi lova, számomra (még ha ezrek is ugranak a torkomnak :o) -> ETL és Oracle Warehouse Builder. Ez teljesen saját találmányuk tudtommal. Évekig fejlesztették, éles verziókat hoztak ki pre-gamma állapotban (és akkor nagyon diszkrét voltam), mára a 11g _része_ lett, úgymond 'ingyen'. Mindezzel párhuzamosan bevásároltak egy ETL-cuccot (Sunopsis). Idézek: "Az Oracle jelenleg egymás mellé pozicionálja e két termékét"

De van pozitiv példa is: az Oracle annyira erős volt például a B* index, RBO vagy mostanság mondjuk a materialized view koncepciókban (tervezés & implementálás), hogy a versenytársaknak sokszor kellett és nagyon kapaszkodniuk (nem is mindig sikerült nekik).

Talán elfogadható a konkluzió, az élet nem fekete-fehér-igen-nem.
az első multikulti munkahelyemen naivan nagy erőkkel próbáltam innoválni, mondtam, h ezt meg ezt dobáljuk ki és csináljuk így és így ezerszer egyszerűbben. erre nagyjából az volt a válasz. hülye vagy?

az alkalmazottól nem várnak, nem várhatnak valódi innovációt, bár ezt sohasem mondják így ki. légy nyitott az újdonságokra. légy elfogadható csapatjátékos. ezek nem annyira az innovatív, sokkal inkább az integratív személyiségjegyek. de nehéz meghúzni az éles határvolat. ebben mindenféleképp egyetértük.
Én sem a rózsaszín ideák világából beszélek: nekem is van sokéves multikultis tapasztalatom, és meglehetősen rossz.
Ezért is kérdés számomra kezdettől fogva az, hogy ez a 'rossz' rendszerbe volt/van beégetve, vagy csak rossz volt az a megvalósítás, ami nekem jutott.

A példádat én úgy éltem meg, hogy nálunk az alkalmazottól is elvárták az innovációt, csak épp nulla költségvonzatú legyen és végtelen profitot termeljen ('kicsit' sarkítva). Én olyan területen dolgoztam, ahol ez az elv nekem még tetszett is. Sose akartam teszem azt új RDBMS-t csinálni, vagy egységes vállalati ügyféltörzs révén milliókat az ablakon kihajítani. Az ilyen esetekben pusztán csak jóízűen gondolkodtam /hogy én hogyan csinálnám, mert a téma azért érdekelt/, míg nekem tökéletesen megfelelt, ha a gyakorlatban valakinek valami kicsinységben effektíve tudtam segíteni a munkájában. Azaz, ha alacsony szinten is, de igyekeztem az innovatív és integratív vonásokat egyensúlyba hozni a munkám során, pláne, hogy mindkettő tud élvezetes lenni.
Mindez persze nem jelenti azt, hogy nincsenek nagyratörő céljaim a szakterületen, amiben dolgozom. De ez már offtopic az n! hatványon. :o))
A multik nem az "integrativ" embereket szeretik, hanem a konformista embereket. Nezd meg, h kibol lesz vezeto fejleszto v. projektmenedszer a te multi cegednel. Ez azert van, mert a multi ceg mar profitot termel a reszvenyeseknek, lehet lefele bukni, es ezert cegkulturalisan erzekeny a kockazatra. Ezert itt a konformista emberek a nyerok, akik magukeva teszik a bejaratott ceges profittermelo folyamatokat, es azokat csak epszilonnyi mertekben akarjak megvaltoztatni egy-egy projekt kereteben. Pl. az EA-nel, ami tipikus multiceg, nem irjak olyan gyakran ujra a 3D engine-t, mint az id software-nel.
Maximálisan egyetértek az állítással is, a példával is (én is találkoztam hasonlóval). A multik általában sokszor sokkal jobban szeretik a konformista embereket. Csak számomra ez a jelző egyértelműen negatív, míg az integratív egyértelműen pozitív, tehát csak az utóbbi lehet cél számomra.
Ezért sem akartam például sose vezető lenni a multikultis éveim alatt, noha egy kiválasztott tágabb potenciális vezetős merítésbe bekerültem (munkám révén).
Ezért is lehet érdekes a hierarchia-ellenes aspektus megjelenése, itt a cikkben/postban is.
Számomra, ebből az aspektusból, ideális esetben a jó vezető, kiválóan innovatív és húzza maga után a beosztottakat, inspirálva őket. És/vagy kiválóan integratív például megfelelő munkaleosztással, konfiktus-minimalizálással egybekötve. /A dolog nyílván árnyalódik a gyakorlatban a résztvevő egyéniségek függvényében./
Noha a konfliktus-minimalizálás a konformista számára is vállalható cél, de önmagában számomra úgy tűnik kevés az üdvösséghez.
ezt így tapasztaltam én is. ahol a tulajdonosi és az operatív vezetői réteg elválik egymástól ott egy felsővezetőnek aligha érdeke komolyan változtatni az üzleti folyamatokon.
az innovatív vezetők mindenhol tulajdonosok, vagy legalább résztulajdonosok, részvényesek.
gregor,
nem akarlak megbantani, de rosszul kozelited meg a dolgot: semmi vagyam nincs, hogy egyaltalan jelentkezzek. mas kerdes, ha szemelyesen korulneznek, akkor talalnek valami vonzot, de a felsorolt jellemzok nem elegendoek, hogy felkeltsek a vagyat.

nem ertem, miert baj az, hogy valaki nem esik hasra az ingyé kolatol, es nem hisz benne, hogy pl. kivulallokent bele tudok szolni _erdemlegesen_ egy masik futo projektbe (mar felteve, ha az a projekt akar egy kicsivel is osszetettebb, mint egy szamrendezo algoritmus). vagy sorolhatnam, nekem egy csomo kerdojel bevillant a cikk olvasasakor...
Az általam igen tisztelt, mostanság tán Svájcban élő, igen idős Rőczey Jánosnak van több könyve is (utolsóként tán a Befejezetlen forradalom), ami pont azt próbálja bizonyítani, hogy eredményesebb felállás lehet, ha tulajdonosi vezetés szétválasztódik a szakmai/munkai vezetéstől. A munkaadó a tőkét adó tulajdonostól. Lehet valaki mindkettő, csak nem egy helyen. Ő próbálta köztudatba vezetni azt az eretnekséget is, hogy a dolgozóknak kell titkosan megválasztaniuk a (szakmai) vezetőket, nem felülről kell kinevezni őket. Ez így persze 'bulvár típusú' információ, de azt gondolom érdemes lehet az egész témát mélyebben vesézni, az itteni témától függetlenül is.
szerintem az igaz, h ahol ez a szétválás megtörténik, ott kevesebb a hullámzás. ahol nem, ott sok a lejtmenet, például azért, mert a tulajdonos cégvezető nehezebben látja be saját hibáit. de több a felfutás is a fejlesztések révén.
az alulról szerveződéssel az a baj, h az értelmes emberek könnyen konspirálnak. az addig rendben van, h kiválasztják az arra érdemes vezetőt, de mi a garancia arra, h az egész csapat nem válik ki egy adott pillanatban. ezért követelik meg a felső szinteken mindenhol a lojalitást. és legfeljebb az alsó szinteken tűrik meg a szkepticizmust.
Statisztikailag releváns mértékben az ember talán jobban szeret lojális lenni, mint 'anarchista'. Ahol egy egész csapat veszti el lojalitását, ott egyéb gáznak is kell lennie, gondolom én, nemfeltétlen helyesen.
Persze nyílvánvalóan majdhogynem lehetetlen akár pro akár kontra bizonyítani az alulról-szerveződés hosszútávú releváns hasznát.

PS: A cikkbeli - Google iránti - lojalitás-felemlítés is felveti implicite, hogy ez mennyiben megvehető illetve belülről fakadó.
Az én személyes álláspontom a témában, meglehet egészségtelen módon, de az alkalmazotti viszony végéig minél maximálisabban törekszem a lojalitásra, sőt valamennyire még utána is. (Pl.: névvel nem szidom őket publikusan, információszivárogtatással sem ártok neki, akkor sem, ha erről általam aláírt papírjuk van :o) stb...)
Persze kérdés mi tartozik a fogalomba: de azt gondolom a közfelfogásban létező lojalitás-fogalom azért vállalható.
ahol dolgoztam ott a vezetők folyamatosan féltek a tömeges kiválástól. a transzparencia megteremtését, a rotációt és a folyamatos utaztatást is sokszor a kiválástól való vezetői félelem motíválta.
Sziasztok,

En maximalisan az alabbi postokkal ertek egyet:

mr lebowski 2008.03.07. 16:01:20

Maro · 2008.03.07. 21:46:54

Szerintem azok latjak at, mennyire jo (most a josag ertelmet ne firtassuk) egy ilyen munkahely, akiket a mostani munkahelyukon nem kell rugdosni/basztatni hogy 'csinaldmar, mivanmar', akik pont hogy visszafogva erzik magukat masok altal (sztem az itt karogo embereknek 70%a ilyen visszahuzo tipus lehet, mar bocs), es akik bizonyos plafont elertek mar a jelenlegi helyukon.

Pont ezert is jo, hogy belenezhetsz mas projektekbe (es ez nem vinyo szinten van tuti, szal a csaladi fotoidra senki sem kivancsi :), es nem rossz ertelemben), a source-control rendszerek nyitottak, barhonnan vehetsz otleteket. Gondolj bele, kb 10-20x tobb "projekttapasztalatot"/tudast szerezhetsz! Ez lehet sok embert nem hat meg, de azokat nemis veszik ide fel, ez a lenyeg.

Teny, nem kell (nem szabad!) a teljes szocialis eleted egy melohelyen leelni, de mas az is, amikor az egesz team (vagy csak legyen 90%a) egyutt "ejszakazik" benn (vihogva, elkotelezetten, hogy meg jobb legyen a cucc), meg mas, amikor a projekt resztvevoinek 90%a hazamegy 4kor (ertsd pontosan, 16:00, gep shutdown, szevasztok), Te meg bennmaradsz, mert kicsit (?) tobb a felelosseged, meg az onbecsulesed, hogy szart ne adjal ki a kezedbol.

Az ingyencsoki, ingyenkv meg ilyesmi smafu (mondjuk nalunk nincs, csak asvanyviz, ami fontos, a csoki miatt en nem mennek vhova:). Nincs olyan ember aki ilyen helyre megy/bekerul azt ez erdekelne, ez pontosan azoknak eye-candy (erted, candy! :) akik a fent emlitett 70-90%ba tartoznak, es frocsognek. Pont az a legjobb, hogy vannak chill-out termek, ahol fetrengve, felalomba lehet SZAKMAROL is beszelni, de nem muszaj!

Sztem el kell fogadni, hogy vannak "8oras" emberek (8kor be, 16:00kor ki), es vannak olyanok akik nem azt mondom hogy szerelmesek a munkajukba, de erdekli oket, es torekednek erosen arra hogy minel jobbat csinaljanak. Es ok is ugyanugy dolgozhatnak "csak" 8 orat, csak a mentalitas (es az output!) enyhen szolva nagysagrendekkel jobb.

Lehet kicsit a keseruseg beszelt belolem, es valtanom kene :) Na nem gugli, de vmi mas :)
Volt szerencsem a kozelmultban visszautasitani a Google allasajanlatat. Szamomra a megdobbento es kiabrandito az volt, hogy az OSSZES kerdesemre ami a kompenzaciora iranyult NEM volt a valasz, azert met naluk MINDEN GLOBAL POLICY. Azt hittem rosszul hallok. Mikor rakerdeztem, miert jo nekem, hogy ketszaz szazalekos szemelyes teljesitmenymutato utan kaphatok annyi penzt mint most, raadasul a mostani munkaltatom ezt mind alapberben adja, a Google meg kb 40%-at utolag adja majd talan bonuszban, ami a ceg teljesitmenyetol is fugg, akkor volt nagy csond, illetve mellebeszeles. Mikor kb tizedszer mondtak az ingyen ebedet majdnem megmondtam nekik hova rakjak....
Tisztanlatas erdekeben: ez nem fejlesztoi allas volt, a magyarorszagi Google datacenter elere keresnek vezetot, oda talaltak het interju (ebbol negy Dublinban) utan megfelelolenk, es akartak felvenni ket marek uveggyongyert.
a google sok szempontból úgy működik, mint egy szocialista vállalat. global policy vs. ingyenebéd.

számomra erősen kérdőjeles, h hosszú távon milyen teljesítményre lesznek képesek ezek az újonnan épített kirakat játszóterek. szerintem semekkorára.

nekem az jut eszembe, amikor a tehetséges kis csávókat elvitték zánkára, aztán visszajött egy csomó hülyegyerek. tele voltak élményekkel, de totál hülyék lettek. aztán azt mondtam, jó én nem megyek zánkára. és egyre többen felismerték ezt, mert egyre több volt zánkán a visszatérő hülyegyerek.
bocs, az utolsó mondat így értelmetlen. szóval egyre több volt a visszatérő hülyegyerek. és egyre többen mondták azt, h köszönik szépen nem kérik zánkát.
hírbehozó

"Persze ez triviálisan hangzik a Google esetében, de mégis, a fejlesztőknek nagy nyugalmat és magabiztosságot adhat, hogy tudják, számtalan vasat lehet tolni az alkalmazások alá."

Nem lehet hogy felvesznek egy csomó eszesnek látszó lúzert, azok a játszótéren csinálgatnak ezt-azt, mindenki a padtársának a vezetőfejlesztője és aki beválik azt előbb-utóbb kiviszik erről a "nagy közös" játszótérről?
Vagy egyszerűen sztornózzák azt a megoldást, ami lassú, persze ezt nem vágják hozzá a kiagyaló fejéhez hogy ezért húzták ki, hátha egyszer pont ő fog gyorsabbat csinálni.
Mindenesetre ez az egész felépítmény (talán akarata ellenére) nem tűnik egy szabad rendszernek. Ilyen szintű titoktartás nekem már egy kicsit gyerekes, és úgy vettem észre, hogy a profik ezeket a kritériumokat nem is nagyon tűrik.

A google sikerének kulcsa az volt, hogy a pagerank elképzelést alacsony szinten, hatékonyan tudták "leprogramozni".
Erre épült rá a sok pénzt hozó adsense, ami már messze nem igényelt újabb trükkös technikai megoldásokat. Természetesen nincs kizárva a további innováció, és a szintentartáshoz erre szükség is lesz. Az eredmény hamarosan ki fog derülni, én még nem nagyon látom.

"Ők naponta csinálnak kis forradalmakat, nem akarják egyetlen nagy dobással megváltani a világot. A fejlesztők jobban fogják érteni, ha azt mondom: kifejezetten rühellik az inkrementális fejlesztést."

Ezt nem értem, de érdekelne a jelentése. Ki tudná valaki fejteni? Mi az az inkrementális? És a forradalmi az naponta teljes felforgatást jelent?

"a harmadik meg telepakolta a zsebét csokikkal. A Google alapfilozófiája, hogy éhes vagy szomjas alkalmazott rossz alkalmazott."

Ez is jó nagy baromság. Legalább cukormentessel tömik a népet?

tnsnames.ora

"Még az állásinterjúk konkrétumairól is volt megosztott információ. Az egyik jelöltnek szegezett feladat még kisebb vihart/flame-t is kavart... :o)"

Mi volt ez? Amit az első részben írt le valaki? (Mátrixban megtalálni egy részt? Esetleg gyors becslés egy nem hétköznapi mennyiségre?)

"Én értem, hogy vannak, akik felvásárolnak, de vannak _akiket_ felvásárolnak és vélhetőleg azért, mert tudnak valamit, mert esetleg letettek valamit az innováció terén / annak folyományaként."

A felvásárlók elsősorban piacot vesznek!
Innovációhoz nem kell az egész pereputty, elég pár húzó ember.
Igen, és az a "valaki" én voltam. :o)
Eleinte nem hittem, hogy pikkpakk megtalálom, de jobban belegondolva, könnyű volt jó keresőkifejezést megadni.
>Esetleg gyors becslés egy nem hétköznapi mennyiségre?)

Nem! Ahogy olvasható is valahol itt a sorok között, táblára kell felívelni a megoldásodat, valamilyen közismert dialektusban (C/C++/Java).
De a becslés sem hangzik rosszul! :o)
ok boldog rabszolgak.
mi a boldogtalanok...
@soleeroo: egyertelmuen latszik h neked semmi keresnivalod a googlinal.

ez egy olyan hely, ahol ertelmes emberek dolgoznak, nem a lazasagert mennek oda dolgozni, hanem a sikerert, nyugalomert es az eredmenyes munkavegzesert.