Na akkor most mi lesz a Yahoo-val?

Extrahosszú post következik. A fáradékonyaktól előre is elnézést.

Folytassuk még az előző postban megkezdett gondolatmenetet. Mi történik a Yahoo-nál, különös képpen a felvásárolt szolgáltatásainál, a Flickrnél és a del.icio.us-nál. Az előzőben a Flickr felett merengtünk el.



A del.icio.us most ünnepelte szülinapját. Még ez sem a lényeg, hanem amit a R/W írt a napokban, hogy tudniillik szeretnék a linkmegosztót közösségibbé tenni. Avagy közösségépítő szájttá fejleszteni. Ezt maga a del.icio.us alapítója, Joshua Schachter mondja. És ez mindjárt több okból is érdekes.

Elsőként azért, mert hogy van az, hogy a del.icio.us-nek ma már egymillió felhasználója van, na de azért mégis a behemót alá tagozódott be, és az ember azt gondolná, hogy ilyen dolgokat minimum a Yahoo szóvivője nyilatkozik le.

A másik meg, hogy a Yahoo-nak nem csak két képmegosztója van (a Flickr mellett ott a Y!Photos), de ezek szerint két közösségépítő szájtja is lesz. A dilemma ugyanaz: mi itt a jó megoldás? A Yahoo 360-at és a leendő del.icio.us közösségi szájtot összegereblyézni, vagy versenyeztetni őket házon belül? Esetleg az egyiket felszámolni, elsorvasztani, a másikat meg brendelni, nyomni, pénzt csinálni belőle?

Ne gondoljuk, hogy csak innen, sokezer kilométer távolságból tűnik ez ilyen kuszának és érthetetlennek. A probléma világos. Jó, optimális megoldásokat még nem nagyon láttunk a nagy szereplőknél.

Az a pletyja járja, hogy a Yahoo-nak nem pozitív célja volt a del.icio.us és a Flickr felvásárlásával, hanem negatív: a Google elől akarta elhappolni ezt a két, jó fél éve igencsak ígéretesnek látszó szolgáltatást.

Ugyanakkor a Yahoo ezekben a hónapokban már bejáratta saját cuccait: a 360-at és a Photost. Szóval ott áll most a két jól csengő branddel, jól működő szolgáltatással (del.icio.us, Flickr), amikkel láthatóan nem nagyon tud mit kezdeni. Egy ideig külön futtatta őket, nem erőszakolta be a hatalmas Yahoo brand alá.

De mostanában mindkét szolgáltatás mintha jobban beolvadni látszana a nagy Yahoo-ba. Érthető is az erők egyesítése, hiszen a Google és a Microsoft sem tréfál. A két rivális közül a Google küzd hasonló problémákkal. Jól látszik a weboffice csomagján: a felvásárolt Writely ugyan továbbra is megmaradt önálló brandként, de már google-os fiókkal is használhatjuk, ami kicsit hasonló lépés mint a Flickr-YahooMail adatbázisegyesítés.

Ugyanakkor a Google weboffice csomagjának másik tagja, a Spreadsheets már teljesen a Google alá épülő brand. a neve és a logója, és maga a szolgáltatás is szervesen illeszkedik a Google univerzumba. akárcsak a Google Calendar, vagy a Google Mail.

De miért ilyen óvatosak? Vagy csak a lassú víz partot mos politikáját követik? a megoldás nyilván sokkal prózaibb: a kúl brendeket könnyű felvásárolni, viszont hirtelen nem szabad nagyon hozzájuk nyúlni. A felhasználók ugyanis megszokták, hogy az egy független, jól működő, kúl cucc. És nem akarnak yahoo-sok meg google-osok lenni hirtelen.

Ugyanakkor a vállalati logika, meg a piac is azt diktálja, hogy egy online mamutcég igenis egységes pakkot tudjon letenni az asztalra. Mindebből az következik, hogy lassú és megfontolt lépésekkel ugyan, de mondjuk egy év múlva ott fogunk tartani, hogy a Google és a Yahoo is maga alá brandeli a felvásárolt webes szolgáltatásokat, és arra törekszik, hogy saját házán belül minél szélesebb szolgáltatáscsomagot nyújtson a netezőknek.

Btw, nézzük csak meg a Writely új favikonját! Kezd kiveszni belőle a writely-s imidzs, és egyre jobban hasonlít a nagy Google univerzum imidzséhez...
Címkék: google yahoo gmail flickr social network social bookmarking del.icio.us filozomatika
2006.10.06. 08:15. írta: hírbehozó

Eltűnőben a Flickr

A Yahoo tulajdonában lévő képmegosztó szolgáltatás kezdi elveszíteni önálló arcát. Azoknak, akik yahoo-s és Flickr-fiókkal is rendelkeznek, felajánlják, hogy mördzsölhetik (adatbázis szinten egyesíthetik) két fiókjukat. Az új belépőoldal pedig immár a Yahoo oldala lesz, nem a Flickré. Azok, akik továbbra is a Flickr oldalán keresztül szeretnének belépni a szolgáltatásba, ilyen szöveggel találkoznak:
Psst! Old skool members, please sign in here.
Nem tudom, hogy mióta van ez így, mindenesetre egyre jobban érződik a Yahoo azon törekvése, hogy beolvassza saját szolgáltatáscsomagjába a Flickrt. Két hónapja a Yahoo Searchben jelentek meg egyes keresőkifejezésekre külön kiemelt Flickr találatok. A Flickr neve mellett itt már a Yahoo logója (pontosabban favikonja) jelent meg.

Nehéz megjósolni, hogy ha a Flickr egyre inkább beolvad, mi lesz a sorsa a Yahoo saját képmenedzselőjének, a Yahoo Photosnak. Eddig ugye az volt a mondás, hogy a Flickrt a Yahoo a komoly felhasználóknak tartja fent, míg a Photos minden netező számára könnyen és egyszerűen igénybe vehető szolgáltatás.
Címkék: yahoo flickr képmegosztók
2006.10.05. 21:05. írta: hírbehozó

Az utazás mint közösségépítő erő

Frissített a Barátikör.com névre hallgató (nem csak) magyar közösségépítő szájt. Mostantól 300 mega saját képet lehet felvinni. Ám ennél sokkal érdekesebb az az új fejlesztésük, melynek segítségével a tagok utazási élményeiket oszthatják meg egymással.

A blogszerű oldalon bejegyzésszerűen jelennek meg a rövid utazási élmények. A közösblogba írók felcímkézhetik ajánlataikat aszerint, hogy melyik országról írtak éppen. Az ajaxos felületen könnyen és egyszerűen lehet a bejelentkezett felhasználóknak felvinni szöveget ebbe a de facto utazási blogba.

A nyaralás, mint a nyugati világ közös életélménye persze önmagában jó közösségépítő téma lehet. Minden azon múlik - webkettes időket élünk ugye - hogy a felhasználók mennyire aktívan állítják elő a tartalmakat.

Ahhoz hogy egy dinamikusan változó utazási adatbázis jöhessen létre, sok felhasználó rendszeres közös munkájára van szükség. Kérdés persze, hogy nem egyszerűbb-e egy utazási blogot indítania azoknak, akik amúgy is szeretnék utazási élményeiket megosztani a netezőkkel.
Címkék: social network
2006.10.05. 17:49. írta: hírbehozó

Kávéhoz: felhőkarcolás

Ja igen, ha nem mondtuk volna, a következő napokban szabadságon van a Webisztán. Addig is itt vagyunk utolérhetők. Megértésüket köszönjük. Hamarosan jelentkezünk.
Címkék: kávéhoz
2006.09.22. 03:41. írta: hírbehozó

A magyar Backpack első lépéskéi

Láttunk már egy-két magyar startupot, de olyat, ami igazán eredeti és átgondolt, még nem. Ez most sem fog változni (bár sok más startuptól eltérően itt nagyon díjazzuk a lelkesedést, ami kitűnik a projektből), mindenesetre szimpatikus próbálkozásnak tűnik a Dolgomvan.hu erős bétája, mely a Backpack egyfajta értelmezése.

A Backpacket mi is használjuk todo listák, jegyzetek, dokumentumok tárolására. Szóval egyfajta virtuális személyi titkár, a la Ruby on Rails. Oké, térjünk vissza a Dolgomvanhoz. Bár a fejlesztők hangsúlyozták, hogy egy valódi bétáról van szó, az már elsőre is világos, hogy a Backpack a minta. Azt még nem látni, hogy lesz-e ebben a magyar projektben bármi innovatív. Remélhetőleg lesz.
Olvasom tovább »
Címkék: backpack dolgomvan todo
2006.09.18. 22:27. írta: hírbehozó

A civilizált Wikipedia: Citizendium

A Wikipedia társalapítója, Larry Sanger új projektet indít. A néhány nap múlva induló Citizendium abban különbözik majd a Wikipediától, hogy a wikiző netezők mellett "szakértők" fogják moderálni a topkikokat.
For all the endless talk about "Web 2.0," we have hardly even begun to think about harnessing this intellectual power for knowledge-building projects, much less actually act on it.
Amíg a Wikipedia megmarad a tökéletes, szabados wikiszájtnak, a Citizendium egy minőségibb wikizést szeretne megvalósítani. Kicsit olyan mint a Digital Universe, melyet ugye csak regisztrált szakavatottak írhatnak. Pontosabban, a Citizendium valahol a Wikipedia és a Universe között áll félúton.

Az egész bejelentéssel kapcsolatban a legérdekesebb véleményt a Deep Jive Interests hozza. A vonatkozó blogpost szerint a Citizendum egy következő fejlődési szintet jelenthet a netezők által generált tartalom történetében.
With Netscape and Citizendium, I think we’re seeing a response to the darker side of the Web2.0, which, ironically, may be a product of its own success. They seem to be the answer, to their owners at any rate, to the question, “Is the only way to prevent manipulation of these sites editorial control?” Will these sorts of sites evolve and change along side their “completely” user driven sites, or do they represent a new breed of user-driven content sites altogether?
Címkék: wiki wikipedia citizendium digital universe
2006.09.18. 11:11. írta: hírbehozó

Online feedolvasók: várjuk a messiást

Fura, azt gondolná az ember, hogy biztosan van a világon legalább egy nagyon jó, szép, szofisztikált megoldásokat felvonultató feedolvasó. A múltkoriakban, mikor a Netvibesról írtunk egyik-másik hozzászóló meg is jegyezte, hogy azért az sem a kánaán.

Mert például nem archiválják a linkeket, nem lehet külön pakolni a kedvenceket. Én ehhez már csak annyit tennék hozzá, hogy nem eléggé személyre szabható a Netvibes: én jobban át szeretném gyúrni a megjelenítést. Ha tehetném, nagyobb betűket, letisztultabb oldalt hegesztenék, és  nem bíznám a Netvibesra a feedcsatornák frissítését sem. Hadd állítsam be én.



Szintén jó lenne egy olyan fejlett eszköz, melynek segítségével feedekből lehetne okosan szuperfeedet csinálni. Miként mondjuk a FeedBlendr teszi. A FeedBlendrrel az a baj, ami az Fwickivel is, hogy tudniillik nem szereti a magyar karakterkódolást.
Olvasom tovább »
2006.09.17. 16:19. írta: hírbehozó

Belenéztünk a jövő napilapjába

Levelet kaptunk.

We are now ready for you to be among the first to download and use the new Times Reader beta software.

Ki is próbáltuk. A rendszerkövetelmény teljesíthető (1GHz proc, 500 mega ram, WinXP SP2 és persze NYT.com-os regisztráció). 4,2 megás fájlt kell letölteni és telepíteni. Jó. Tölti cserébe a Microsoft .Net 3.0-t. Keretrendszer is kész.

Na, bent vagyunk. A legviccesebb így elsőre, hogy a dátum magyarul jelenik meg. Aminek nem sok értelme van, mert aki nem tudja az angol napokat fejből, az a Timesot sem fogja olvasni.

Olvasom tovább »
Címkék: usability
2006.09.16. 16:05. írta: hírbehozó

Netvibes: sikersztori-e vagy?

Add to Netvibes

Om úgy tudja, hogy a legnépszerűbb start page, vagyis a Netvibes már több mint 5 millió felhasználóval rendelkezik. Igen, kétségkívül népszerű ez a szolgáltatás. Látjuk ezt a statból is: a Webisztánra sokszor a legtöbb találat bizony Netvibesból érkezik, amiből mondjuk az is következik, hogy olvasóink jelentős része használ feedeket, feedolvasót, sokan épp a Netvibest.

Régi vita, hogy melyiknek van létjogosultsága: az olyan start page-eknek, mint a Netvibes, a Google Personalized Homepage (de hülye név, istenem), a Pageflakes és a Protopage, vagypedig a böngészőbe épített, illetve az asztali feedolvasóknak?

Én Netvibest használok már egy jóideje, Sztahanov meg inkább a másik táborral van. Ebből is látszik, hogy a világ nem kerek.

Az R/W-n megszavaztatták a népet. Mikor utoljára ránéztünk még az optimisták voltak többségben, akik szerint a Netvibes sikeres lesz a jövőben is.

Címkék: google netvibes start page
2006.09.15. 21:15. írta: hírbehozó

A zeneipar megint árulót kiált

Alig száradtak meg a pixelek minapi postunkon, újabb harci induló hangjai hallatszanak. Ezúttal nem a MySpace támadja mások szolgáltatásait, hanem a Universal zenekiadó támadja éppenséggel a MySpace-t és a YouTube-ot.

A lemez a régi: a zeneipar be akarja fenyíteni a két említett webkettes céget, mert bizony mind a kettőn össze lehet futni szerzői jog alá eső videókkal, zeneszámokkal. Bár a Universal morgolódása érthető, ma már olyan mértékben elterjedt a videó- és zenemegosztás, hogy egyre nehezebb felvenni a kesztyűt a másik oldalnak.
Olvasom tovább »
Címkék: youtube videómegosztók social network myspace
2006.09.15. 19:58. írta: hírbehozó

A sikeres startupok

Mostanában viszonylag sok konferencia zajlik. Mármint komoly, nem olyanok, mint itthon szoktak lenni. A TechCrunch vezetője, Mike Arrington a Future of the Web Apps-en beszélt arról, hogy szerinte melyek a jó webkettes startupok.

A nyerteseknek közös tulajdonsága, hogy sokat közülük mág fel is vásárolt valami nagy, tőkeerős cég, látszik rajtuk, hogy szenvedéllyel csinálták őket, próbáltak valami szokatlant létrehozni, rugalmasan változnak: Writely, del.icio.us, Userplane, Flickr, Weblogs, Inc., Myspace, Bloglines, Truveo, Grouper, Skype, Newroo, DiggFacebook, YouTube, Photobucket, Zoho, Stumble Upon, Popsugar, PlentyofFish, Netvibes.

Arrington szerint amitől ma már óvakodni kell a startupoknak, az a social networking, a social bookmarking, a videó-, fotó-, blogplatform, a portálok és a feedolvasók. (via zdnet)
Címkék: flickr digg youtube michael arrington netvibes bloglines myspace del.icio.us skype writely facebook photobucket userplane weblogs inc truveo grouper newroo zoho stumble upon popsugar plentyoffish
2006.09.15. 10:55. írta: hírbehozó

A legjobb Firefox-kiterjesztés

A netezés jelentős mértékben adott információk utáni rövidebb-hosszabb keresgéléssel egyenlő. A keresgéléshez pedig adott kifejezéseket vagy mondatokat szoktunk másolgatni a legkülönbözőbb helyekre: keresőkbe, online szótárakba, enciklopédiákba, emailekbe, blogbejegyzésekbe, online térképalkalmazásokba. Hevesen kopipésztelünk.

Nemrégiben botlottam bele a Hyperwords nevű Firefox-kiterjesztésbe, mely a fent leírt mindennapi szokásainkat igyekszik minél komfortosabbá tenni. A módszer egyszerű. Ha kijelölünk egy szöveget, előugrik egy menüsor, s megkérdezi tőlünk a Hyperwords, hogy mit akarunk a kijelölt szöveggel csinálni. (Keresőbe tenni, enciklopédáiba, szótárprogramba, stb.)



Az alkalmazás nagyon hasznos, főként ha információk után kutatunk épp a weben. Ugyanakkor jobb ha leszokunk a szövegre-kétszer-klikkelésről (sorkijelölés), s inkább a billentyűk igénybe vételével jelöljük ki a jövőben a szövegeket. (Igaz, beállíthatjuk, hogy szövegkijelölés + F2-re jöjjön csak fel a menü, és az sokkal barátságosabb is.)

Adott pillanatokban nagyon sok fölösleges kopipészteléstől szabadíthat meg minket. És ez pedig hatékonyság.
Címkék: firefox
2006.09.15. 01:57. írta: hírbehozó

A YahooMail felért a Gmail mellé, sőt

Már annyival jobbnak tűnt a Gmail, hogy régi yahoo-s levélfiókunkról teljesen leszoktunk. Koncentráltuk összes levelezéses és ehhez kapcsolódó online tevékenykedésünket egyetlen gmail fiókban.

Nos, éppen az ilyen váltásokkor kell szembesülnie az embernek azzal, hogy az elhagyott szolgáltatás gyökeresen új felfogással tér vissza a versenypályára. Kevésbé körmönfontan: immár a tömegek számára is elérhető és használható az új YahooMail.
Olvasom tovább »
Címkék: google yahoo gmail yahoomail
2006.09.14. 20:06. írta: hírbehozó

A MySpace betámadja a YouTube-ot

A MySpace nem csak a világ legnépszerűbb közösségi szájtja, de egyben más szolgáltatásokat is az égbe képes repíteni. Legalábbis ezt állítja a MySpace tulajdonosa, a News Corp. Szerintük a YouTube videómegosztó hatalmas sikerét annak köszönheti, hogy a MySpace felhasználói ezt a videómegosztó szolgáltatást használják.
Olvasom tovább »
Címkék: flickr youtube videómegosztók social network myspace photobucket copyright
2006.09.13. 19:10. írta: hírbehozó

Szövegolvasás monitor előtt, kisebb fáradtsággal

Valahol Nyugat-Európában már élesben is tesztelték az úgynevezett digitális lapokat. A lényeg, hogy egy papírszerű felületen jelenik meg a digitális szöveg. Kicsit olyan, mintha az újságlap digitális lenne, persze nincs szükség hajtogatásra, elég ha az érintőképernyőre bökünk, s máris betöltődik a következő oldal.

Ha végeztünk a villamoson az olvasással, csak összehajtjuk a digitális papírt, mint egy pergament. Majd zsebre vágjuk.



A digitális újság ötlete a New York Times döntéshozóinak fantáziáját is megmozgatta. Lassan megkezdődik az éles tesztelése a Times Readernek, mely nem csak kényelmesebb Times-olvasást, de egyben megnövekedett usabilityt is ígér a felhasználóknak.

Mi a különbség? Ilyen a mostani New York Times online kiadása, és ilyen lesz a Readerre. Ha tüzetesebben végignézzük a két verziót, láthatjuk, hogy a Clear Type óta az egyik leginnovatívabb usability-fejlesztésre készülnek a Timesnál.

Valójában minden kezdeményezést csak támogatni lehet, melynek az a célja, hogy csökkentse a "kifolyik a szemem a monitorbámulástól"-effektust.
Címkék: usability times reader
2006.09.13. 15:51. írta: hírbehozó