Hogy kezdi egy átlag ember a napját? Forró kávéja mellé kinyitja kedvenc újságját és lapozgatja. Esetünkben az újságot Google Readernek hívják. Ezért is fontos, hogy másik állandó virtuális lakóhelyünk (a Gmail) mellett ez az alkalmazás is minél otthonosabb legyen.…
Olvasom tovább »
A Google idén nyáron indította a Google Knol oldalt, ami tulajdonképp egy Wikipedia parafrázis. Két nagy különbség van (szerintem): Az egyik, hogy a Wikipedián érdektelen a szerző, míg a Knolon a szerzők fényképpel és leírással megjelennek szócikkük mellett. A másik, hogy a…
Olvasom tovább »
Folyamatosan figyeljük, hogy a Google panorámaképeket készítő autói éppen merre járnak Európában. Továbbra sincs információnk arról, hogy Budapest is bekerülne azon európai városok sorába, melyekről utcaszintű panorámaképek láthatók a Google Mapsben. Három szegedi…
Olvasom tovább »
Amikor tavaly Marissa Mayer, a Google keresőmegoldásokért felelős alelnöke bejelentette az Univerzális Keresőt, már sejteni lehetett, hogy a "keresőóriás" gúnynévvel illetett cég nem tesz le arról, hogy felülmúlja az önmaga által felállított mércét. Ugyanakkor az…
Olvasom tovább »
Nagy lépést tett a Google levelezője a geekeken túli világ felé. Magyar idő szerint szerda este elkezdték kiélesíteni a Gmailben a Témák (Themes) menüpont. Vagyis hamarosan bárki* lecserélheti a megszokott, dominánsan fehér-kék dizájnt például ilyenre is: (Amúgy a Google…
Olvasom tovább »
Kereken egy hete küldtem a Facebookon a Webisztán-csoport több mint 820 850 tagjának egy köremailt, melyben arra kértem őket, hogy osszák meg velem Google Reader-megosztásaikat. (Vagyis küldjék el azt az emailcímüket, amivel a Google Readerüket használják.)Több mint 200-an el is…
Olvasom tovább »
Ha felmegyünk a Google Translate oldalára, azt láthatjuk, hogy a választható nyelvek között még nincs ott a magyar. Ugyanakkor ha a "detect language" funkciót használjuk, észrevehetjük, hogy a fordítógép ennek ellenére nagyon sok magyar szót felismer. Tegyünk egy…
Olvasom tovább »
Bármennyire is bíznak a Google-nál (személyes a vezérigazgató is) abban, hogy az online hirdetési piacot nem fogja olyan mélyen érinteni a válság, azért az elemzők nem ilyen optimisták.A Citigroup elemzője tegnap már egyenesen azt írta ügyfeleinek, hogy a keresőmarketingesek…
Olvasom tovább »
Amúgy 320-ban járunk, amikor Róma volt a világ legnépesebb városa, a maga egymillió lakójával. Összesen 6700 épület között mászkálhatunk a virtuális térben.A Google Earth története során először jelenik meg olyan layer, mely egy letűnt kort mutat be. A térhatású ókori…
Olvasom tovább »
Úgy tűnik, mostanra értek be a Google Gmail-fejlesztései. Egyrészt egyre jobb labsos kiegészítések jelentek meg, másrészt az amerikaiaknak ott van az sms-küldés funkció is. Harmadrészt tegnap bemutatták a Gmail videochat funkcióját. Ahhoz, hogy ismerőseinkkel videofonálhassunk,…
Olvasom tovább »
Egyre többször és mélyebben integrálja egymásba különféle szolgáltatásait a Google. Legutóbb például a Google Translate modulja került be a Google Readerbe, vagyis ezentúl egyetlen kattintás csak, ha egy általunk nem beszélt nyelven íródott feedet akarunk lefordítani...…
Olvasom tovább »
Mint korábban írtam róla, a politikai témákban cégszinten semleges Google vezérigazgatója masszívan kampányolt Obama mellett az elmúlt hetekben.
Miután Obama megnyerte a választásokat, Eric Schmidtet meg is hívta abban a gazdasági tanácsadói csapatba, melynek feladata, hogy…
Olvasom tovább »
Hetente átlag 2647 videót töltöttek fel a magyarok a YouTube-ra az elmúlt 30 napban. Az Index címlap blogketrecébe heti közel 300 post került ki az elmúlt 30 napban. A Webisztán feedjére 2360-an iratkoztak fel eddig Google Readerben. (Sorozatjunkie: 1316. Commentcom: 515.) A…
Olvasom tovább »
Finsiéhez ért az amerikai elnökválasztási kampány. Obama még egy utolsó nagy negkirugaszkodással félórás (!) kampányfilmjének vett műsoridőt hét nagy amerikai csatornán, főműsoridőben. Amerikai választópolgárok milliói hallhatták, amint az igen szentimentálisra sikerült…
Olvasom tovább »
A Read it Later egy Firefox kiegészítő, amellyel bejelölhetjük azokat a linkeket amelyeket később akarunk elolvasni, majd ezt a listát egy web oldalon megtekinthetjük, és elolvashatjuk az oldalakat. Persze sok apró funkció segíti a bookmarkolást és a későbbre eltett oldalak…
Olvasom tovább »