Az utolsó notebook

Még márciusban, Zürichben, a Google sajtótájékoztatóján villogott mellettem egy portugál kolléga friss, ropogós MacBook Airjével. Kölcsönadta pár percre az ultrakönnyű csodát, és számomra egyből világossá vált az Apple szemfényvesztése: ez egy instabil, sérülékeny, butuska laptop, ami jól néz ki, főleg egy kézzel lóbálva valami napsütötte tengerparton, de tökéletesen alkalmatlan például arra, hogy az ölünkbe vegyük és hosszasan nyomogassuk.

És akkor itt van nekünk ez az x300. A magyar Lenovo képviselet egy példányt köröztetett a magyar szakújságírók között. Úgynevezett tesztpéldány tehát ez, amit végigfogdosott, böködött, taperolt az összes magyar techújságíró.

Ez egyben azért is jó, mert láthatjuk, hogy masszív, két hónapnyi használat után mi fárad el leggyorsabban az x300-ban. Kezdem is akkor ezekkel.

A kijelző például úgy 160-170 fokos döntésnél kifejezetten lifeg, ami egy ThinkPad esetében meglehetősen fura jelenség. Körülbelül ezzel be is fejezhetném a negatív tapasztalatok felsorolását. Mert a gép szép, erős, halk (hála az ssd-nek) strapabíró (szén/üvegszálas keret), ultrakönnyű (1,3 kg), kiváló a billentyűzete, és benne van minden olyan apró okosság, ami miatt szeretni szokás a ThinkPadeket: billentyűmegvilágítás, ujjlenyomatolvasó, pöcök, kényelmes hangerőszabályzó gombok, kiváló beépített hangfalak, szuperhosszú rendelkezésreállási idő, LED-kiejlző, értelmesen (!!!) elrendezett funkciógombok és bemenetek.

Az x300 egyetlen szépséghibája az ára. Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy van normális ember, aki 500+ ezer forintot költ egy laptopra, mely ugyan bírja az 1440-es felbontást, de mondjuk csak egy 1,2 core2 proci van benne. Tudom, Santa Rosa, meg minden, de azért ennél nyilván többre is képes lesz az x300 utóda. Ha lesz olyan egyáltalán. Merthogy...

Több fotóért katt a képre.


Hogy egy kollégámat (az Indamail termékmenedzserét, Kristófot) idézzem, az x300-zal befejeződött egy korszak a notebookgyártásban: tök fölösleges a jövőben kutatás-fejlesztésre költeni. Ez itt a vége. Ennél jobb notebookra nincs szükség. Persze lehet még erősebb procival, meg még több memóriával kijönni jövőre, de inkább az árát kellene tudni valahogy letornászni, és akkor a kevésbé dúsgazdag emberek is megismerkedhetnének a notebookkal, amibe nem lehet nagyon belekötni.

Azért nem hagy nyugodni a gondolat, és ideírom, mit csinálnék picit máshogy a Lenovo helyében. A következő - nevezzük mondjuk - x400-ba egyáltalán nem tennék dvd-lejátszót. Minek?

Több fotóért katt a képre.


Ugyanakkor hiányolom a még tartósabb aksit (bár kiváló, hogy a dvd helyére be lehet pakolni az extra aksit), a még erősebb kijelzőfényerőt. Meg talán lehetne készíteni egy 1600-as felbontású verziót is. Jöhetne a HD-VIDEO támogatás is.

Az SSD egyszerűen kiválóan működik. Észre sem venni, hogy nem egy kilós mozgóalkatrészes HDD zümmög a gépben, hanem egy hangtalan, ultrakönnyű, stramm csoda. Más kérdés, hogy egyelőre túl pici. Mindössze 64 gigás.

Napok óta folyamatosan gyilkolom a gépet. De nem tudok kiszeretni belőle. Ha egyetlen kütyüt vihetnék magammal egy lakatlan szigetre, az minden bizonnyal ez a gép lenne, plusz persze egy szélessávú netkapcsolat.

Kinek ajánlott melegen az x300? Elsősorban azoknak, akik alapdolgokra használják a notebookot, de arra nagyon sokat. Neonomádoknak, bloggereknek, a minőség és az anyag erejében hívő geekeknek érdemes rá gyűjteni. Mint mondtam, nagyon drága gép. Úgyhogy nekem egyelőre emiatt még mindig csak a második a realitáslistámon, az r61 mögött.

Címkék: teszt notebook lenovo neonomád
2008.06.08. 20:00. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

X300-ról két dolog jut eszembe:
1; a Macbook Air fikázós kis videó, borítékkal, perifériákkal, meg mindennel
2; hogy AKAROK EGY ILYET!! Nem majd akkor, ha lesz rá pénzem, hosszú idő alatt összkuporgatom, hanem MOST..ASAP...ismertek dokit, aki felírná receptre? :P
Két apró trükk, ami mindenkéooen megjátszandó:
1, 3G mobilnet a PCI-E slotba. (van is olyen ilyen változat amiben alapból van, de egyelőre nem itthon)
2, a dvd helyére pedig még egy aksi... ez a lehetőség a legtöbb thinkpadnél killer feature. Kinek kell optikai meghajtó a 21. században? És kinek nem kell extra akkuidő? (Így kb. 10 óra kihozható a picikéből.)

BTW: az x300-nál az tetszik, hogy arányosra csinálták meg a hardvert. Mostanában a procik teljesítménye kicsit elszállt, míg a merevlemezeké lehúzza a teljesítményt... itt újragondolták az ideális konfigurációt. Például legtöbbször feleslegesen erős proci fel lett áldozva az akkuidő oltárán, de a "leglassabb elemnek" számító merevlemezen nem spóroltak.
Hmm, jó hogy csinlátad ezt a kis elemzést, éppen notebookokat nézegetek mostanság. :) ThinkPadekkel nagyon elfogult vagyok, volt kb 4 éve egy t41p -m olyan másfél évig, és azóta abszolút etalon minden tekintetben. A szervízben többször is voltam (3-4 talán), cseréltek benne HDD-t, alaplapot, kijelzőt, de egyszer sem volt bent a gép 2 napnál tovább, sőt, volt amikor kevesebbet. Mindig teljesen kitakarították és amikor mentem a gépért, minden alkalommal bocsánatot kértek azért, hogy be kellett vinnem. (tényleg mesébe illő :D )

Arra próbálok meg reagálni leginkább, amit írtál negatívumként. Az egyik a PCMCIA, ami nekem nem hiányozna, és szerintem máshogy is lehet ilyesmit csatlakoztatni hozzá (mármint vidéki felhasználóknak). Szerintem jobb, hogy nincs benne. Az ára fura, mert a tavaji csúcskategóriás t61p -nek (akkor valami 6-700e Ft volt) egy 3/4 év alatt ennyire ment le az ára: usanotebook.hu/index.php?&tpl=product&prid=8265 . Egyébként az x300 -ban is valami 1000+ USD ba kerül csak egyedül a HDD, szóval az ára azért annyi amennyi. Szerintem tuti megy lejebb a közeljövőben.

Nézzük mi is van még? Az egyedüli dolog, ami szerintem nagyon hiányzik (ha nem csak teszt jellegre kapod meg, hanem mondjuk magadnak veszel egyet, akkor gondolom használnál hozzá kiegészítőket is), az a dokkoló. :S

Egyébként én is érzem ezt az "Ez itt a vége." érzést. Ez az x300 nagyon hordozható, ha munkára venném, talán jobb lenne 13"-os kijelző helyett 14"-os, de éppen most alakulnak át a ThinkPadek a következőképpen: gizmodo.com/378504/lenovos-entire-new-thinkpad-line-leaked-x300-gets-siblings . Ezek szerint ez az x300 -as az első "új" notebook. Én nagyon várom az x400-ast majd, ami 14"-os lesz.

Nem spamelek többet, még egy érdekes linket berakok a végére az SSD-kkel kapcsolatban: itcafe.hu/hir/tonkremennek_es_lassuak_az_ssd-k.html . Érdekes elolvasni a kommenteket is.

Ennyi volna. :)
tavalyi, lejjebb, stb. Legközelebb átolvasom majd…
Én inkább az Air-t választanám.
Mindkét gép subnotebook, de az Air csak azt tartalmazza, amire egy ilyen gépben valóban szükség van, ráadásul profi minőségben (jobb minőségű kijelző, erősebb hardver, könnyebb kivitel).
Az X300-ba belepakoltak egy csomó olyan dolgot, amit egy nagy notebook-nál, vagy asztali gépnél elvárunk, de egy subnotesz esetén soha nem használunk, csak növelik az árát. Én inkább azt az 1000 dollárt amivel az x300 drágább, valami másra költeném inkább.
Nincs olyan, hogy leguberebb laptop, mert a laptop mindig kompromisszum eredménye.
Másrészt ha valamiben a legutolsó ez a gép, akkor az max a saját katagóriája, ami a "kicsi és ezért drága". Az Asus eepc teremtette mini gép kategória, ami az alsó ársávba pozicionálja magát erősen elfogja vinni vevőket.
Na de egy igazi geeknek mindenre van célszerszámja:
Desktop #1 munkára - 8 magos proci, 2x24" monitor
Desktop #2 energiatakarékos böngészésre
HTPC
Home server
Notebook #1 - mobil munkaállomás
Notebook #2 - subnoti utazásra
Notebook #3 - netbook (Eeee és társai)
PDA/iPhone
Pici telefon
...
Nekem teljesen megfelel az olcsón Ubuntuval vásárolt LapTopom.

A lényeges melót el lehet vele végezni gyorsan és helyben, a tobbire meg itt az úgyszintén Ubuntut futtató PC-n.

A halálnak kellenek drága hordozható gépek.
Ugyan annyit tudnak, mind a tobbi, csak erosseb(?).
Hát ezek igazán szar képek gratulálok hozzájuk. Nem lehetne egy olyan amin egészben rajta van a gép?
olyat csinalt mar ezer masik ember. kerdezd a gugli keresojet. vagy a flickrt.
Jók a művészképek, csak semmitmondóak.
Egy ilyenre egyébként már megkezdtem a gyűjtést :)
Jaigen, az említett reklám: bigyo.blog.hu/2008/04/30/macbook_air_parodia_a_lenovotol
Ja, igen. SSD-k esetén tegyünk különbséget SLC és MLC technológia között. Az SLC drága és gyors, az MLC olcsó és lassú. A Dell feltehetőleg utóbbit épített a gépeibe (lásd linkelt itcafe cikk), ebben pedig SLC dolgozik.
Single-level Cell és Multi-level Cell.
Heh, ha Apple laptopról írsz ilyen hangvételű cikket, már jött volna 500+ flame komment.
A macbook air szep es vekony, a thinkpad-et pedig lehet hasznalni akar meg szamitogepkent is, ami valljuk be neha jol tud jonni.
Este a Plastiknation.hu műsorban erre is ki fogunk térni a szokásos Macian elfogultság keretén belül, hogy a balansz visszatérjen az Erőbe.
No ezt már hányszor mondtad G. : Ha egyetlen kütyüt vihetnék magammal egy lakatlan szigetre, az minden bizonnyal...

:)
Az Air nem nagy egy kicsit subnotebooknak?
Egyébként találó a cím.

Nem kizárt, hogy az x300 a Lenovo utolsó ilyen jellegű notebookja.
Ezeket a túlárazott eszközöket villám gyorsan kiszorítják a piacról a netbookok.
Nem értem én ezt a MacBook Air - X300 versengést egyáltalán. Rég megvan a HP Compaq 2510p-m, kisebb, könnyebb, és annyit tud, mint ezek.