
A porkolt.com és a T-online nemrég indult Videája sikerén felbuzdulva a Time Warner leánymédiái, nevezetesen az AOL és a CNN is belépnek a videómegosztók versenyébe.

Az AOL próbálkozása talán a kevésbé érdekes, kezdjük ezzel. Augusztus 4-én a www.aolvideo.com címen (újra)indul az első blikkre a hagyományos videómegosztókra hajazó új szájt. Az AOL videóban eddig is erős volt, legalábbis a központilag szolgáltatott tartalmak terén (rengeteg media asset van házon belül), csak kettőnullásságban volt lemaradva, ezt próbálják behozni most. Tehát nem tisztán közösségi szájt lesz, hanem felhasználók által feltöltött videók együtt a szokásos profi készlettel. Ez üzletileg azt jelenti, hogy az edigi előfizetéses modellel szemben az AOL a reklám alapú videózás felé mozdul. (Azt is bejelentették, hogy olyan keresőt fejlesztenek, ami értelmezni próbálja a képeket, hát ezen egy jót nevettünk, na persze, én pedig egy T-1000 típusú terminátor vagyok.)

A CNN próbálkozása teljesen más, ez bizony egy nagyszabású kísérlet a civil újságírás, a felhasználók által generált tartalmak beemelésére a MSM csatornáiba. A lépés közvetlen előzménye az, hogy az aktuális közel-keleti konfliktus kapcsán rengeteg szemtanú-videó került fel a YouTube videómegosztóba, a CNN ezekből többet fel is használt adásaiban. Az ötlet kézenfekvő, mi lenne, ha lenne egy csatorna, ahol a civilek közvetlenül a CNN anyagaihoz töltenék fel a videókat? Sőt, nemcsak videókról van szó, a CNN Exchange szájton emailektől a blogbejegyzéseken és fotókon át a videókig sokféle kontribúciót lehet megosztani meg a többi olvasóval. Az anyagokat a CNN szerkeszti, moderálja, válogatja, természetesen nem kerül minden felhasználásra, a szerkesztett anyagok mellé pedig csak ott lehet beküldeni anyagot, ahol a CNN az I-Reports logóval megjelöli őket.
A CNN egyébként eddig sem félt felhasználni civil anyagokat, az újdonság csak az, hogy ezt ezentúl becsatornázva, hivatalosan teszi.
Más csatornák civiltartalom-felhasználási szokásairól (ABC, MSNBC, Reuters) a Forbes írt néhány napja itt. Ez egy erős trend, senki sem akar lemaradni a bandwagonról. (Valaki szólhatna a Viszkisnek, hogy nem a legjobb pillanatot választotta ahhoz, hogy elkezdjen haditudósítónak tanulni.)


We just rolled up a snowball and tossed it into hell. Now lets see what chance it has. (Ethan Hunt, alias Tom Cruise a Mission Impossible-ban)(Teljesen mellékes, de a New York Times hét végi cikkei még mindig nagyon erősek. Mikor a linkmegosztók, online hírgyárosok szabadidejüket töltik, a New York Timesnál elérkezik az ideje a még-jobb-cikkek kinyomtatásának.)
Geoffrey Gilmore, director of the Sundance Film Festival, said: “We are probably at a period of greater change than we have had in the past 50 years. The industry is scared about what they should make and how they should deliver it. What’s the next step? Where’s the development coming from?”Tom Cruise-nak persze még nincs komoly félnivalója. Nyugodtan leforgathatja a Mission Impossible 4-5-6-7-et. Max megnézzük a paródiáját a YouTube-on (a letiltott South Park epizódokkal együtt). Ugyanakkor a régi médiának (incl. filmek, tévéműsorok) lassan komolyabban is el kell gondolkodnia azon, hogy mit kezdjen az interneten születő és népszerűsödő tartalmakkal.
Culture is content driven, not medium driven.Walter Kirnnek igaza lehet: a webes videókultúrának már csak egy olyan beskatulyázhatatlan polihisztorra kellene rátalálnia, mint amilyen Orson Welles volt.

I think Calcanis should post an ad on Craiglist. (GET $$$ NOW! WORK FROM HOME!)Amúgy meg: ezzel csak azt érnénk el, hogy mindenki bulvárvéres, kattintékony linkekkel nyomná tele a közösségi szájtokat, annak érdekében, hogy kapjon érte valami pénzt Calacanistól. És ez erősen torzítana a szolgáltatásokon.
The only way people will come - for free - is if the "new" Netscape was cool - like digg, reddit, newsvine. But the only way to make Netscape cool is to not be Netscape.Amúgy marketingokokból nem tűnik rossz húzásnak: ha már nem sikeres az új Netscape, konfrontálódjunk a sikeres konkurenssel, és ömlik majd az ingyenreklám, a sok kíváncsiskodó új felhasználó...
[Az Adatkezelési Szabályzat] megújításában nagy segítséget jelentett az Adatvédelmi Biztos hivatala: velük együttműködve, Péterfalvi Attila adatvédelmi ombudsman jóváhagyásával alakult ki a végleges változat, amely megfelelő garancia az iWiW szabályos működésére. A módosított Felhasználási Feltételek és Adatkezelési Szabályzat 2006. július 26-án lép hatályba, amelyeket a felhasználó – ha másképp nem dönt – a Feltételek, illetve a Szabályzat alapján az iWiW használatával fogad el.Ez így elég általános, de azt sikerült kiderítenünk iWiW-közeli forrásból, hogy alapvetően két dolog változik. Az egyik, hogy ezentúl minden júzereket érintő változásról értesítést küldenek a felhasználóknak. A másik, hogy konkretizálják: kit és milyen indokkal zárnak ki - ha már - a szolgáltatásból.
According to Google, which responded via e-mail, the company is "committed" to social networking through Blogger, Google Video and Orkut. "Where it makes sense, Google continues to integrate its products to provide the best user experience possible, as with Gmail and Google Talk, for example," according to an unnamed spokesperson.Ez egy kicsit mellébeszélés, és valószínűleg inkább annak a megszólalónak van igaza, aki szerint továbbra is az "információ" és nem az "emberek" a Google erőssége. Pozitívan: a Google továbbra is hacker/geek cég és nemannyira nagybetűs, színes webkettes közösségi szolgáltató. A megszólaló szakértők többsége szerint a Google nem is fog lépni a közösségi szolgáltatások felé. Mármint konkrétan a social network piac felé.
Google would be smart to start thinking of social networks as infrastructure for other applications on their network as Yahoo has done. (David Hornik, venture capitalist at August Capital)
The idea of building something popular then figuring out how to make money from it was born in the Bubble. It sounds irresponsible, but it works.Szerinte sok cég azért bukott el a dotkom lufi idején, mert egyszerűen olyan szolgáltatást fejlesztettek, amit nem szerettek az emberek. A másik, amit mindenki megtanult akkor: ne költsünk startupokra. Indítsuk el, s ha sikeres, akkor lassan lehet beleszivárogtatni a pénzt, persze csak akkor, ha látjuk, hogyan fogja visszahozni a befejtetett lóvét.
There are new things happening in every area of technology. A lot of smart people are working on Internet stuff now, so of course they're coming up with new ideas.Graham szerint a Web 2.0 alapvető eredménye, hogy mára egyértleművé vált: az internetezők/felhasználók sokkal fontosabbak. Ők vannak a fókuszban. Nem csak a felhasználók közreműködést szem előtt tartó szolgáltatások lesznek sikeresek, hanem a webes alkalmazások is. Ezen a téren elképzelhetően a Google lesz a zászlóvivő.
Technology is an ever larger component of business, so of course power is shifting to the people who are experts in that, rather than management or finance.
Mostmár hivatalos: az amerikai közösségépítő szájt a leglátogatottabb amerikai oldal. A Hitwise adatai szerint az elmúlt héten megelőzte az eddig vezető Yahoo és a Google oldalát is. Előbbi a legkedveltebb amerikai email be- és kilépőoldal, míg utóbbi a legnépszerűbb keresőoldal... volt. [MySpace] has recently experienced declines in its audience aged 12 to 17, 12 to 24 and 12 to 34, while seeing increases in the 21-to-34, 25-to-34, and 35-to-54 demographicsMostmár az utolsó kételkedők is megbékélhetnek azzal, hogy a kapcsolatépítő szolgáltatások jelen vannak a piacon, nagyon népszerűek is lehetnek, pénzt termelhetnek, és megváltoztathatják az internetezési szokásokat. És nem csupán a tinik bevételtompító klikkelgetéséről van szó.
Then, when you look at unique visitors, Yahoo claims (Hitwise does not provide unique visitors statistics) that it accounts for 74% of the U.S. online market, while MySpace accounts for 30%. Another important measure to advertisers is amount or time spent. Again, according to Yahoo, it accounts for 13% of user time while MySpace only accounts for 3.2%.