Pár benyomás 2008-ról és 2009-ről

Kevés olyan dolog történt a magyar weben idén, mely szót érdemel. Igazából év végére pörögtek fel az események. A Vatera felvásárlását vagy a Netpincér tovább erősödését sikersztorinak mondhatjuk, míg az iWiW Open Social-irányba történő elmozdulását - hazai mérécvel mérve - kisebb forradalomnak értékelhetjük. Egyben azt is láthatjuk, hogy az iWiW-et nem hogy megszorongatni, de még az ütemet sem lesz egyszerű tartani velük a következő tizenkét hónapban.

Nem tudom, mi történt az elmúlt évben az Origo Zrt.-nél, de az biztos, hogy a fejlesztések dinamizálása arrafelé valamiféle személycseréhez, stílusváltáshoz köthető. (Fischer András?) 2009 a magyar weben mindenképpen az iWiW-ígérettel fog kezdődni. Ha a harmadik oldali alkalmazások beengedése mellett a közösségi szájt némi ráncfelvarráson is átesik, akkor a következő év az iWiW második virágzását hozhatja.

Az iWiW fejlesztéséért felelős Virgo holdudvarában több startup is született. Hogy mást ne említsünk. Mégis, a legfontosabb startup kétségtelenül a TurulMeme lett 2008-ban. (Alulról jövő kezdeményezés, népszerű, egyszerű ötleten alapul, és klassz kivitelezés.) Főként ha az olyan értelmetlen és hasztalan startupokkal vetjük össze, mint amilyen például a Simpaticon.

Fontos fejlemény volt még idén, hogy a Facebookon nem csak létrejött egy masszív magyar közösség, de a magyarra fordítást is abszolváltuk.

Amit még mindenképpen érdemes megemlíteni, az a Blog.hu hirdetési modelljének bevezetése, valamint a Blogter újragondolása (mikroblogolás és közösségépítés blogszolgáltatáson belül). Ha azt nem is mondhatjuk egyelőre, hogy forradalmi fejleményekről van szó, de mindenképpen figyelemre méltó és továbbgondolásra érdemes történések ezek az egész piac számára.

Sajnos 2008-ban nem sikerült az online videotartalmaknak átütő sikereket elérniük. A videómegosztó szájtok porosodtak, csak a két nagy magyar kereskedelmi csatorna online megjelenésében láthattunk néhány pozitív fejleményt. Mindeközben pedig a magyar netezők tömegei egyre gyakrabban és egyre többet használják a YouTube-ot.

Egyre több helyen szól már nálunk is karácsonykor vagy bulikon valamelyik YouTube playlist.

Mindeközben Nyugaton már az online hd videók korába léptek. Az év webes szolgáltatása szerintem a Vimeo, mely mostmár évek óta képes bebizonyítani, hogy minőségi tartalomból is lehet közösséget építeni a weben.

Tegyük hozzá, a kiváló minőségű kompakt videokamerák ára idén tört le Nyugaton. A Flip MinoHD megjelenésével például egy egészen komoly piac nyílhat meg 2009-ben, főként az Egyesült Államokban. Képzeljük el, hogy a HD minőségű felvételek előállítására képes videokamerák éppen olyan mindennapi fogyasztási cikkekké válnak, mint az mp3-lejátszók.

Persze 2009 éppen annyira fog a gazdasági válság hatásairól is szólni, mint a nagy és sikeres webes cégek konszolidációjáról, vagy éppen az online és mobil multimédia tartalmak elterjedéséről. Sajnos már most hallani pár elég borulátó pletykát. Hogy melyik céget mennyire viseli meg valójába a válság, az csak jövőre fog kiderülni. Reméljük a legjobbakat.

Idehaza reményt keltő a 3G netkapcsolat népszerűsödése. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy az okostelefonok a vártnál kisebb mértékben öntik el a piacot, mint mondjuk az Egyesült Államokban. Jut eszembe, azt is bátran kijelenthetjük, hogy 2008 is az iPhone, valamint a netbookok éve volt.

Amit viszont semmiképpen nem várnék 2009-től, az az e-kereskedelem "long tail" felé történő terjeszkedése. Egészen jól látható az elmúlt években is, hogy a long tail, legalábbis az e-kereskedelem területén nem képes mélyrehatóan átalakítani például a zenei piacot. Pedig épp ez a szegmens, ahol mindenki a long tail-elmélet gyakorlati megvalósulását várja. És mégsem történik meg. Önmagában a long tail-ből nem lehet meggazdagodni. De ez már másfél éve is pont ugyanígy volt.

Körülbelül ugyanennyi problémát okozhat jövőre az online adatkezelés és információs átláthatóság is. Mivel a közösségi szolgáltatások egyre szemérmetlenebbül és egyre agresszívebben próbálják meg kiaknázni a felhasználói adatokat, minden bizonnyal ebben a témában további problémás, vitatható lépések várhatóak jövőre is.

Mindenkinek nagyon sok bátorságot, kezdeményezőképességet, kísérletező kedvet kívánok 2009-re. Függetlenül attól, hogy melyik szegletében dolgozik a magyar IT-nek, webnek, marketingnek, stb...

Címkék: magyar filozomatika
2008.12.30. 09:09. írta: hírbehozó

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

muszáj kihasználnom, mert még sohasem elsőztem! (csak a múltkori poszt miatt)
Szerintem 2008-ban még fontos volt, hogy a SEO és az online marketing elkezdett a kisvállakozások tudatába betörni. Amikről írsz azok fontos és érdekes dolgok, de a megasitok mellett az alapvető felhasználói érzéshez jelentősen hozzájárulnak a kis oldalak. 2009 szerintem egyértelműen a keresőoptimalizálás éve lesz. Senkinek nem fog jól menni a biznisz és ez egy új terület, ahol előre lehet törni. Persze lesznek részek, ahol továbbra is csak régimódi versenyzők dagonyáznak. Az ergonómia, azaz, hogy hozzunk létre használható honlapot még továbbra sem lesz trend, igaz ma már, ha ergonómiáról beszélsz nem röhöngnek ki, mint 5-6 éve, csak legyintenek. A szerintem olyan 2011-12-ben jön be a divatba. Akkor lesz igazi és minőségi váltás felfelé. Bár most a SEO-sokkal beszélgetve kicsit pozitívabban látom a világot, mivel ott több jó szemű ember van, az optimalizálás mellett ők sokat tehetnek a használható weblapok ideájának földre szállásáért.
A long-tail-es hivatkozásod mögötti posztban mi utal arra, hogy a long tail-ből nem lehet meggazdagodni? Egyáltalán mi utal a long tail-re?

Most olvasom a könyvet, és nem látom, hogy mi köze lenne a mullet stratégiának ehhez. Chris Anderson arról ír könyvében, hogy a réteg-kultúra és az internet megteremti az alapot ahhoz, hogy a nagyon szűk piaci réseket is (költség)hatékonyan érjük el. Ahogy ő mondja egy nagyon nagy szám (pl. hatalmas mennyiségű letölthető zeneszám) és egy nagyon kis szám (minden számból csak néhány letöltés generálódik) szorzata korántsem elhanyagolható bevételt képez. (A hagyományos boltokban nem kínált termékek aránya az összforgalom 25-33% át teszi ki a következő site-okon: Amazon, Netfix, Rhapsody - C.A. Hosszú Farok, 37.o.). Ezek a rétegigényt kiszolgáló termékek és szolgáltatások hosszú farok területén helyezkednek el. Nem mellékesen a Google hirdetési rendszere is remekül kiszolgálja a rétegpiacokat - meglátásom szerint kiemelkedő sikerrel.

Azt gondolom, hogy a long tail - mint jelenség - létezik, és mint ilyen még nagyon sokáig alapot fog nyújtani ahhoz, hogy üzletet építsünk rá. Nagy kérdés, hogy ki tudjuk e ezt használni.
Nem ertek egyet Andrassal abban, hogy a kis site-ok jelentosen hozzajarulnak a magyar internetelmenyhez, es bar epp nincs elottem a statisztika, de ugy gondolom, ezt tamasztja ala a magyar internet forgalma is. Valo igaz, hogy keresesi talalatkent kis site-ok fognak megjelenni, de nem sokat idozunk rajtuk.

Idonk nagy reszet bizony tovabbra is kenytelenek leszunk az indexen (blogketrec idei?), a bloghun, es termeszetesen az iwiwen tolteni, arrol nem is beszelve, hogy az idosebb generacionak (mondhatom igy?) ott a startlap, a noknek pedig a kisebb-nagyobb forumok, pl. az nlcafe.

Ettol teljesen fuggetlenul termeszetesen fontos a SEO, az ergonomia, hisz a kis cegek csak igy tehetik sikeruk reszeve az internetet, ugyanakkor nem erdekuk - nem is lehet az - hogy ugy optimalizaljak oldalukat, leendo ugyfeluk minel tobb idot toltson rajt, hisz az minel elobb vasarolni akar, vagy lehet hogy nem akar, de szeretnenk, hogy akarjon, ha mar egyszer idejott egy kereses eredmenyebol.

En ugy gondolom, fontos megemliteni iden a sikertelensegeket is: eleve a web 2.0 mint olyan, bedolt. Ennek meg talan az inda tajekan is voltak hatasai, de a kis magyar startupok bekovetkezesi valoszinuseget egyenlove tette a nullaval - szerencsere.

(Szerencsere, ugyanis nem kell onjelolt zsenik kifacsart otleteit nezegetnunk, maradnak a tenyleg lelkesedesbol megjeleno oldalak, amiknek van eselyuk bejonni vegul.)

Es ehhez most megnyilt a felulet, az iwiw felulete. Nem a bloghu es az inda vilaga lett vegul az, ahol ezt kepesek vagyunk megtenni, en azt hiszem, a nezokozonseg jelentos reszet jobban erdekli igy is az iwiw. Erdekes lenne meg a Startlap Netvibes-osodasa, de az a profi netezoket - es tetelezzuk fel, aki javascriptben tud profin programozni, profi netezo - nem erdekli, mig az iWiW ot is erinti.
Harmadik :)

2008: Sokat gondolkodtam, én mire fogok emlékezni 2008-ból, de szerintem felhasználói szempontból 2008 2007-hez hasonlóan eseménytelen volt többé-kevésbé, ellentétben mondjuk 2006-tal.

Amit én az év legnagyobb fejleményének tartok (és végülis a webhez kapcsolódik), az az Awesomebar, komolyan, az ember ilyenkor kezdi azt hinni, hogy lesz még használható számítástechnika egyszer. Annyira tetszett, hogy külön le is írom a dolgot, mért:
kgyst.blog.hu/2008/12/30/awesomebar

Jellemző a web gyengélkedésére, hogy ha összegyűjtöm azokat a dolgokat, amik nálam (ie. én ekkor kezdtem el a használatukat) 2008 webes innovációi voltak, nem elsősorban szolgáltatások, hanem hardver és proggik vannak az elsők között: A Firefoxon kívül a Dropbox volt még ütős (ja, ez félig szolgáltatás), meg a netbookok.
Valszeg jövőre sokat fogunk beszélni a Google Chromeról is. Ez az első olyan brózer, ami meg tudja majd érdemben szorongatni a Firefoxot, főleg, ha végre tényleg integrálják bele a Firefox extensionjait (és nem valami mást).

Az idei év új webszájtai nálam az AideRSS és a Dropbox voltak, több most nem is jut eszembe, amiről 2008-at megjegyezhetném.
Szuper összefoglaló. Még talán a közösségi zenehallgatás további erősödését hiányolom, last.fm például...

A long tailben én is hiszek, de szerintem létező, működő jelenség. A mostaninál nagyobb intenzivitásra nem várok a témában.

Szerintem és - vessetek meg SEO-sok - reményeim szerint 2009 a SEO gyengélkedésének éve lesz. Mostanra kezd a SEO mint jelenség káros hatást gyakorolni a webre, és ez szükségképpen ellenpontozást fog maga után vonni, mondjuk a nagy keresők részéről.

Persze ez magánvélemény.

Szorítok mindenkinek a jövő évre, nehéz esztendő lesz!
Nem hinném, hogy a long tail ne lenne nagy biznisz, elvégre volt az a srác, aki megcsinálta a PayPalt, asszem a Suttleworth vagy kicsoda, ami végülis a long tailre épít, és űrturista lett 20M USD beperkálása után, meg amennyire tudom, az ő adományából csinálták az Ubuntut, sza nem kenyérre kell neki a pénz. Én meg nem a long tailre építettem, oszt nem lettem űrturista (bár még lehetek).

Az egy másik kérdés, hogy a long tailből sem fog mindenki meggazdagodni, az meg a harmadik, hogy összességében mennyire lendíti fel a világgazdaságot a dolog (szerintem tetemesen). Szó mi szó, a Suttleworth barátunk is a Paypal eladásából csinálta a nagy zsét, ami azért más, mintha egy rendesen működő cég cash flow-jából gazdálkodta volna ki.

Persze a long tail se jó mindenre, a zenepiac pl. kifejezetten reménytelen, ilyen kiadókkal (kifejezetten menekülnek a biznisz elől) és ilyen felhasználókkal (Bittorrent, hogy mást ne mondjak).
A TurulMeme szerintem tipikus tévedés. (Ha rosszindulatúan akarnék fogalmazni, a magyar geek-közösség önf*szszopása. A mi-megmondjuk-a -frankót életérzés kódba öntése)

Amikor ugyanis a fő probléma a feed overload, akkor tuti, hogy nem agy olyan szájt lesz a befutó, ami népszerű, de totál irreleváns tartalmakat ad hozzá az olvasandókhoz. Ma egy jó szolgáltatás ennek pont az ellentétét csinálja: sok, potenciálisan érdekes tartalomból csinál kevés, de tuti érdekeset. (Példa: AideRSS).

Az sem szerencsés, hogy a szájtra (elvben) csak a Readerrel lehet tartalmat feltolni.

Rossz koncepció rossz megvalósítása. (De még lehet belőle jót csinálni, meg persze értékelendő a próbálkozás, meg ez a vélemény egy kicsit szigorú, beismerem.)
@Aadaam:
Szerinte ma Magyarországon 10-15 nagynak mondható site van. A többi az én definíciómban már kicsinek minősül (pl. nlcafé), itt a kicsiség a minőségre is utal sokszor. Másrészt még ha csak időd 20-30%át is töltöd kisebb site-okon és azok többnyire szarok az teljesen megmérgezi a netélményed. Gondolj arra, ha elmész ügyintézni. Találkozol 6 hivatalnokkal közben. Egy bunkó. Melyikre fogsz emlékezni?

Az ergonómiának és a seo-nak sem célja,hogy sokat időzz az oldalon. A cél, hogy csináld meg, ami a cél és mond el minél több helyen, hogy mennyire jó az oldal. És gyere vissza gyakran és csináld újra ugyanazt.

Szerintem a SEO-nak ha jó éve nem is lesz 2009, még mindig jobb lesz mint a többinek. A más reklámhoz képest még occsó és kis hazánkban csak most kezdték megismerni.
András megérzése esélyes, hogy így lesz-
Sokéves elmaradással kezdik felismerni a magyar portáltulajdonosok is, hogy milyen meghatározó szerepe van a keresőforgalomnak.
Az meg, hogy népszerűsödik a SEO, inkább minőségi javulással jár, mint a gphilip által hangoztatott "negatív jelenséggel" (amit semmivel nem támaszt alá), pozitív minőségi változtatásokon kell egy weboldalnak átesni, a jobb keresőforgalomhoz, nem spamelni.
@Longhand:
Szívesen alátámasztom a fent említett negatív jelenséget. Én vagyok a júzer. Az egypontnullás netező. A SEO tönkretette a google nevű keresőt. Nem azt kapom találatnak, amit keresek, hanem azokat a béna oldalakat, amik "meg vannak SEOzva". Nem érdekel, ki mit akar eladni, és ennek érdekében hogyan tornássza előre az oldalát a találati listán. Információt akarok szerezni, és ebben a SEO hátráltat. Nem kicsit, nagyon. Át kell rágnom magam az érdektelen hülyeségeken, hogy hozzájussak a tartalomhoz.
Szóval szerintem a netező tömegek számára a SEO csak egy frusztráló marhaság, mint a banner, vagy a spam, és egy kis idő múlva annyit is fog érni. Ha mindenki nekiáll SEOzni kényszerből, akkor elméletileg helyreáll a relevancia szerinti találati sorrend. Legalábbis én nagyon remélem.
Addig is nem tud valaki egy régimódi keresőt?

Cikkhez is szóljak: szerintem a turulmeme ezzel a névvel a potenciális felhasználók kb 90%-át tartja vissza az első kattintástól is. A turul, mint a szélsőjobb által előszeretettel használt (kisajátított?) szimbólum (70%), a meme mint hülye szó, amire nem kattintunk (20%), remek párosítás.

A Turulmeme jó név. Geek-vicces.
@dalex: abszolut igazad van
en se kattintottam a turulmeme-re, pont ezert
es nem is fogok
inkabb nem akarom tudni milyen oldal
@dalex: ugyan semmivel nem támasztottad alá te sem, de akkor had próbáljalak meg értelmezni.
Az értékes információkat tartalmazó oldalak jellemzően a Google második-harmadik találati oldalán vannak, azt mondod?
A SEO valószínűleg továbbra is domináns marad és nem csak azért, mert egy új induló weboldalnak kulcsfontosságú, hogy megtalálják a keresőkben.
A SEO ennél már több (vagy legalábbis több kellene, hogy legyen).
Gondoljunk pl. úgy a SEO-ra, mint az online pr vagy reputation marketing egyik alapvető eszközére.
@Longhand

Igen azt akarja mondani szerintem. És nekem is vannak ilyen érzéseim néha a SEO kapcsán néhány keresőszóra. Alátámasztani nem tudom, csak azt tudom, hogy az első oldal nem volt számomra releváns, mert az adott oldalak túl széles skálára (értsd keresőkifejezésre) optimalizáltak. Nekem is volt már bosszúságom emiatt. (3 szponzorált link+6 optimalizált alatta+hirdetések jobbra.)
Mindamellett fontos a jó SEO egyetértek.
Van a dolog mögött egyébként egy olyan pszichológia is egyébként, hogy az emberek olyan szinten a Google-re hagyatkoznak lassan, hogyha beírja a házi feladatot, akkor felháborodik, ha nem ad ki rá legalább háromféle megfejtést.
Van gyakran, hogy nincs igazán jó tartalom egy adott keresésre, ilyenkor gyakran bukkannak fel madlib site-ok meg mindenféle vacak.

Többit meg megbeszéltük Turulcsiripen (micsoda név, jobboldal, radikalizmus, húhh, rá ne kattintsatok!!)
@dalex
@lifelike

Akkor ti vagytok az igazi lelki szegények, mert a politikával azonosítotok bizonyos dolgokat. Sajnállak benneteket, hogy azért, mert valaminek a nevében benne van a Turul neve, már szélsőjobboldalinak gondoljátok. Ajánlott lenne nyitott szemmel és füllel járnia világban és saját gondolatokat gyártani mindenkinek, nem pedig bevenni a feltálalt maszlagot.

A turulcsiripről egy vélemény:
"szerintem a twittermadár okán lett turul,merthogy legyen ez is madár,de magyar madár:)ha már a magyar usereket gyűjti össze"

Majd HH megkérdezi benedeket, hogy miért lett turul és kipostolja.
@dalex: SEO ugyben egyetertunk, turul ugyben nem :). Nem tudom, hogy a nevadonak mi volt a szandeka, de pont a felhulye turulozos melymagyarok miatt van egy vicces felhangja a szamomra. En egyebkent nem hasznalom a szolgaltatast, mert ahogy KgyST, en is eleg keves ertelmet latom: konkretan az a velemenyem rola hogy az alkoto letrahozott valamit, amit technologiailag konnyu megcsinalni,m viszont pont emiatt nem nagyon van hozzaadott ertek benne. Persze egy kis haveri kornek lehet ez igy is hasznos, de ezen tul erteke keves van, mivel sehol nem kerul bele az a plusz informacio amiitol eloszurokent mukodhetne.

Longhand: marpedig eleg konnyen belathato, hogy a SEO a tobbseg erdekei elleneben mukodik. Trukkozes. Most azt a reszt ejtsuk, hogy az oldalt jol indexelheto formara hozod, mert egyreszt egy atlagos, nem tul hulyen szerkesztett oldallal az indexelo szoftvernek el kell bannia, masreszt ezek altalaban trivialitasok, de maximum best practice-ek (betartando szabalyok).

A SEO lenyege az, hogy az _en_ oldalam elorebb keruljon a talalati listaba. A keresok ertekelesi algoritmusa pedig ugy van belove (aztan a SEO miatt folyamatosan hangolva), hogy a _felhasznalok_ (tobbseg) szamara erdekes oldalak legyenek elol. Namost ha az en oldalam SEO-zni kell, akkor nincs eleg elol, akkor a tobbseg erdekeit figyelembe vevo algoritmus szerint nem valo olyan elore, ahogy en szeretnem. Ha elhiszem, hogy az algoritmus jo, akkor ez azt jelenti, hogy en azon ugykodok, hogy az oldal elorebb legyen, mint ahogy a felhasznalok tobbsege ezt szeretne. QED

Es igenis vannak olyan temak, amikre baromi nehez keresni, mert total szet vannak SEO-zva. Tipikusan ilyenek a termek ismerteto cikkek pl.
@dalex:

osztom a véleményed :)
nem akarom mindenhol magamat ismételni, itt már leírtam, hogy hol van az egészséges keresőmaketing helye:
www.seoblog.hu/2008/12/14/seo-vagy-ppc-most-mi-legyen/#comment-192

(Família Kft szindróma)

A turul témát tekintve: sajnálatos, hogy erről a nemzeti jelképünkről (sőt, lassan mindegyikről) a szélsőségeknek kell eszünkbe jutnia. Viszont kár lenne tagadni, hogy a legtöbb ember fejében kezd erősödni ez a káros asszociáció.

Éppen ezért viszont támogatom, hogy használjuk ezt a szót, és picit emeljük ki ebből a közegből. Még több turul*.hu-t! :)

(Longhand, még mindig lógsz egy könyvvel :)
atleta.hu:
számodra ezt jelenti, mert keveset látsz belőle és azt is rosszul.
Nincsenek igazán jó, egyedi termékleíró oldalak, ott ahol price comparison eredményeket látsz, arra még nem gondoltál?
ps.: van kb. 6 price comparison site magyarországon, az organikus találati lista első olfdalán meg 10 hely.

Gondolkodjunk mielőtt átgondolatlanul előítéletes kijelentéseket teszünk reflexből, ezt javasolnám 2009-re, BUÉK! ;)
Hellósztok!

Igen, atleta.hu és gphilip a belinkelt hozzászólásában talán nálam érthetőbben leírta, amit el szerettem volna mondani a SEO témában, erről van szó. A SEO a felhasználó szemszögéből azt jelenti, hogy a releváns találatok elé furakodnak többen-kevesebben. Felhasználóellenes dolog a találati lista manipulálása.
Az adwords ellen például semmi kifogásom, adják el a szavakat, tűnjön fel a hirdetés a maga visszafogott módján, aki akar, majd kattint.

Longhand. Nem csak a price comparison oldalak SEO-zzák magukat előre, hanem az egyéni kereskedők, a portálok és még a kutya tudja kicsoda is. Második oldal releváns? 6 price comparison a 10 találatból? Jó is lenne. Itt van ez: eos 450d. Ez egy Canon fényképezőgép. A 97. találat mutat a Canon Hungária (valóban informatív) honlapjára. A többi kásahegy, amin át kell rágnom magam.
Ez csak egy példa, de az összes műszaki cikk hasonló nehézségek árán érhető el. Próbálj meg mondjuk 6-8 LCD televíziókészüléket fontos technikai paraméterek alapján összehasonlítani (felbontás, képfrissítés, 24p képesség, stb.) Nem nagyon fog menni, sem itthoni, sem külföldi oldalak alapján. Esetleg mégis, de akkor rengeteg időbe telik. Ennek nem kellene így lennie, lássuk be.

Turulmeme témához. Lelki szegény lennék? Lehet. De hogy jön ez ide? Csak arra próbáltam utalni, hogy vannak szavak, amik a felhasználók egy részét távol tartják, ezek használatát célszerű elkerülni, ha (lehetőség szerint) nem akarunk potenciális felhasználókat eleve kizárni.
Aki közösségi oldalon regisztrált, az az elmúlt két évben átlagosan tucatnyi privát üzenetet, vagy üzenőfalas közlést kapott a legkülönbözőbb körítésben, amik jellemzően a jobboldali radikálisok által készített tartalomhoz vezettek. Erre, ebben a formában sokan nem vevők, természetes, hogy próbálják kerülni az ilyesmit. Ezt a legegyszerűbben úgy tudja megtenni az ember, ha vet egy pillantást az url-re, és ha szélsőjobb hívószót lát, akkor nem kattint. Előítélet ez, de tapasztalati úton alakult ki, szóval lehet lelki szegényezni, de attól ez (pláne) nem fog megváltozni.

Egyébiránt most elmegyek a családhoz, minden webisztán szerzőnek, olvasónak, kommentelőnek kattintásban, tartalomban gazdag új évet kívánok.
Picit meglepődve és szomorúan olvastam a flame-t a meme nevével kapcsolatban. A kérdésem az lenne, ti milyen nevet adtatok volna neki? Tényleg komolyan kiváncsi vagyok...
"az alkoto letrahozott valamit, amit technologiailag konnyu megcsinalni,m viszont pont emiatt nem nagyon van hozzaadott ertek benne."

Ez annyira tipikus magyar mentalitast tukrozo mondat... Tobbek kozott az ilyenek miatt nem lehet tul sok sikertortenetrol hallani itthon.

"Rossz koncepció rossz megvalósítása. (De még lehet belőle jót csinálni, meg persze értékelendő a próbálkozás, meg ez a vélemény egy kicsit szigorú, beismerem.)"

Nem tudom mennyire koveted a meme fejlődését, de pont arról szól az egész hogy nem előzte meg az egészet egy 6 hónapos R&D szakasz, hanem csupán egy 2 napos kódolás. Senki nem mondta, hogy itt a vége, hiszen én is jóval többet látok bele mint amilyen a jelenlegi állapota... Pont ezért fejlődik, alakul a szájt napról-napra.

@MiTortent:
A Turulmeme kérdés elég irreleváns, amilyen neveket ma kitalálnak, ezzel az erővel öt, véletlenszerűen lenyomott karakterrel is lehet jó szájtot indítani.

A Turulmeme fejlődni éppen fejlődhet, de talán nem túlzás feltételezni, hogy az alapkoncepció volt az, ami az elején megvalósult, főleg, mert az ehhez vezető blogpostok a Kispadon és a Webisztánon is erről szóltak, szóval számomra ez a koncepció meglehetősen semmitmondó, viszont baromi elitista. Ez nem tetszik nekem. De persze hajrá. Még lehet olyan barbatrükköt csinálni, amivel 2009 világszenzációja lehet, de komolyan.
KGyST: sejtettem, hogy konkrét válaszokat nem fogok kapni...
dalex: erre az oldalra gondolsz? www.canon.hu/For_Home/Product_Finder/Cameras/Digital_SLR/EOS_450D/index.asp?specs=1
(www.canon.hu/index.asp)

Rajtam múlna az első 100-ba se tenném be, úgy az egészet tekintve.
pornőr: egy Canon-nak legyen már kicsit használhatóbb az oldala.
Kicsit jobban megbarátkoztam vele azóta, lapozgattam kicsit többet, de még mindig azt mondom, hogy rossz.
(kicsit ismétlem a szavakat, másnapos vagyok talán kicsit, elnézést. kicsit)
szerintem a használhatóság nem azonos a relevanciával.

a weboldalakra értelmezett relevancia azt jelenti, hogy az ember erre meg erre keresve ezt szeretné látni.

nyiván összefügg a két fogalom, hiszen egy kevésbbé jól használható oldalra nem szívesen látogatunk, de nem az az elsődleges.

a relevancia egy weboldal tekinetében valahol egy rész használhatóság, két rész hiteles információtartalom.

és azért utóbbiban bővelkedik a szóban forgó oldal.
Szerintem azt fontos látni, hogy a SEO csak annyit csinál, hogy próbál olyan oldalakat lérehozni, amelyek tetszenek a Google algoritmusnak. Amikor a SEO-t kritizáljátok, akkor azt mondjátok, hogy egy amerikai központú cég által kialakított algoritmus mindennél jobb. Az a törekvés pedig, hogy ennek megfelelve oldalaikat fontosnak tartó oldalgazdág feljebb akarják nyomni az oldalaikat elítélendő (=felülbírálják a Google döntését)

Én főleg a képzőművészeti oldalakat figyelem, ott pl. a minimális seo-nak köszönhető, hogy nem teljesen hulladék oldalak úsznak a felszínen.

Azt se feledjük, hogy a SEO-nak köszönhetően kénytelen kelletlen sokan elkezdtek ergonomikus megoldásokat alkalmazni. Google azt mondja az ergonómia jó, akkor a Seo-s is azt mondja. Kis vacak oldal gazdája pedig kénytelen ergonomikus átalakításokat végrehajtani, ha szeretne egy kicsit feljebb kerülni.

Canon oldal. Valószínűleg sok felhasználónak releváns lehet, de az előtte lévő oldalakon is van releváns infó. És azt se gondoljuk, hogy az előtte lévő 95 találatot SEO-sok buzgó munkája nyomta elé. Ha nem tetszik nekünk, hogy ez a 96. oldalon van, akkor lehet, hogy inkább a Google-t kéne kritizálni. Másrészt azért a cég méretéből feltélezzük, hogy canon költ SEO-ra. Azaz ha nem tenné az oldal lehet, hogy még lentebb lenne. A japán oldal előrébb van, ez se a seo-sok bűne.

Az oldal egyébként tényleg nem túl ergonomikus (pl. ékezetek is hiányzanak), megértem, hogy Longhand nem rajong érte.
@Rung András: tetszik az érvelésed, látszik, hogy nem csak mondod a magadét.

Egy tévedést azonban elkövetsz, amit sokan el szoktak - azonosítod a white hat SEO-t a SEO-val úgy általában.

Ez a kettő nem ugyanaz, az alábbi állításod téves:
"A SEO csak annyit csinál, hogy próbál olyan oldalakat lérehozni, amelyek tetszenek a Google algoritmusnak."

Természetesen ez is része. De a legtöbb kulcsszóra nyilvánvalóan nem elég annyi, hogy az oldaladnak igényes a kódja és ergonómikus. Kompetitív kulcsszavakra (illetve long tail esetében kulcsszótémákra) komoly backlink építési stratégiák vannak.

És ez a baj. Amíg a SEO csak annyi, amiről Te is beszélsz - és van, amikor ez is elég, ahogy Te is megemlíted a művészeti oldalakat például -, addig a SEO-t úgy hívják, hogy jó és igényes sitebuilding. Ezzel nincs is probléma.

De mivel a Google sikeres algoritmusa úgy épül fel, hogy az oldaladra mutató egy-egy link egy-egy szavazatnak számít, addig a backlinkelés igenis hamisítás és káros.

Ez olyan, mintha egy kereskedelmi tévé lefizetné a mérőtávirányítóval ellátott embereket, hogy az ő műsorait nézze, és így hozzon ki hamis nézettségi adatokat. Nyilván jól jár, hiszen a reklámbevételekből él. Hosszú távon azonban a nézőknek és a televíziónak is káros a folyamat, hiszen a TV azt hiszi, hogy jó a műsora, ezért programon tartja, a nézők nem szeretik, mert szar.

Lehet, hogy a példa sántít, a lényeg annyi, hogy ha a felhasználók feedbackjét (a linkek önkényes elhelyezését) valami meghamisítja, akkor az az egész rendszernek árt. Ezért bízom nagyon abban, hogy a a Google szépen lassan kiegészíti a PageRank algoritmust a felhasználók felől közvetlenül érkező szavazatokkal egy-egy oldalra (a SearchWiki számomra ennek a folyamatnak az előfutára).

Nem gondolom tökéletesnek a Google algoritmusát. Sőt, a PageRank koncepciója sem tökéletes, de eddig talán a legjobb. Nyilván nem azonos fogalom, ha valaki belinkel valamit és valaki keres valamit. De van összefüggés, amíg a linkelhelyezés nem mesterségesen történik.
@gphilip:
"Egy tévedést azonban elkövetsz, amit sokan el szoktak - azonosítod a white hat SEO-t a SEO-val úgy általában."

Vagy esetleg Te kevered a spamet és a Black Hat SEO-t a SEO-val.
De így is már hosszúra nyújtottuk a témát...
Sziasztok,
Nagyon tetszenek a hozzászólások:)
Tény, hogy rengeteg olyan oldal van, amit gyenge tartalommal (szépen fogalmaztam) optimalizálnak és amit keresek azt az első oldalon nem biztos, hogy megtalálom!
És ez nem azért van, mert nem tudom a keresőt megfelelően használni...

DE naívan remélem, hogy később a keresőkben, akárcsak Youtubeon mint a kommenteket, előrébb vagy hátrébb lehet szavazni az oldalakat. És itt a SEO és egyéb hatások mellett a használók is alakítják majd a sorrendet
VAGY
Véleményeket írhatnak az oldalakhoz.

Remélem 2009 ezzel a meglepetéssel is büszkélkedni fog.
(bár lehet ez 2010 lesz)
Boldog Új Évet!
Longhand:
valóban hosszúra nyúlik a vita, de szerintem ez egyáltalán nem baj.

maximum a helye nincs rendben, picit off-topic, amiket írunk.

Már több helyen résztvevője voltam ilyen témájú beszélgetéseknek (doransky például), de valahogy ez ponton túl megreked ez a dolog.

Pedig - mint az ide érkezett hozzászólásokból is tükröződik - van egyfajta elhallgatott negatív érzés a SEO-val kapcsolatban. akár helyes ez, akár tévesek a következtetéseink, jó lenne, ha ez a beszélgetés eljutna valahová.

Örülnék, ha azok, akiknek erre lehetőségük van, foglalkoznánek a témával, és mondjuk posztolnának erről.

Én hajlamos vagyok elfogadni minden véleményt, ha érvekkel alá van támasztva, leehet, hogy én tévedek, esetleg szélsőséges a véleményem.

Csak ne álljunk meg itt, engem tényleg érdekel ez a téma, öntsünk tiszta vizet a pohárba: jó a SEO vagy nem? esetleg egyik sem és mindkettő?

Nem akarok senkit letámadni a témában, főleg nem, aki ebből él, de szrintem ez egy olyan kérdés, amiről lehet értelmesen "egymást szeretve" is vitatkozni, már csak azért is, mert nem vitatom el például a Te szakértelmedet a témávan (kértem is Tőled véleményt már SEO ügyben).

Ébresztő bloggerek, járjuk körül a dolgot!

Vagy ez az isteni jel, hogy indíttsak blogot? (Remélem nem :P)
gphilip: ahány ember annyiféleképpen látja - általában rosszul - a SEO kérdést.
Sokszor pillanatnyi helyzetek, megérzések alapján.
Ahogy Doransky írt róla: "keresőoptimalizáló nehéz élete" -> épp' az volt, hogy árokba küldték a Blogtert és nem tudták mi a hiba, pedig a magyarázat egyszerű volt. (egyrészt agyon nofollozták, másrészt bennmaradt figyelmetlenül egy noindex parancs).
Ő akkor egyéni intuíciók alapján egyből megfejtette a "keresőoptimalizálók nehéz életét".

Nem, ebben a beszélgetésben pont nem ezt látom. Legalábbis részemröl nem. Én nem holmi intuíciókat írok, hanem megpróbálok érvelni, példákat hozni.

Oké, térj ki a vita elöl...
gphilip:
úgy érzed ez kitérési kísérlet?
Kértem, hogy mutassatok konkrétumokat, részedről egyet nem láttam.
továbbra is várom a példákat amelyek alapján az mondható el, a Google keresőben méltánytalanul hátra kerülnek egyedi, jó minőségű tartalmak, a SEO miatt.
És ne keverjük a SEO-t a spammal, de akár spam példákat is hozhatsz. Segítsük a magyar Google dolgozók munkáját legalább.

Tisztelettel meghallgatom egyébként mindenkinek a véleményét, ezért merültem bele ebbe a beszélgetésbe is, de azt az ideát nem teljesen értem, hogy kérdezzünk meg bloggereket a SEO-ról.
Ilyen alapon akkor az asztalosok, titkárnők, benzinkutasok, közalkalmazottak munkásságát is elemezhetné a blogoszféra. Aztán a magyar labdarúgás helyzetét is meg kéne még oldani 2009-ben.

Ha már veled keveredtünk beszélgetésbe a témával kapcsolatban, a te véleményedet várnám bővebben kifejtve, azon túl amit már ismerhetünk (a SEO káros, mert az a feladata, hogy az egyik oldalt a másik elé juttassa).
Demagóg vagy :-)
Ma dolgozom, de ha lesz idöm, a hétvégén összeszedem, amit írsz.
@gphilip:
Szerintem ez a beszélgetés valóban jó és értelmes. Én igazán a white hat seo dolgokat ismerem jobban, de nem mennék bele részletesen, mert csak műkedvelő vagyok ezen a téren. Én sok dologban hasznosnak tartottam a seo-t és amit seo-val előrébb juttattunk ott egész biztos vagyok benne, hogy a felhasználóknak (szinte bármelyiknek) jót tettünk.

A backlink sem rossz dolog, ha ízlésésen használják. Ez olyan is lehet, mint egy sajtóközlemény. Hello érdekes oldalam van, nem raknál ki rá egy linket?

Persze van ennek gusztustalan módja is. Mi is akartunk egyszer optimalizáltatni a képzőművészeti oldalunk. Találtunk is egy ügyes embert, aki viszont ahhoz ragaszkodott, hogy rakjunk ki egy casinos linket a nyitóra. Na erre azt mondtuk, hogy álljon már meg a menet.