Úgy lett, ahogy mondtuk. Először a Twitteren lesz téma valami, utána a blogokon, majd a vezető progresszívabb napilapokban, és legvégül a tévében.
Akik nézik a Justin.tv-t, azok tudják, hogy magyar idő szerint tegnap este kint volt nála a CBS5 televízió, hogy interjút készítsenek vele.
Az interjú itt nézhető meg. Van magyar vonatkozása is: Justin azt mondja, hogy Magyarországról is kap leveleket. Wow. Ki volt az?
(Ma egy újabb tévéinterjúja lesz, valamint elmegy mobilt vásárolni.) Közben Angelday is addiktolódott.
A másik, amiről szintén Twitteren lehetett először értesülni, hogy Bob Scoble-nél is tévéstáb volt kint, és a Twitterről csináltak riportot. Scoble kérte is a twitterezőket, hogy köszöntsék a tévénzőket, ugyanis épp az ő Twitter-oldalát vették kamerával. (Nyilván vágóképnek. Majd meglátjuk.) Mindkét esemény újszerű és érdekes élmény volt. Az első kapcsán végre megnézhettem, hogy egy amerikai tévéstáb hogyan készít interjút, hiszen Justin fejkameráján keresztül az egész világ láthatta.
A másik interjú pedig legalább ilyen érdekes volt. Az interjúalany kvázi lecseteli a világgal, hogy épp mi történik vele, miközben egy tévériporter faggatja. We, the media.
(Ugyanonnan akadtam rá a hírre, mint ahol valószínűleg Eszpee is ráakad. Twitterezünk ugyebár. Tegnap Bob Scoble-tól kérdezte Dave Winer, hogy mi a fene az a Justin.tv (twittercím), amire a sztárbloggerek így rá vannak kattanva. A Twitter hírterjesztő képességét mutatja, hogy gyakorlatilag egy órán belül mindenki Justin.tv-t nézett, aki csak fent van a Twitteren, és tudja ki az a Bob Scoble. És hát majdnem mindenki ide tartozik.)
Na, a lényeg, hogy a Justin.TV majdnem pontosan az, ami anno volt a JenniCam. De amíg a meztelenkedéstől egyáltalán nem idegenkedő Jennifer Ringley a szobájában tette le a webkamerát, hogy rendszeresen követni lehessen otthoni életét a weben, addig Justin.tv emelt egyet a téten: Justin Kan fejére kötött egy webkamerát, a hátizsákjában található laptopra kötötte, és szó szerint éjjel-nappal lehet követni a weben minden egyes percét az életének. Íme:
Igen, beleértve a vécézést, a személyes beszélgetéseket, mindent. (Figyelem, az időzónák eltérése miatt nappal mi ugye jó eséllyel azt láthatjuk, ahogyan alszik. Ezt egy jövőbeni Justin.tv-nek majd valahogy orvosolnia kell.) A Justin.tv tehát egy ember teljes életét mutatja be. Egyetlen eseménynél szokták lekapcsolni a kamerát, és ez épp az üzleti megbeszélések. Merthogy a Justin.tv kőkemény üzleti vállalkozás szeretne lenni.
Oly annyira, hogy már két product placement-megállapodást is sikerült kötniük (figyeljük csak, mit iszik Justin nap mint nap!), miközben a non-stop élő adás alig egy hete indult be.
A Justin.tv népszerűségét annak köszönheti, hogy erős a visszacsatolás. A nézők a weboldalon csetelhetnek, sőt, Justin megadta valós telefonszámát is, úgyhogy bátran fel lehet hívni. Szokott is olyan lenni állítólag, hogy valaki betelefonál, hogy heló Justin, állj már közelebb ahhoz az emberhez, akivel éppen beszélsz, mert nem halljuk rendesen. És Justin készséggel közelebb is áll. Mindent a kukkoló netezőkért.
A Justin.tv sikerét persze elsősorban az olyan rázósabb életjelenetek biztosítják, mint például a rendőrökkel való összetalálkozás, vagy a randik, esetleg híres emberekkel való csevegés, de egyelőre úgy tűnik, hogy sikerül néhány hét alatt végigsöpörnie a témának a blogokon, majd nyilván a napilapok és a tévék következnek. És ez a siker alapja. Ha még nem is maga a siker.
A JenniCam és a Justin.tv közös üzenete a világ felé, hogy ez a generáció már mást gondol a privacy, vagyis a magánélet úgynevezett szentségéről. Az az amerikai generáció, mely a YouTube-on videopostolja magát hétről-hétre, egyáltalán nem tartja szokatlannak és meglepőnek, hogy valaki kamerát köt a fejére, és ezzel minden netezőt beenged a legszemélyesebb életébe. Ha úgy tetszik, az aurájába.
A Justin.tv a valóságshow-k utolsó állomása. Bár kétségem nincs felőle, hogy meg fognak jelenni bizonyos mutációi. Lonelygirl15-nek fel kell kötnie a gatyáját Lehetőleg élőben.
Szándékosan nem szóltunk. Kíváncsiak voltunk, kinek jut eszbe. Hát nem mondhatni, hogy beszakadt a net a Shutdown Dayen. Ami ugye szombaton volt. Amit mellesleg én a magam részéről végigneteztem. De ez mellékszál. A kérdés egyre égetőbb/viccesebb: how to go offline?
Többszörírtunk már a Googleplex, vagyis a Google kaliforniai főhadiszállásának munkakörülményeiről. Mármint, hogy ha van hely a világon, ahol jó dolgozni, az biztos arrafelé van.
Na de hogy a Google európai dolgozói se legyenek teljesen demontiváltak, kaptak a cégüktől bicikliket, "hogy így tartsák fitten magukat, és hogy kivegyék a részüket a helyi környezetvédelemből". Meg hogy jobban megismerjék a várost, ahol dolgoznak. Ezt a sajtóközlemény mondja, de mondjuk kétségtelenül jobb érv, mint a criticalmassos.
Külön pontot adunk a sajtóközlemény címéért ("Teker a Google"), ami ismét csak a szubkultúrát célzó burkolt üzenet. Legalábbis mi így értjük.
Itt jegyzem meg, hogy a kaliforniai kollégák meg inkább klassz autóikra biggyesztett vicces rendszámokban hisznek, nem a cangázásban. De hát az egy másik kultúrkör. Más versenyképességi fokmérők...
A News Corp (vagyis ugye a MySpace) és az NBC közös videómegosztó szájtot indít hamarosan. (És akkor mi lesz a MySpace Vids-szel?) A cél nem kevesebb, mint hogy lemossák a Föld színéről a (Google tulajdonban lévő) YouTube-ot. A pletykák szerint az új egységfrontba tagozódik majd valamilyen szinten a Yahoo, a Microsoft, de még az AOL (figyelem, 5 százaléka a Google-é!) is.
A próbálkozás láthatóan az utolsó nagy elkeseredett lépés, hogy gátat szabjanak a Google-YouTube impozáns nyomulásának. Ha minden igaz, a Google idén már az amerikai online hirdetési bevételek harmadát fogja megkaparintani.
A nóta a régi. Fél éve hergeli a médiacégeket a News Corp a Google ellen. Úgy tűnik, hogy a félelem mostanra lett akkora, hogy hajlandóak is felsorakozni a MySpace mögé olyan nagy cégek, mint az NBC. Mit nyernek ezzel? Hát hogy beleszólásuk és ráhatásuk legyen a videómegosztóba kikerülő saját tartalmaiknak. Ugyanezzel próbálkozik a Viacom is, csak egy kicsit szentimentálisabban.
A helyzetet bonyolítja, hogy a MySpace korábban megállapodást kötött a Google-lal. Ha megnézzük a myspace-es oldalakat, a Google keresőjét találjuk a jobb felső sarokban. Ennyire elbonyolódott a világ 2 év alatt.
Publikus beta jelenleg az Indafon, és egyelőre csak IE alól működik, vagy persze Firefox IE Tabbal. Az Indafon egy webes telefon (voip) és IM (instant üzenetküldő) egyben. Gépről gépre ingyen lehet nyomni. Kifelé - tehát mobilra meg vezetékesre - meg pénzért. Mivel az egész webes felületen van, ezért bárhonnan, ahol van netkapcsolat, lehet telefonálni meg csetelni vele.
Az indapassos júzereknek nincs más dolguk, mint belépni és a fejlécben rákattintani az Indafon feliratra. Szóval aki Blog.hu-t vagy VIPmailt használ, annak egyszerű a dolga, a többieknek pedig regelniük kell. Na, én is jobban beleásom magam, végtére is publikus betateszt, úgyhogy most kell kiszórni a hibákat, bugokat.
A Red Herring minden évben százas listába gyúrja a szerintük leginnovatívabb magántőkéből épülő európai vállalkozásokat. A Red Herring 100 alapvetően jól szokta kiszúrni az induló, sikereket magukban rejtő vállalkozásokat. Persze azért ez mind nem életbiztosíték, de az már tutinak látszik, hogy a magyarokat a Vatera aukciós szájt képviseli majd. (Vatera adatok a Webaudit szerint: oldalletöltés ~ 2600000/nap, egyedi látogató ~ 60000/nap. Legalábbis ez szerepel a ma kiadott sajtóközl.-ben.)
Az Alexa erősen megbízhatatlan pagerank adataiból állított össze toplistát Seth Godin. A hír nem új azoknak, akik a Diggen jártak az elmúlt órákban, úgyhogy csak a többieknek mondom, hogy nincs benne semmi meglepő. A YouTube vezeti a bandwagoont, a MySpace lohol a nyomában, és az első meglepetés a harmadik helyen ül. Az Orkutról van szó. Ja, a Twitter nincs rajta, úgyhogy tényleg nem komoly ;)
Az egyik legsikeresebb Gawker-blog új munkatársat keres. Az álláshirdetés New York-iaknak szól, de egyben bepillantást nyerhetünk abba, hogy kikre is számít egy igazán népszerű kütyüblog:
But first, a warning. When I say "take charge" I don't mean show up to work 9-5 and then go home to your cozy little apartment to make apple pie. This is a full-time gig, with a pace faster than the fastest daily paper. Scoops on a USB stripper pole aren't going to report, write, and post itself in 5 minutes? How about that new gadget breaking out at midnight. If you worked here, those could be your scoops.
Grátisz#2: Denton a Gizmodo Bloggies-díjáról: "Congratulations to (...) Gizmodo for picking up the accolades of best tech blog and, rather surprisingly, best design. That's a joke, right?"
A YouTube-klónok új csoportját alkotják a vallási alapindíttatásból készült mutációk. Az utóbbi időben a keresztény tematikában gondolkodó GodTube, valamint az iszlámra fokuszáló IslamTube hökkentette meg leginkább a bloggereket. Hasonló jelenségnek lehettünk tanúi nemrégiben, mikor híre ment, hogy elindult a Wikipedia-klón Conservapedia. (Ki ne hagyjam a Wikialityt.) Úgyhogy épp itt az ideje, hogy felelevenítsük a nemrégiben a Digg kapcsán fellángolt vitát.
A BBC koverolja a hírt, hogy a Screen Digest szerint immár egymilliárd dolláros az mmo-k piaca. Az olyan virtuális világok mint a SecondLife vagy a WoW az elmúlt évben meredeken emelkedtek felfelé a forprofit létrán. A kutatás szerint 2011-re már 11,4 milliárd dollár bevételt fognak hozni ezek a játékok. Ekkorra az előrejelzések szerint már egy magyarországnyi gémer fog órákat tölteni rendszeresen az online virtuális világokban.
Twitterer: A user of Twitter. Twittering: To send a Twitter message. Twittermob: An unruly and ragtag horde of people who descend on an ill-prepared location after a provocative Twitter message. Twittercal mass: A community that has achieved a critical mass of twitterers. Twittermaps: A mashup technology that lets Twitter users find each other using Google maps. Twitterrific and Twitteroo: Two services that let users post to Twitter using a Mac or PC. Twitterpated: To be overwhelmed with Twitter messages. Twitterrhea: The act of sending too many Twitter messages.
Egész délelőtt azt nyomoztam, hogy mikor indul a YouTube első videóversenye. A hírek szerint hétfőn, és ez kaliforniai időszámításban is már van. Viszont url-je nem nagyon, és jelenleg a YouTube oldalán sincs meghirdetve, de a jól informáltak szerint ez lesz a helye: www.youtube.com/YTAwards/ A videókra péntekig lehet majd szavazni, és március 26-án lesz a díjátadó. Lonelygirlök, hajrá.
Na, amíg a Viacom szívja a fogát, a YouTube ezzel a versennyel gyorsan kihúzza az utolsó sámlit is a viacomos MTV (zenecsatorna) alól.
[update1] Ok, eleddig az egyetlen forrás a Mashable. Mindenki rájuk hivatkozva írja, úgyhogy még az is meglehet, hogy nem úgy igaz. Mert gondolom azért észbe kaptak volna, ha már körbeszpemelik a blogoszférát. Bár médiahekknek sem rossz. Na, még van idő. Ha engedékenyen a honolului órát veszem, akkor még majdnem egy egész nap.
Widgetizálódó világunk újabb élversenyzővel gazdagodott. Minden fejlesztő legnagyobb kíváncsiságára néhány órája megjelent az Adobe Apollo fejlesztői környezet alpha kiadása. Az Adobe-nak nem más a célja, mint például mostanában a Microsoftnak: hogy a fejlesztők az Apollóval fejlesszék le azokat az asztali alkalmazásaikat (widgeteket), melyekhez Flashre, Flexre, HTML/CSS-re vagy épp AJAX-ra van szükség.
Az Apollo segítségével a teljes asztali környezetet át lehet majd faragni, vagyis eltűntethetjük a szokásos microsoftos look'n'feel-t, és mondjuk átalakíthatjuk a teljes asztali környezetet céges-brandes verzióra. Nyilván a nagyvállalatoknál nagyon fogják ezt szeretni. Képzeljünk csak egy egy kokakólás Windows-környezetet, ahol minden de minden piros és kupakos. És ez nagyon jó hír - legalábbis - a webfejlesztőknek, akik előtt új világok, új feladatok sora fog megnyílni.
Az Apollo alpha fícsörei:
Full HTML support within Flex- and Flash-based content.
Full file I/O API
Multiple window chrome modes (including native and custom/transparent)
Native windowing API (partially implemented)
ActionScript/JavaScript script bridging
Flex components
Low-level update APIs
Icon support
És amik jönnek:
PDF support
Online/offline APIs
Full top-level HTML application support
Settings/data persistence APIs
Drag and drop support
Copy and paste support
Native file picker dialog boxes
Full native window support
File extension registration
Launching an application to handle a file type
Full control of the right-click menu
Transparency in HTML
A crossplatform időszak tehát elkezdődött. Ha minden ideálisan történne, jövőre már nem fogjuk tudni, hogy éppen a weben vagy a desktopon vagyunk. Minden mindennel össze lesz fonódva, minden mindenhol menni fog, és a nagy it-cégek most szeretnék megnyerni maguknak a fejesztőket, hogy jövőre ilyenkor már azzal büszkélkedhessenek, hogy kiszorították az asztali-webes környezetből a vetélytársaikat. Make your bets.
A cél, hogy rich webes alkalmazásokat csináljon mindenki crossplatform környezetben, a böngészőn kívül. Ja, és a Windows Presentation Foundation is erre jó, nem?
Twitter. Úgyhogy csak az olvassa tovább, akit érdekel.
Nagyon nem is dícsérném még egyszer, hogy Williamsék azon nyomban megnyitották a Twitter API-ját, ahogy elkezdett meredeken nőni a szolgáltatás látogatottsága. A korábban említett twitter mashupok és eszközök mellett kétségtelenül a legmegkapóbb a TwitterVision, mely azt tudja, hogy mutatja nekünk egy GoogleMapsre vetítve, hogy éppen most ki mit postolt a világban. Igazán addiktív eszköz, csak saját felelősségre, és hát csak egyetérteni tudunk Bob Scoble-lel.
Egyben azt is elég jól meg lehet figyelni, hogy milyen gyorsan terjed a Twitteren egy-egy hír. Amikor Scoble bepostolta a TwitterVisiont, nyomban a világ minden pontján (ahol csak ébren vannak éppen) elkezdtek írni róla. Jó, mondjuk jelenleg 1553 követője van Scoble-nek, ami azt jelenti, hogy ennyien értesülnek a postjáról azonnal. És innen már csak egy kapcsolati szint, és a fél techtársadalom tud róla. (Scobel tolmácsolásában ugyanez így hangzik.) Ja, közben Steve Rubelnek már jött is egy javaslata továbbfejlesztésre.
Persze a legtöbb javaslatot maga Dave Troy, a fejlesztő kapja, aki nem csak a TwitterVisiont nyomta ki iziben, de a Twitter Search és a TwitterMap alkalmazásokat is. Szóval most szóltak neki az imént, hogy nem lehetne-e egy olyan TwitterVisiont csinálni, amiben csak azok a twitterezők látszanak, akiket az adott felhasználó figyelemmel követ? És meg is jött a válasz.
A Twittert egyébként egyértelműen az robbantotta be, hogy a legnépszerűbb és legbefolyásosabb bloggerek az SXSW-n (twitter cím) elkezdték használni. Calacanis és Scoble kifejezetten az addiktja lett. Ahogy például a mi társaságunkat is egy nap alatt beszippantotta. És továbbra is Calacanisnak adjuk a legjobb Twitter-definíció díját, ezért az egymondatosért.