Három sikerszolgáltatás, ami nem kell a magyaroknak

A látogatottsági és elérési adatokból kiválóan látszik, hogy a magyar internetező nem szokott rá minden olyan közösségi szájtra, melyek amúgy tarolnak a világ különböző piacain. Mi az adekvát válasz, ha online fotómegosztás a téma? A Flickr. És egy zenekar honlapjának hol van a legjobb helye? A MySpace-en. Egy termék bevezetésére, marketingre mi a legjobb kommunikációs csatorna? A Twitter. Lehetne éppen így is, csakhogy idehaza a netezők zöme egyáltalán nem használja ezeket a szolgáltatásokat.

Még mindig a februári Gemius-adatsor a legfrissebb, amihez hozzáférünk. De a tendenciák így is egyértelműek lesznek. Kezdjük mindjárt a fotómegosztással.

Mint látható, a két fotómegosztó elérése 10 százalék alatti. Vagyis csak minden tizedik magyar internetező talál rá ezekre a szolgáltatásokra. A Picasa elérése sajnos nem szerepel az adatsorban, de valószínűleg a Google fotómegosztó szolgáltatásának sincs sokkal nagyobb elérése, mint a két riválisnak.

Vajon az következik ebből, hogy a magyarok nem szeretnek képeket megosztani a weben? Dehogy. Csak éppen erre a célra már régen az iWiW-et vagy a Facebookot használják. Mindkét közösségépítő szájtnak a képmegosztás az egyik legnépszerűbb funkciója. És mint látszik, a fotómegosztó szolgáltatások nem tudtak változtatni ezen a netezői szokáson.

Második példánk a MySpace volt, melyről idehaza is azt szokták mondani, hogy a zenekedvelők, rajongók kedvenc közösségi oldala. Csakugyan? Nézzük!

A grafikonról leolvasható, hogy a MySpace idehaza szintén az 5-10 százalékos sávban található. Vagyis 100-ből átlagban 5-10-en találnak el a szájtra. Akkor hol hallgatnak zenét a magyarok? Hát persze, hogy a YouTube-on! Mégha azt nem is állítanám, hogy a YouTube-ot csak és kizárólag zenehallgatásra használnánk, ám az biztos, hogy ez a legnépszerűbb tartalomtípus.

Rendben. De mi újság a Twitterrel? Hisz a Twittert már a nagyobb hírszájtok is szokták használni élő tudósításaikhoz. És amúgy is, folyton azt halljuk, hogy Amerikában a Google és a Facebook sikeréhez mérhető a "mikroblogolás".

A fenti grafikon szerint a microblogging szolgáltatások is éppen a magyar internetezők 10 százalékát érik el.

Érdekesek ezek az adatok, főleg annak fényében, hogy a mobilgyártók idehaza is előszeretettel teszik készülékeikbe a MySpace, a Flickr vagy a Twitter alkalmazását. Legalábbis múltkor találtunk erre példát.

El tudom képzelni, hogy vannak olyan kampányok idehaza, melyek pont ezt a twitterező, flickrező, myspace-ező 10 százalékot akarják elérni. De nagyon úgy tűnik, hogy ezek az amúgy globálisan sikeres szolgáltatások nem nagyon tudnak jelentősebb mennyiségű magyar netezőt elcsábítani.

Persze vannak azért szép számmal amerikai szolgáltatások, melyek nálunk is extrém népszerűek: a Google keresője, a Facebook vagy a már említett YouTube a magyarok körében is éppen annyira sikeres, mint a tengerentúlon.

Címkék: stat flickr magyar myspace twitter indafotó mommo
2010.05.11. 17:49. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mommo vs twitter. ez most komoly?
Elég sok köze lehet annak ahhoz, hogy a twitter nem fut itthon, hogy a magyarok többsége nem szereti "kiteregetni a szennyest", azaz elég zárkózott, hogy egy ilyen nyitott és az emberről sokat eláruló szolgáltatást használjon. Lásd még Google street view, geolokációs szolgáltatások, stb. (Persze rögtön szembe lehet állítani a fiatalok gátlástalanságát, amikor a közösségi oldalakra kipakolják a (fél)meztelen fotóikat, magánéletüket. Mert azt gondolják, az ZÁRT...) Amíg nem vetkőzzük le ezt az "üldözött" és összeesküvés-elméletet, addig nem igazán fog bővülni a felhasználók tábora itthon.
A másik: a flickr messze nem a legjobb fotómegosztó oldal: körülményes a képek böngészése, különböző méretben történő megtekintése több kattintásnyira van a thumbnailtől, nincs normális albumnézet, csak ez a scrollbar, stb. (egyedül a slideshow jó). A picasa webalbumai sokkal felhasználóbarátibbak kezelés szempontjából. (Az indafotó sajnos a flickrre hajaz). A többivel viszont egyetértek, inkább közösségi oldalakra töltenek képeket itthon.
@norti: szerintem az iwiwes felhasznalok is tisztaban vannak vele, h lathato, amit feltoltenek magukrol. hisz ok maguk is nezegetik masok adatlapjait, feltoltott kepeit. szerintem az alapveto ok a nyelvi szakadek (a magyarok nem szeretnek idegen nyelvet tanulni). a masik pedig h a twitteren, myspace-en, flickr-en nincsenek fent a barataik. vagyis no fun hasznalni ezeket a szolgaltatasokat, raadasul egy idegen nyelvi kozegben.
A többihez nem tudok hozzászólni, de a MySpace itthon már egyértelműen lefutott... Biztos volt feljebb is.
De itthon kapcsolattartásra használták eleve, nem zenehallgatásra. És a Facebook annak is betett, mint az iwiwnek.
Szerintem:
-A Myspacenek szerintem pont a Facebook népszerűsége tett be teljesen idehaza és a nehézkes profil szerkesztés. Ja és azt se felejtsük el, hogy magyarul se tud az oldal.
-A twitter egy átlag netezőnek elsőre elég nehezen értelmezhető szolgáltatás, kell egy kis idő, míg ráérez az ember a használatára és szintén english only.
-Képmegosztós dologra nincs magyarázatom, bár az ismerőseim körében a Picasa örvend monopol népszerűségnek, az egyszerű és magyar nyelvű szoftver miatt.
Jobban megnézve az adatsorokat, kíváncsi lennék a módszertanra. Elég vicces adatok, a twitter vs mommo rész nem kevéssé mond ellent az alexa méréseinek.
pff. a mommon nincs is twitter féle funkció.

Myspace-en én is rajta vagyok de a következők a bajok: átláthatatlan, túl sok reklám, lassú.
Youtubeon csinálok egy kedvencek listát. És favoritelem a zenéket. beteszem mozillába felül a fejlécre a profilom linkjét. és egyből ha rákattintok behozza a youtubeos adatlapom. ahol már el is indíthatom bármelyik zenét egyből betöltve klippestül. másoknak is egyből itt linkelem és már nem kell keresgetni a klippet sem..max néha letörlik vmi jogra hivatkozva de akkor is a neve ott marad szóval nem törlődik a listából így tudom h mi veszett el.

Twittert használok, a yammon keresztül.

Flickr meg indafotó az oké, vannak rajta jó képek.. nézegetem néha, de most minek regisztráljon minden közember oda hogy most oda külön feltöltögesse mindenki számára a képeit és még a kommentálás is bonyolultabb(lassabb) mint facebookon,myvipen..
És amúgy tegyük hozzá, hogy kis ország vayunk. Tehát mikor arról beszéltek hogy külföldön sokkal nagyobb a tábora a flickrnek meg a picasa meg a myspace-nek akkor tegyük hozzá. hogy usában 300millió, Németbe 80millió ember él és így tovább. és perze hogy így irdatlan tömeg használja őket, de nem hiszem hogy fél németország flickerzne..usában is elég ha 40millió ember használja.. óriási piacnak tűnik,közben országnak csak kis hányada.. Viszont ha belegondoltok még majdnem az usánál is jobban teljesített az iwiw, hiszen facebookon 400milió tag van. és majdnem háromnegyede nem usában él. szerintem fb-n usa 45% lehetfent kb. Míg nálunk az iwiwre majdnem 5 millió ember regisztrált. És egy nem nyugati államhoz képest nem rossz arány ez szerintem.
Még egy... A Twitter hazai növekedése szerintem még legalább egyszer felível.

Ez nem teljesen kapcsolódik ide, de nagyon várom már a hazai ustream boomot. Passzív user szerintem már értelmes mennyiségben van, de ha aktív nem kezd el nagyon növekedni a köv. 2-4 hónapban, akkor szerintem halott a dolog.
ezek a szolgáltatások közül számomra a Flickr ér valamit.
picasat szerintem sokan használják, flickr meg inkább minőségi tartalmakra való. szerencse hogy nem használják facebook szintu fotó megosztásra
honnan is származnak ezek a grafikonok? nem találom a bookmarkot
Mo-n annyi az aktív internethasználó mint NY-ban. :) A magyar felhasználói tábor rugalmatlan, és a megszokások rabja. A következő generáció az ami majd gyorsabban, és természetesebben használja orba-szájba az alakalamzásokat mind desktop mind mobil területen. Na jó talán már a mi generációnkak is természetes egy twitter app mobilon. De a köv. nemzedéknek már alapból benne lesz minden kütyüjébe a közösség mint jelenség. Kicsi a piac, és bátortalan a közösség idehaza. Van jópár magyar kezdeményezés amit itthon leszarnak még befektetői szinten is pedig van bennük potenciál. De én derülátó vagyok, és reménykedem, hogy a közeljövőben nem csak iwiwből, és startlapból áll majd a magyar internet.
erről a diagramról jut eszembe, épp egy körkérdést tettem fel a blogomban arról, hogy hogyan lehet szép diagramokat készíteni excel adatokból. lécci lécci, aki egy kicsit is ért ehhez, nézzen be. köszi
Nem tudom a MySpace hogy all, de szerintem egyre kevesbe nepszeru az USAban is.
Mo-on talan telleg nem annyira hasznaltak zenehallgatasra, mint a YouTube-ot de az itteni zeneszek is ugyanugy beregeltek mint mas orszagokban, es most kb hasonloan migraltak/nak at soundcloud-ra, fairtilizer-re es tarsaira, ennek ellenere nekem ugy tunik h zenesz korokben a MySpace megmarad egy "kotelezo" alapelemnek az exponencialisan novekvo kozossegi oldalak kozott, amirol el lehet navigalni az erdeklodoket az egyszerubben/gyorsabban hasznalhato/szebb/akarmilyenebb oldalakra.
a myspace oldalak nagyrésze úgy néz ki mint a privi.hu .

hányás össze vissza, animált gifek ezerrel, szétesik a f*szba.

miért is használnám? :D
A twitteren (itthon) marketingesek, seosok és spammerek osztoznak. Aki halandó odatéved az hamar rájön erre.
Nincsen olyan izgalmas életem, hogy egy sima blogon kívül szükségem legyen mikroblogra. De ha igen akkor akkor egy rövidke bejegyzést. Maradi vagyok sajnálom.
Én ezeket az adatokat és a magyar piacon zajló SocialMedia látleletet nem érdekesnek, hanem siralmasnak tartom.

A Blog.hu 43%, MyVIP 31%, a HotDog 25% share-t produkál (és produkál már folyamatosan kb 2 éve a gemius szerint) és egy büdös sort nem volt hajlandó írni róla egyetlen "szakma közeli" forrás sem. Ellenben az itthon 2008-ban még 10%-ot sem elérő Facebook-ot messiásként hype-olták fel, a Twittert pedig 5%-kal szarrá postolják. (személyes véleményem, hogy a szolgáltatás még szar is)

Miért fontos ez?
Az üzleti döntéshozók, az alulinformált kisebb-nagyobb ügynökségek, tájékozódni vágyó ügyfelek ezeken a forrásokon edukálódnak. Amikor egy ilyen embernek beleveri valaki a fejébe, hogy a social media jelenlét az egyenlő a twitterrel, vagy hogy pusztul a piac mert itt az FB, akkor baj van, baj lesz!

Lehet majd picsogni, hogy miért nincs magyar fejlesztés, és miért döglődik a magyar SM piac. Nem lesz még ennyi pénz sem, és nem csak a kicsiknek, senkinek!

Szóval szuperjó lesz mindenkinek, ha talicskázzuk majd kifelé a pénzt.
Együtt döglünk éhen kedves "szakmai újságíró" barátaim.
myspace béna, nehézkes, máshol is veszít a részesedéséből

(saját) fotómegosztás nem érdekli komolyan a magyar netezőket

twitter belterjes, kúlfaktor rulz, de ennyi
bocsi, tényleg csak a "reach" mérés minőségéhez: teljesen nonszensz és minden auditált méréssel ellentmondó számok vannak ebben a toplistában (ez ugye ez az? www.audience.gemius.hu/pages/display/reach)

pl. hoxa.hu vs. totalcar.hu, az freeblog.hu vs. blogter.hu sorolhatnám...
viktor134-gyel egyetértek. MySpace egy vizuális szenny. Zagyva Gportálnál is szörnyűbb skinpöcegödör.
A Flickr-t leginkább fotósok használják egymás munkáinak értékelésére.

Mindenképpen az arányokat kell megnézni egy adott ország népességéhez képest.
Azt azért kihagyták a számításból, hogy a blog.hu elérése viszi a maradék százalékokat :P
Egyébként meg itthon közösségi élet kimerül a fesztiválozásban...
www.klimaklub.hu/hu/content/85
hogy pontosan mi az etalon a méréseknél még nem eldöntött. mondjuk az valamit talán segíthet az eligazodásban hogy pl a webaudit és a google analytics mérések nagyjából (+-5-8%) egyeznek
@hírbehozó: "Egy termék bevezetésére, marketingre mi a legjobb kommunikációs csatorna? A Twitter." - nekem ez egy kicsit fájt, vagyis nagyon - szerintem ez így nettó marhaság, vagy félreértettem valamit.

@Marr: "nem kevéssé mond ellent az alexa méréseinek" - te ismersz bárkit is itthon, aki alexa toolbart használ?

@retekbá: - egyetértek
Nem jó összevetni a Flickr, picasa, FB megosztást mert alapvetően más jellegű megosztásra alkalmasak.

Picasa: "tekercsnyi" fotó szűk kör számára

FB: több, válogatott ("cenzúrázott") fotó teljes ismerősi kör számára

Flickr: csak a legjobb fotók, profi és amatőr fotós közösségbe.

MyVip vagy twitter nem csak share % számít, hanem, hogy kit érsz el ott. Másrészt sok esetben azok akik ott vannak a Twitteren más csatornákon - blog/FB további nagyobb sharrel rendelkező helyeken osztják tovább a Twitteren megkapott "fülest".
Szerintem pl. a flickr teljesen másra van kitalálva, mint az fb és társai - egész egyszerűen kifejezetten fotómegosztásra van specializálva, jellemzően minőségibb tartalommal, fb-re mindenki inkább a saját magáról, na meg az aktuális buliban készült képek garmadáját tölti fel. Szerintem a két kategóriát nem is érdemes összevetni. Zenénél a myspace pedig észrevételeim szerint sokkal inkább az "aktív rajongók" terepe, a youtube-on inkább ha gyorsan meg akarunk hallgatni egy számot vkitől, de mélyebben nem érdekel a zene, akkor keresgélünk, míg egy myspace-es zenekar-profil azért jóval többet nyújt - persze ez is érdeklődés kérdése, én pl zenebuzi vagyok, más nem feltétlen. Viszont valóban ocsmány a felülete, olyan igazi nagyzolós amerikai csillogós izé... Fotóknál valóban a picasa megy jobban nálunk - gondolom a sokaknak meglévő g fiók és a kiváló progi lehet az oka, bár hasonló a flickr-höz is van.