Azok a szánalmas vállalati IT-szabályok...

A cégeknél az IT-arcok rendszerint arra hivatkozva korlátozzák a munkatársaknak a szoftverek telepítését és egyes szájtok elérését, hogy "az biztonsági kockázatot jelent a cég számára".

Persze ennél mélyebb, ésszerűbb érvelést nemigen fogunk hallani. Mert ugyan mitől ne lenne megbízható a Firefox ikszedik verziója mondjuk az IE aktuális verziójához képest? A Slate újságírója szerint ennél alantasabb indokok is vezérlik a vállalati irányelveket kidolgozó vezetőket: egyszerűen csak meg akarják gátolni, hogy beosztottjaik munkaidőben lazíthassanak egy kicsit.

Letiltják a csetklienseket, webszájtok sorát, csak azért, hogy a dolgozók egy percre se kapcsolódhassanak ki munkaidőben. Vagy legalábbis mindig jusson eszükbe: főnökük 24/7 azt várja el tőlük, hogy robotként végezzék munkájukat. És ne emberként...

Mindez azért is gáz, mert ma egy valamire való cégnél fontos tényező a produktivitás, a kreativitás és a vitalitás is. Kockamunkaállomásokba gyömöszölt, értelmezhetetlenül rosszindulatú vállalati szabályrendszerrel agyonvert munkatársakkal pedig csak rossz munkahelyi közérzetet és csökkenő produktivitást lehet elérni.

You might argue that firms need to make sure that people stay on task—if employees were allowed to do whatever they wanted at work, nobody would get anything done. But in many instances, that claim is ridiculous. My fiancée works at a hospital that blocks all instant-messaging programs. Now, she and her co-workers are doctors, nurses, and other medical professionals—they've been through years of training in which they've proved that they can stay on task even despite the allure of online chat. Can anyone seriously argue that the hospital would suddenly grind to a halt if they were allowed to use IM at work?

(...) IT departments could also block the most-obviously ruinous sites, places that traffic in illegal material, like the Pirate Bay, or that have been flagged as repositories of dangerous software. But doing any more than that is counterproductive. As one locked-down worker told me, blocking parts of the Web "systematically makes the company stupider" about the innovation now flooding into our lives. Systematic stupidity is rarely a plan for success.

Nyilvánvaló, hogy rengeteg vállalati IT-szabály tökéletesen haszontalan, és szükségességüket még az IT-s kollégák sem tudják alátámasztani. Gyakran az a válasz, hogy "ez a policy, és kész".

Minél több egy cégnél az indokolatlan, sőt, kifejezetten irracionális és gonosz irányelv, annál biztosabbak lehetnek benne az alkalmazottak, hogy főnökeik egybites birkákként tekintenek rájuk.

Címkék: it policy vállalat
2009.08.28. 19:48. írta: hírbehozó
@belekotty:
én a troll lúzer, kömben már rég beuntátok volna magatokat rendszergazdák !!! :D
De ne érts félre, simám vállalom a másik oldalt, és az érvekez. :D
@Loglift: na, ez a fasság, nem a szekjuriti :) mint mondtam, mindenhol vannak hülyék, az IT-n és a menedzsmentben is...
Hábazz ennyit máég sehol sm kommenteltem, mint ennél az übergagyi témánál, ami szerintem tök eccerű.
Hol lehet puncikra szavazni vagy valami? Menek oda.
@belekotty: én pont a juzerektől(ről) tanultam sokat.
@Gastroger:

"Ez meg, hogy a "munkaadó kötelessége, hogy elláson téged annyi munkával ami kitölti a munkaidődet"
ez mindent visz :D :D
Válasz erre "

Pesze ez jogilag nem így hangzik, csak a lényege ez!
A történet még 97v98-ban volt, lehet azóta már kicsit másképp van.
A jog még gyakrabban és gyorsabban változik mint a technológia.
@Wendriner Tódor Emánuel:
"amúgy meg ez a fajta panaszkodás és a liberalizálási törekvés tényleg azoknak a vesszőparipája, akik az IT oldaláról hozzá se szagoltak még egy több száz vagy ezer gépes vállalati hálózat üzemeltetéséhez és a userek támogatásához."

meg akik nem látják be, hogy nagyvállalati környezetben hol a helyük. A rendszergazdára könnyű fújni, mert az IT általában minden részterületet ki kell, hogy szolgáljon, tehát mindenki találkozik legalább a supporttal, ha mással nem is.
Ez egyébként vonatkozik azon IT-sokra is, akik nem hajlandóak belátni, hogy rég véget ért a kockásinges rendszergazdák kora, amikor a RG végigment a folyosón és mindenki a kegyeit kereste. Megváltozott a helyzet. Nem fontosságban, inkább betagozódásban.
@Gastroger: Jójó, nem rád gondoltam a troll luzereknél. Van egy csomó normális aki nem informatikus. Már amikor megírtam éreztem lesz aki +sértődik.
@türannos:
De, el tudom :-)
Nálunk, (kis cég) Ubuntu workstationok vannak.
Felhasználói jogosultságok gondosan beállítva, root jelszó nálam :-)
Hogy erre Redmondban is rájöttek, nahát :-D
@belekotty:

"Tiszta security-renccergarázda fórum lett, néhány troll lúzerrel színesítve."

Az IT rendszergizdákra általában jellemző a homoszexualitás vagy csak te vagy az?
@Valaki2: nálunk is van egykét felhasználó akinek verzióérzékeny javás alkalmazása van. kis plusz meló, hogy rájuk figyelni kell és az update listákból kézzel ki kell szedni őket, de nem megoldhatatlan.

Figyelni kell.

(a java mellesleg a sátán találmánya :)
@pappito: Annyira megváltozott, hogy a kockás inges zseniket már egyenesen elüldözik a nagy cégektől, legalábbis az üzemeltetéstől, a fejlesztésnél korlátokkal még muzsikálhat.
Az IT vezetők rémálma a zseni rendszergazda akit elüthet a villamos.
teljesen egyetértek a cikk írójával

dolgoztam magyar IT nagycégnél és most multinál, tehát összehasonlítási alapom is van

hát mit mondjak, ég és a föld a különbség...

persze nem a bekockult, multis, agyatlan, birka policyk javára

gyakorlatilag a magyar IT cégnél annyit neteztél, amennyit akartál, mégsem ment csődbe a cég, sőt igenis virágzott a biznisz, szerettem is ott dolgozni, sajnos el kellett jönnöm

a munltinál ellenben le van tiltva egy csomó oldal, lassú a net és kínszenvedés a munkavégzés is (nemcsak a korlátozott nethasználatnak köszönhetően, hanem mert robotnak tekintik az embert)
@az igazi Sipi:
ugye hogy jó kis téma? Főleg nekem usernek :)

Ráadásul vitatkozni (véleményt cserélni) a rendszergazdákkal.. :D
Külön élmény.

@Loglift:
Oké, de fenti pédáim arra, hogy ezek alapján elbocsáskor nehéz fogást találni rajtad. Merthogy minden indokolható, max asztmondod kaptem egy linket, egy (már három éve nemdolgozó, de most megnyitott) munkatárstól. Kész.
Amúgy meg a főnököd felelőssége is, hogy akkor mia szent szar csinálsz te 8 óra munkaidőben, ha abból 6-ot netelsz. (mondjuk ez i9s más kérdésk, mi van ha reggel írok egy kommentet, este 16.00 kor meg válaszolok, addig ugye be voltam regezve, neadjisten F5, de nem tötént semmi, a log file szerint igen)
@Loglift: Nem vok képben, hogy jön ide a renccergirizdákhó a homoszekszualitás?
Vagy ez csak egy freudi elszólás nálad? :-))
@az igazi Sipi:

Jójó, nem rád gondoltam a homoszexuális renszergizdáknál. Van egy csomó normális informatikus. Már amikor megírtam éreztem lesz aki +sértődik.
@Loglift: Ja már értem! :-))
@pappito: igaz. node manapság azért már nehéz kockásinges, zsíroshajú linuxpólós rendszergazdaként "megélni", az kb a józsi bácsi kft-k szintjén megragad. egy nagyobb cégnél ez a mentalitás ma már nemcsak megengedhetetlen, hanem nincs is rá úgymond lehetőség.
igazából ezeken a helyeken (nagyon jól) úgy van felfogva a dolog, hogy az IT az egy háttértevékenység, ami nagyon fontos, de _nem_termel_pénzt_, azt az üzlet teszi, tehát az IT dolga az, hogy a megfelelő, biztonságos, rendelkezésre állás tekintetében stabil infrastruktúrát adja, amin lehet a zsetont termelni.
de ugye nem kell mondanom a tisztelt kommentelőknek, hogy ez a felfogás nem lehet egyenlő azzal, hogy mindenkinek mindent lehet?
@belekotty:
héééé én nem sértődtem meg ! :)

Csak felvállalom a másik oldalt. Olvashattad, jóban vagyok az IT-vel, nem baszogatom őket egy USb kábel (nyomtató etc.) ki be huzogatása, excel, miatt.
Ha kell a segítség akkor bizony nagyom, és sürgősen.

SŐT!

Épp ezért megfértelek titeket is, bevadásztam egy kurva koplikált függvényt valahová, és mikor nem jött eredmény, "#ÉRTÉK" akkor IT. Erre aztmondták, bazzeg ott egy sokkal egszerűbb használd azt.

Hála isten nálunk jó a kapcsolat az IT-vel. Maximálisan.
(Lehet, mert nem Londonban vannak?? :D)
@pébácsi: sztem maradjunk abban, hogy altalanositani gyenge dolog. Van jol mukodo multi, meg kocsog magyar ceg is. A jol mukodo vezetes, vagy a dolgozokkal valo kicseszes nem nemzetiseg vagy multisag kerdese.
@pébácsi:
"gyakorlatilag a magyar IT cégnél annyit neteztél, amennyit akartál, mégsem ment csődbe a cég, sőt igenis virágzott a biznisz, szerettem is ott dolgozni, sajnos el kellett jönnöm"

kibasztak mert neteztél meló helyett? :)

(bocs, ziccer volt)
És azt tudtáto rendszergazdák, hogyha egyszer elmagyarázod a cuccost valakinek, mit hogyan, akkor utána őt kell referenciaként ajánlani, hogy "majd megmutatja hogy kell". mert a fazon meg kibaszott büszkle lesz, hogy ő ehhez is "ért".
:D
vannak tipizálható személyek a blogban:

- a "lyúzer": aki elvárja, hogy mindenki, beleértve az IT-t is, az ő érdekeit szolgálja, mindennemű korlátozást a saját személye elleni támadásnak vesz, nem hajlandó mögé nézni a dolgoknak, és elfogadni a szabályzatokat;
- a "felhasználó": aki ismeri a helyét a katyvaszban, érti a szabályozásokat, elismeri az céges társadalom csoportjainak egymáshoz viszonyított helyzetét, remekül együttműködik a "rendszergazda" alfajjal;
- a "rendszergizda": aki felsőbbrendűnek képzeli magát, a felhasználókat csak bugnak tekinti, legszivesebben egy sötét szobában üldögélne, minden társadalmi kapcsolattól mentesen... őt könnyen meg lehet vesztegeni, ajándékok hatására "haverkodós" státuszt vehet fel, de sosem lesz (vagy csak hosszas nevelés hatására "rendszergazda"...
- a "rendszergazda": ő az, aki a "felhasználóval" hatékonyan együtt tud működni a cég érdekeit szem előtt tartva, a profitmaximálás, az erőforrások megtartásának és kezelésének alapvető szabályainak figyelembevételével, valamint a kellemes munkahely megteremtésére törekvő igyekezetek élharcosa... FIGYELEM: a "lyúzer" hatására (az avatlatlan szemek számára) átmenet nélkül átalakulhat "rendszergizdává", a tipikus antiszociális személyiségjegyek felmutatásával. Ilyenkor élesebben reagál apróbb konfliktushelyzetekre is, amelyek sem pozíciójának visszaszerzését, sem a "lyúzer" megszabályozását, és "felhasználóvá" emelkedését nem segítik elő...

leültem :))))))
@Wendriner Tódor Emánuel: tru.

kis kiegészítés, hogy mi gyártunk ezt-azt, robotokkal, azok meg nem mennek IT nélkül, tehát termel az a rész is pénzt. De a nagyja valóban nem, vagy nem közvetlenül. Szabályozottan kiszolgál.
no offense, a kép nyilván árnyaltabb...
akinek inge, öltözzön fel ;)))))))
@pébácsi: ennek általában az az oka, hogy egy világszerte tizen-huszonpárezer embert foglalkoztató cégnek már régen olyan szinten meg kellett minden munkakör pontos és sérthetetlen feladatát határoznia, hogy az ne nagyon legyen liberálisan felfogható és kreatívan alakítható pl az IT oldaláról.
értsd: 3 fős magyar kft, van a főnök, egy titkárnő, meg sanyi. na most itt mindenki tud mindenkiről mindent, mit csinál, szokásjog alapján megy, mint az önkormányzatnál, ezt sanyi szokta, azt meg gizi. itt kb hülyének néznék egymást, ha jönnének ilyen policykkel meg netkorlátozással, meg a munkaidő kitöltésével.
de. ha van egy 26.000 fős multi (pl ahol én dolgoztam), ami több tucatnyi országban, több időzónában, egymásra épülő munkafolyamatokat csinál, ahol ha valaki nem időben klikkel, akkor fontszázezrekben mérhető veszteségek vannak másodpercek alatt, akkor érthető, ha minden egyes kis sap-klikkelő munkája úgy van kitalálva, hogy ha bejön reggel dolgozni, akkor a képernyős szünet és az evés, pisikaki kivételével ne a f@szát verje, meg ne fészbúkozzon, hanem dolgozzon, és csak bizonyos programokkal, bizonyos módon tegye azt.
ez nem robotnak való nézés, hanem ekkora számoknál nem lehet megengedőset játszani szerintem.
évekig rakosgattam excelt meg pötsögtem, megkérdeztem IT -lusta vagyok- nem lehetn-e eccerűsíteni, akkor jött az FKERES.
OKé nem IT téma , de ilyennel is hozzátok fordulnak....
Holott a hülye júzer is meg tudná csinálni, egy elkérdezésből, meg két adatbázisból, minthogy "csinálj nekem egy sql lekérdezőt", holott, két-3 excellből leszedi az adatrokat összefésüli.
Azóta én is megmutattam a kollégáknak, örültek, mint majom a banánnak.

Köll még egy kis kultúra, oktatás, intelliencia, hozzállás. Ez nem mindenhol van.
Na ez a baj.
@belekotty:

"Nem vok képben, hogy jön ide a renccergirizdákhó a homoszekszualitás?"


Az egymás f@szának a szopása leginkább a homoszexuális faszikra jellemző.
@bazzgeth:
engem hova sorolnál, csak érdekelne...
:)
@pappito: ti akkor biztos azér nézitek robotnak a embereket is, mer ahhoz vagytok szokva :D
Mitől van itt 650 üzenet???
@Loglift: dehogy sertodtem meg..

egyebkent hidd el, hivjuk a juzereket cifrabban is neha, mint troll..;-)))
@Gastroger:

csak enyhítettem az agymenésemen... nyilván az irkálók egyikét sem ismerem sem emberileg, sem szakmailag, hogy pontos skatulyákat teremtsek nekik... de ezekkel a tipusokkal találkoztam már valahol ;))))
az irományomban található példák sarkított túlzások, a valósággal történő bárminemű egyezés azonban a valóság műve... mindenki döntse el, hogy hová tartozik, és hogy hová szeretne tartozni ;)))
ellentmondanék House M.D.-nek, szerintem az emberek (ha akarnak) tudnak változni :)))))
@Wendriner Tódor Emánuel: persze. jobbak is, mint a felhasználók. Jobban is néznek ki :)
@aachi2:

jól van, szarrá aláztad a sok buta IT-s arcot, legyél elégedett.

Komolyan hülyének érzem magamat, mert azt hittem, lehet veled értelmesen beszélni ...
@Loglift: Asszem keversz fogalmakat, renccergirizdák és secusok vállt a vállhoz vetve lehülyézik a hozzá nem értő lúzereket, az nem 1más faszának szopása, max te értelmezed annak némi frusztráltaság okán.
@akyyy: hogy mitől? blogász úr belehajolt a szakmába :)
@az igazi Sipi:

hogy merészelsz így írni egy Igazi Programozóról?
Firefox-ot (es egyeb alkalmazasokat) azert nem lehet telepiteni, mert nem lehet rajuk alkalmazni AD-ben a Group Policyt. Az osszes forgalmat egy proxyn kuldjuk at, ahol mindenfele virus,sypware, url stb szurest vegzunk. A FF ezt a beallitast nem veszi figyelembe, ezert kockazatos.
Itt nem kis cegekrol van szo, valoban az informacio a legfontosabb.

Nem arrol van szo, hogy rossz hangulatot teremtsunk bent, de el kell fogadnia az alkalmazottaknak, hogy van olyan amit nem tehetnek munkaidoben. Pl a securitynak le van teljesen tiltva az iternet, mert az a dolguk, hogy a biztosnagi kamerakat figyeljek napi 24 oraban, ne az iwiw-et bujjak es ejszaka ne pornot nezzenek a kamerak helyett( mert ezt korabban megtettek:)).
@belekotty:

"renccergirizdák és secusok vállt a vállhoz vetve lehülyézik a hozzá nem értő lúzereket, az nem 1más faszának szopása," - valóban ez nem az ez egyszerűen csak primitívség.
Nem is erre gondoltam.
@bazzgeth:
besorolom magam:

okostojás júzer:
Mivel elvégzett egy ECDL tanfolyamot, látott már számítógépet, és egyszer segített a szomszéd irodában patront cserélni, valamint ismeri a SZUMHA függvényt, sokkal képzettebnek és okosnak képzeli magát mint ami.

Bemásolja a windows mappába a *.pst fájlait, majd outlúknál sír az informatikusnál, hogy nem tudja menyitni, adjon neki rendszergizda hozzáférést. :)

Miután megvan a jogosultság, lehet letölteni is ez fasza.
A céges pdf nemjó, hát kell egy újabb, de biztos ami biztos, felrak még egy VB-t, meg egy C++ hátha majd megtanulja (sose fogja, de komolyabbnak néz ki).
Miután fenti kettúőbe belezavarodik, mert fingja nincs hozzá, keres egy új desktop témát, és elégeddeten felinstallállja. Haveroknak bár csöcsös, vagy sörös szkrínszévö.
Ezután mindenkinek tanácsokat ad (IT-oknak is), sőt kérdésekkel bombázza őket, hogy akkor ezt hogy lehetne.
Azok vagy megunják, vagy partnerek.
Megunják.
Munkatársaknál, excel jaszkarizás, "én ehhez is értek" duma.
Minden kibaszottul egymásbaágyazott szirszar xcel megküldése a főnökségnek (mellékletben IT, lássa mekkora ász vagyok ebben a témában).
A vállalati rendszer (SAP, Scala, Baan), gyakorlati alkalamazása és ismerete nélkül (kettő darab lekérdező), nagyon okos tanácsokat tud adni, és biztos az igazában, de a végére odateszi: azért egyeztess az informatikával.

Probléma esetén készséges. HJa végleg nem tud megoldást, kiadja az IT aduászát:
Indítsd újra.
Ha ez se sikeres, akkor felhvívja az IT aki megoldja, ő meg mint saját ötlet megoldja. :D
@az igazi Sipi:
Hát nézd attól h ilyen viccesen tünteted fel a hsz elejét nem leszel jófej kocka.

Én a holdról netelek éppen és én is betegállományban vagyok.
Azt ne próbáld memagyarázni nekem h te a munkahelyen csak és kizárólag a cég érdekeit szolgáló esetben használod az infrastruktúrát mert ez majdhogynem lehetetlen. Ugyanis egy privát e-mail is kimeríti a szerződés szegést amit a munkahelyedről eresztesz meg, még akkor is ha azt a belső hálózaton teszed. Infotmaikailag alátámaszott érvek jó dolgok de nem csak az informatika létezik és ha már személyeskedsz akkor enged meg egy megjegyzét hogy nyugodtan kimehetsz az útcára is van élet a számítógépeken túl és anélkül is. van az úgynevezett JOG, logika, empátia is meg minden egyéb okosság. A Kommunizmusban nem volt ez annyira nagyon de hálistennek van.

Az autós hasonlatot nem magyarázom túl. A véleményemet leírtam azzal kapcsolatba amit itt próbálsz 2millió hozzászóláson át megetetni mindenkivel van alapja de NEM JÓ. Céges telefont is fel lehet hozni arra pedig a tulaj rakhat neki tesző képet meg csengő hangot. Egyszerűen nem hasonlatokat kell felhozni a sarkított hozzá állásra és véleményre.

Mégegyszer mondom (mert valszleg már túl magas a vérnyomásod az idegességtől, mivel nem ért egyet veled mindenki) h valamilyen szinten van ráció abban amit írsz, de az élethez kell illeszteni és nem az életet az informatikához. Ha Biznisz need és te tiltani akarod akkor bizony sok vazelinre lesz szükséged. (Itt értelem szerűen nem a felnőtt tartalmakról vagy az online rádiózásról, vagy az onlájn videjózásról van szó mivel elvekről beszélgetünk ezek alapvetően tilosak mindenhol a jobb helyeken tiltják is ahol nem akarnak munkaügyi bíróságra járni, ennek hiányában ezek támadhatóak.)

Szóval maximálisan abban az esetben tudod te megkövetelni másoktól a szabájok betartását ha ezt te magad is betartod ha te mint "istenként" tekintesz magadra akkor a felhaszálók konkrétan senkinek fognak nézni, azzal hogy te tiltogatod a dolgokat maximum neked okoz örömet a többiek szánalmat fognak érezni.

A céges szabályzat jó h van és azon felül h az ember mit gondol rólla az van és kész mindegy h jó -e vagy sem. Az átgondolatlan szabályozás mint mondottam gátolhatja a munkát (Erre nem értem mért nem jött válasz a részedről, vagy lehet kényes téma?)

Az hogy ne engedjenek mindenkinek mindent az tiszta sor, vannak szabájok, és sok esetben túl is vannak szabájozvam, de mivel pölö pont a magán internet használat nem korlátozható teljesen (Mivel nem csak a munkamorált hanem magát a hozzá állást és a termelékenységet is rontja, inkább kimennek 5 perc netelés helyett 20-30 perces Kv szünetekre, ha ez is tilos akkor az a szegedi csillag)

Pölö a webes levelezés az egyik ilyen sarok kő. Tök felesleges tiltani. Informatikailag persze tök király meg is indokoltad csak más oldalát nem nézted. Vannak cégek ahol engedik vannak ahol nem. Van a közép út akiknél 1-2 megy a többi nem. A teljes tiltás a biztonság növelése érdekében kafa dolog de akkor az MS outlook ot kéne letiltani, mert ha kap egy spement és rábök valamire akkor ugyan ott van. Sok webes levelező szűrője is van olyan jó mint a szervereken működők.

A túlszabájzottság baromság de erre sokan rájöttek már, aki meg nem az szórakozzon kicsinyes marhaságokkal. Az alapvető dolgok megvannak ésszerűen a többi meg majd az adott csoport főnökére van bízva.
Mondjuk, a szabalyok _ertes_ nelkuli kopkodese, csak azert, mert korlatozzak szegeny usert, akinek joga van akkor es arra hasznalni az infrastrukturat, amire csak akarja, az szinten valahol primitivseg, na nem mintha ezzel minositeni akarnek, csak minden oldalrol lehetne sarkitani.. de minek...
@Wendriner Tódor Emánuel:

óriási tévedésben vagy, ha azt hiszed, hogy amultiknál minden óramű potossággal meg van tervezve és ez így is működik

"valaki nem időben klikkel, akkor fontszázezrekben mérhető veszteségek vannak másodpercek alatt"

ez maximum csak akkor igaz, ha banknál dolgoztál treasuryn, vagy tőzsdéztél

a magyar céget nem azért hoztam fel példaként (ami egyébként 1500 fős), mert követendő példa, hanem mert elítélem a multik idióta korlátozásait, amiket sokszor csak mifelénk alkalmaznak, a kinti anyavállalatnál nemigen

bár igazatok van, akinek nem tetszik, ne menjen ilyen helyre dolgozni, én ezért le is fogok lépni, meghagyom a robotoknak ezt a fajta munkát

ti mit csináltok egyébként pl. ha nincs munkátok napi 8 órában? a monitort bámuljátok? vagy passziánsz?

ha meg a munka nincs elvégezve úgyis kiderül, nem a netkorlátozáson múlik (bár a youtube-ot és a közösségi oldalakat én is tiltanám)
@mavo:

"jól van, szarrá aláztad a sok buta IT-s arcot, legyél elégedett.

Komolyan hülyének érzem magamat, mert azt hittem, lehet veled értelmesen beszélni"

a célod -masok melett- neked volt itt az alázás.

mindenféle faszságot kitaláltál rólam és a számba adtad. pl hogy én komoly fejlesztői eszköznek tartom a vbscriptet, meg programozónak képzelem magam.

a hazugságodról még mindig mélyen kussolsz. mert hát annyira akartál alázni hogy még az is becsúszott. vagy nevezzük kegyesen üvöltő ellentmondásnak?

egy szar hazug alak vagy.

vagy ha kegyes akarok lenni: egy primitív hülye aki alázni próbál.
@Gastroger: "Köll még egy kis kultúra, oktatás, intelliencia, hozzállás. Ez nem mindenhol van. "

Teljesen egyetertek! Az excel-t sem tudjak sajnos Mo-on az emberek hasznalni, gyakorlatilag azt sem tudjak mit tud. A makrozas es egy ket dolog VBA-ban tenyleg nem bonyolult.
Az elozo munkahelyemen (magyar KKV) nagyon meglepodtem, amikor 18 emberbol 15 mar VBA-ban dolgozott az excel moge. Amint korabban megtudtam ez egy sikeres vezetoi dontes eredmenye volt, minden honapban a munkaidoben volt beepitve 1-2 ora, amikor a tapasztaltabb excel hasznalok treninget tartottak az ujaknak.

Kepzelhetitek mennyivel javult a produktivitas:) Hat csak ugy par ezer szazalekkal.
@pappito:

nem, nem basztak ki, nem vagyok az a fajta, aki meló helyett netezik

csak az a fajta vagyok, aki néha kikapcsolódik 1-1 weblap felkeresésével, ha van némi szabadideje a melóhelyen
@aachi2: nem zavar az a tény hogy melléd szinte nem állt senki, viszont az olyanok többsége akiről a blogban kiderült hogy járatosak a szakmában azok ellened fordultak? Fel sem merült benned hogy ennek van oka?
@Benoke2:
Kábé összefoglaltad amit én 80 kommentben leírtam. :)
@Benoke2:

Egyetértek.

(Nem kötekedés, jóindulatú megjegyzés: a szabály szót ly-al írják.)
@Gastroger:

ezek alapján söröznék veled, de power user jogokat még nem adnék ;))))))))))
de az önkritika miatt riszpekt ;))))
@brlv24:
köszönöm, ja és mint felhasználó igényelném is.
Munkaköri köteleségem nem írja elő. (Excel használat meg ECDl, de tudjuk az mennyi...)
Viszont saját pénzen vett könyv, saját számítógép itthon, saját olvasgatás... , tesztelés alapján próbálom fejleszteni magam.

ÖÖÖöööö:

KÉrdés:

HR és Informatika a mai világban mennyire nyomja ezt a dolgot???

Mert szerintem kurvára nem. Eléküldi a dolgozót ECDL-re, az egy darab papír. SŐt néhol még a vállalati informatik rendszer is kimerül az alkalmazott 2 darab kódra. Ennyi bazmeg.
Sajnos.
@Gastroger: Húhú! Ez komoly irónia vót, de nagyon jó! Sok ember hiszi magát infomatikai ásznak aki még el is látja a feladatát jól, de nem ért a dolgok mélységéhez.
Van egy jó kis feladatom, mindig ezzel szoktam direkt szopatni az okostojásokat, mert erre négy kilnecesen még jó informatikusok sem tuggyák a válasz.
Adott egy szerverem. Ugyanaz a szoftver, ugyanaz a hardver, ugyanaz az adatbázis, interfészek, minden ua.
Beteszek egy kétszer olyan gyors vinyót és a szekvenciális feldolgozás mégis lassabb lesz. Miért?
Nem akarok senkit megsérteni, főképp nem a kollégákat, de erre még felkészült informatikusok sem tudják a választ sokesetben.
@Benoke2: "Szóval maximálisan abban az esetben tudod te megkövetelni másoktól a szabájok betartását ha ezt te magad is betartod ha te mint "istenként" tekintesz magadra akkor a felhaszálók konkrétan senkinek fognak nézni, azzal hogy te tiltogatod a dolgokat maximum neked okoz örömet a többiek szánalmat fognak érezni."

Marha ! Ha én fizetem a számlát mint munkáltató, azt követelek meg, ami szerintem megkövetelhető. Ha benőke vitázik, akkor kirúgom, hogy a lába sem éri a földet és benőke mehet fórumozni és blogot kommentelni. Ez ennyire egyszerű.
@pébácsi: nem mintha azon múlna a mondókám lényege, de ez egy piagyártó cég volt, ahol ha nem időben vagy nem jól ment ki egy számla, egy rendelésfeladás vagy a kamion megpakolása el lett baszva a raktárban, óriási volt a bukó. de hidd el, azért se dicsérnek meg, ha pl call centeres vagy és amiatt megy pirosba a hónap, mert neked éppen muszáj volt jutúboznod a hívás elkapása helyett.
amúgy olvass vissza, többször leírtam, de más is, hogy nem az a lényeg, hogy ne lehessen netezni, meg tilcsák bea zinternetet, meg napi 8-10 órában csak dolgozz. ez hülyeség, nem lehet, meg az nem az IT dolga, hanem a közvetlen vezetőé, hogy lépjen ez ellen, ha kell. nade. ami fontos, az az, hogy igenis kell it biztonsági szabályzat, igenis korlátozni kell bizonyos dolgokat, a telepítéseket, a jogokat, stb, mert ha ilyen nincs, akkor annak egy nem működő it infrastruktúra a vége.
kit érdekel itt a fórumozás meg a zindex olvasás? nem erről van szó.
@belekotty:

"nem zavar az a tény hogy melléd szinte nem állt senki, viszont az olyanok többsége akiről a blogban kiderült hogy járatosak a szakmában azok ellened fordultak? Fel sem merült benned hogy ennek van oka?"

nem zavar az a tény hogy ennek a szajkzózásán és az anyázáson meg a lejáratásomon kívül semmilyen értelmes érv, megnyilvánulás egyszerűen semmi nem volt irányomban?

a szemetekben egy user vagyok aki merészelt más véleményen lenni.

primitív köcsögök vagytok.
@belekotty: A példa onnan jött hogy eccer a SAP bázis renccergarázda bejött hozzám ezzel a kérdéssel hogy nem értik miért lett lassabb, én meg kiröhögtem őket. :-))
@belekotty: cache méret változott ? Vagy miben más még az az új diszk ? ...mert ezt így nem lehet megválaszolni. Megválaszolni úgy lehet, ha deklaráltan csak a diszk változik az adott konfigban és a változást körülírod rendesen, azaz régi diszk paraméterei és új diszk paraméterei rendelkezésre állnak.
@Gastroger: cége válogatja. sztem nálunk ez még nem annyira elvárás, bár igény az lenne rá.
@aachi2: A szemünkben egy okoskodó vagy aki olyan baromsággal nyitott itt amire mindenki kiakadt. innen kezdve jóindulatot ne várj!
@belekotty:

"nem zavar az a tény hogy melléd szinte nem állt senki, viszont az olyanok többsége akiről a blogban kiderült hogy járatosak a szakmában azok ellened fordultak"

Te tényleg ennyire egyszerű vagy, hogy nemérted miről ír?

Nem az zavarja, hogy egy szakmai(?) vitában vannak nála jobbak, hanem az, hogy HAZUGSÁGOT állítva róla, VALÓTLANSÁGOT a szájába adva minősítik mások.
@belekotty: örökre lassabb lesz vagy csak egy időre?
@aachi2: Mindenki ellened van te szegény. A sok "eccerű" lerohanta a zsenit...DDDDDDDDDDDDDDD
@BKV reszelő: Ugyanaz a szektorméret, belső cache, minden, bár a cache ugye nem számít szekvenciális feldolgozásnál. Minden ua, csak a diszk forgási sebessége dupla.
@Loglift: senki nem állított róla hazugságot. Jó lenne ha visszaolvasnád!
Ő nem érti az átlag luzer és a default lúzer közötti különbséget.
@Wendriner Tódor Emánuel: Folyamatosan lassabb lesz.
@belekotty:
nem irónia, önirónia. :) Nem hozzátok szólt informatiksukhoz, hanem magamról írtam. :) Tisztában vagyok a "Hülye júzerekkel" de most azon az oldalon állok. :)

A kérdésedre én nem tudok válaszolni, tippem, az, hogy szar a vinyó, vagy átbaszott a kereskedő. Vagy valamit nem álítottál be a keresési ciklusnál. De szerintem a dolog a "szerver" jellegben bújik meg, éán onnan indulnák ki ha értenék hozzá, tehát valami ilyesmi, vagy illesztőprogi, vagy fasztudja. (azé szólok bele, mert mint fölöttéb írtam az átlag okostojás júzer mindenhez ért.)
Vagy:
Inditsd Újra.
@Loglift: Ilyet senki nem csinált itt. Visszaidézték a mondatait a saját stílusában.

@belekotty: Szerintem számít a cache, mivel szekvenciális olvasásnál is előreolvasnak a diszkek, azaz nem mindegy, hogy mekkora memóriából eszik a vezérlő. Mindegy. Ha csak a fordulatszám változott, akkor egy idő után a sebesség helyreáll nem ? De legalábbis a file-ok újraírásával mindenképpen.
Nálunk annak idején akkor volt megdöbbenés, mikor egy kollégák között folyó levelezésbe (amit csak a két résztvevő címén küldték egymásnak) a főnök egyszer csak beleszólt. Ugyanis ő MINDEN céges emailcímre érkező levelet megkap.

Szintén érdekes volt, mikor a rendszergazda (otthonról) rátelefonált az egyik kollégára, aki szünetben valami kis buta játékot játszott a neten, hogy ne azzal játsszon már.

Ugyanis előzetesen senki nem szólt arról nekünk, hogy gyakorlatilag totális kontroll alatt van minden, és bármit, amit a nettel kapcsolatban csinálunk, megfigyelnek és rögzítenek.

Miután ezt szóvá tettük, utólag küldtek egy mailt, amiben megpróbálták elkenni a dolgot, hogy ez csak technikai szükségszerűség, és nem is figyelik ám, stb.
@BKV reszelő:

"Marha ! Ha én fizetem a számlát mint munkáltató, azt követelek meg, ami szerintem megkövetelhető."

Hát lehet, hogy egy qrva nyagy IT zseni vagy de hogy ÉRTELMEZVE olvasni nem tudsz at biztos!
Nem munkáltatóról meg tulajról írt te szerencsétlen, hanem a rendszergidáról!
Olvass előbb mielőtt válaszolsz!
Ne törjétek magatok! A válasz nem egyszerű. Kapásra ezt gondoltam, meg is néztük monitorral.
A diszk annyira gyorsan forgott és a szoftverben nem volt előretekintő olvasás, hogy a diszk elfordult a fej alól mielőtt kiadta volna következő olvasást, így meg kellett várnia az olvasásnak a következő fordultatot.
Régen a Unixokban ezért írtak minden harmadik szektorba.
@belekotty:

"folyamatosan lassabb lesz"
akkor viszont valami puffer telhet meg... esetleg a használat közben egy perform-monitor?
annyira sajnos nem ismerem az SAP-t, hogy értékelhető véleményt mondhassak az írási folyamatról... viszont mi SQL2k5 alatt futottunk bele ilyenbe... 50-100 írásnál gyors volt alatta a SAN, 500 körül/fölött pedig rettenetesen ingadozott....
@Loglift: Nyugodj meg és vedd észre - itt voltál régóta - hogy a rendszergizdák a munkáltató utasításai szerint járnak el mindenhol. Nem csak úgy billegetik a biteket. Ergo a munkáltatód elvárásaival vitatkozol, ha a rendszergusztával vitázol security kérdésekben pl. Ez rossz ómen a fizetésemelések szempontjából.
@belekotty:

ehh, gyorsabb voltál :D
@belekotty: basszus, ezen gondolkoztam, de túl hülyeségnek hangzott :)
@aachi2:

na, tényleg, ha te VB scripteket írsz, meg batcheket is, sőt, GUI-t is csinálsz, meg saját Excel/Word classokat is, akkor mi vagy? Érdekel a saját véleményed. Felhasználó? Programozó? IT stuff? Vagy mi?

Szerintem felhasználó, mert ehhez felhasználói ismeretek szükségesek. Bárki, aki tud guglizni, és/vagy erről szóló könyveket elolvas, az tud ilyet csinálni, ha ehhez támad kedve.

Én nyitott vagyok, mesélj!

Plusz mentő kérdés: szerinted egy adatbázis egy táblájában egy mező default értéke átlagos-e? Ha igen, akkor miért?
@belekotty:

na ezt kurvára nem fogja elhinni senki, de én a sector interleavere tippeltem. csak nem mertem leírni mert ha faszság akkor az egész csimpánzcsorda nekemesik.
@BKV reszelő: Csak nagy fájloknál volt a dolog, ahol a hardveres előretekintő olvasás cahcebe nem fért be, a szoftver pedig nem küldte meg sok megányi előretekintéssel.
Főképp ugye adatbázisoknál az elsődleges kulcsnál való olvasásnál is ahol nagyjából rendezett és egymásután vannak a kontrollintervallumok, lehet ugyanez a probléma.
@belekotty: Ezt nem írtad. :) Azt írtad, hogy generál lassulás van. Mondom, pontosan körülírni a változást eléggé fontos.
Sajnos a magyar munkavállalók mentalitása nem teszi lehetővé, hogy felnőttként kezeljék őket. Ilyen téren sem.
@pappito: nálunk annyiban volt rosszabb, hogy mi fejlesztünk, és két java update között bejött egy hiba, és utána nem tudtunk debuggolni, aztán csak nagy nehezen jöttünk rá, hogy mi a gáz.
Na látom sokat közel voltak vagy rájöttek.

aachi2, no, nőttél a szememben. Ha nem úgy nyicc ahogy, akkor nem lenne veled bajunk.

Most kutyát kell sétáltatnom, majd még benézek.
@mavo:

hivatalosan user vagyok, amúgy meg hobbiprogramozó. a tudásom nem piacképes.

"szerinted egy adatbázis egy táblájában egy mező default értéke átlagos-e? Ha igen, akkor miért? "

fingom sincs. gugli azt dobta, hogy a default érték megadható létrehozáskor. a kérdést így nem is értem. esetleg gyorsabb a keresés így ?
note: a kommentfelulet nem csetszoba. ha nem a post temajahoz van hozzafuznivalotok, lecci inkabb cseten beszeljetek meg. vagy amit negedelyeznek a munkahelyeteken :)
@BKV reszelő: Jójó, nem vizsgáztatni akartam, főképp nem hogy qrvára körülírom. De tényleg sokan kapásra rájöttek, ami nem igazán jellemző. Én már tartottam olyan tanfolyam sorozatot ahol mintegy 300-400 ember jött el egy informatikai üzemeltető cégtől több részletben és egy volt csak aki rájött.
@Benoke2: benokem, kicsi szivem, en halal nyugodt vagyok..:-)

es tudod miert?
mert en vagyok aki korlatoz es te vagy az aki korlatolt..:-DDD
@aachi2:

"hivatalosan user vagyok"

Mert az vagy: felhasználó.

"fingom sincs. gugli azt dobta, hogy a default érték megadható létrehozáskor. a kérdést így nem is értem. esetleg gyorsabb a keresés így ?"

Remélem, ezúttal őszinte vagy, mert ez így sokkal vállalhatóbb, végre beismered valamiről, hogy nem tudod. Ez nálam jó pont. Egyébként emlékezz vissza, iksz száz hozzászólással ez előtt írtam, hogy nem érted, miről írok, erre tessék.
@belekotty: Minkettő filmes adatbázis, az egyik fegyverek, a másik autók.
Megnézheted pl. milyen autót vezetett De Niro a HEAT-ben, és mivel lőtt.
@Benoke2: de azert hogy tudd, a maganeletben en is laza vagyok es liberalis.
visoznt az amunkam, hogy megvedjem a cegem informatikai rendszeret. ha ennek eszkoze a megfigyeles es korlatozas, akkor azt fogom hasznalni. te, mint egysegsugaru user a kovetkezo alternativa elott allsz:

dolgozol az altalam betartatott - de nem altalam hozott - szabalyok szerint, vagy keresel masik munkahelyet.

senki nem kenyszerit fegyverrel, hogy egy olyan "geci" cegnek dolgozz, amelyik elvarja, hogy megdolgozz a penzedert es nem karitativ intezmenykent bizotosit neked internetelerest halozattal, vassal, arammal:-)
@belekotty: ez régen volt így (interleave a low level format-nál) a mostanság használt diszkvezérlők már elfedik ezt tudtommal, bár én nem láttam maiframe-t közelről soha.
@Valaki2: Nem is akarjuk telepiteni, de azert koszi:)
De a default programokra ertettem.
@türannos: en sem hiszem, hogy ez a mai raid tomboknel meg fennallna.
A regi DOSos idokben meg lehetett ilyen, de manapsag ez nem jellemzo. Ezenkivul nagyon sok mulik a vezerlo kartyan is. ezert sem szerencses altalanositani.
@mavo: a programozo a legrosszabb user imho..:-)

bar az os-hez es hw-hez, halozathoz jellemzoen nem ert, megis megprobal okosabb lenni, mint akinek ez a munkaja..

mert o programozo!

csak azt felejti el, hogy o azon dolgozik, amit en epitettem neki:-)


az autoszerelo haverjaim pont ezert utaljak a taxisokat..
azok is mindig jobban tudjak, mi a baja az autonak es hogy kell megcsinalni..:-D
@az igazi Sipi: Mondjuk egy rendes programozó ért az OS-hez és az általa használt hálózat(ok)hoz is, legyen az ethernet, token ring, twinax vagy más egzotikus cucc. Ezek nélkül nehezne tudna dolgozni. Az OS ismeret pedig elég mély kell, hogy legyen ha API hívások is előfordulnak, márpedig...
@az igazi Sipi: :) Nos, én ismerek programozót és kódert. Nem ugyanaz nálam a kettő. Az elsőre rábízok komplett feladatot, dolgozza ki és általa manifesztálódjon a megoldás gépi szinten, az utóbbinak meg pontos feladatleírás kell, akkor értékelhető eredménye lesz a munkájának.
@BKV reszelő: megmondom oszinten, engem sosem vonzott a programozas..
mindig is szerettem butykolni, osszerakni, szetszedni, kipucolni, feltelepiteni, diagnosztizalni, felkonfigolni, supportalni, elmagyarazni, megoldani.

es orulok neki, hogy itt vegeter a feladatkorom:-)
@az igazi Sipi:

tapasztalataim szerint ez változó, egyik kedvenc userem programozó-féle volt. Nála furcsa módon nem szeretett járni a korábban emlegetett Valaki, aki összekutyulja a dolgokat, és többször is mondott olyanokat, hogy ő ehhez nem ért, ránk bízza. :-)