Bár pénteken nagy csinnadrattával, személyesen Jacques Chirac francia elnök vezényletével indut el a GeoPortail (a francia területekre részletes műholdképekkel rendelkező térképalkalmazás), azóta sem működik. A pénteki indulásnál egyből bediggelték az oldalt, s nyilván az egyéb helyekről érkező tömeges találatokat nem bírta kiszolgálni a rendszer.
Aztán valahogy egész hét végén nem sikerült optimális megoldást találni a problémára, így a mai napig hibaüzenet jelenik meg az oldalon. (A francia adófizetőknek 6 millió eurójába került ez a térképalkalmazás.)
Érdekes egyébként, hogy a Netvibes-roham idején, valamikor április közepén nem emlékszem, hogy egyszer is elérhetetlen volt az oldal. Merthogy az Alexa adatai szerint nem kellett volna sokkal nagyobb rohamot kibírnia a GeoPortailnak sem.
A másik probléma, ami mindenképpen gyengíti a GeoPortail kezdeti pozícióit is, hogy a spottereknek nem igazán ad alkalmat a francia katonai bázisok és egyéb védett objektumok megfigyelésére, viszont a Google Earthön ezt továbbra is megtehetjük. Lásd még a touloni katonai kikötőt vagy az avordi katonai bázison dekkoló AWACS-okat:

(spots via register)

Arrington helyesen jegyzi meg, hogy a Digg - miután lenyomta a Slashdotot - most már kifejezetten arra törekszik, hogy "az" online hírportállá váljon. A Digg sikerét annak köszönheti, hogy a
Még egy megjegyzés: ha megfigyeljük a del.icio.us fejlődését (