Netvibes: az univerzális widgetek felé

A Netvibes meglépte azt, amit valakinek mindenképpen meg kellett. Nem tartható az az állapot, hogy a widgetek csak egy bizonyos szolgáltatásban működtek. A napokban bejelentett Netvibes Universal Widget API (UWA) azzal kecsegtet, hogy a Netvibes alá lefejlesztett modulok (widgetek) a Google alkalmazásaiban vagy épp az Apple-gépek dashboardján is használhatóak lesznek. a sikerhez még a Yahoo-val és a Windows Vistával kellene közös nevezőt találni, és ha ez megvan, akkor a Netvibes-modulok minden nagyobb widget-platformon meg tudnak majd jelenni.

Nézzük is, hogyan vándorol például a netvibesos Digg modul platformok között.


Ha már annyiszor mondtuk, hogy ez az év a web widgetizálódásának (ááá) éve is lesz, akkor most ezt alá is húzta a Netvibes. Mármint hogy ők is így gondolják. Amúgy a widget-piacot utcahosszal vezeti a Google, viszont a nagy Microsoftot már kényelmesen előzi a Netvibes. Már csak az a kérdés, hogy a Google akarja-e hogy widgetjeit máshol is lehessen használni. Lehet, hogy nem. De akkor meg értelmesebb lesz Netvibesra fejleszteni, mert úgy a fejlesztő több legyet üt egy csapásra.
Címkék: widget netvibes
2007.03.11. 12:52. írta: hírbehozó

How to go offline?

A címben megfogalmazott kérdés (hogyan szakadjunk el az internettől) egyre kínzóbb, ahogy egyre több mobil eszköz (laptop, mobiltelefon, BlackBerry, stb) követ minket a nap 24 órájában, nem hagyva egyetlen szabad percet sem az offline életre. Úristen, biztos jött valami fontos email az elmúlt 2 másodpercben.

A non-stop online lét ellen persze lehet lázadni, max sírás lesz a vége. Nem mindenki adja fel ilyen könnyen. Laze kolléga hívta fel a figyelmünket a március 24-én esedékes Shutdown Dayre, mely talán az utolsó elkeseredett próbálkozás arra, hogy legalább egy évben egy napra megkíséreljünk lekapcsolódni a világhálóról. (Nem, nem ér a mobilon operázni sem!)



Ne higgyük, hogy felkészülni egy ilyen megrázó napra egyszerű. Így jobban járunk, ha megfogadjuk a Creativity Club 7 jótanácsát. Ebből szemezgettünk, plusz hozzátettük saját tippjeinket is.

  • Offline-tapasz - A nikotintapaszhoz hasonló, az offline életet propagáló matricákat ragasszunk magunkra, s mikor épp beizzítanánk a gépet, pillantsunk a matricára és csapjunk egyik kezünkkel a másikra.
  • Kütyüket, sokat - Próbáljunk magunk köré gyűjteni minél több, offline is működő kütyüt, hogy ne legyen olyan iszonyatosan unalmas a 24 órás kikapcsoltság.
  • Gyúrni - Nekem is bevált, tudom ajánlani másoknak is. Ha huzamosabb ideig szeretnénk kikapcsolni, nem árt beszerezni egy szobabiciklit vagy súlyzókat, vagy valami hasonló offline eszközt. A fáradtság a legjobb ellenszere az online létnek.
  • Kifelé - Szintén jó módszer, ha egyáltalán nem tartózkodunk olyan közegben (munkahely, otthon), ahol jellemzően használni szoktuk mondjuk a laptopot. Menjünk sörözni barátainkal, szervezzünk programokat olyan helyre, ahol gyenge a térerő és hírből sem ismerik a wifit. Tegyük érdekeltté magunkat a huzamosabb ott tartózkodásban: hívassuk meg magunkat egy ebédre!
  • Rombolni - Drasztikus, de jó hatásfokkal működik, ha szándékosan megrongáljuk az otthoni routerünket vagy tápegységünket, fizikailag zárva el magunkat az online világtól.
  • Elhagyni - A mobiltöltő munkahelyen hagyása is kiválóan szokott működni, feltéve ha elég távol van a munkahelyünk a lakásunkhoz képest ahhoz, hogy ne legyen kedvünk beszaladni a töltőért a nehezebb pillanatokban.
  • Szégyenérzet - Terjesszük barátaink, ismerőseink körében: komolyan gondoljuk, hogy erre a napra kikapcsoljuk a gépet. Többször is büszkélkedjünk el nekik, hogy mi igenis képesek vagyunk erre. Így a nagy napon a kudarctól való félelem miatt, illetve a későbbi kötelező beszámoló érdekében jobban járunk, ha betartjuk ígéretünket.
További ötletek arra, hogy mire használjuk a laptopot a Shutdown Dayen:
(Csak erős idegzetűeknek. Én nem mertem végignézni. Szörnyű.)
A Shutdown Day persze nem csak az online lét elleni egynapos lázadás, hanem úgy általában a digitális lét ellen is. Tehát aknakeresőzni vagy pasziánszozni sem ér a gépen. Bár mondjuk egyre kevésbé van különbség. Ha egyszer nincs net, minek van áram? - szoktam kérdezni a rendszergazdától.

Nincs kétségünk afelől, hogy a Shutdown Dayt kevesebben fogják végigcsinálni, mint ahányan Nőnapon virágot vesznek, mindenesetre próbálkozásnak érdekes lenne. Ha akarnánk egyáltalán offline lenni még az életben. :)
Címkék: bulvár
2007.03.10. 12:31. írta: hírbehozó

Coming soon, near you

Három témával vagyunk elfoglalva ezekben a napokban. Az első, hogy végre elkezdhettük tesztelni a Scrybe-ot, amiről anno már írtunk, de látni csak most láttuk először belülről. Erről lesz majd post, talán valamikor a hét végén. Mármint hogy miért lenne érdemes váltani a Google Calendarról, de miért nem fogunk mégsem.

A másik pedig egy ennél sokkal nagyobb horderejű hír. A jelek szerint nekiindult a Freebase. Akik követik a szemantikus webbel (web3.0) kapcsolatos fejleményeket, azok tudják, hogy a W3C mellett egy másik irányból a Metaweb nevű cég is megpróbálkozik strukturáltabbá tenni az internetes tartalmat. ("Open, shared database of the worlds knowledge.") Igen, a cél az, hogy a felhasználók az interneten megjelenő tartalmakat közösen, kreatívan kapcsolják össze. Az elsőre szélsőségesen idealistának hangzó próbálkozás (ez ugye a Freebase) épp ennyire érdekes is.

A harmadik pedig, hogy egyre többen kéritek, hogy írjunk részletesen az OpenID-ről. A héten ez a témakör tartotta izgalomban a Webisztán-közeli társaságot. Az OpenID-ban való elmélyülésünk pedig hamarosan postban fog manifesztálódni. Talán jövő hét elején.
Címkék: kávéhoz web office szemantikus web sso
2007.03.09. 13:41. írta: hírbehozó

Két magyar közösségi szájt

Az it2it.hu magyar marketplace szájtot elsősorban azért lesz érdemes figyelni, mert látható, hogy a LinkedInnek is sikere van, úgyhogy miért ne lenne egy olyan magyar szájtnak, mely az IT-iparban dolgozó embereket akarja kicsit jobban összefogni. Nem csak álláskeresésre használható az oldal, hanem kapcsolatépítésre is. Amúgy talán épp az IT-szektor az, ahol a leggyorsabban terjed a LinkedIn is. Arról nem beszélve, hogy ebben a szakmában viszonylag sokan beszélnek angolul, és viszonylag sokan szeretnének külföldön is próbálkozni munkát keresni. Mindennek ellenére és mindezekkel együtt is érdekes próbálkozás. Haladunk a specifikus közösségi oldalak felé.

És erre példa a napokban elindult új magyar videómegosztó is. Akik azon szoktak károgni, hogy a magyarok csak klónozni tudnak, azoknak most homok kerülhet az elméleti gépezetébe. A Daazo budapesti filmszakosok ötlete. A szájt kifejezetten a honi és külföldi kisfilmes termést szeretné bemutatni. Hogy ne csak a Duna tévé éjféli műsorsávjában, valamint sosem hallott helyi érdekű filmfesztiválokon pörögjenek le a kisfilmek. Vagyis a viccceskedő-meztelen nős-gusztustalankodós-webcames észosztós YouTube-vonallal tökéletesen szembe menve a Daazo a minőségi kisfilmes tartalmaknak szeretne gyűjtőhelyévé válni. Hajrá, szurkolunk. Jöhetne egy magyar reklámfilmes oldal is lassan.
Címkék: videómegosztók social network álláskeresők
2007.03.09. 13:16. írta: hírbehozó

Előző postunkhoz szervesen kapcsolódó hír, hogy a MySpace is úgy érzi, a Digg egy sikeres szolgáltatás, és ezt elsősorban onnan lehet tudni, hogy a hírek szerint a második negyedévben elindítják önálló híraggregáló oldalukat. Azért még nem feltétlenül kell temetni a digget, hiszen emlékezhetünk, hogy a MySpace hasonló klónozásba kezdett a YouTube sikerének láttán, és hát a MySpace Vids nem tudta beérni a nagy riválist. a sikertelen próbálkozás pedig acsarkodásba fulladt.
Címkék: digg myspace social bookmarking
2007.03.09. 13:04. írta: hírbehozó

A siker stációi: 50, 200, 1000

Kevin Rose ma jelentette be, hogy a Digg elérte az egymillió regisztrált felhasználót. A TechCrunch meg megjegyzi erre, hogy 2005 márciusában 50 ezer, egy évvel később pedig 200 ezer regelt júzer volt.

Bár mindenki tudja, hogy attól, mert sok a regisztrált júzer, az még nem jelenti azt, hogy annyian is használják aktívan a szolgáltatást. Ugyanakkor az arányok nyilván nagyjából ugyanazok.

Az Alexa megbízhatatlan, de trendmutató adataiból kiderül, hogy a Digg látogatottság-növekedése tényleg impozáns volt, főleg az elmúlt évben. És hát az is jól látszik, hogy a Digg sikeresen happolta el a nagy előd, a Slashdot olvasótáborát.



Bárhogy is, a Digg azt a növekedési ütemet produkálta, amit egy sikeres startupnál mérvadónak tarthatunk. Vagyis ez tényleg egy garázscég sikertörténete. És nem csak népszerű, de üzletileg is kifizetődő vállalkozás lett a gyakorlatilag a semmiből induló oldal.

Ha a siker okait keressük, akkor elsősorban a Google-nak kell eszünkbe jutnia. Egy fél éve készült elemzés szerint ugyanis a Digg olvasótáborának nagyrésze a keresőkből talál el az oldalra. A siker másik oka pedig, hogy a Digg nagyon népszerű a fiatalok körében. Vagyis ha a Digg modelljét akarja követni valaki, akkor költsön sokat SEO-ra, és a fiatalokhoz próbáljon meg szólni. Nem árt egy Diggnation és egy jó dizájner. Na meg persze egy arc.
Címkék: digg social bookmarking
2007.03.08. 20:14. írta: hírbehozó

Quo vadis gadget?

Én teljesen megértem a Microsoft törekvését, hiszen ők uralják a desktopok többségét a világban, szóval megértem, hogy a gadgeteknek nagyon fontos szerepe lenne, hiszen jól segítenék a desktop-alapú számítógép-használatot, és hát a Vista már elég szép és barátságos ahhoz, hogy sikereik is lehessenek ezen a téren. Ugyanakkor.

Niall Kennedy komparatív postjából kiderül, hogy a Google egyelőre tetemes előnnyel rendelkezik a gadget-piacon. Nyilván fontos és szükséges, hogy a Microsoft például Magyarországon szövetkezzen az olyan nagy tartalomszolgáltatókkal, mint amilyen a T-Online, s ennek ereményeként olyan hasznos gadgetjeik legyenek, mint amilyen az iwiwes, de ez az egész mintha kevésbé erről szólna.

Mintha a fontosabb az lenne, hogy a fejlesztők, az egyszeri gadget-gyártók érdemesnek érezzék, hogy éppen erre a platformra hozzanak létre gadgeteket. Az adatokból az látszik, hogy jelenleg a Netvibesra is több gadget készül, mint a microsoftos Live-ra.

A postból az is kiderül, hogy a legnépszerűbb Google-gadget a Date and Time. Ez azért is érdekes, mert minden rendes operációs rendszer megjeleníti ezeket az adatokat. Csak ezek szerint nem olyan formában, ahogy sok felhasználó azt elvárná. A második legnépszerűbb gadget a Google Calendar. Ebből meg talán az derül ki, hogy vannak olyan webes alkalmazások, melyeket akkor sem szeretünk szem elől téveszteni, mikor éppen - valami csoda folytán - nincs nyitva a böngészőnk, és abban nincs nyitva a levelezőnk.

Szerintem a gadgetek igazi értelme abban van, hogy mivel - del.icio.us, Google Toolbar ide vagy oda - még mindig nincs kielégítően megoldva a böngészőben tárolt bookmarkok okos és könnyed kezelése. Ezért gondoljuk azt, hogy az általunk használt, viszonylag gyakran frissülő webes alkalmazások friss tartalmaihoz úgy juthatunk hozzá a legkönnyebben, ha kipakoljuk a gadgetjét a desktopunkra. Nem feltétlenül baj, ha így van. De talán érdemes ezen gondolkodni a webes alkalmazások és a gadgetek fejlesztőinek.

Ja, és ha már sztoriban vagyunk, megjelent a Google Desktop 5. A fő változás, ami elsőre is feltűnik, az a directory felületének megváltozása, valamint a gadgetek redizájnolása. Khm, nyilván nem csak nekem jutott eszembe róla az Apple iPhone. Az új look-and-feel egyébként ugyanannyira közelít a Vista dizájnjához is. Ebből pedig mindjárt levonhatjuk azt a következtetést, hogy az olyan nagy és makacs cégek is, mint amilyen a Google, behódolni látszanak a fekete gradient, lekerekített szélekkel operáló, tükröződő, árnyékolt élményvilágnak. Ami ugye éppen a "simple'n'white" Google-feeling ellentetje. Vagy nem. Mindegy, a lényeg, hogy egy idő után már nem fogjuk érezni a különbséget a Vista alatt futó Google Desktop, és a Vista saját gadgetjei között. (A képen Sztahanov Vista+GoogleDesktop5 kombója látható. Ja meg az, hogy épp csetelünk.)

És ez az év egy picit erről is fog szólni. Meg arról, hogy a Google meg a Microsoft kiszorítósdit játszik:

Címkék: google widget gadget
2007.03.07. 12:53. írta: hírbehozó

Indafon és techszerk blog

Két rövidhír. Először is ma megkezdődött hivatalosan is az Inda új szolgáltatása, az Indafon tesztidőszaka. A webes telefonálásra és csetelésre használható alkalmazást IndaPass-szal lehet igénybe venni. Egyelőre csak IE alatt műkszik jól, de ugye ez tesztidőszak, az ActiveX meg veszélyes állat.

A másik rövidhírünk, hogy elindult az Index tech rovatának minimál szerkblogja. Itt lehet nyomonkövetni a napi resztlit. Newsjunkie-knak nyilván jó hír. (Én jellemzően keddenként kontributálok ottan, magas hozzáadott értékkel. Nyilván.)
Címkék: média blogok telefon inda
2007.03.06. 22:23. írta: hírbehozó

Miért kellene a Google-nak is saját mobilkészülék?

Hogyan tudjuk rávenni a felhasználót arra, hogy minden korábbinál többet használjon webes alkalmazásokat? Adjunk a kezébe mobil eszközöket: BlackBerryt, notebookot, okostelefont.

A fenti gondolatmenet igazságtartalmát igazolja az Apple iPhone-jának megjelenése. De ide tartozik az a tény is, hogy ismét elkezdődött a pletykálódás: lesz Google Phone is...

Állítólag a Samsunggal szövetkeznek titkon, s az utóbbi idők felvásárlásai is azt sejtetik, hogy a Google tervez valamit mobil fronton. (Kisebb mobilszoftver cégeket vettek, ja, meg a témát vágó szakembereket.)

Mindjárt két szempontból is érdekes, ha igaznak bizonyul a híresztelés. Egyrészt az Apple és a Google valamennyire azért kezd közeledni egymáshoz. A Google vezetője az Apple igazgatótanácsának tagja, ráadásul a Yahoo mellett a Google is beletette a maga alkalmazását az iPhone-ba. Másrészről a Google nyomul a Skype-pal is. Azzal a Skype-pal mely már piacra dobott VoIP-alapú mobilkészüléket.

Jó, a pletyka valszeg nem igaz. Mármint az igaz, hogy a Google és a Samsung nemrégiben intenzíven elkezdett dolgozni azon, hogy egyes Samsung-készülékekben optimalizáltan jelenjenek meg a Google szolgáltatásai (Maps, Search, Gmail, stb), és ennél többre nem is lehet szüksége a Google-nak.

A tény azonban, hogy egy Google Phone megjelenése ekkora érdeklődést tud kiváltani, jól mutatja, hogy idén minden nagy és komoly technológiai cég megkísérli minden erejét összeszedve beerőszakolni magát a zsebünkbe. Pontosabban a zsebünkben vagy a táskánkban található hordozható eszközre. Sok szerencsét hozzá.

Valamennyire kapcsolódó téma:
Címkék: google mobil apple
2007.03.06. 11:36. írta: hírbehozó

Sikerült-e levadásznia a Wirednek a Digget?

Az egyik legnépszerűbb közösségi szájt a Digg, úgyhogy érthető, hogy a Wired magazin - nem először - próbálkozik meg fogást találni rajta. Legutóbb például a magazinnak író egyik külsős szerző kísérelte meg demonstrálni, hogy milyen egyszerű is manipulálni a Digg értékelőrendszerét.

Bár maga a téma (a Digg manipulálhatósága) már önmagában is érdekes, és nyilván sokan kattintottak is a Wired cikkére, abból azonban mégsem az derül ki, amit az ember várna. Merthogy a demonstrálásból csak az lesz világos, hogy lehetséges fizetni bizonyos embereknek azért, hogy ők majd helyettünk megpróbálják jól felnyomni a linkajánlatunkat minél magasabbra a Diggben, hogy arra minél többen kattintsanak.

A Digg részéről azt nyilatkozták, hogy a rendszer ilyen módon nem igazán manipulálható. Sőt, csapdát szoktak állítani a manipuláló diggelőknek: ha észreveszik, hogy valamelyik nem túl érdekes anyagra aránytalanul sokk digg érkezik, egyszerűen leveszik az oda diggelő felhasználók diggelési értékét. Vagyis látszólag folytathatják ármánykodásukat, de a gyakorlatban minden egyes diggjük kevesebbet ér, mint a "rendes" felhasználóké.

A Wired botrányosnak szánt cikke tehát picit besült. Márcsak azért is, mert a bloggerek - főként persze a Digg-fanboyok - egyből rákérdeztek arra, hogy a Wired miért nem a Redditről ír hasonló cikket.

A Reddit ugyanis a Digg egyik legfőbb riválisa, és ugyanaz a cég tulajdonolja, mint a Wiredot.

A Wired szerzője erre blogján volt kénytelen magyarázkodni. Pontosabban megkerülni a kínos kérdést:
Again, I love Reddit and I think it’s very cool — but writing about it in this context would have been like comparing apples and oranges.
A kínosság kínossága, hogy a Digg manipulálásáról szóló Wired-cikk is bekerült a Diggre, és jelentősen több (4081) diggelést kapott mint a manipulálást bizonyítani hivatott kamu linkajánlat. Ügyes.
Címkék: digg bulvár social bookmarking wired reddit
2007.03.05. 14:47. írta: hírbehozó

Kávéhoz: vistatörés, iskolai blog, postkonf

Megtört Vista? A hét második felének egyik legérdekesebb híre volt, hogy akkor most tényleg működik-e a Vista keygen avagy sem. Az egyszerű brute force-töréssel kecsegtető híreket azonban a hét végére inkább a szkeptikusok hangja nyomta el. Ennek a videónak illene eldöntenie a vistát.

Laptoplopás. A videón látható módszer meglehetősen primitív, de állítólag működik mégis. A probléma persze ennél sokkal általánosabb és fontosabb. Mára sok embernek szinte mindene a laptopján van, és ha ellopják, akkor csak az újjászületés segít vagy a drasztikus életmódváltás. (How to go offline?, ugye...) Sajnos a vonatkozó Wikipedia-szócikkben sincsenek igazán megnyugtató ötletek. Úgyhogy marad a jelszavazós, mindig szem előtt tartott, backupolós, görcsös izgulás.

iWista.
A Microsoft és a T-Online ügyes húzással erősíti a Vista- és az iWiW-használatot. A Web2.2 konferencián beharangozott gadgetek máris megjelentek az origóban, cikk formátumban bemutatódva. Miért nincs Google Desktopra, Netvibesra is iWiW-gadget? A vistás innen szedhető.

Mindmapping megint. A héten újabb mindmappert, a Mindomót próbálgattam. Kicsit talán letisztultabb és okosabb, mint az eddig gyorsmunkákhoz használt bubbl.us. (A korábbi post a témában itt lakik.)

Vlogging, meetup. Nem elképzelhetetlen, hogy lesz valamiféle folytatása a múltkori videózásnak. Talán épp a szerdai NewTech Meetup előtt/után lesz az alkalom.

Megint lopás
. A Yahoo. Képet. Egy ohiói nőtől.

A blogoló osztály. Egyesek szerint egyre fontosabb szerepe lehet az oktatásban a blogolásnak. Magyarországon is van már példa arra, hogy egy tanár egy adott egyetemi csoport vagy középiskolai osztály számára készít blogot, s ezen keresztül tájékoztatja növendékeit az aktualitásokról. A diákok meg ott kommentezhetnek szépen, vagy maguk is publikálhatják mondjuk kérdéseiket, a szakterületet érintő problémáikat. (Ha tudtok ti is ilyen blogokról, jelezzétek.)
Címkék: microsoft iwiw videó kávéhoz mindmapping
2007.03.04. 19:29. írta: hírbehozó

Hírbehozó és Doransky konferenciát értékel

Az eltévedt muzsikusok

A mostani Web2.2 Symposium egyik nagy tanulsága volt számomra, hogy sok előadó és vitázó mennyire ódzkodott bármiféle véleményt is mondani a Web 2.0-ról úgy általában. Arról van-e szó vajon, hogy itt ez tényleg csak egy buzzword, és nincs miről beszélni, nincs miről véleményt alkotni? Tényleg legeslegutoljára, de vegyük elő még egyszer ezt az unalomig ismételt, de láthatóan még mindig nem világos jelenséget.
Olvasom tovább »
Címkék: filozomatika web2.2
2007.03.02. 19:40. írta: hírbehozó

Kávéhoz: party helyett

command:state_videoz
Kezdjük a nap legfontosabb bejelentésével, miszerint a Google megállapodott a BBC-vel, vagyis a brit közszolgáltati csatornabirodalom egyes műsorai ezentúl YouTube-csatornákban is követhetők lesznek. Érdekes egyébként, hogy eddig is hemzsegett a YouTube a bbc-s videóktól. Vagyis eddig sem vetették le olyan hevesen az anyagaikat, mint a nagy kereskedelmi csatornák. Na de mennyivel jobb így, békességben.

command:we_the_adz
Amíg ezek történnek, mi a Zooppát nézegettük. A dizájn fasza. És a közösségi hirdetés is, mint ötlet.

command:fightz
A Web2.2 Symposium utózöngéi közül kettőt kell mindenképpen megemlítenünk. Az egyik a Tóta W. kolléga és Pollner egymásnak feszülése. A folytatásos műbalhé itt és itt követhető. (Egyébként én már az ominózus panelbeszélgetésen is úgy érteztem, hogy Pollner egyetlen célja, hogy feltegye egy éve érlelődő kínzó kérdéseit W-nek és Weyernek. Ja, szóval az egész ilyen személyes csörteváltásnak hatott. Most meg ez a ki-a-blogger? szenvedés, LOL.) Szóval ez legalább annyira vicces mint a Techcrunch vs. Wired vs. Digg műbalhé.

command:reflectionz
A másik pedig, hogy Doranskyval értékeltük a konferenciát. Pontosabban beszélgettünk róla a Telekom székház előtt. Erről van egy videó, amit Doransky majd valamikor ma este ki is lő a blogjára. Ja, egyébként elég jó videókat csinált a két nap alatt. Például kiderült számomra, hogy Erdélyi Zsolt egyáltalán nem értelmes.

command:bugfixerz
Aztán még. Tegnap véget ért az egésznapos bugfesztivál a Blog.hu főhadiszálláson. Itt olvashatók a részletek.

command:24/7
Akik ma nem mennek ma mulatni, azoknak íme egy kis AJAX erőfitogtatás, keresztrejtvény vonalon. Ezen a hét végén is Webisztán hétvége van. Úgyhogy postcunamira lehet számítani. Addig is big up.
2007.03.02. 17:08. írta: hírbehozó

Eredményhirdetés és Webisztán miniszonda

Véget ért a konteszt. Joost-meghívó ment nekik: Sütő Zsolt és Góré Dániel. A Vista-pakkot meg Tóth-Máté Ákosnak küldjük. A többieknek is köszi a válaszokat.

És akkor most az olvasói feedbackekből szemezgetünk. Ezek a postjaink tetszettek az olvasóknak:

És ezek nem tetszettek az olvasóknak (pontosabban, ahogy sokan fogalmaztak: kevésbé tetszettek):
Címkék: ingyen vista toplista joost
2007.03.02. 11:21. írta: hírbehozó