Megújul az Index - vége a világnak!!!44!4444!!!

update: itt a friss poszt az index2-ről.

Öt év után megint alapjaiban új Index érkezik. Elsőként egy kis visszatekintés. Aztán pár óra múlva majd az új Indexről is részletesebben, konkrétabban. 

Szóval kábé négy éve hagytam ott az Indexet. Négy év nagyon sok idő. Én is sokat változtam, na meg az Index is. Valószínűleg ha ma bemennék a szerkesztőségbe, csak elvétve találnék ismerősöket. Az emberekkel pedig a cég is változik. Szóval tök indokolt, hogy szakítottak végre a srácok azzal a dizájnnal, amit kétezerhétben raktunk össze. Lásd még az Etelével késztett interjút (aki amúgy azóta a Gawkernél tevékeny. Lásd Cink.hu, Gawker.hu, stb.)

index2006.jpg

Az Index a 2007-es megújulás előtt.

És hiába is veregetnénk ezredszerre is jól hátba sajátmagunkat, hogy milyen fasza lett az akkori dizájn, hogy ennyi évet kibírt, és ennyi más magyar szájtnak adott inspirációt, 5 év azért mégis vállalhatatlanul sok idő ebben a bizniszben. És teljesen indokolt is, hogy egy másik csapat újraálmodja azt, amit mi is újraálmodtunk (megint mások örökségeként).

2007-ben azért volt fontos teljesen újraöltöztetni az Indexet, mert egyrészt nagyon sok minden történt a kétezres évek közepén, amit le kellett követnie egy online újságnak, másrészt meg UI szempontból az akkor épülő Index birodalom (főként a Blog.hu megerősödése) megkívánta, hogy egy sokkal egalitáriusabb tartalomprezentálás jellemezze az Indexet, mindeközben radikálisan különbözzön is el az akkori magyar webszájtoktól. Így lett mintapélda a korabeli Huffington Post és a Slate. És így lett az Origóból az elmúlt években Index.

Ezek az idők elmúltak. Én például már annyira távol kerültem az Indextől, hogy azon is nagyon meglepődnék, ha bármi folytonossága lenne a hétfő reggel élesedő dizájnnak a korábbihoz képest. 

Még pár óra, és megírjuk, hogy milyen lesz az új Index. Későnfekvők és koránkelők, gyertek vissza.

Címkék: index redesign index redesign új index 2013 megújult az index.hu
2013.01.06. 23:13. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagy kepek, touchos felulet, 200%kal tobb cici. 1.9MB folotti cimlap.

csak h pozitiv is legyek neha.
Igen, lehet inkabb a tartalmat kellene megujitgatni. viccen kivul tul sok a cici jellegu bulvar, es a blogboxban allandoan belpolitika van (megintcsak 0 IQ, az embereknek tele a toke az ilyen debilsegekkel.)
Talan ha ertelmes anyagokkal toltenek fel a lapot, es figyelnenek arra, h ne gepeljenek el minden harmadik szót, az egy jo kezdet lenne, utána lehetne foglalkozni a dizájnnal is.
Attól tartok, hogy egy reklámbevételekből élő portál sosem lesz minőségi sajtótermék a szó újságírói értelmében. Szóval szerintem a debilitás maradni fog.
@bonebear: nem egy Mensa-csoportgyulest varok, csak arra gondoltam, h par evvel ezelott szerintem az Index sokkal felvállalhatóbb ( = értelmes) tartalmat tolt a címlapra napi jelleggel mint mostanában.
azt csinálják amire kattintanak, ilyen egyszerű
Sacc/kb. még rosszabb, mint amilyen most.
Nekem még mindig az első index az, ami bejönne.

Mondjuk a velvetet simán eláshatnátok a fenébe. Amíg kommentelni lehetett a förmedvényeik alatt, addig szórakozásnak jó volt. Így csak bosszantó.
Ugyanígy az inforádió, portfolio.hu is mehetnének a kukába. Gazdasági infókra szükség lenne, de ezek csak látszólag térnek a velvettől, egyébként ugyanaz a bulvármocsok, csak más témák köré építve.

Blogajánló is... ahelyett, hogy mindig úgy, érdekes blogokat ajánlanátok, szinte mindig ugyanaz a kb.20-25 blog pörög a címlapon. Nem hiszem, hogy ennyire nincs más a blog.hu-n...
@LSL: Persze csak akkor húzza le az index a rolót és tegyen be egy auto-redirectet Díványra.
mikor kerül ki sacc per négyzetháló?
Csak és kizárólag akkor van értelme, ha nem vág taccsra egy kétéves gépet a címoldal betöltése... Bevallom, a google earth 3d-ben muzsikál úgy, mint az index címlapja...
régebben az origó volt olyan, hogy csak a címlap végig olvasása fél délelőtt volt(csak a cikkcímek)... most megnéztem... nem tom mióta van, de remekül áttekinthető!
Remélem ésszerű lesz a dizájn... napi min. 10-15 klikket kap tőlem az index, legyen továbbra is értelme, vagy megyek a hvgre, és a google hírekre!
Megújulás?
Csak nem írástudókat vesznek fel a mostani félanalfabéták helyett az Indexre?
(Jelen cikk íróját is beleértve.)

Mert igazából az lenne a megújulás. Addig csak a szart festik más színűre.
De attól az még szar marad.
nekem miért nincs Chrome alatt a gördítősávban csúszka? HALP!
@Pene: Ki tudja mért nincs. Én tuti már megint elrontottam valamit, mert nekem meg van és szintén Chrome.
@Közbiztonság Szilárd:

LoL :D

Nekem Pl faszan szetcsuszik az egesz szep uj oldal (IE)..de mindegy is mert BBC-olvasom a hireket...ez meg megmarad a futottak meg kategoriaban...BTW ha kell egy kis programozasi segitseg szoljatok nyugodtan..jo pizirt elvallalom :D :D
Szerintem sem az előnyére változott az index az elmúlt időszakban. Éppen a múltkor beszélgettünk róla, hogy a beszélgetőtársak látogatási szokásaiban észrevétlenül el-elmaradozott az index, helyett mindegyikünk más portált olvasgat ahelyett, ami régen az index volt. Nehéz lenne megmondani, hogy mi miatt, nálam pl. a rengeteg helyesírási hiba, elütés, alpári szóhasználat és témák, nyilvánvaló tárgyi tévedések főcímekben, stb. az oka, de mindenki elmondta a saját indokát (életkor: 17-47). Szóval nálunk ezért lett más oldal a preferált, és nyilván fórumra se' itt jövünk, meg az összes hozadéka ennek. Megdolgozott az index mindezért, ez a mostani új face lehet, hogy nem ezen segít.
Az, hogy a nyitólapon kétféle lap van, egy "rendes" és egy másik, ahol össze vannak gyüjtve a cikkek - jó ötlet, és jól is van megcsinálva. Viszont az, hogy egy blog egy JS-es ablakban nyilik meg, utána ha rákattintok a kommentekre, akkor meg még egy új ablakot nyit...na ez eléggé ciki, értelmetlen és ember-riasztó. Összességében szerintem nem egy igazi innováció :D ez a féligmeddig váltás, inkább olyan "kellettmárvalami" szaga van...
Az eggyel előző a friss-hír box miatt jobb volt: a címek mellett látható volt a feltöltés ideje, így egy pillanat alatt felmérhető volt, hogy frissített-e a rendszer, vagy nem. A tartalom persze fikázható lenne, de végül is arról firkantanak, ami történik. Ha nagy mellek történnek, akkor arról. A politikai felhangokon meg át is lehet siklani. Vagy ott a Kuruc. Viszont tényleg jó lenne kiterjesztettebb kommentelési lehetőség. ( szétoffolnánk mée egy időjárás jelentést is :) )
Kurvára nem érdekel már az Index.
Tartalmilag összezuhantak. A liberális- és a blogmocsok elárasztotta a szerzőgárdát és a sleppet.
Igen.
Régen azzal keltem, azzal feküdtem.
Ma már hetek telnek el, hogy rájuk sem nézek.

Pajtikáim! Tőlem hupikékre is mázolhatjátok a virtuális egeteket.
1998 elejétől olvasom az Internettot.
2001ben Indexék elmentek a politikusok kurvájának, azóta egyre szarabb, egyre jobban netes Blikk, amióta Nobilis és Spéder a góré, azóta elvakult,sokszor szélsőséges neoliberális agymosoda.

A Fórumrésze pedig okádék, a sérült lelkű pártcsicska moderátoridióták perverz önkielégítéseinek terepe, pár tucat széljobbos idióta fetrengő pöcegödre.

Egyedül a Blogszféra, az ami ér valamit, azt nem tudták még a hivatásos bértollnokok, moderátorelmebetegek szétkúrni.

Szerintem most fogják, ebben a kurva neobolseviki államban nem lehet a hivatalostól eltérő vélemény.
Nincs az a memória, ami elég lenne neki. Főleg okostelefonon.
Jó szar lett az új zsindex !