Mint azt bizonyára már mindenki hallotta, a múlt csütörtök nem az iWiW-karbantartásról, sőt, mégcsak nem is az erre érkezett csípős Pörkölt.com ellenkommunikációról lesz híres. Hanem arról, hogy a világ legnagyobb VoIP-hálózata fogta magát, és minden átmenet nélkül meghalt.
A leállás okait két napig mindenki csak találgatta. (Voltak, akik még aznap elég jól tippeltek.) Az első órákban valószínűleg a Skype-nál is csak néztek maguk elé a fejlesztők.
A nem tervezett leállások ilyen jellegű szolgáltatásoknál akár kritikusak is lehetnek. Hiszen az on-demand világban megszoktuk, hogy ezek az eszközök bizony 24/7 rendelkezésünkre állnak, és azért gondoljuk őket jó alternatívának (a Skype esetében a hagyományos vezetékes- vagy mobilszolgáltatásokhoz képest), mert az internet segítségével egy másik úton is megvalósítható ugyanaz a feladat. Esetünkben a telefonálás.
Szóval a hirtelen halál kínosan érinti a Skype-ot. És bár teljesen igazuk van abban, hogy az elmúlt években talán éppen nekik volt az egyik legjobb a rendelkezésreállási mutatójuk. (Alig álltak le, ha mégis, akkor is csak nagyon rövid időre.) Ám talán éppen ezért, 220 millió felhasználójuk méginkább zokon vehette, hogy akkor most miért nem tudnak telefonálni, ha eddig minden nagyon flottul ment.
Keep in context: a Twitter megszületése, sőt, márciusi berobbanása óta folyamatosan elérési problémákkal küszködik. Ám felhasználói a kezdetektől hozzászoktak ehhez, így a tűrőképességük is fejlettebb, mint a Skype használóié.
Persze Twitter nélkül jól megvagyunk, mondhatnánk. Ha viszont valaki a hagyományos telefonálásból csippentett le a Skype javára (sok amerikai kkv tett így az elmúlt években), az múlt csütörtökön és pénteken komolyan elgondolkodhatott azon, hogy jól döntött-e, amikor hitt a VoIP-telefonálás üdvözítő ígéretének.
Jól döntött. Nem csak azért, mert ilyen jellegű leállások minden hálózat (így a mobil vagy a vezetékes) esetében előfordulhatnak, hanem azért is, mert a probléma - mint utóbb kiderült - nem a rendszer magját érinti, csupán egy Windows frissítésbe futottak bele, minek következtében hirtelen túlságosan nagy mennyiségű bejelentkezés történt a rendszerben, s ennek következtében újra kellett indítani a gépeket.
A Skype kommunikációja a leállás kapcsán jó is volt, meg nem is. Nem tudták elejét venni, hogy a blogokon ne induljon meg a spekuláció a leállás okairól (hekkelés, a rendszer gyengesége, kiszolgálási problémák, egyszerű hozzánemértés, esetleg az amerikai kormány friss kémkedési törekvései stb). Vagyis későn ébredtek. Ám hétfőre Villu Arak a Skype blogján részletesen elmagyarázta a történteket, s mire kedden felkelt a Nap a világ legnyugatibb pontján is, már minden up'n'running volt.
Ha - teoretikusan - azt mondjuk, hogy a Skype rendszere annyira ki van téve a Windows-frissítéseknek, mint amennyire ez csütörtökön látszott, akkor bizony egyáltalán nem biztos, hogy érdemtelen elgondolkodni a VoIP-hálózatok jövőjén. Ugyan mi biztosít bárkit is, hogy a Microsoft egy következő frissítési csomagja nem okoz legalább akkora problémát egy ilyen hálózatnak, mint történt az az elmúlt csütörtökön? Vagy a másik oldalról: ezek szerint eddig nem sejtették, hogy ezek a patchek milyen hatással lehetnek a rendszerre?
A Skype-ba vetett bizalom most a Skype és a Microsoft közti nyilatkozatháborún legalább annyira múlik, mint azon, hogy sikerül-e kielégítően és megnyugtatóan tisztázni a leállás technikai okait. A felhasználók, főleg a kkv-k számára pedig az elsődleges tanulság az, hogy egyetlen szolgáltatóra támaszkodni mindig necces.

[T]his event revealed a previously unseen software bug within the network resource allocation algorithm which prevented the self-healing function from working quickly. (Villu Arak)Persze vannak hangok, akik szerint a problémát megint a rendszer zártsága adja. Jó lenne végre nyitott hálózatokban gondolkodni. Csakhát történetileg úgy alakult, hogy a VoIP-telefonálás világszerte a Skype nevével kapcsolódik össze, és ezzel nem biztos, hogy jelenleg érdemes versenyre kelni. Vagy mégis?
Ha - teoretikusan - azt mondjuk, hogy a Skype rendszere annyira ki van téve a Windows-frissítéseknek, mint amennyire ez csütörtökön látszott, akkor bizony egyáltalán nem biztos, hogy érdemtelen elgondolkodni a VoIP-hálózatok jövőjén. Ugyan mi biztosít bárkit is, hogy a Microsoft egy következő frissítési csomagja nem okoz legalább akkora problémát egy ilyen hálózatnak, mint történt az az elmúlt csütörtökön? Vagy a másik oldalról: ezek szerint eddig nem sejtették, hogy ezek a patchek milyen hatással lehetnek a rendszerre?
A Skype-ba vetett bizalom most a Skype és a Microsoft közti nyilatkozatháborún legalább annyira múlik, mint azon, hogy sikerül-e kielégítően és megnyugtatóan tisztázni a leállás technikai okait. A felhasználók, főleg a kkv-k számára pedig az elsődleges tanulság az, hogy egyetlen szolgáltatóra támaszkodni mindig necces.
Címkék: voip skype filozomatika
25 komment
2007.08.21. 12:21. írta:
hírbehozó
államcsőd · http://www.allamcsod.hu 2007.08.21. 12:50:31
atleta.hu · http://www.atleta.hu 2007.08.21. 13:15:51
Az sem meglepo, hogy egy ilyen elosztott halozat megbizhatosaga normal korulmenyek kozott nem veszi fel a versenyt egy kozpontilag karban- es kezbentartot infrastrukturaval (mobil es vezetekes szolgaltatok). Nem is veletlenul tudnak sokkal olcsobbak lenni.
Erdemes viszont elgondolkodni azon, hogy milyen veszelyeket rejt magaban, ha tulsagosan homogen a halozat (internet), ha tul egyformak az egyes szamitogepek. Pedig ez nem is egy tamadas volt, sot, meg csak nem is egy szoftverhiba, csak a 'normalis' mukodes okozta jelenseg. Minel inkabb bevonodik az egyes szolgaltatasok kozvetitesebe (ertsd: p2p-esedes) ez a homogen geptomeg (ertsd: vindoz), annal inkabb latni fogjuk a hatasat. Eddig senki nem vette eszre, mert a szervereken es a routereken nem fut donto tobbsegben windows, plusz persze a rendszergazdik figyelnek, hogy mikor es melyik gepet inditsak ujra.
eszpee · http://bp.underground.hu 2007.08.21. 13:24:44
államcsőd · http://www.allamcsod.hu 2007.08.21. 13:30:26
human · http://yummie.hu 2007.08.21. 13:34:34
t3Ch · http://hunt3ch.wordpress.com/ 2007.08.21. 14:03:18
Egy ilyen frissítés az msnt (mondjuk az szintén mikroszoft) vag ybármely más alakalmazást miért nem ver tönkre? Interesting... Ha jól emlékszem az én gépem a szerda vagy kedd ESTI leállításnál frissítette magát, tehát nem volt új bejelentkezés.
Lehet, h. inkább Mr Gates-ék építettek be valmit a patchekbe..de ne gyártsunk összeesküvés elméleteket...:)
picidzé · http://librarian.blog.hu/ 2007.08.21. 14:09:53
Jellemzően a legtöbb szakmai blog arról ír, hogy még nem tudják, mi van, de hogy a Skype hantázik, az biztos.
Kazi (törölt) · http://redmond.blog.hu/ 2007.08.21. 14:10:43
Reflexből kuka.
csapdani 2007.08.21. 14:16:59
atleta.hu · http://www.atleta.hu 2007.08.21. 14:18:12
Aadaam 2007.08.21. 14:25:23
1) A PSTN (magyarul: drotostelefon) halozat egesze 20 evente nagyjabol 1 orara allhat le (%-osan kifejezve most nemtom, de ha valaki keri...). Mivel ez egy eroteljesen celhalozat, ezert ezt garantalni is lehet, igaz, baromi dragan. Az IP halozatban semmit nem lehet garantalni alapvetoen.
2) A Skype halozata a vilag legjobb es legrosszabb halozata is egyben. Egyreszt RENDKIVUL terhelesellenallo, hiszen gyakorlatilag csak az authentikacio az, ami kozpontositott, minden mas nem allhat le benne egesz egyszeruen, mert nem az o infrastrukturajuk, hanem mindenki sajat kis otthoni gepenek osszessege. Masreszt viszont a jelenletkezelese pl. fabatkat se er, pont emiatt, lasd kovetkezo pont
3) A Skype halozat az egyen szemszogebol barmikor haldokolhat, sot, valoszinuleg soha nem tokeletes. Eleg jo valoszinuseggel eljutnak hozza azok az informaciok, amikre szuksege van, de ez a valoszinuseg kozel se 99%. Ilyen pl. hogy nem latja online-nak azt, akit kene, vagy forditva, aki online az valojaban offline, esetleg nem tud kapcsolatot letesiteni telefonalashoz vagy telefon igen, uzenet nem (ilyen is elofordulhat), es ennek tetszoleges variacioi. Szoval erre a rendszerre nem veletlenul irjak azt, hogy surgossegi hivasok lebonyolitasara nem alkalmas.
Ezek utan a Skype csutortoki paraja csak az a par bejelentkezoszerver paraja volt, es a poen az lenne,ha ezt is kiiktatnak a rendszerbol (az mondjuk egy szep menet lenne, az biztos). Nem merik megegyszer meglepni, de ettol meg a Skype-elmeny nem lesz jobb.
báró Csekonics 2007.08.21. 14:50:33
Háááát, elég laza.
Bambano 2007.08.21. 14:53:01
Kamuzás ez szerintem. Inkább elhiszem, hogy oroszok borogatták meg buffer túlcsordulással...
dawe 2007.08.21. 15:03:37
Bambano 2007.08.21. 15:08:56
2007.08.21. 15:15:34
2007.08.21. 15:17:17
TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2007.08.21. 16:18:54
hírbehozó · https://webisztan.blog.hu/ 2007.08.21. 16:23:46
Kobaljov 2007.08.21. 19:05:32
feriboy 2007.08.21. 19:51:06
Róbert Lelkes · http://www.partyretard.com 2007.08.21. 20:03:21
Alf (törölt) 2007.08.21. 20:28:40
éljen a skype meg az észtek.
freddy_m · http://feri.szikla.hu 2007.08.22. 01:20:43
Bambano: "amerikában ottani idő szerint" idő zónákról valami?
jtrencsenyi 2007.08.28. 15:56:30