Mike Matas, a Facebook terméktervezője beszélt a Verge-nek a február 3-án érkező appról. A feed ugyanaz, mint a normál Facebook nyitóoldalon, csak a reprezentáció más.
Full screen képek, sok swipe és flip. Újságos élmény a mobilon. Igen, épp mint a Flipboard. Ezért kicsit vicces, hogy ez a Facebook Creative Lab első publikussá váló műhelymunkája.
Az biztos, hogy inkább üzleti oldalon merész lépés. Márcsak azért is, mert a Paper egyértelműen abba az irányba viszi a Facebook felhasználóit, hogy lehetőleg még többet tartózkodjanak a Facebookon belül. És minél kevesebbszer látogassanak el a linkeken keresztül más oldalakra. Más kérdés, hogy ha médiacég lennék, biztosan nem engedném be ide a tartalmamat egy az egyben.
A jó hír viszont, hogy a Facebooknál is érzik, hogy a Twitter és a Facebook News Feed bizonyos szempontból nagyon hatékonytalan tartalomkínálás: túlságosan gyorsan pörögnek le a tartalmak. Igazából a Facebookon megforduló tartalomnak csak egy apró szeletével találkozunk. És ez alapvetően felhasználói felület probléma.
Matasék a lassú dizájn filozófiát magukévá téve most azt a világot akarják egy kicsit becsempészni a mobilra, amit a Flipboard már behozott: a komótosabb tartalomfogyasztást. Vagy ahogy ő fogalmaz: azt az életérzést, ami a kiállításra látogató emberek sajátja, akik a kiállított képek előtt el-elidőznek néhány másodpercet.
A Paper app-pal a Facebook szerintem valahogy azt is akarja állítani magáról, hogy náluk igenis létrejön elég minőségi kontent. Nem csak a cicás képek, a kisgyerekes poénvideók és a csetelő nyugdíjasok játszótere a fész.
Na jó. Jövő héten meglátjuk, hogy mit tud ez az app. És ha érdemes, írok róla megint.
Nem biztos, hogy van értelme összefoglalnom ezen a blogon az idei Superweek konferencia előadásait. Márcsak azért sem, mert nyilván akit mélyebben érdekel ez a téma, ott volt. Vagy legalább átnézi az előadók által megosztott prezentációkat. Akiket meg ilyen mélységben nem érdekel, azoknak elég annyit mondani idén is, hogy vegyenek a kezükbe egy könyvet, majd mélyedjenek el a Tag Managerrel foglalkozó alapírásokban és videókban, és szánják rá 2014-et arra, hogy hozzák be a lemaradásukat.
Nagyvonalakban: a konferencia fő csapásiránya a Google Tag Manager, a fejlett Universal Analytics használat, a prediktív analitika, a szerver oldali analitika, a digitális analitika, az adatgyűjtés vs. privacy, valamint az adatvizualizáció, a blackhat analitika és a fizikai világ GA-ban történő mérési lehetőségei voltak.
(A konferencia Storify összefoglalóját a post végére tettem.)
Én és a mester.
A Kelet-Európában életében először járó Avinash Kaushik, a webanalitika legbefolyásosabb és legismertebb arca nem is szórakozott sokat azzal, hogy mi fontos és mennyire fontos:
A nulladik lépés a Google Tag Manager használata minden webes cég számára. A második a megfelelő tagging, aztán pedig az akkurátus GA reporting bevezetése.
Ezt követi a retagging gyakorlat, a GA dashboardok és reportok automatizálása. Szerinte ez az első lépés, mely már valamennyi üzleti értéket is képvisel. Nevesül: egy, azaz 1 dollárt. Ezután következik a Universal Analytics, a mobile tagging vagy a social integrálás, valamint a cost értékek importja. Ebből pedig újabb reporting, újabb dashboardok, újabb automatizálások.
A webes cégek jelentős része szerintem eddig sem jut el. És Avinash szerint az analitika nem is itt kezdődik, hanem a hátralevő két lépéssel: először is egy olyan belső webanalitikus alkalmazásával, aki nem csak a reporting részhez ért, hanem valódi adatelemzések elvégzésére is képes. Önálló következtetésekre képes jutni.
Következtetései pedig pozitív hatással vannak a cég üzleti teljesítményére. Szerinte ezen a ponton keletkezik először igazi üzleti érték egy cég számára az analitikából. Ha az eddigi lépések nulla vagy 1 dollárt értek, akkor a belső webanalitikus alkalmazása ehhez képest 1 millió dollár üzleti értékkel bír.
Az utolsó, 9. lépés pedig a valódi, magas szintű, üzletileg is kiemelten értékes analitika: olyan skálázható framework kialakítása, mely az adatokat a core businessbe képes integrálni. Avinash ennek jelentőségét 50 millió dollárra teszi. Vagyis ötvenmilliószor fontosabbra értékeli, mint a normál GA tagging, reporting, dashboard bevezetést.
Avinash ezzel azt akarja hangsúlyozni, hogy az a MINIMUM, hogy jól felépített adatmérés, reportolás és automatizálás van a szájtunk alatt. Ám ezzel nem hogy nem pipáltuk ki az analitika házifeladatainkat, hanem épp csak elkezdtük a munkát. A neheze, a stratégiaalkotás, az analitika üzleti eredményekre hatása csak ezután következik.
Nagyon nehéz helyzetben vagyok, mert úgy próbálok írni erről a konferenciáról, hogy azok is értsenek az egészből valamit, akik eddig maximum a pageview-kat nézegették a Google Analytics-ben, miközben a konferencián az előadások többsége ennél jóval magasabb szinten zajlott. Még azok számára is, akik amúgy napi szinten webanalitikával foglalkoznak. Itt egy jó példa, Yehoshua Coren áttekintő prezentációja a Universal Analytics és a Tag Manager előnyeiről:
További trendek
Egy másik forró téma az idei konferencián az adatvizualizáció volt. Az egyik eszköz, amit most mindenki elkezdett használni, a Tableau, a másik pedig a D3. Ez a téma azért került előtérbe, mert minél több dolgot mérünk, minél szofisztikáltabb szegmensekkel dolgozunk, annál nehezebb jól bemutatni mások számára, hogy milyen következtetésekre is lehet jutni ezekből az adatelemzésekből.
Ugyancsak egyre több szó esett idén arról, hogy a webanalitika halott. Abban a formájában, ahogyan az elmúlt években használtuk ezt a kifejezést, mindenképpen elavulttá vált. Ennek egyik oka, hogy a méréseknek egyre inkább része az offline, vagy fizikai világból származó adat. Az egyik jó példa Sam Briesemeister előadása volt, amikor a gépre kötött Raspberry PI-ra szerelt mozgásérzékelőn keresztül bejutó adat a Google Analyticsben valós-idejű eseményeket generált, amikor valaki elhaladt a mozgásérzékelő előtt.
Biztos vagyok benne, hogy az ilyen összetett, a fizikai világot a virtuális világgal összekötő mérési kezdeményezésekből egyre több lesz ebben az évben. Ilyen módon egyre kevésbé beszélhetünk webanalitikáról, és egyre inkább digitális analitikáról.
Ugyancsak érdekes volt megfigyelni, hogy a not provided probléma eluralkodása kapcsán idén már tényleg kimondható, hogy a SEO (klasszikus értelmében) kimúlt. Átvette a helyét a fejlett (összetett, üzleti szintig hatoló) analitikai stratégia, mely magában foglalja a PPC-t és a socialt is, valamint a content marketing és a UX-re fókuszálás.
Ahogy Yehoshua coren is mondta: már nem konverziókat, bevételeket kell számolni, hanem megtérülést, profitot. Vagyis a siteoptimalizálást egy tágabb kontextusban, nagyon gyakorlatias (mért) szempontok alapján kell vizsgálni.
Ide kapcsolódik Avinash egyik prezentációja is, melyben három magyar szájton szemléltette, hogy mekkora baj is van a piacon. Kitért arra, hogy két magyar szájt (a Szállás.hu és a Nosalty.hu) nem rendelkezik egyáltalán mobilra optimalizált szájtverzióval, miközben a nemzetközi trendekből is valószínűsíthető, hogy Magyarországra is igaz: a szálláskeresés és a receptkeresés is jelentős mértékben mobilon történő tartalomfogyasztás.
Harmadik példája pedig az Origo volt. Őszintén megdöbbent azon, hogy a szájtra látogatva egy intersitial hirdetés fogadja a látogatót. A hirdetés maga viszont 404 oldalra visz. Az is külön megjegyezte, hogy a cikkoldalon a hasznos tartalom (vagyis maga a cikk) elhanyagolható felületen jelenik meg. Mindeközben az egymás értékét agyonütő bannerhirdetésekkel rogyásik tele van az oldal. A mobilverzióban pedig a Gemius interstitial kérdőíve teszi lehetetlenné a tartalomfogyasztást. Számára ez annak a jele, hogy nincs kialakult, átgondolt üzleti stratégia a szájt mögött. Az esztelenség dühöng.
Másik alapmondása volt, hogy a Facebook like szám a lehető legszarabb metrika a Földön. És aki csupán erre gyúr, az nem jobb azoknál az üzleti döntéshozóknál, akik az oldalletöltés- és egyedi látogatószámot kergetik. Mintha ezekből az adatokból bármilyen következtetést le lehetne vonni az üzleti sikerességre vonatkozóan!
Kiemelném még Steen Rasmussen előadását a bannerhirdetések optimalizálásáról (foglalkozik ezzel idehaza bárki? Egy kiváló tanulmány van erről itt.), Tim Leighton-Boyce prezijét a jó online kérdőívezésről és feedbackgyűjtésről (nem, nem az idegesítő popup kérdőívekről volt szó, hanem a tartalomba ágyazott on-conversion és post-conversion kérdőívekről). Illetve Phil Pearce mindig para prezentációit a rosszhiszemű analitikai törekvésekről. Jeff Sauer kiváló monológját a közösségi média mérésről, illetve Doug Hall prezijét a hardcore auto-event trackingről.
Nem is nagyon szeretném a 3 napos konferencia összes előadását összefoglalni. (Rengeteg tudásanyag, ha csak a jegyzeteimre nézek.) Következzen inkább a Storify összefoglaló.
Illetve előbb még megkérdezném azoktól, akik vették a fáradtságot, és idáig elolvasták ezt a postot, hogy nálatok foglalkozik bárki webanalitikával a cégnél? És ha igen, milyen minőségében, és milyen szinten engedik beleszólni a céges/üzleti döntésekbe? Kommentekbe írjátok meg. Tényleg érdekel, hogy hol tartunk mi, Magyarországon ebben a témában.
Jövő héten kedden, szerdán és csütörtökön lesz az idei Superweek konferencia. Aki szeretné követni az eseményeket, az nyomjon egy follow-t Twitteren ide, illetve a #spwk hashtag-re. Van egy real-time social feed is a konf honlapján, ahol aggregálva lehet nézni a kontentot.
Akik aktívak szoktak lenni Twitteren a konferencia alatt: Yehoshua Coren, Phil Pearce, Julien Coquet. Én is fogok majd jegyzetelgetni a műsorvezetés mellett. És ha lesz időm jövő héten, írok majd megint összefoglalót is. Addig is kommentekben jöhetnek kérdések, problémafelvetések, amik érdekelnek titeket, akár egy konkrét előadás vagy téma, akár egy konkrét személy kapcsán.
Biz Stone-t leginkább mint a Twitter társalapítóját szokás ismerni. A másik társalapítóval, Evan Williamsszel az utóbbi években több új projektet is indítottak. Az egyik a Medium, ami szerintem a tavalyi év egyik legigényesebb startupja volt. Most pedig egy kifejezetten Bizhez köthető mobilprojekt indult el, a Jelly.
A Jelly valahol a Quora, a Google, az Instagram és a Twitter egyvelege. Nekem érzésre mégis legjobban a Reddit minden kérdést megválaszoló nörd közösségéhez hasonlít a leginkább. Twitter- vagy Facebook-accounttal lehet regisztrálni. Ennek ebben az esetben jelentősége is van. Ugyanis amelyik platform accountjával regisztrálunk, abból az ismeretségi körből kerül ki a közösségünk a Jellyn.
Ha Facebookkal regisztrálunk, a kérdéseinket a facebookos ismerőseink és az ő ismerőseik láthatják. Ha Twitterrel, akkor a követőink látják az aktivitásunkat. Illetve az ő követőik.
Az app lényege, hogy képeket tudunk feltölteni, amik kapcsán megfogalmazhatunk egy kérdést, és a közösség próbál válaszolni. A válaszokat értékelhetjük és megoszthatjuk. Gondosan ügyeltek arra, hogy az early birdök olyan közösséget alkossanak, akik értelmes tartalmat tolnak a rendszerbe. Én elég jól elszórakoztam vele az elmúlt órákban.
Az egyik első figyelemre méltó tartalom az a párbeszéd volt, melynek során az egyik júzer azt írta, hogy "fiatal vállalkozó vagyok. hogyan tudnék találkozni Biz-zel?" Mire Biz válaszolt is, hogy írjon neki Twitterek közvetlen üzenetet, és megszervezik a találkát. Azt hiszem, ennél jobban nem is indulhatott volna ennek a fiatalembernek a munkanapja.
Két kiemelkedő gondolatmenettel szeretném köszönteni 2014-et.
Az elsőt egy híres hacker, Jack Applebaum követte el. Az előadás címe To Protect And Infect - The militarization of the Internet. Hosszú, de nem fogunk unatkozni:
Phones, drones and genomes, that's what we do (...). In addition to the other insanely great things these technologies do, they are the basis of NSA spying, flying robots killing people, and the wholesale privatisation of biological life itself. That's also what we do.
Applebaum és Bratton is alapvetően gondolja újra a világot, amiben élünk. Ezt kívánom magunknak is, ezután a technológiai szempontból valóban nem túlságosan mozgalmas év után. Bár éppen hívhatnánk ezt aranykornak is. Másik kérdés, hogy mi van az aranykor után.
A napokban a CoDesign véletlenül kitett egy cikket, melyben Barabási Albert-László 1999-es tanulmányára hivatkozva azt írják, hogy a weben minden maximum 19 klikkre van egymástól. Amikor rájöttek, hogy egy 1999-es tanulmányt hivatkoztak meg, írtak a cikkhez egy helyesbítést, hozzáfűzve egy érdekes dilemmát:
Though the Internet is undoubtedly much bigger, in terms of individual pages, than it was nearly 13 years ago, is it bigger in terms of clicks? You might assume so, but as the web has become more centralized with social media, and as Google has become even more refined, might the web be even more interconnected than in 1999? That is, these days, could the number be even less than 19?
Itt van ugyanez előadásban is. Bratton a San Diegó-i TEDx-et választotta, hogy a TED-ről beszéljen. A "TEDx" független, helyileg szerveződő TED-előadássorozat. Ezért volt lehetséges egyáltalán, hogy erről a témáról beszélhessen az előadó:
Vajon tényleg elvesztettük-e a nyíltwebet? És vajon baj-e mindez a huszonéves geekek szerint? Lehet, hogy nem csak egy technológiai aranykorban, de egyben egy mélyebb generációs szakadás közepén is vagyunk. Az egyik oldalon a privacy, szabadság, személyes autonómia utolsó harcosai, a másik oldalon a fatalista "kit érdekel ez egyáltalán" generáció. Lehet, hogy a helyzet nem ennyire éles, mindenesetre az kétségtelen, hogy rocksztárok és tudósok helyett idén két emberre volt érdemes figyelni: Edward Snowdenre és Ferenc pápára.
Osszátok meg ti is, milyen írások, előadások, személyek inspiráltak titeket az elmúlt évben...
Nagyjából két és fél éve kezdtem el megint papírt és ceruzát használni tervezésre. Főként wireframe-ek és mockupok tervezésére. De funkciólisták összeírására és végiggondolására is.
Több oka van, amiért visszatértem a papírhoz és a ceruzához. Az egyik, hogy valahogy mindegyik wireframe készítő szoftver használatakor az volt az érzésem, hogy nem azt és nem úgy csinálom, ahogy kellene. Eltereli a figyelmem a funkciógazdagság, vagy épp a nem megfelelő funkciók. Kicsit olyan, mintha tervezne az ember, de valójában csak skiccel. Mégis, a szoftver által húzott vonalak már tervszerűek. Könnyen félrevisz ez a "majdnem dizájn" készítés.
A másik ok, hogy a papírlapokra rajzolgatás sokkal inkább segít abban, hogy végiggondoljam a vázlatokat, folyamatokat, mint a Balsamiq, az Axure, az OmniGraffle vagy épp a Wireframe.cc.
A harmadik ok pedig, hogy a papírra vetett vázlatokhoz jobban hozzá tudnak szólni mások. Papírra skiccelni mindenki tud és szeret is. Egy OmniGraffle vagy Sketch, Photoshop fájllal már nehezebben boldolgulnak azok, akik nem használják ezeket a szoftvereket rendszeresen, viszont részt kell, hogy vegyenek a tervezés adott fázisaiban.
Kitartó kutatómunka eredményeként jutottam el a Palomino Blackwing sorozatáig. És egy ismerősöm segítségével be is szereztem párcsomaggalbelőlük. A Blackwing 602 impozáns életútját minőségének köszönheti. Egy jó minőségű ceruza pedig megköveteli a tiszteletet és fegyelmet használójától. Másrészről egy nagyon kellemes tárgy is. És kellemes tárgyakat birtokolni jó. Hát még dolgozni velük...
Noteszek közül nyilvánvalóan az alapválasztás a Moleskine klasszikus Sketchbook Pocketja. Bár én lassan rászánom magam, hogy tegyek egy próbát a Field Notes-szal is. Főleg, hogy most indul az éves Colors előfizetés. Valamint itt vannak még a Fabio Ricci noteszek. Egy jó notesz, egy jó papír nyilván természetes társa egy jó ceruzának. De a lényeg mégis a tervezőeszköz. Esetünkben a ceruza.
Persze a legeslegszabadabb érzés egy akármilyen ceruzával egy akármilyen rajzlapra firkálni. A fenti márkákat igazából csak a műkedvelőknek linkelgettem be.
A ceruzarajzot kiegészítendő a 53-től vásárolható Pencil lehet még jó céleszköz. Amint módom lesz rá, ki fogom próbálni, és megírom a tapasztalataimat. Amúgy a Pencil épp az egyik legelső ceruzának a hangulatát akarja visszahozni. Ugyanakkor azt is gondolom, hogy a digitális ceruzák akkor lesznek igazán hasznos eszközök, ha a hagyományos ceruza kecsességét, könnyedségét és finomságát is tudják majd hozni.
A ceruzával készített vázlatok és drótvázak persze csak az első szakaszát adják a tevezésnek. Ideális esetben ezt követően Sketchben vagy Photoshopban készül el a digitális látványterv. Ezzel párhuzamosan pedig már történhet a prototípus készítése az adott platformon és programnyelveken.
De a gondolat a ceruza hegyén kell, hogy megszülessen.
Mit mondjak? Az egyik legjobb barátom voltál. És az egyik legjobb ember, akit valaha ismertem. Az elmúlt 4-5 évben talán nem is volt olyan hét, hogy ne találkoztunk volna. Vagy legalább ne beszéltünk volna telefonon, ne cseteltünk volna. Kivel mi van.
Sok mindenen mentünk keresztül ezekben az években. Volt, hogy nekem volt nehezebb, és néha volt, hogy neked. Rengeteget voltunk együtt. Nagyon szerettem veled lenni. Inspirált rengeteg minden, amit együtt beszéltünk át. Később pedig a közös projektjeink is.
Nem voltak könnyű évek. Főleg nekem nem. De egy dolog miatt mindig egy kicsit könnyebb volt, bármilyen nehézséggel is szembesített az élet. Tudtam, hogy te ott vagy, és feltétel nélkül segítesz, kiállsz mellettem. Nem csak velem voltál ilyen, hanem mindenki mással is a környezetedben.
Ha valakiről fenntartások nélkül lehet állítani, hogy önzetlen, jószándékú, jószívű, az biztosan te vagy közülünk. Közülünk, akiket a barátaidként ismerhettél.
Nagyon emlékszem arra az estére évekkel ezelőttről, amikor azt mondtad nekem, hogy szerinted én vagyok az egyik legjobb barátod. Aztán szokás szerint félszegen próbáltad elnevetni ezt az őszinteséget. Zavarba jöttél. Én pedig mondtam neked, hogy én is így gondolom. Te vagy az egyik legjobb barátom, akiben vakon megbízom. Akire mindig számíthatok. Megöleltük egymást. A bénaságával együtt az egyik legfontosabb pillanat az életemben.
Hányszor beszélgettünk valami helyről hazafelé, hajnalig, az utcán ácsorogva. Megváltottuk a világot. Végigbeszéltük az örömeinket és a problémáinkat. Szakmáztunk, filozofáltunk, hülyeségeken nevettünk. Mindig jó volt.
Ezen a blogon is csak azért írok rólad... Azért írok egy ilyen viszolyogtatóan intim pillanat idején, mint a halálod, mert azt szeretném, hogy minél többen tudják, hogy ki voltál te. Miért szerettünk. Miért voltunk olyan közel egymáshoz.
Hogy tudják, hogy nem csak egy csodálatos ember voltál, de egy gyereklelkű álmodozó is. Ákos feltöltött párvideót, amin együtt repültök. A ti hatalmas álmotok, a repülés... A repülés volt a webfejlesztés mellett a másik életed, amiről nem tudtál nem izgatottan beszélni. Inspirált. Mozgatott. Szeretted mindkettőt.
Szeretném, ha azt is tudnák rólad, hogy webfejlesztőként is mennyire fontosnak gondoltad a nonprofit projektek felkarolását. Volt benned egy eredendő adni akarás. Nem csak a közvetlen környezeted felé, hanem bárki felé. Ebben is felnéztem rád.
Most lett volna minden sínen. Amerikai projektek, érdekes fejlődési lehetőségek. A ti szakmai hozzáértésetek és hozzáállásotok amúgy is kivételes idehaza. Hatalmas lehetőségek... Alig voltál harminc éves. A felénél sem voltál. Alig kezdted el...
És most egyszerre szeretnék visszaadni mindent, amit tőled kaptam. Azt a rengeteg szeretetet és kedvességet, szakmai tudást és tisztalelkűséget. A barátságodat.
Elragadott tőlünk egy ostoba baleset. Nekem meg megszakad itt a szívem. Végtelenül üresen és megtörten csak annyit akarnék még neked mondani, hogy nagyon szeretünk és elmondhatatlanul hiányzol mindannyiunknak. Elképzelésem sincs, hogy hogy lesz most...
Geoff Teehantwittelte a következő képet azzal a kísérőszöveggel, hogy "ezzel a UI-jal érkezik egy vadiúj, 200 ezer dolláros Ferrari".
Aztán belejött a témába, és elkezdte posztolgatni a mindenféle autók kijelzőit. A mindenki által ismert iszonyatos user interface-eket. Itt egy hasonló árkategóriájú McLaren, egy 450 ezer dolláros Rolls-Royce Phantom, ez meg egy egymillió dolláros Pagani Huayra. Aztán beposztolja a saját kocsijának a kijelzőjét is. És megállapítja a tényt: tök mindegy, hogy mennyibe kerül egy autó, UI szempontból mind fos. Sőt: FOS.
Tökéletesen érthetetlen, hogy az autógyártó cégek hogyan voltak képes megmaradni ezeknél a tamagochi játékoknál felfedezhető interfészeknél. Elbonyolított menüstruktúrák, napi használat során érdektelen adatok és információk tömkelege, botrányos vizuális kultúra, haszontalan fizikai gombok közé nyomorgatott, rossz szögbe beragasztott kijelzők. HIDE LIST! SCAN! A jobb hátsó ajtó ablakemelő motorjának finomhangolását lehetővé tevő 1 négyzetmiliméteres vörös gomb! Tizedfokonként állítható légkondicionálás, lehetőség szerint ventilátort ÉS fűtőtestet ábrázoló ikonokkal körbepakolva! Megnyomhatatlan vékony gombok, a vezetőüléstől legtávolabbi ponton, olyan funkcióra, mint a telefonkihangosítás. És persze az értelmezhetetlen és felismerhetetlen ikonok egymás mellett, lehetőleg mindegyik villogjon vagy pirosan világítson, hogy rémületbe kergesse az autóvezetőt, és eszébe se jusson hozzáérni a gombokhoz, nehogy még nagyobb bajt csináljon.
Egytől egyik csodálatos találmányok.
Ezeken a felületeken lehet a legjobban lemérni, hogy mennyit is fejlődött az interfésztervezés az elmúlt tíz évben. És ha azt gondoljuk, hogy majd az olyan ifjú titánok, mint amilyen a Tesla, majd forradalmat hoznak ezen a területen, hát ne legyünk nagyon bizakodóak. Bár egy Ferrarihoz vagy Rolls-Royce-hoz képest valóban van valamennyi előrelépés. Nagy méretű kijelző, picit értelmesebb színkezelés, picit kevésbé sűrű térhasználat. De az ezermilliárd metaforikus ábra és szükségtelen adathalmaz azért itt is uralkodik:
Próbálok én is keresni pozitív példákat. Ha találtok, ne felejtsétek el bekommentezni.
+1 A Jalopnik cikke arról, hogy sztenderdizálni kéne az autóinterfészeket...
A 444-en olvastam az alapsztorit. Itt van az eredeti bejegyzés is. A srác egy publikus repóban talált egy configfájlt, mely egy felhasználónevet és jelszót is tartalmazott, amivel elérte a Sonatype Nexusban kezelt forráskódot.
A hacker azért posztolta az egész történetet, mert a hibakeresésre meghirdetett 500 dollárt nem akarja kifizetni neki a Prezi. Amúgy a sztoriban persze nem ez az igazi izgalom. Hanem az, hogy a hacker csávó lementette-e magának a Prezi forráskódját, mielőtt értesítette a céget, vagy sem.
Ez a lényegi információ nem derül ki a posztból. De nem lennék meglepve, ha felkerülne a torrentszájtokra a fájl. Mint ahogy az 2 éve egy másik magyar kötődésű cégnél, a Gawkernél is megtörtént.
A Gawkert is nyilván nagyon kényelmetlenül érintette a forráskód és a felhasználói adatok kikerülése. Ők akkor az egyetlen okos dolgot reagálták, amit szerintem reagálni lehet egy ilyen helyzetben: fogták magukat, és nulláról újragondolták az egészet, és nekiültek írni egy még sokkal jobb kódbázist.
Ráadásul ez a történet lendítette a Gawkert a php-tól a Scala felé. Szóval felrázta őket a sztori és egy sor pozitív dolgot is előhozott. Fogták magukat, és előremenekültek. Gondolom a forráskódra is eggyel több lakattal vigyáznak azóta.
UPDATE // Közben sikerült beszélnem Halacsy Péterrel, a Prezi CTO-jával, és több dolgot is mondott az ügyről. Gyakorlatilag az első mondata az volt, hogy "hibáztunk". Azt is mondta, hogy felülvizsgálják a Bug Bounty programukat, és minden olyan esetben fizetni fognak, amikor olyan hibát talál valaki, aminek következtében nekik változtatniuk kell a kódbázisukon. Külön beszélt a hackerről is, aki felé a tartozásukat ki fogják egyenlíteni, "és egy bocsánatkéréssel is jövünk neki".
Azt is elmondta, hogy a hacker a forráskódnak csak egy részéhez tudott hozzáférni. Például a felhasználók személyes adataihoz nem. Szóval a helyzet nem végletesen súlyos - ezt már én mondom, nem ő -, de mindenesetre a szavaiból azt vettem ki, hogy levonták a megfelelő következtetéseket ebből a sztoriból, és változtatnak.
Úgy beszélt erről az egészről, ahogy egy cég alapítójának kell, amikor a cége hibázik. Szimpatikus ember. Remélhetőleg a történet után tényleg keményebben ráfekszenek az alapértékeik (így a forráskódjuk, felhasználói adataik) védelmére.
Érkezett pár komment a múltkori postomra. Nem csak a weben, hanem élő szóban és cseten is. Mindenekelőtt arra a megjegyzésre szeretnék reagálni, miszerint a parallax és a single page dizájnok túlságosan költségesek lennének ahhoz, hogy egy egész szájt minden egyes cikkét egy 10 fős kreatív team dolgozza ki, egyenként.
Nyilvánvalóan nem is erről van szó. Én csupán arra szerettem volna rávilágítani, hogy ma már olyan összetett frontend megoldásokban lehet gondolkodni mondjuk egy cikk megjelenítésénél is, amit egy dizájner vagy egy art director sokkal könnyebben és mélyebben át tud látni, mint egy újságíró vagy szerkesztő.
A parallax arra nagyon jó példa, hogy ma már egy cikkoldalnak nem csak látványa van, hanem dinamikája, működési logikája is. Nem lehet A4-es lapokon dizájnolni, nem elég jpg-eket nézegetve elképzelni, hogy hogyan fog működni a szájt, mitől lesz érdekes egy scroll eseményre előtűnő és dinamikusan átméreteződő képillusztráció. Hogy hogyan kell meganimálni egy grafikont ahhoz, hogy az az oldal adott pontján jól rezonáljon a szöveges tartalomra.
Az az állításom tehát, hogy a tartalomnak (a szövegnek) és a reprezentációnak (a vizuális megjelenésnek, működésnek) igenis kölcsönhatásban kell lennie egymással. Ez persze eddig is így volt a webdizájn történetében. Az újságírók megtanulták hogyan tudnak olyan stílusokkal operálni egy cikkben, mint amilyen a képillusztráció, a keretes anyag vagy a kiemelt idézet, a beágyazott videók. Ők dizájnolgatták a cikkeiket.
Csakhogy ma már ez kevés. Nézzük meg ennek vagy ennek és ennek a cikknek a felépítését, és megértjük, hogy miért jobb, ha dizájner vagy art director komponálja a végső produktumot, és nem egy tartalmi ember.
Én azt gondolom, abban hiszek, hogy az újságíró és a szerkesztő csak egy-egy input a folyamatban. És a termék (egy cikk vagy egy szájt) végső, teljes valójában egy olyan csapatmunka eredménye kell, hogy legyen, ami túlmutat a szöveggondozási elveken, az újságíráson, a textussal való törődésen.
Ezt a problémát például már nem egy szerkesztőnek kell felismernie, megértenie és kezelnie:
A parallax és a single page dizájnok eszközök, amiket ugyanúgy lehet jól és rosszul használni. Meg sem próbálni, végig sem gondolni, el sem kezedni: na ez az, ami szerintem nem fér bele olyan médiatermékek esetében, melyek komolyan akarják venni magukat a weben a következő években.
Azt gondolom, hogy egy nagy és fontos feature anyagot azzal az igényességgel, azzal az odafigyeléssel és alapossággal kell bemutatni, ahogyan azt a vásznon vagy a magazinokban is láthatjuk. Viszont olyan eszköztárral kell ezt bemutatnunk, ami a webnek a jellegzetessége.
Ezeknek a kiemelt témáknak, cikkeknek, tartalmaknak igenis producer kell. Egy olyan ember, aki a szöveg, a megjelenítés és a frontend, valamint az online marketing, analitika szempontjait meg tudja komponálni. Át tudja látni.
Általában véve pedig a cikkek, hírek megjelenítésében meg kell találni azokat a funkcionális és vizuális elemeket, amiket érdemes átvenni a single page dizájnokból. Modularizálható, újrahasználható elemeket kell gyártani. Mint régen a keretes anyag vagy a képgaléria esetében.
Szaktudások vannak. És egy digitális vagy online médiatermék esetében ezek a szaktudások már nem származtathatóak pusztán a hagyományos újságírós-szerkesztős tapasztalatokból.
A magyar médiaszájtokba idén érkezett meg a single page gondolkodás, és vele együtt a parallax effekt. (A desktop web előnyeinek maximális kihasználása.) Mi is készítettünk ilyesmi oldalakat a Nemzeti Sporthoz, de az igazi, egyedileg szerkesztett single page dizájnokat mégis a VS.hu hozta be a magyar webre. Az egyik legszebb és legjobban kimunkált példája ennek a 6:3-as összeállításuk.
Amit ennek kapcsán érdemes kiemelni, az a stáblista, ami a 6:3-as cikk esetében így néz ki: szöveg, szerkesztő, art director, fejlesztés, projektkoordináció, képszerkesztő, illusztráció, infografika design, infografika szöveg, videóvágó, fotó.
Ennek a felsorolásnak az a legérdekesebb jellemzője, hogy az art director, a grafikus, az infografika dizájner, a copywriter és a fejlesztő oroszlánrészét képviseli a terméknek. Az adott téma feldolgozásának.
Ha ezt a témát a VS.hu még komolyabban venné, a stáblista kiegészülne egy webanalitikussal, valamint egy Facebook managerrel is, akiknek elsősorban az lenne a dolga ezekben a miniprojektekben, hogy a téma úgy legyen tálalva, úgy legyen bereklámozva a weben, hogy a lehető legnagyobb elérést tudja hozni. És végső soron: a lehető legnagyobb megtérülést is.
A magyar online médiában is hozzá kell szokni ahhoz, hogy egy szerkesztőnek, rovatvezetőnek, főszerkesztőnek egyre mélyebben kell értenie ezekhez a területekhez. Egy ilyen single page oldal nem tud összeállni hagyományos szerkesztői instrukciók, vagy hagyományos újságírói munka eredményeként. Az újságíró ebben az esetben aládolgozik valójában a koncepciónak. Megérti és elfogadja, hogy a szövegfolyam ritmusa, reprezentációja, összhatása nem a mondatfűzésen múlik elsősorban. Hanem a látványtechnikán, a háttérfolyamatok felépítésén.
Biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb a sikeres online médiavállatoknál a főszerkesztői pozíció mellett art director és data scientist (webanalitika szakértő) is helyett fog kapni ugyanazon súllyal. A vizualizáció fontossága, a UX szempontok, valamint a közösségi média marketing és a forgalmi források jobb kihasználása, a célközönség célzottabb behálózása legalább olyan fontos szempont, ha nem fontosabb, mint a hagyományos szerkesztői feladat.
Erről fog szólni a következő években az online média. Sőt, tőlünk nyugatra itt-ott már most is erről szól. Nyilvánvalóan a VS.hu nem előzmények nélkül érkezett meg ebbe a témába. (Az egyik legelső, törődéssel felépített single page dizájn az online médiában emlékeim szerint egy bokszoló életrajzát mutatta be. Ha megtalálom a linkjét, bemásolom ide.)
Az egész single page őrület pedig nagyjából három éve kezdődött. Elsősorban dizájnerek portfolióoldalain, majd microsite-okon és hirdetések landing oldalaink jelent meg. A médiában a Snowfallt követően pedig ma már itt, itt és itt tartunk.
A 444 nagyon jó példa arra, hogy hogyan kell egyedi hangvételű, érdekes újságot csinálni egy erős konkurenseket eltartó piacon (ugyanakkor a nagy feature anyagok bemutatására ez már kevés). A VS.hu viszont - legalábbis a single page projektjeik esetében - a munkaszervezésben mutatja meg azt az új irányt, ami jellemezni fogja az online médiát a következő néhány évben.
A hagyományosabb cikkoldalakat, layoutokat pedig úgy fogjuk hívni, hogy mobiloldalak, mobillayoutok. Bye-bye, reszpontív dizájn. Vagy mégsem?
A kétezres évek közepén leginkább az ismeretségi háló kiaknázására tett kísérletek uralták a webfejlesztéses projekteket. Miután a Facebook ebben a témában a csúcsra tört, lehiggadtak a kedélyek.
Aztán a kétezres évek második felében érkezett az okostelefon, és mindenki azt gondolta, hogy ezt a platformot kell uralnia, itt van az aranybánya. Csak ügyesen kell tudni csinálni.
Minél többen foglalkoznak mobil app fejlesztéssel, anná nehezebb hatást elérni ezen a területen. De mi az új dolog?
Egyre több olyan projekt jön létre, mely már nem csak szoftveres alapokon nyugszik. Előtérbe került a hardver, az az eszköz, mely valamit máshogyan csinál, mint egy laptop, egy táblagép vagy okostelefon. Másra jó.
Az egyik nagyon jó példa erre a Nest két projektje: az okos thermosztát és az okos szénomonxid-figyelő eszköz. A másik nagyon jó példa maga a Google Glass, és persze a gombamód szaporodó okoskarórák. És bizonyos szempontból ide sorolható a Smart Vineyard is.
És most itt van egy félig-meddig magyar (és Kitchen Budapest gyökerű) projekt is ebben a témában: a Notch:
Én azt gondolom, hogy itt tényleg egy új mozgalomról van szó. És ha nem is biztos, hogy a fentebb felsorolt eszközök lesznek a következő évek világhódító kütyüjei, kétségtelenül érdekesebb projektek származnak abból, ha nem csak a szoftver próbáljik uralni, hanem magát a hardvert, az eszközt is a startup találja ki, tervezi meg, önti formába.
Miként a Nest vagy a Notch példája is jól mutatja, olyan adatokat, adatcsoportokat nyerhetünk saját eszközökből, amire pusztán egy okostelefon sem képes. Másrészt teljes mértékben uraljuk is az adatokat, a működés folyamatát, a terméket. Nem vagyunk kiszolgáltatva annyira a nagy hardver- és szoftvergyártó cégeknek.
A hasonló kezdeményezések egyre több olyan szaktudást igényelnek, melyek nem a hagyományos informatikai területeket érintik. És ha a hagyományos backend és frontend szemléletet egy másik szakterület szempontrendszere egészíti ki, ott érdekes know-how, érdekes tudás, és végső soron: izgalmas termék lehet a végeredmény.
Képzeljük csak el, hogy ha a Ustream nem csak a backend és a frontend oldalát próbálná meg megérteni a videóközvetítésnek, de egyben eszköz oldalon is megpróbálnák uralni ezt a folyamatot. Egy jobb céleszközben gondolkodva, mint amilyen külön egy GoPro kamera, egy okostelefon vagy egy Google Glass.
Vagy ha a Prezi nem csak a core szoftverét csiszolgatná, hanem olyan interfészeket, eszközöket is tervezne a szoftveréhez, mely éppen ezen végtelen canvas szemlélet számára a legmegfelelőbb. Mondjuk egy smart projektort, smart clickerrel. Vagy valami tökéletesen mást. Valami nem triviális eszközt.
Nem más eszközökre, interfészekre optimalizálni folyton, hanem olyan eszközöket és interfészeket előállítani, melyek eleve a szoftverre optimalizáltak. Együtt terveződnek a szoftverrel.
Pont arról a szimbiózisról beszélünk, amit az Apple ural az iPhone és az iOS kölcsönhatásában. Vagy amit egy autógyártó cég is ural, amikor nem csak autót, de az autót működtető, menedzselő informatikát együtt tudja tervezni.
Én el tudom képzelni, hogy lesz előbb-utóbb olyan kerékpárgyártó, babakocsigyártó, konyhai eszközöket gyártó, stb cég, mely felismerni, hogy ők igazából informatikai startupként is képesek lennének jobbá tenni a termékeiket, és végső soron a fogyasztóik életét is.
Kifrissült a Superweek honlapjára az idei line-up, amire joggal mondhatjuk, hogy nem csak európai mércével mérve, de világszinten is nagyon erősre sikerült. Kezdjük mindjárt azzal, hogy Bánóczy Zoli nem árult zsákbamacskát, amikor azt ígérte, hogy elhozza Avinash Kaushikot a konferenciára.
Akik nem ismerik őt, de mondjuk marketing témában otthon vannak, azoknak leginkább Seth Godinhoz tudnám hasonlítani Kaushikot. Vele kapcsolatban kevés azt elmondani, hogy kiválóan ért az analitikához. Ő maga a webanalitika. Egy valódi adatfilozófus.
És itt lesz a két tavalyi sztárelőadó, Yehoshua Coren és Phil Pearce is. És az immár harmadik éve stabil fellépő Julien Coquet. Mindhármuk nagyon erősek abban, hogy gyakorlati példákon mutassák be, hogy hogyan is kell azt a kusza adattömböt értelmeznünk, amiből pénzt szeretnénk keresni. Az idei újak pedig: Ravi Pathak a Tatvictól, Tim Leighton-Boyce a CXFocustól.
Ezek az előadók egyenként is képesek lennének egy egyetemi szemesztert végigtolni webanalitika témában. Biztos vagyok benne, hogy nem csak tanulni fogunk egy csomó mindent tőlük, de a szemléletünket is alakítani fogják a fenti szakemberek előadásai.
Az az érdekes az egészben, hogy a webanalitika végső soron szerintem a vállalati döntéshozatalról, hatékony menedzsmentről és a racionális alapokra épített webes projektekről szól. Minden adatelemzés és mérés vége valójában egy stratégia. Ami nélkül elképzelhetetlen érteni a digitális világban a sikereinket és kudarcainkat.
Az eseményre itt lehet nyomni a pipát. (Külön érdekes, hogy elnézve a Facebook event oldalt, úgy tűnik, hogy idén először a közönség nagyobbik része is külföldi lesz. Európából, Ázsiából, Amerikából jelentkeztek egy csomóan, hogy itt szeretnének lenni ezen a magyarországi konferencián. Simán hívhatjuk ezt országimázs-építésnek is.)
Anarki írt cikket a 444-re egy, a Mashable-ön is megjelent Pew-kutatásról, miszerint az amerikaiak harmada a Facebookról szerzi be a napi híreket. És bár többségük nem ezért megy fel a közösségi szájtra, mégis, ha már ott van, belekattintgat a hírtartalmakba is.
Ezt a jelenséget már látjuk egy ideje. Nem csak fontos forgalmi forrás lett a Facebook az elmúlt években, hanem a hírolvasási szokásokra is alapvető befolyással van.
Számos oka van ennek. Egyrészt a médiaszájtok címlapjai nem egészen azt mutatják az embereknek, ami őket ténylegesen érdekli. A szerkesztőségek gyakran presztízskérdést csinálnak abból, hogy egy sztorit csak azért nem dolgoznak fel, mert az régebbi történés ("ami nem friss információ, az nem hír"), másrészt mert "nem lehet a sztoriból annyit kihozni, hogy az megérjen egy cikket". Harmadrészt olyan tematikában tálalják a netezőknek a híreket, ami egyáltalán nem biztos, hogy lefedi a valós igényeket.
A szitokszóként használt "bulvár", vagy a bénultságig ismételt "ezt már olvastam", "már megírta más", "nehogy már ezt a celebet reklámozzuk" szerkesztői intelmek, valamint a sajtóközlemények kreatív átirogatásával töltött sok százezer munkaóra nagyban hozzájárult ahhoz, hogy az emberek sutyiban inkább a Facebookon az ismerőseik által pörgetett butaságokat, érdekességeket, élettörténeteket, vicces fotókat, sztorikat kezdték el egyre gyakrabban fogyasztani.
Idehaza amúgy még jobb a helyzet, hála az Index elmúlt tíz éves tevékenységének. Az Index képes volt olyan média címlapként üzemelni, melyet a magyar olvasni tudó internetezők minden áldott nap megtekintenek. Reddit light. Épp, mint a Facebook hírfolyama.
Ez azért is van így, mert az Index a kezdetektől próbált eltávolodni a hagyományos hírlapcsinálás, hírszerkesztés, újságírás szabályaitól, berögződéseitől. Több-kevesebb sikerrel. Az Indexen még ma is van annyi tartalom egy adott időpillanatban, hogy megérje rápillantani.
Egy másik oka a Facebook népszerű újságcímlappá válásának, hogy elképesztően sikeresnek bizonyult a like gomb. És a médiacégek a nagyobb forgalom reményében szinte kivétel nélkül be is fűzték oldalaikba. Ma már azt is tudjuk, hogy ebből leginkább a Facebook profitált. A landing page-dzsé degradált médiaszájtok csak kisebb mértékben. Kitettségük a Facebooknak viszont kritikussá vált.
Ott tartunk, hogy ma már nem lehet sikeres médiavállalkozásról beszélni sikeres Facebook-jelenlét nélkül. Ez pedig kegyetlen hatással van a médiacégek hirdetési bevételeinek alakulására, márkaépítési lehetőségükre. De a címadási gyakorlatukat, témaválasztásaikat, működésüket is befolyásolja.
Középtávon a Facebook pozíciója az online média piacon nyilvánvalóan tovább fog erősödni. Az a közösségi réteg, amit ők a kontent fölé tudnak emelni az ismerősi hálókkal, hatalmas piaci előny.
Már nem csak a lájk gombok, de a Facebook comment plugin vagy a Facebook autentikációja is alapfunkciója sok médiaoldalnak.
Néhány érdekesebb megállapítás még a kutatásból:
the link came from a news organization they preferred is cited by just 20% as a major reason for clicking
Fully 59% of all adult Facebook users and 53% of Facebook news consumers mostly access the site through a desktop or laptop computer rather than a mobile device such as a smartphone or tablet.
Just 28% of Facebook news consumers have ever turned there for breaking news.
Azok a médiacégek, melyek az elmúlt években sokat foglalkoztak azzal, hogy hatékonyabbá és nagyobbá tegyék a Facebookról és a Google-ből érkező forgalmukat talán jobb esélyekkel versenyeznek most a piacon.
A Facebook és a Google közönségének kell továbbra is játszani. És el kell fogadni, hogy médiaszájtunk legfontosabb felülete maga a cikkoldal. És még azt is meg kell érteni, hogy akárhogy ügyeskedünk, a Facebookról beeső látogató nagyon gyorsan és nagyon biztosan vissza is fog pattanni a cikkoldalunkról a közösségi szájtra.
Ezellen csak úgy tehetünk, ha olyan tartalmakban, szolgáltatásokban is gondolkodunk, melyek nagyobb elmélyültséget, több időt és napi szintű odafigyelést igényelnek a netezőtől. Szóval mindent, amire a Facebook News Feed spamfolyama nem képes kiszolgálni.
Fussunk ennek neki mégegyszer, mert több stratégiáról is beszélünk egyszerre a Facebook kapcsán:
1. Facebookról érkező forgalom maximalizálása
A legfontosabb ebben a témában a gyors reagálás. A gyors reagáláshoz pedig arra van szükség, hogy értsük, hogy milyen hírek működnek a Facebookon, és mivel tudjuk növelni adott hírek újramegosztását, kommenteltségét. Ezen a ponton kénytelen maga a tartalmat előállító ember, az újságíró elemezni a facebookos adatokat. A Facebook Insights, valamint a Google Analytics rövid távú és real-time Facebook-referral adataiból kell megértenie, hogy az adott hír, amit kiposztolt a Facebookra, működik-e. Meg kell értenie, hogy egy hírt hogyan kell elmesélni, elsztorizni Facebookon. Emellett a médiaszájtnak kell, hogy legyen saját Facebook-szerkesztője, aki semmi mást nem csinál, mint 24/7 párbeszédet kezdeményez a szájt rajongóival történésekről, témákról, sztorikról, infomorzsákról, pletykákról.
Nem csak azt kell megértenünk, hogy a saját tartalmunk miért működik vagy nem működik a Facebookon. Hanem azt is, hogy mások tartalmai miért működnek vagy nem működnek. Ehhez elképesztő időt kell tölteni a Facebookon és a facebookos adatokkal. Mondjuk értelmes mértékű befektetett munka nélkül nem nagyon szokott sikerülni sikeresnek lenni.
2. Hogyan fogjuk meg a Facebookról érkező felhasználót
Mint fentebb is említettem, nem érdemes azon görcsölni, hogy a felhasználó vissza fog pattanni a Facebookra a cikkoldalunkról. Olyan szolgáltatásokban és tartalmakban kell gondolkodnunk, melyek hosszabb távon válnak érdekessé. Van életciklusuk. És a Facebook News Feedje túlságosan esetleges hírcímlap ahhoz, hogy ne maradjunk le egy sztori folytatásairól. Igen, megint a régi zene: magunknak kell a saját olvasóinkból működő, aktív közösséget alakítanunk. És nem úgy, hogy engedjük a kommentezést vagy megkérjük őket, hogy küldjenek vicces képeket. Be kell vonnunk őket a saját termékünk életébe. Egy koherensebb, átláthatóbb, érdekesebb mikrovilágot kell nekik tudni mutatni, mint a Facebook zagyva, esetleges, túlpörgő hírfolyama.
3. Good ol' organic
Miközben minden idegszálunkkal a pillanatban próbáljuk megfogni a Facebookon kóválygó júzereket, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a hosszú távú, stabil, értéket is képező organikus forgalmunk nélkül ezek a facebookos percanalitikák csupán csak ad hoc szerencsejátékok. A hosszú távú, átgondolt SEO-stratégia, tartalomépítés, brandépítés, értékképzés a legnagyobb előny egy ilyen hebrencskedő piacon, mint amilyen a web.
Nos, volt szerencsém megtekinteni a napokon belül induló VS.hu dizájnját, működését. Bár képeket egyelőre nem tudok nektek mutatni, próbálom mégis összeszedni az első benyomásaimat az oldalról.
A VS.hu alapszínei a flat designban elterjedtsmaragdzöld és puha piros. Ha jól értem az alapkoncepciót, a két szín együttes szerepeltetése azt hivatott kommunikálni, hogy a VS.hu-n minden nap lesz egy eldöntendő kérdés, ami valami aktualitással kapcsolatos. Ez az az alapinterakció, ami a VS.hu-t legjobban fogja jellemezni.
A nyitóoldalról nekem leginkább a The Verge ugrott be, elsősorban a címlap tetején a hasábok összecsúsztatása és a képek fölé tett áttetsző színrétegek miatt. Lefelé a nyitóoldalon szigetes, kártyalapszerű hátterezéssel következnek a cikkajánlók. Úgy ahogy az Android felületein, vagy akár a Pinteresten láthatjuk.
A szájt amúgy reszponzív, aminek az erejét nem is annyira a címlap, hanem a design szempontból sokkal jobban eltalált cikkoldal hozza ki. Itt is elsősorban a portrait nézeten, iPaden, mint inkább landscape laptopon. Ilyesmi landscapen a cikkoldal layoutja:
A cikkoldal két hasábos. A bal oldali egyharmadban található az álló formátumú képillusztráció, melyet szintén egy 90 százalékban áttetsző színréteg homályosít el, hogy a ráírt cikkcím kontrasztos maradjon. A képillusztráció a cikkcímmel görgetésre beragad. Tehát csak a cikktörzs scrollozódik. A címbetű a Nexa Slab Black, míg a kenyérszövegre az Open Sans-t használják.
Előbbi talán azért szerencsétlenebb választás, mert ez a font nem elég tömör. És a magyar nyelvben a nagy szótagszámú szavak miatt ez picit gátja is annak, hogy szépen, nagyban lehessen használni, mondjuk olyan, közéleti témákban gyakran előforduló szavak esetén, mint amilyen az "alkotmánymódosítással" vagy a "kerekesszékeseknek", "csempészcigarettákban", "egészségpénztáraknak", stb..
A kenyérszövegre rendszeresített 14 pixeles Open Sans viszont klassz, optimális megoldás. (Ezt használom amúgy én is itt, a Webisztánon.) Nem dizájnolták agyon. A cikkoldalon alapvetően a cikk és a cikk alatt 4 másik cikk ajánlója szerepel. Nincsenek érdektelen oldaldobozok, tukmált cikkajánlók, tölteléktartalmak. A cikk van. És a nagyon elegánsan tálalt képillusztrációk, cikkidézetek.
Ha egészében nézem, a dizájnba beleálmodott arányok, hangsúlyok, rácsszerkezet, fontkezelés, színhasználat, navigáció, animációk (például a cikkekben háttérképként használt képillusztrációk finom parallaxos mozgatása) egy nagyon magas színvonalú webdizájnt eredményeznek.
Tényleg érezni, hogy itt bizony a grafikai tervezés, a frontend és a UX egy csapatot alkot, és egy nagyon világosan megfogalmazott koncepciót visznek végig a szájt minden pixelén.
Amúgy, ha jól tudom, a dizájnt a Mito készítette nekik. Azon belül is Rozmy ízlésvilágát és gondolkodását tükrözi a végeredmény.
Arról nem sok fogalmam van, hogy milyen lesz a tartalom. Annyit tudni egyelőre, hogy volt mandineresek, origósok fogják írogatni a VS.hu-t. Összesen vagy huszan. A főparancsnok Kerényi György és Pohly Feri lesz.
A dizájn nekem sokkal inkább tech blogra emlékeztet, mint közéleti tartalomra. De ettől függetlenül is érdekes kísérlet lesz ebbe a dizájnba tartalmat varrni. Ha minden igaz, jövő hét közepén kimegy a szájt élesbe. Szerintem méltó konkurense lesz a 444-nek és a nagyobb magyar hírportáloknak.
Ha minden igaz, a következő időszakban több magyar hírportál is meg fog újulni kívül-belül. Magyarország továbbra is kiemelkedően jó ebben az online média témában.
Szerintem a VS.hu is a jobbak közé fog tartozni. Mondom ezt úgy, hogy persze tudom, hogy a tartalom fogja a nap végén megmutatni, hogy van-e létjogosultsága ennek a szájtnak, és nem a dizájn. De a jó dizájn inspirálja azokat, akik tartalommal kell, hogy megtöltsék. Ennek a kölcsönhatásnak a dizájn oldala pedig nagyon rendben van szerintem.